Vlágyenka magyarországi kalandjairól most kell írni, még ma, mert holnapra már le fogják tagadni azt is, hogy volt ilyesmi – igen szép mellélövés volt pedig, és nem nélkülözte a magyar nemzeti jelleget sem, mármint, ha úgy tekintjük, hogy ennek része az „ide, falura jó lesz így is” mentalitás. És végső soron: igazából megfelelt, le se kellett volna cserélni.
Miről van szó? Történt pedig, hogy – mint a HVG írja – megjelent a kormány egy újabb propaganda-videója. Én ugyan ezeket leállítanám, mert a hatásfokuk vagy a zéróval egyenlő, vagy a negatív tartományba tart, még nem láttam embert, aki magában eltervezte, hogy „most hazamegyek és jó kis kormányvideókat fogok nézni egész este”, ellenben olyant már láttam, aki meg kellett nézzen reklámként egy ilyent és utána negyven percen keresztül vörös fejjel káromkodott, de ha a kormány lát ebben fantáziát, ám legyen, míg ki bírják fizetni a sokféle költségét az ilyesminek.
Ez a mostani szösszenet arról szólt volna, miszerint milyen remek dolog manapság és Magyarországon fiatalnak lenni. Mennyi kedvezményt, juttatást ad a fiataloknak a kormány. Idézzük a HVG-t.
„Az árulkodó felvételek alatt Varga-Bajusz éppen az akár 300 ezer forintos pályakezdési juttatással és a duális képzések esetén biztosított akár havi 160 ezer forintos munkabérrel büszkélkedik el, de emellett beszél az akár 60 ezer forintos szakképzési ösztöndíjról, a munkáltatók által a fiatal munkavállalóknak nyújtható lakhatási támogatásról, valamint az iskolákban nyújtott ingyenes KRESZ-oktatásról is. »Célunk, hogy minden fiatal megtalálja itthon a számítását, hiszen a fiatalok sikere a nemzet sikere« – fogalmazott az államtitkár a videóban.”
Ehhez annyit még illik tudni, hogy Varga-Bajusz Veronika a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára. Tulajdonképpen, ha nem lenne Bajusz, lehetne szakállamtitkár is, de így kissé furán hangzana, amikor bemutatkozik. (Tudom, névvel nem viccelünk, de ez kihagyhatatlan volt).
A videó tehát elindult az Oscar-díj felé, akkora esélyekkel, hogy a hógolyók a Pokolban hozzá képest szépreményű, feltörekvő sztárpalánták és a magyar film nagy reménységei. Csakhogy közben kiderült pár dolog.
Az első az, hogy a felvételen szereplő fiatalok bizony nem magyarok, hanem oroszok. Ugyanis a háttérben jól olvasható a „гарантия 3 года”, vagyis „három év garancia” felirat (egy szerszámboltról van szó) és világosan kivehető az eladó srác névtábláján a „Vlagyimir” név. A történelmi igazsághoz még hozzátartozik, hogy ugyanezt a felvételt használták már két hónappal ezelőtt is egy, a munkáshitelt népszerűsítő videóban, csak akkor még kisatírozták a cirill betűs feliratokat. Most már feleslegesnek találták ezt, mondom én, „nekünk jó lesz így is” alapon úgy hagyhatták, ahogy volt az eredeti stockvideóban. Amiért vagy fizetett a videót gyártó cég, vagy nem, de mondjuk, hogy fizetett, mert ezt egyelőre nem áll módomban ellenőrizni.
Lépjünk tovább: a HVG észrevette Vlágyát, észrevette a feliratokat és meg is írták, miszerint ejnye-bejnye. A reakció nem is maradt el: lóhalálában fogták a videót, kivágták belőle a Vlágyás jelenetet, pedig Vlagyimir mellett egy csinos, szőke gyevuska is feszített, és a helyükre egy piros-fehér-zöld karszalagos fiút mutató jelenetet vágtak be.
Kolumbusz tojása. Volt hiba, nincs hiba, hiába látta a fél ország vidámkodni Vlagyimirt a szerszámboltban, mától kezdve minden másképpen volt, hozzászólás van, elvtársak, nincs, elvtársak, köszönöm, elvtársak, következő napirendi pontunk a sztahanovista mozgalom, elvtársak.
Azért ez nem ennyi – csak diktatúrákban szokás szó nélkül megváltoztatni a tényeket vagy egyik hazugsággal ripsz-ropsz helyettesíteni a másikat és csak ilyen rendszerekben kell úgy emlékezni, hogy mindig is a legutolsó verzió volt érvényes. Először is vegyük a dolog műszaki oldalát.
Ez a videó technikai szempontból reklámklip, nem egyéb, amit illenék bizony le is forgatni, ugyanis a végelszámolásba – le merném fogadni – a szereplők gázsija is belekerül. Össze is lehet vágni, persze, pár dollárért kapható stock-anyagokból, akkor sokkal olcsóbb, de úgy kevesebbet lehet rajta keresni. Most éppen összevágták, éspedig vagy sietve, vagy ráérősen, de mindenképpen hanyagul. Kit érdekel, ki nem sajnálja le, mi megy ki? Ezt úgysem fogja senki megnézni.
Vagy de. Más kérdés, hogy ez a tengernyi kedvezmény és juttatás, amit az államtitkár oly bőszen és kissé hadarva felsorolt, kicsit sem javít a fiatalok mostanság eléggé nehéz helyzetén. Ötvenhét éves létemre nem tudhatom, milyen érzés ma fiatalnak lenni, de ha újrakezdhetném az életemet mondjuk húsz évesen, akkor egészen biztos, hogy nem Magyarországon próbálkoznék, ahol be vannak merevedve a társadalmi rétegek és a felemelkedés esélye majdnem nulla. Szóval, a helyzetet nem irigylem a srácoktól, csak az egészségüket és az állóképességüket, abban viszont halálosan biztos vagyok, hogy ezt a propagandát nem hiszik el, ugyanis kicsit sem hülyék.
A kérdés harmadik aspektusa az, hogy miképpen érezné magát egy huszonéves Vlagyimir, ha hirtelen Magyarországon találná magát?
Nos, ismereteim szerint otthonosan. Magyarországon most körülbelül olyan világ van, mint a nagyobb orosz városokban volt 2021-ben vagy 2022 januárjában, még a háború előtt. Ez ügyben idézném egy régebbi írásomat, melyben Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő jellemzi az itteni helyzetet a Meduzának.
„– Milyen mértékben ellenőrzi az Orbán-kormány a magyarországi médiát? Hasonló a helyzet, mint Oroszországban?
– Elég feszes, de nem olyan közvetlen. Természetesen a kormánynak komoly befolyása van a nagy tévécsatornákra, rádióállomásokra és így tovább. Ezt az ellenőrzést a Fidesz és a kormány érdekeit képviselő médiatulajdonosok gyakorolják. A választások előtti utolsó hetekben az ellenzéknek alig volt lehetősége arra, hogy a nagy tévécsatornák műsorán szerepeljen. Ez természetesen nem felel meg a tisztességes választás feltételeinek. Igen, szabadok a választások, de nem nevezhetők tisztességesnek. Az ellenzék pénzügyi forrásai pedig egészen mások, mint a kormányé és a kormánypárté. Az adminisztratív erőforrások, azaz a választók mozgósítása szintén a hatóságok kezében van. Lehet, hogy nem olyan durván és cinikusan használják, mint Oroszországban, de ez is megtörténik. Azt mondanám, hogy Magyarország most olyan szinten van, mint Oroszország volt két-három évvel ezelőtt.”
Sz. Bíró Zoltánnak sajnos igaza volt. Ezt tudatosítsuk magunkban: tulajdonképpen ennyire járunk közel Putyin Oroszországához: két-három évvel járunk csak mögötte, de hamarosan utolérjük.
Még nincs rendőrállam (aminek különben a rendőrökhöz szokott a legkevesebb köze lenni), de már megvan hozzá az intézményrendszer, még nem minősítenek külföldi ügynöknek, ha nem a Karmelita szája íze szerint írok, de már működik a Szuverenitásvédelmi Hivatal és vizsgálódik is bőszen, még nem állunk háborúban senkivel, sőt, akkora álpacifisták vagyunk, mint megannyi terepszínű békegalamb, de bármikor kitörhet egy olyan békeharc, hogy arról koldulunk. Még nem tiltják az átlagtól eltérő szexuális beállítottságot, de már ellenzik és rejtegetni kell a nyilvánosság elől. Még nem lehet nyolc év munkatábort kapni újságcikkért vagy tüntetésért, de már hazugságvizsgálóra köthetik érte az embert. Még nem lopták el és osztották szét egymás között az oligarchák az egész országot, de már alig maradt belőle valami. Még nem szűnt meg a közoktatás, a posta, a vasút és az egészségügy, de már használhatatlanok eredeti céljukra. Még nem verik agyon az embert pöröllyel, ha tiltakozik az állapotok ellen, de igény már volna rá – és valószínűleg ember is.
Még nem kötelező úgy tenni, mintha elhinnénk a kormány bugyuta propagandavideóit, de már erősen ajánlott.
A két ország pedig nacionalizmusban kicsit sem különbözik egymástól: az oroszoknak a Szovjetunió összeomlása olyan súlyos Trianon-szindrómát okozott, hogy hozzájuk képest mi majdnem normálisak vagyunk.
Egyszóval: Vlágya, ha erre jársz, nem fogod magadat nagyon idegenül érezni. Ugyanaz az ország ez is már, mint a tiétek, csak a vengerszkaja oblaszty (Венгерская область). Szerintem csak idő kérdése, hogy ártunk és ormányunk mikor kezdi majd lecserélni az európai uniós tagságunkat az Oroszországi Föderációéra.
Az igaz, hogy nyomorban, sínylődésben, besúgásban, lopásban és hazudozásban kicsit el vagyunk maradva Moszkvához képest, de igyekszünk ezt bepótolni.
Például ilyen propagandavideókkal.
Elvtársak, kár volt Vlágyát lecserélni. Nem is olyan sokára még jó pontot jelenthet az élenjáró orosz ifjúság szerepeltetése a magyar képernyőkön.
Soha el ne jöjjön az az idő.
Szele Tamás
