Ez a hír ugyan keveseket fog meglepni, de mégis a nap szenzációja. Arról van szó ugyanis, hogy nagyon érdekes dokumentumok birtokába jutott a The New York Times, egészen konkrétan megkapták az izraeli hadseregtől az október 7-i terrortámadás tervezési folyamatának jegyzőkönyveit, amelyet az IDF talált meg január végén a Hamász földalatti parancsnoki központjában, a Gázai Övezet déli részén fekvő Khan Younisban egy számítógépen.
Nos, előbb lássuk, mit ír a The New York Times, aztán értelmezzük a helyzetet.
Yahya Sinwar több mint két éven át a Hamász vezető parancsnokaival együtt tervezgette azt, ami reményeik szerint a militáns csoport négy évtizedes történetében a legpusztítóbb és legdestabilizálóbb támadásnak szántak Izrael ellen.
Az izraeli hadsereg által lefoglalt és a The New York Times birtokába került, a Hamász titkos megbeszéléseiről készült jegyzőkönyvek részletesen bemutatják az október 7-i terrortámadás megtervezését, valamint Sinwar eltökélt szándékát, hogy meggyőzze a Hamász szövetségeseit, Iránt és a Hezbollahot, hogy csatlakozzanak a támadáshoz, vagy legalábbis vállalják a szélesebb körű harcot Izraellel, ha a Hamász meglepetésszerű, határokon átnyúló támadást hajtana végre.
A dokumentumok, amelyek áttörést jelentenek a Hamász viselkedésének megértésében, kiterjedt erőfeszítéseket mutatnak arra is, hogy megtévesszék Izraelt, miközben a csoport megalapozta a merész támadást és a regionális konfliktust, amelytől Sinwar azt remélte, hogy Izrael „összeomlik”.
A dokumentumok a Hamász politikai és katonai vezetőinek egy kis csoportja által a támadást megelőzően tartott 10 titkos megbeszélésének jegyzőkönyvéből állnak. A jegyzőkönyvek 30 oldalnyi, korábban nem nyilvánosságra hozott részletet tartalmaznak a Hamász vezetésének működéséről és a támadás előkészületeiről.
A The New York Times által ellenőrzött dokumentumok a vezetői csoport főbb stratégiáját és helyzetértékeléseit ismertetik:
A Hamász eredetileg 2022 őszére tervezte a támadást, amelyet „a nagy projekt” kódnéven emlegetett. A csoport azonban késleltette a terv végrehajtását, mivel megpróbálta meggyőzni Iránt és a Hezbollahot az aktív részvételről.
Miközben a Hezbollah számára szánt érveket előkészítették, a Hamász vezetői azt mondták, hogy Izrael „belső helyzete” – ami nyilvánvaló utalás volt a Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek az igazságszolgáltatás átalakítására vonatkozó vitatott tervei miatti zavargásokra – az egyik ok, amiért „kénytelenek voltak a stratégiai harc felé mozdulni”.
2023 júliusában a Hamász Libanonba küldött egy magas rangú vezetőt, aki találkozott egy szintén magas rangú iráni parancsnokkal, és segítséget kért a támadás kezdetén az érzékeny helyszínek elleni támadáshoz. A magas rangú iráni parancsnok közölte a Hamásszal, hogy Irán és a Hezbollah elvben támogatják, de több időre van szükségük a felkészüléshez; a jegyzőkönyvekből nem derül ki, hogy a Hamász milyen részletes tervet mutatott be szövetségeseinek.
A dokumentumok azt is tartalmazzák, hogy a Hamász azt tervezte, hogy egy későbbi találkozón részletesebben megvitatja a támadást Hasszán Naszrallahhal, a Hezbollah akkori vezetőjével, de nem tisztázzák, hogy a megbeszélés megtörtént-e.
A Hamász biztosnak érezte szövetségesei általános támogatását, de arra a következtetésre jutott, hogy talán a teljes bevonásuk nélkül kell végrehajtania a támadást – részben azért, hogy megakadályozza Izraelt abban, hogy egy új, fejlett légvédelmi rendszert telepítsen, mielőtt a támadásra sor kerülne.
A támadásról szóló döntést az is befolyásolta, hogy a Hamász meg akarta zavarni az Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok normalizálására irányuló erőfeszítéseket, Ciszjordánia izraeli megszállásának megszilárdulását és az izraeli erőfeszítéseket, hogy nagyobb ellenőrzést gyakoroljanak a jeruzsálemi al-Aksza mecset területén, amely az iszlám és a zsidóság számára egyaránt szent hely, és amelyet a zsidók Templomhegyként ismernek.
A Hamász 2021-től két éven át szándékosan kerülte a nagyobb összecsapásokat Izraellel, hogy az október 7-i támadás meglepetésszerűségét maximalizálja. A vezetők úgy látták, hogy „meg kell győzniük az ellenséget arról, hogy a Hamász Gázában nyugalmat akar”.
A Hamász gázai vezetői elmondták, hogy tájékoztatták Iszmail Haníjét, a Hamász katari székhelyű politikai vezetőjét „a nagy tervről”. Korábban nem volt ismert, hogy a júliusban Izrael által meggyilkolt Haníjét tájékoztatták-e a támadásról, mielőtt az megtörtént volna.
A háború előjátéka
A dokumentumok szélesebb kontextusba helyezik a modern közel-keleti történelem egyik legmeghatározóbb pillanatát, mivel azt mutatják, hogy a támadás egyrészt egy többéves terv csúcspontja volt, másrészt pedig egy olyan lépés, amelyet részben konkrét események idéztek elő, miután Benjamin Netanjahu 2022 végén visszatért a hatalomba Izraelben.
Yahya Sinwar 2023 áprilisában Gáza városában volt. A dokumentumokból kiderül, hogy ő és más Hamász-vezetők időt akartak nyerni arra, hogy az izraeli vezetőket hamis biztonságérzetbe ringassák, mielőtt megtámadják Izraelt.
Az Izrael elleni támadás nagyjából 1200-2000 ember halálát okozta, és arra késztette Izraelt, hogy bombázza és lerohanja Gázát. A konfliktus végül szélesebb körű háborúvá nőtte ki magát Izrael és a Hamász regionális szövetségesei között, ami magas rangú iráni és Hezbollah-vezetők meggyilkolásához és Libanon elleni katonai akcióhoz, valamint Irán Izraelre mért ballisztikus rakétacsapásaihoz vezetett.
Az, hogy Irán és a Hezbollah milyen mértékben tudott a Hamász kezdeti terveiről, az október 7-i események egyik állandó rejtélye. A kérdés az elmúlt hetekben, Izrael libanoni inváziója és Irán Izraelre mért csapásai után újból felvetődött.
Irán legfőbb vezetője, Ali Khamenei ajatollah nyilvánosan tagadta, hogy Iránnak bármilyen szerepe lett volna az október 7-i támadásban. Amerikai illetékesek pedig olyan hírszerzési információkról számoltak be, amelyek szerint egyes kulcsfontosságú iráni vezetőket az esemény meglepetésként ért, ami tovább erősíthetné a kételyeket afelől, hogy Irán közvetlen szerepet játszott a tervezésben. A Hamász vezetői azonban széles körben beszéltek a regionális szövetségesektől kapott támogatásról, sőt, elszórtan titkosszolgálati jelentések érkeztek arról, hogy iráni és Hezbollah-tisztviselők segítettek a támadás megtervezésében és a harcosok kiképzésében.
A jegyzőkönyveket egy számítógépen találták meg, amelyet január végén találtak izraeli katonák, amikor átkutatták a Hamász földalatti parancsnoki központját a Gázai Övezet déli részén fekvő Khan Younisban, ahonnan a csoport vezetői nem sokkal korábban megszöktek.
A The New York Times úgy állapította meg a dokumentumok hitelességét, hogy a tartalmuk egy részét megosztotta a Hamász tagjaival és a Hamászhoz közel álló szakértőkkel. Szalah al-Din al-Awawdeh, a Hamász egyik tagja és a katonai szárny egykori tagja, aki jelenleg Isztambulban él és elemzésekkel foglalkozik, azt mondta, hogy ismeri a dokumentumokban leírt részletek egy részét, és hogy a rendszerezett feljegyzések vezetése megfelel a csoport általános gyakorlatának. Egy palesztin elemző, aki ismeri a Hamász belső működését, és aki a kényes témák megvitatása miatt névtelensége megőrzése mellett nyilatkozott, szintén megerősített bizonyos részleteket, valamint a Hamász általános strukturális műveleteit, amelyek összhangban vannak a dokumentumokkal.
Az izraeli hadsereg egy külön belső jelentésben, amely a The New York Times birtokába került, arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentumok valósak voltak, és a hírszerzés munkatársai bizony kudarcot vallottak az október 7-i támadás megakadályozásában. A The New York Times utánanézett a tárgyalási jegyzőkönyvekben említett részleteknek is, hogy ellenőrizze, hogy azok megfelelnek-e a tényleges eseményeknek.
A feljegyzések felfedezése vitát váltott ki az izraeli hírszerző szervek körében. A dokumentumok belső katonai felülvizsgálata felvetette, hogy az izraeli kémek miért nem szerezték meg azokat a Hamász támadása előtt, vagy miért nem ismerték fel az azokban leírt stratégiát. Bár Izrael megszerezte a Hamász haditerveit az október 7-i támadást megelőzően, az izraeli parancsnokok többször is elutasították azt az elképzelést, hogy a Hamász képes lett volna vagy szándékában állt volna azokat hamarosan végrehajtani.
Az izraeli hadsereg nem kívánt nyilatkozni. A Hamász és a Hezbollah nem válaszolt a megkeresésekre. Irán ENSZ-képviselete tagadta a jegyzőkönyvben szereplő állításokat.
„Minden tervezést, döntéshozatalt és irányítást kizárólag a Hamász gázai székhelyű katonai szárnya hajtott végre, minden olyan állítás, amely ezt Iránnal vagy a Hezbollahhal próbálja összekapcsolni – akár részben, akár egészben –, hiteltelen és hamisított dokumentumokból származik” – áll az iráni közleményben.
Kódbeszéd
A dokumentumok először 2022 januárjában utalnak a hadműveletre, amikor a jegyzőkönyvek szerint a Hamász vezetői arról tárgyaltak, hogy a „nagy projektre” való összpontosítás érdekében el kell kerülni, hogy kisebb csetepatékba keveredjenek. Az izraeli hírszerzés tisztjei megállapították, hogy a Hamász vezetői többször használták ugyanezt a kifejezést („nagy projekt”) hasonló kontextusban, de nem értették, hogy mit jelent.
A jegyzőkönyvek nem tartalmaznak egyértelmű listát az egyes megbeszéléseken részt vevő minden egyes személyről, de azt állítják, hogy Yahya Sinwar az összes megbeszélésen részt vett, míg helyettese legalább háromhoz csatlakozott. Több katonai parancsnok, akiket csak a fedőnevükön említenek, szintén szerepel a listán, mint akik részt vettek a tárgyalásokon.
Az izraeli hírszerzés elemzői több izraeli tisztviselő és a dokumentumok katonai értékelése szerint arra a következtetésre jutottak, hogy a Hamász legfőbb katonai vezetői, Muhammad Deif, Marwan Issa és Muhammad Sinwar is a fedőnéven felsoroltak között voltak. A Hamász belső működését ismerő palesztin elemző is elmondta, hogy szerinte a jegyzőkönyvekből kiderül, miszerint Deif is jelen volt.
Egy 2022. áprilisi találkozón a vezetők azt ünnepelték, hogy a muzulmán Ramadán szent hónap legfeszültebb részei nagyobb eszkaláció nélkül teltek el, ami segítette a Hamászt abban, hogy „elrejtse szándékaikat” és „álcázza a nagy ötletet (a nagy projektet)”. Beszéltek a lőszerrel való takarékoskodásról és „egy nagy és meggyőző álcázási és megtévesztési folyamat” végrehajtásáról.
2022 júniusában a vezetők azt mondták, hogy a művelet tovább folytatódik. Megjegyezték, hogy a Hamász elkerülte az összecsapást Izraellel, miután egyes zsidó ultranacionalista csoportok május végén felvonulást tartottak Jeruzsálem óvárosában, ezzel azt a hamis benyomást keltve, hogy a csoport már nem törekszik nagyobb összecsapásra. Míg a Hamász vezetői a nyilvánosság előtt homályosan beszéltek arról, hogy a támadást megelőző években hogyan próbálták megtéveszteni Izraelt, a jegyzőkönyvekből kiderül, hogy milyen mértékű volt ez a félrevezetés.
A 2022. júniusi jegyzőkönyvek szerint ekkor a támadás előkészületei nagyjából egy hónapnyira jártak a befejezésüktől. A tervek között szerepelt, hogy 46, a határt őrző izraeli katonai hadosztály által ellátott állást támadnak meg, majd célba vesznek egy jelentős légi támaszpontot és hírszerzési központot Dél-Izraelben, valamint városokat és falvakat pusztítanak el.
A vezetők szerint könnyebb célba venni ezeket a lakott területeket, ha először a katonai támaszpontokat lerohanják – ez a jóslat október 7-én beigazolódott. Úgy tűnt, hogy ezek a katonai tervek annak a részletesebb haditervnek az egyszerűsített és kissé módosított változata, amelyet Izrael 2022-ben megszerzett, de hiteltelennek találta és nem foglalkozott vele érdemben.
A júniusi megbeszélés jegyzőkönyvei szerint a támadás előkészítésének titkos voltát jelzi, hogy Sinwar és beosztottjai úgy döntöttek: a terveket titokban kell tartani az alacsonyabb rangú Hamász-fegyveresek előtt a támadás előtti néhány óráig.
Ugyanezen a megbeszélésen Sinwar úr röviden azt is megvitatta kollégáival, hogy egy Izrael elleni nagyszabású támadás valószínűleg áldozatokat követel majd, látszólag a gázai civilektől. Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor a jegyzőkönyvben utalás történik arra, hogy a palesztin civilek esetleg nehézségeket szenvedhetnek el. Október 7. után a Hamász egyes vezetői elismerték, hogy az ebből fakadó izraeli ellentámadás ugyan komoly pusztítást okozott, de azt mondták, hogy ez az „ár”, amit a palesztinoknak meg kell fizetniük a szabadságért.
A 2022 szeptemberében összegyűlt vezetői tanács úgy tűnt, készen áll arra, hogy egy hónapon belül, a nagy zsidó ünnepek idején megkezdjék a támadást, és Sinwar áttekintette a legújabb haditerveket. A dokumentumok nem adnak magyarázatot arra, hogy miért halasztották el a támadást, de visszatérő téma, hogy a Hamász vezetése igyekezett Irán és a Hezbollah támogatását megnyerni a művelethez. (Megjegyzés: valószínűleg pont azért késlekedtek, mert azt remélték, hogy sikerülhet egyidejű támadásra rábírni Iránt és a Hezbollahot).
Udvarlás a szövetségeseknek
2022 decemberében egy új szélsőjobboldali kormány lépett hivatalba Izraelben, amely Netanjahut juttatta vissza a hatalomba. A Hamász vezetői a következő hónapban egy ülésen megjegyezték: időre van szükségük ahhoz, hogy értékeljék a kormány viselkedését, mondván, hogy Itamar Ben-Gvir, a palesztinokkal szembeni provokatív fellépéseiről ismert szélsőjobboldali miniszter már tett egy vitatott látogatást az al-Aksza mecset területén.
A vezetők azt jósolták, hogy a kormány intézkedései „segíteni fogják őket a nagy projekt felé vezető úton” azáltal, hogy felhívják a Hamász szövetségeseinek figyelmét, és megszilárdítják a támadásukhoz szükséges támogatást.
Egy 2023. májusi találkozón Sinwar és kollégái megkönnyebbülésüket fejezték ki, hogy az al-Aksza mecsetnél kialakult feszültségek és az Izrael és az Iszlám Dzsihád közötti rövid eszkaláció ellenére egy újabb Ramadánon vannak túl anélkül, hogy kisebb vagy nagyobb konfrontációba keveredtek volna Izraellel.
Ismét úgy tűnt, hogy készen állnak a támadás terveinek véglegesítésére. A jegyzőkönyvek szerint a vezetők megvitatták, hogy szeptember 25-én indítsák-e el a támadást, amikor a legtöbb izraeli a Jom Kipurt, a zsidó naptár legszentebb napját ünnepli, vagy október 7-én, ami abban az évben egybeesett a zsidó Szimchát Tóra szent napjával. A vezetők hangsúlyozták annak fontosságát, hogy addig is elkerüljenek minden olyan nagyobb eszkalációt Izraellel, amely felborítaná a végső előkészületeket.
„Ellenőriznünk kell az Iszlám Dzsihád és más frakciók viselkedését, hogy ne folyamodjanak provokációkhoz, amelyek tönkretennék a projektünket” – áll a jegyzőkönyvben. Emellett a Hamász arra törekedne, hogy azt a benyomást keltse, miszerint „Gáza életet és gazdasági növekedést akar”.
Ugyanezen az ülésen a vezetőtanács közölte, hogy 2023 végéig szeretnék végrehajtani a támadást, mert Izrael bejelentette, hogy egy újfajta lézerfegyvert fejleszt, amely hatékonyabban tudja megsemmisíteni a Hamász rakétáit, mint a jelenlegi légvédelmi rendszere.
A Hamász a dokumentumok szerint a támadást a Hezbollahhal közösen tervezte végrehajtani, Irán egyidejű támogatásával, hogy így siklassák ki az Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok normalizálására irányuló erőfeszítéseket, amely lépés tovább integrálta volna Izraelt a Közel-Keletbe anélkül, hogy az izraeli-palesztin konfliktus teljes mértékben megoldódott volna.
Egy 2023. augusztusi találkozó jegyzőkönyve szerint Sinwar helyettese, Khalil al-Hayya az előző hónapban megvitatta a tervet az iráni Iszlám Forradalmi Gárda magas rangú parancsnokával, Mohammed Said Izadival, az iráni Iszlám Forradalmi Gárdista Hadtest (IRGC) vezetőjével, aki Libanonban állomásozott, és segített felügyelni Teherán kapcsolatait a palesztin fegyveres csoportokkal. Az említett jegyzőkönyvek szerint al-Hayyanak szándékában állt ezt a kérdést Naszrallahnak, a Hezbollah vezetőjével is felvetni.
A Naszrallahhal tervezett találkozót elhalasztották, és a későbbi találkozók jegyzőkönyveiből nem derül ki, hogy a Hamász helyettes vezetője végül személyesen is előadhatta-e neki ezt a tervet.
Bár a Hamász és az iráni tisztviselők korábban elismerték, hogy a támadás előtt bizonyos szintű koordinációt folytattak, a kommunikációjuk mértékéről korábban nem számoltak be.
A jegyzőkönyvek cáfolják a Hamász gázai vezetése és katari székhelyű politikai vezetője, Haníje közötti szakadásról szóló jelentéseket is. A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy a vezetők bizalmas információkat osztottak meg Haníjéval, tájékoztatták őt a „nagy projektről”, és úgy döntöttek, hogy a Hamász tengerentúli vezetése közül csak őt kell tájékoztatni azokról a találkozókról, amelyeket al-Hayya a Hezbollahhal és Iránnal szeretne tartani.
Az augusztusi jegyzőkönyv – a The New York Times által látott utolsó dokumentum – arról számolt be, hogy al-Hayya közölte a magas rangú iráni parancsnokkal, Izadival, hogy a Hamásznak segítségre lesz szüksége a támadás „első órájában” az érzékeny helyszínek elleni csapáshoz.
A dokumentum szerint Izadi azt mondta, hogy a Hezbollah és Irán elvben üdvözli a tervet, de időre van szükségük „a környezet előkészítéséhez”.
Ennek következtében a Hamász vezetői reménykedtek abban, hogy szövetségeseik nem hagyják őket „kiszolgáltatva”, de elfogadták, hogy esetleg egyedül kell végrehajtaniuk a támadást. Ciszjordánia izraeli megszállásának megszilárdulása, valamint az al-Aksza mecset területén egyre növekvő izraeli jelenlét „nem késztethet bennünket tétovázásra” – állt az augusztusi dokumentumban.
Al-Hayya irodája nem válaszolt a kommentárra irányuló megkeresésekre, de a The Timesnak adott tavalyi interjújában az októberi támadást „nagyszerű tettnek” nevezte, amely „felébresztette a világot mély álmából”.
Irán végül hónapokkal a Hamász támadása után csapott le közvetlenül Izraelre, a Hezbollah pedig csak október 8-án sietett a Hamász segítségére, miután Izrael elkezdte visszaállítani az ellenőrzést a határai felett. A Hezbollah továbbra is azzal terelte el az izraeli hadsereg figyelmét Gázáról, hogy rakétákat lőtt ki Izraelre. A konfrontáció totális háborúhoz vezetett, amelyben Izrael meggyilkolta Naszrallahot és más Hezbollah-vezetőket, valamint megszállta a csoport dél-libanoni erődítményeit.
A Hamász sikeresebb volt az Izrael félrevezetésére tett erőfeszítéseiben. Október 7-én a kora reggeli órákban izraeli hírszerzők észrevették, hogy a Hamász fegyveresei szokatlan manőverezésbe kezdtek. De elhanyagolták annak jelentőségét, arra a következtetésre jutva, hogy ez egy kiképzési gyakorlat vagy egy védelmi hadművelet volt.
„Becslések szerint a Hamász jelenleg nem érdekelt az eszkalációban és a konfrontációba való belépésben” – állt egy szigorúan titkos memorandumban, amelyet a hírszerző tisztek hajnali 3 óra 17 perckor zártak le.
Alig több mint három órával később megkezdődött a támadás.
Akkor most gondoljuk át, mi is történt. A bestiális terrortámadást évekig tervezte a három fél, hogy ne nevezzem őket három haramiának, és valóban komoly gondot okozhattak volna Izraelnek, amennyiben egyszerre támad délről a Hamász, északról a Hezbollah és ezeket iráni ballisztikus rakétacsapások támogatják. De nem így történt. Miért?
Valószínű, hogy Irán eredetileg ki akart maradni a cimborái játékából, persze, finanszírozott volna mindent, de távolról, fehér kesztyűben, mint akinek semmi köze a dologhoz, tehát hajlandó lett volna az utolsó terroristáig harcolni, míg Teheránnak semmi köze a dologhoz. Khameneinek már így is épp elég vaj van a fején, lehet, hogy nem akarta elveszíteni a maradék kis külkereskedelmet is. A Hezbollah sem mutatkozott túl lelkesnek, ők megszokták, hogy minden nap lövik Izrael területét azzal, amijük éppen van, rakétákkal, aknákkal, fő, hogy könyvelni lehessen, aztán elsején mindenki megkapja a zsoldot, kinek kell egy komoly háború? Háborúzzon a Hamász, ha akar.
Csakhogy ez nem megy ilyen egyszerűen: a muzulmán szolidaritást nem lehet felrúgni egy szimpla „nem”-mel. Megengedték a Hamásznak, hogy támadjon, és jelezték, hogy ugyan egyetértenek vele és majd támogatják, de előbb legyen harc, mert ha nincs, ők sem tudnak lépni. Így aztán a Hamász lett a balek, az a vézna fickó, akit a kocsmában odaküldenek a kinézett áldozathoz, hogy kössön belé, aztán ha kap egy pofont, jön a két nagyobb és erősebb barátja és hárman szétszedik, kirabolják az illetőt. Tulajdonképpen jöttek is, csak némi késéssel, és azzal nem számoltak, hogy az izraeli Sámson mekkora pofont tud adni. Ha egyszerre támadnak, akkor sem biztos, hogy nyertek volna, de Izrael sokkal nagyobb veszteségeket szenved. Így viszont, ahogy Shakespeare mondaná, „a fontos merény kifordult medriből, s elveszté tett nevét”.
A Hamász is, a Hezbollah is erősen meggyengült, Irán meg reszketve várja a válaszcsapást, ami minden kétséget kizáróan meg fog érkezni.
Sok mindent tönkretett már ezen a világon a jóra való restség, de ez az első eset, hogy egy gonosz ügyet – ezt az Izrael elleni háborút – a rosszra való restség veszejt el.
Szele Tamás
