Először is szögezzük le: az épeszű kultúrember erőszakmentességre törekszik. Főleg ha újságíró: a sajtómunkás ugyanis legalább tízszer annyi verbális és fizikai erőszakkal találkozik, mint a legtöbb olvasója, szóval bőven elege van belőle. Az más kérdés, hogy ettől még nem lesz kevesebb az agresszivitás a világban – de legalább próbáljuk meg kerülni az ilyen eszközök alkalmazását.
Aztán vannak olyanok is, akik egyenesen tiltani akarják az erőszak minden formáját, sőt annak ábrázolását is – kifejezetten erőszakkal tiltják, amiből különféle gubancok származnak, főleg az online sajtóban.
Azt már régóta tudjuk, hogy egyes szaval és képek miatt a közösségi oldalak könnyen és gyorsan tiltják vagy törlik a felhasználót, láttam már én is száznyolcvanezres követésű híroldalt egyetlen durva fotó miatt eltűnni örökre, a teljes, évek alatt összehozott tartalmával együtt. Legalább negyven ember munkája semmisült meg a másodperc töredéke alatt. Mondjuk az igaz, hogy a kép – mint később sikerült kiderítenem – eredetileg egy al-Kaida-propagandavideóból származott, és azt ábrázolta, hogy a terroristák az egyik túszuknak jobb eszköz híján egy életlen bicskával veszik fejét, meglehetősen hosszasan. De az állóképen ez nem látszott, az írás szerzője amatőr volt, aki azt hitte, hogy minden fotót használhat, amit online talál, „mert az úgyis nyilvános”, legfeljebb alája írja, hogy „Forrás: internet” és kész, el van vacsorázva a probléma.
Mint megláttuk, az elvacsorázást feketeleves követte.
Szóval empirikus úton bizonyított tény, hogy a közösségi oldalak nem kedvelik az erőszakos képeket. Ez különösen az általam űzött külpolitikai műfajban kellemetlen, mert az online sajtóban írás illusztráció nélkül nem létezik. Egyszerűen nincs, és kész. Ha van: senki sem olvassa el. Így is kevesen hajlandóak elolvasni, a hozzászólások alapján létezik egy ijesztően népes réteg, amelyik nem is tudja, hogy ha kattint, akkor előkerül egy teljes írás: nekik elég a cím, a kép és a pársoros felvezető, amit szaknyelven leadnek hívunk. Ők szoktak egyébként reklamálni, hogy miért nincs benne ebben a pár sorban az írás egész tartalma, ők elfoglalt emberek, nincs idejük olvasni! Hát, elismerem, aki csak szótagolva képes erre a művészetre, annak időbe telik két-három flekk (szabványos gépelt oldal) elolvasása is. Viszont ha én képes lennék mondjuk az ukrajnai harcokat vagy a közel-keleti helyzetet maximum öt sorban leírni, akkor nem itt kopognék a billentyűzeten, hanem valami karibi szigeten költeném a Nobel-békedíjamat, vagy épp most rendelnék egy egzotikus fogást Peking legjobb vendéglőjében. Nincs más megoldás, nincs „pons asinorum”, el kell olvasni a cikket, ha tudni akarjuk, mi áll benne. Tudom, hogy fárasztó, tudom, hogy időigényes, de ez a helyzet.
Mármost itt van a képek kérdése. Nem egy fegyveres konfliktust firkáltam már végig, az első Öböl-háborútól a mostaniakig, mindig ugyanaz játszódik le. Szemléltetem.
Kitörnek a harcok → a mobilizálható tudósítók a helyszínre sietnek, akinek nincs rá pénze, marad a helyén és elemez a befutó anyagok alapján → egyelőre úgy néz ki, véget ér az egész pár nap vagy hét alatt → a kép- és hírügynökségek ideiglenesen az exkluzív anyagok kivételével ingyenessé teszik a szolgáltatásaikat a sajtó nagy része számára → hoppá, nem értek véget a harcok, pedig már három hónapja zajlanak, és úgy néz ki, eltartanak még legalább egy, de talán több évig is → akkor viszont más a helyzet, ingyenesség lefújva, kapitalizmusban élünk, tessék fizetni a képért, ha nem tetszik, menjünk oda és készítsünk sajátot → ebből következően minden kép sorsát gondosan figyelik a szerzői → minek utána nincs ingyen fotó.
Viszont a sajtófotó a számítástechnika jelenlegi állása szerint már nem is nagyon minősül dokumentumnak, ahogy a videó sem, hiszen bárki képes a konyhaasztal sarkán vagy a sufniban összedobni egy képet vagy videót, amin Putyin fél kézzel végez egy dinoszaurusszal, másik kezével meg Csajkovszkij-vonósnégyest játszik, és közben felmondja a moszkvai telefonkönyvet. Az online sajtóban a kép szerepe az, hogy illusztrálja az írást, mert már nincs bizonyító ereje, ilyenformán nagyon jól jött, amikor megjelentek a képalkotó mesterséges intelligenciák. Persze, már akinek jól jött ez… volt rá eset, hogy felhívott egy kiváló, nemzetközi szinten is elismert sajtófotós ismerősöm:
- Te Tamás, ne használjátok már az MI-s fotókat, mert az az olvasó becsapása!
- Nem az: amit én generálok, azt a bolond sem nézheti valóságnak. Mindig ügyelek, hogy ne legyen fotorealista a kép.
- De akkor se használjátok!
- Miért?
- Mert nekünk, fotósoknak felkopik az állunk.
- Jogos, de gondolkodj egy kicsit. Mit csinálsz, ha valaki engedély nélkül ellopja a képedet?
- Leperelem a gatyáját is róla.
- És mennyi nálad egy eredeti fotó?
- X. forint. Jó, mondjuk X. összegtől Y.-ig adom.
- Na, látod. Én előfizetek erre a szolgáltatásra, és havonta pár ezer forintért jogtiszta képeket generálok, amiknek a szerzői joga az enyém. Mivel naponta két-három anyagot adok le, ami havonta hatvan-kilencven fotót igényelne, századannyiból jövök ki, mintha tőled vásárolnám az illusztrációt.
- Hogy lehetsz ennyire anyagias?
- Ahogy te, barátom, ahogy te… hiszen most pont azért haragszol, mert az én pénzem nálam marad és nem kerül hozzád.
Itt letette, de azért nem vesztünk össze, jóban vagyunk azóta is. Persze, a betűvetőket is utoléri a fotósok végzete, ma már rengeteg olyan médium butítja a népet, amit kizárólag mesterséges intelligencia ír, de azok olyan minőségűek is – és hát, akinek megfelelnek, annak én úgyis hiába írnék akármit.
Hanem ma ijesztő jelenséggel találkoztam. Épp egy háborús anyaghoz generáltam volna a képet, gondosan kerülve a „terror” és „erőszak” kifejezéseket (ezeket eddig is tiltotta a generátor), mikor egyszer csak a kép helyett egy üzenet érkezik: „Erőszakot ábrázoló vizuális tartalmat nem készítünk”.
Hm, eddig készítettek.
Aztán egy újabb próbálkozásra most is sikerült összehozni a képet. Egyelőre – de a tendencia veszélyes. Ezt komolyan fogják venni. Ahogy a közösségi oldalak is tették: eleinte csak figyelmeztettek az agresszív képek miatt, aztán kezdték a tiltást, törlést, megsemmisítést. Mert bizony minden komolyabb közösségi oldal egy-egy nagyhatalom, és ilyen minőségében sok mindent megtehet. Hát még mekkora hatalom a mesterséges intelligencia! Majdhogynem mindenható.
Márpedig ha többet nem lehet erőszakot ábrázolni, nemsokára írni sem lehet majd róla. Ami sokakban hamis biztonságtudatot gerjeszt majd, és mikor megérkezik a valódi erőszak rakéta-sorozatvetőkkel, harckocsikkal, drónokkal, akkor egyrészt a lakosság többsége, akik a közösségi oldalakról informálódnak, nem fogja tudni, mit tegyen, másrészt a világ többi része sem fogja megtudni, mi történt velük, mert a róluk szóló híreket is tiltja, törli majd az algoritmus. Végül a közösségi oldalon csak ketten maradnak majd: Barbie és Ken. Meg tízmilliárd bot, hogy legyen forgalom.
Kérem, volna egy ajánlatom. A techóriások nagy hatalmúak, mint mondtam volt, nekem jóval kisebb a hatásköröm, de azt javaslom, hogy ha ők gondoskodnak arról, miszerint többet soha és sehol ne legyen se háború, se baleset, akkor én is vállalom, hogy többet sosem írok ilyen kellemetlen, erőszakos ügyekről.
Amíg ez nem válik valóra, maradunk az eddigi gyakorlatnál.
Csak nekem lesz egyre nehezebb a dolgom.
Szele Tamás
