Egyelőre még nem tört ki a címben említett polgárháború, de egyrészt igény sok helyen lenne rá, másrészt a Duma épp most biztosítja törvény útján, hogy fegyveresek is legyenek kéznél, ha elkezdődik a tánc – engedélyezni készülnek a szövetségi szubjektumok magánhadseregeinek felállítását. Valóságos druzsinák lesznek, elképzelem, ahogy Novgorod hadat üzen Pszkovnak vagy Szmolenszknek… de lássuk, hogyan vélekedik erről Paul Goble, a Jamestown Alapítvány honlapján.
Szeptemberben a Kreml bejelentette, hogy támogatja az Állami Duma elé terjesztett javaslatot, amely lehetővé tenné valamennyi szövetségi szubjektum vezetőjének – a területi, vidéki és köztársasági kormányzóknak -, hogy saját regionális katonai egységeket hozzanak létre. Ezek a regionális milíciák rendkívüli helyzetekben fognak fellépni, beleértve mind a természeti katasztrófákat, mint például az árvizek és tűzvészek, mind a külföldi beavatkozásokat, mint például az ukrán előrenyomulást a Kurszki Területre. Szeptember 16-án az orosz kabinet jóváhagyta a katonai egységekre vonatkozó törvények módosítását, amelyet Andrej Kartapolov, a hadsereg altábornagya, a kormányzó Egységes Oroszország párt tagja és az Állami Duma védelmi bizottságának vezetője javasolt. Moszkva ezzel drámaian megnövelte a milíciák megalakítására jogosult szereplők számát, amely korábban csak az Ukrajnával szomszédos régiókra és az orosz magas északon működő nagyvállalatokra terjedt ki.
Ez a kormány által támogatott intézkedés, amelyet az Állami Duma szinte biztosan törvénybe iktat, azt a célt szolgálja, hogy a régióknak lehetővé tegye a rendkívüli helyzetek elleni küzdelmet mind katonai konfliktus esetén, mind békeidőben. Ezzel azt a súlyos problémát is orvosolni fogják, hogy Oroszország számos régiója veszélyesen védtelen marad bármilyen katonai kihívással szemben. Sőt, a törvény olyan fegyveres erőkkel ruházhatja fel a régiókat és köztársaságokat, amelyek bevethetők lennének abban az esetben, ha Oroszország polgárháborúba süllyedne. Moszkva feltehetően úgy véli, hogy képes lesz fenntartani a központi ellenőrzést e milíciák felett a központilag szervezett toborzás, felfegyverzés és kiképzés révén. Viszont a tavalyi Prigozsin-féle lázadás és a már saját erőkkel rendelkező Ramzan Kadirov csecsen vezető egyre függetlenebb álláspontja erősen arra utal, hogy a regionális vezető alatt egy régión belül létrehozott egységek nagyobb valószínűséggel lesznek lojálisak közvetlen parancsnokaikhoz, mint Moszkvához.
Egyesek a régiókban és köztársaságokban máris arról beszéltek, hogy szükség van ilyen regionális védelmi erőkre, mivel Moszkva képtelen segítséget nyújtani nekik a természeti katasztrófák leküzdésében, a terrortámadások elleni védekezésben, vagy akár a regionális szükségletekkel kapcsolatos alapvető igények kielégítésében. Az ilyen vélemények valószínűleg egyre gyakoribbak lesznek, különösen az etnikailag nem orosz régiókban. Ez sokkal inkább így lesz, ha az új regionális milíciák elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai háborújának veteránjaiból állnak majd, ahogy azt jelenleg sokan várják, és a nem etnikailag orosz csoportokkal szemben nyíltan ellenséges „Orosz Közösség” jobboldali szervezet támogatását élvezik. Ez a szervezet kéz a kézben dolgozik az orosz tisztviselőkkel a nem etnikai oroszok elnyomása érdekében az Észak-Kaukázusban, és most állítólag aktívan részt vesz az ukrán háborús veteránok toborzásában az új regionális erők számára Oroszország északi részén. Nem meglepő, hogy az orosz közösség részvétele ebben a törekvésben máris arra késztetett egy cserkesz vezetőt, hogy felszólítsa a nem etnikai oroszokat: hozzák létre saját „közösségi” szervezeteiket. Valószínű, hogy a vezetők azt fogják javasolni, hogy ezek a nem etnikailag orosz csoportok kulcsszerepet játsszanak a regionális milíciák megalakításában a saját nem etnikailag orosz köztársaságaikban.
E milíciák létrehozása rövid és hosszú távú következményekkel jár. Rövid távon az, hogy Moszkva az egységes katonai struktúra fenntartása helyett több különböző katonai hierarchiát hoz létre, valószínűbbé teheti a Putyin elleni puccskísérletet. Gyakran hangoztatják, hogy Oroszországban nagyrészt azért nincs hagyománya a katonai puccsoknak, mert a cárok, komisszárok és elnökök ragaszkodtak ahhoz, hogy egyetlen, hozzájuk hűséges hadsereg létezzen ahelyett, hogy több „hadsereget” hoznának létre, amelyek hajlamosak lennének egymás között harcolni vagy kihívást intézni az ország vezetője ellen. Putyin azonban megsérti ezt a hagyományt, és ezzel egyes megfigyelők szerint saját magát is veszélybe sodorja. A Kreml vezetőjének a Wagner-csoporttal szembeni megengedő hozzáállása például egyenesen vezetett Prigozsin fegyveres lázadásához. A regionális milíciák létrehozása utat nyithat hasonló és talán sikeresebb akciók előtt, különösen, ha egyesek közülük együttműködnek egymással, amit az a tény tesz valószínűvé, hogy a regionális identitások gyakran sokkal szélesebb körűek, mint azok a területek, amelyekre Moszkva felszabdalta az országot.
Prigozsin kezdeti oroszországi előrenyomulásának sebessége rávilágított ezekre a kockázatokra a Putyin-rezsim szempontjából. Ez magyarázatot adhat arra, hogy Moszkva támogatja a regionális milíciákat, de az a gyorsaság, amellyel a Kreml elkapta és legyűrte a Wagner-vezért, aláhúzza annak valószínűségét, hogy egyelőre a regionális katonai erők megjelenése nem vezethet sikeres puccshoz. A politikai instabilitás hosszú távú következményei azonban sokkal fenyegetőbbek. Ha Moszkva meggyengül, és a regionális vezetők igyekeznek nagyobb hatalmat kivívni maguknak, akkor szinte biztosan fontos erőforrásként tekintenének az új regionális milíciákra, amelyek megalakítását az orosz kormány most engedélyezte nekik. Ebben az esetben ezek az erők valószínűleg nem csak Moszkva megtámadásába, hanem az egymással, különösen a más etnikumúakkal folytatott harcokba is bekapcsolódnának.
Széles körben feltételezik, hogy ha az Oroszországi Föderáció szétesik, miután Putyin távozik a színről, a folyamat az 1991-es évhez fog hasonlítani, amely figyelemre méltóan békésen zajlott, köszönhetően annak, hogy Moszkva egyedül rendelkezett jelentős katonai erőforrásokkal, és a Kreml beleegyezett a Szovjetunió felbomlásába. Az Oroszországi Föderáció közelgő vége alapvetően más lesz, nemcsak azért, mert Moszkvában sokan nem fognak beletörődni egy ilyen lehetőségbe, hanem azért is, mert a régiók és köztársaságok most már saját katonai erőforrásokkal fognak rendelkezni.
Paul Goble 2023 áprilisában a Poszt-Oroszországi Szabad Népek Hatodik Fórumán úgy érvelt, hogy „az Oroszországi Föderáció közelgő vége valószínűleg inkább hasonlít majd 1918-ra, mint 1991-re”, nemcsak az erőszak mértékét illetően, hanem azt illetően is, hogy milyen lesz a berendezkedés, amikor egy polgárháború után leülepedik a por. A Putyin-rezsim döntése a regionális milíciák megalakításáról garantálja, hogy ebben az esetben több erőszak várható, de azt is jelentheti, hogy az Oroszországi Föderáció felbomlása sokkal teljesebb lesz ennek a történelmi ciklusnak a végén.
Mindenesetre gratulálok. Az Oroszországi Föderáció nekiállt megásni a tulajdon sírját – és nagy lendülettel lapátol. Csak így tovább, kérem, csak így tovább. Míg a novgorodi vecse hadat nem üzen a szmolenszki fejedelemnek. Nyírfakéregre írják majd a hadüzenetet, mint a régi szép időkben, mert addigra Oroszhonban már papír sem lesz.
Tényleg Tyutcsev jut az ember eszébe:
„Oroszországot, ész, el nem éred;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”(Szabó Lőrinc fordítása)
Csak a sok hit mellé nem ártana egy kis ész is.
Szele Tamás