„Erősen szubjektív”, mondaná a nagyérdemű publikum arra, ami most következik. A nagyérdemű publikumnak mind erősebb ingerekre van szüksége, verbálisan is, az se baj, ha értelmetlen, csak erősebb legyen, mint a megelőző. Legoptimálisabb megoldás, írja egy fogászati rendelő hirdetése, égés, kommenteltem,
Év: 2024
Mint tudjuk, az orosz kiberbűnözők szinte érinthetetlenek. Az országban működő hackerek évek óta pusztító zsarolóvírus-támadásokat indítanak kórházak, kritikus infrastruktúrák és vállalkozások ellen, milliárdos veszteségeket okozva. A nyugati bűnüldöző szervek számára azonban elérhetetlenek, és az orosz hatóságok is nagyrészt figyelmen kívül
Kevesen gondolnák – a szakértőket kivéve – hogy az arany kalásszal ékes rónaság épp úgy fegyver, de legalábbis kulcsfontosságú háborús és világpolitikai tényező, mint az AK–47-es. Pedig az, erről közöl komoly, részletes elemzést a Riddle, természetesen Oroszország és Ukrajna kapcsán.
Folytatódik a tegnap kezdődött balti krízis, néhány másik válsággal megfejelve, mert Oroszország tényleg nem nyugszik, míg magára nem haragítja az egész planétát – hogy aztán tudjon megtámadni tetszés szerint bármely országot, hiszen egyikkel sem lesz jóban. Csak ezen még sokat
Rossz hírek jönnek a Baltikumból, kellőképpen rosszak ahhoz, hogy megemlékezzünk róluk. Arról van szó, hogy az orosz hatóságok úgy döntöttek: kiterjesztik az ország területi vizeit a Balti-tengeren a Litvániával és Finnországgal közös államhatár közelében – derül ki az orosz jogi
EP és önkormányzati választás három hét múlva, Kinizsi Százas a hétvégén, Ungváry és Wass Albert meghamisított zsoldkönyve, Mága Zoltán giccsgyűjteménye, Dobrev Klára szörnyülködése egy hatvanezres nyugdíj fölött, a „Karácsony nem csinált semmit” szlogen Vitézytől Orbán szentséges száján keresztül a díszkatonafeleségig.
Otto von Stirlitz ügynök, azaz Makszim Makszimovics Iszajev már hat napja töltögette le a fájlokat a magyar külügyminisztérium laptopjairól. Éppen a NATO titkos jelentéseit rendezgette egy szép, vörös pendrive-ra, az Áll egy nyírfácska című orosz népdalt dúdolva, amikor benyitott Szijjártó
Mielőtt ismertetni kezdeném a The Insider kiváló írását Ivan Pavlov ügyvéd tollából – utóbbi időben sok ügyvéd ír nekik, remélhetőleg nem azért, mert a tárgyalóteremben ismerkednek meg a szerkesztőkkel – előre kell bocsátanom, hogy személyes gyakorlatom van az efféle ügyekben. Úgy
Beiktatták hát Putyint az Oroszországi Föderáció elnökének, úgy be van iktatva, mint a cövek, nehéz is volna kiiktatni a helyéből, már a kormányát is alakítja. Az meg alakul, ha kicsit furcsán is, valószínűleg még nem döntötte el Vlagyimir Vlagyimirovics, hogy
Kezdjük azzal, hogy aki a cím miatt fölényeskedve-humorkodva-reklamálva elkezd kommentelni, miszerint „nem talp az”, rögvest tiltom, ugyanis legalább a címbe nem írunk segget, hogy a Facebook ne kössön belénk, a szövegbe már lehet. Na, akkor kezdjünk is neki. Mindig is