„Haladjon ön is a korral, zabráljon az oroszokkal!” (népi rigmus 1945-ből)
Az első az Akasztott Ember volt a Corvin mozi előtt, amit tegnap megláttam, nyakában táblával, hogy „Így járnak az árulók”. Előtte a kivezényelt iskolások nagy csoportja, a többi kivezényelt iskolás („Éljen november 7!”) csapatonként tanárbácsival-nénivel a különböző hazugságokat olvasta kötelezően a mozi falát borító emléktáblákon (a történelemben egyedül mi győztük le a Vörös Hadsereget, etc.). Estére a bábu eltűnt, a tábla viszont evolvált: a Pesti Srác szobrán egy jutúbos, békéről szóló dal meghallgatására buzdítva került elő. Kövér László beszédéből tudtam meg, hogy ki ’56 árulója: természetesen nem ő és barátai, akik a történelem legutolsó szakaszainak a megismétlésén munkálkodnak: a vesztes oldalra álláson és az oroszokkal való kollaboráláson, hanem MP és társai. Akik szintén megérik a pénzüket, szintén összevissza hazudoznak, de gyengítik a centrális diktatúrát, és most ez a fontos.
’56 olyan, mint ’48. Mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti rajta. Erre tessék, goszpogyin! Éljen a cár! Erre tessék, elvtársak! Éljen a Generalisszimusz! Éljen az internacionalimus! Éljen a Független Államok Közössége!
Éljen, éljen, éljen, jó sokáig éljen Kunkori!
Soha nem szerettem ’56-ot. Most se szeretem. Meggyőződésem (ha lehet nekem ilyen), hogy a Szálasi-éra kérészéletű reneszánsza követte volna. Túl közel volt még ’45. Még élt a méla Béla, pardon, Albert. József ugyan már nem, de a testvérei annál inkább. Semmi magasrendűt nem találok benne. Viszont legalább puska volt a kezekben, és nem Putyin farka.
Ez most csak nettó muszkavezetés, az idiotizmusig (a hívek idiotizmusáig) lemenő kifordításával a történelemnek. A háború béke, a béke háború, az agresszor megtámadott, az átállás és megadás hősiesség, az árulás józanság, a jövő boldogsága pedig ott van, ahol nincs.
A végtelen mélységekbe tartó lefelé nivellálás. A jövő a még sokkal butábbaké. Bármilyen jövő.
Itt a zokni, meg kell szokni.
Úgy elhúzok ma kirándulni, mint a szél.
Gaál Péter
