Állandóan az Oroszországi Föderáció és Ukrajna közötti béketervekről pusmognak mostanság a világsajtóban, természetesen pártállás szerint vagy az egyik, vagy a másik fél maradéktalan győzelmét feltételezve, sőt, függővé téve a Trump és Putyin közötti várható tárgyalások kimenetelétől – amiben van ráció, de nem tudni egyelőre, mi lenne Trump előre beígért varázslata, ami „huszonnégy órán beül véget vet a háborúnak”.
Valószínűleg semmi, ilyen megoldás nem lehet a rövidesen hivatalba lépő amerikai elnök tarsolyában. Sőt, azt sem tudni, és sejteni sem lehet, hogy melyik fél pártját fogja majd a tárgyalások folyamán, ugyanis Putyinhoz régi és nehezen értelmezhető kapcsolat fűzi, egyszerre rokon- és ellenszenv, ugyanakkor utolsó, 2018-as találkozójuk óta (melyre Helsinkiben került sor, és Putyin mintegy Trump egyetértését bírva, szó szerint felmosta vele a padlót, Donald bácsi még a saját testőreit is kiküldte a tárgyalásokról, mondván, hogy jobban bízik Putyin FSZB-seiben…) sokat változott a világ.
Putyin akkoriban „a világ hallgatólagosan másodiknak elismert hadseregének” parancsolt, és ez most sincs így, csak az elismertség változott meg. 2018-ban viszonylag kevés reális képe volt a világnak erről a „második hadseregről”, annak felszereltségéről vagy képességeiről, most már tisztábban látunk. Ez a „második hadsereg” három éve nem képes elfoglalni egy országot, amelyet három nap alatt kívánt elfoglalni. A háború az orosz fegyveres erők majdnem minden titkáról lerántotta a leplet, amint a szervezetlenségéről, kaotikus állapotairól, a harci morál hiányáról is, Tulajdonképpen csak az orosz atomarzenál méretét, minőségét és állapotát nem ismerjük, minden egyébre fény derült. Ennek tudatában feltehető a kérdés, bár én magam nem találom valószínűnek ezt averziót, hogy mi van akkor, ha Trump nem Putyin barátjaként, hanem legyőzőjeként vagy megfékezőjeként akar bekerülni a történelembe? Én ebben kételkedem, de a Jamestown Alapítvány alaposan kielemezte ezt a lehetőséget is. Lássuk mire jutottak.
A donbásszi orosz offenzíva az elmúlt hetekben lelassult, és a kurszki területen továbbra sem teljesült Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítása az ukrán erők kiűzésére. Ez a patthelyzet, amelyben mindkét fél súlyos veszteségeket szenved, kedvező körülményeket teremthetett volna a béketárgyalások megkezdéséhez. Az ilyen tárgyalások azonban továbbra is hipotetikusak maradnak, mivel a Kreml jelezte, hogy teljes mértékben kitart az Ukrajna kapitulációjára vonatkozó maximalista követelései mellett.
Ez a demonstratív szigor éles ellentétben áll a közvéleménnyel, amely egyértelműen a háború befejezése mellett áll. Még a hivatalos közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a megkérdezettek kétharmada nem elégedett a 2024-es eredménnyel. A fősodratú médiában csak néhány helyen merik megvitatni a békemegállapodás kilátásait, miközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentése, miszerint a tűzszünet „a semmibe vezető utat” jelentené, meghatározza a folyamatos propagandakampány alaphangját.
A magabiztos hangoskodás alig tudja leplezni a Kreml várakozását egy esetleges feltétel nélküli találkozóra Putyin és a hamarosan hivatalba lépő Donald Trump amerikai elnök között. Mivel Putyin nem tud egy sikeres támadó hadművelet előnyével érkezni erre a találkozóra, láthatóan azt reméli, hogy határozott eltökéltsége lenyűgözheti partnerét, ami a Trump csapatának egyes tagjai által felvázolt kompromisszum ideiglenes paramétereinek megelőző elutasításához vezet.
Úgy tűnik, Moszkvában az a munkahipotézis érvényesül, amely szerint Washington D.C.-nek vonzó ösztönzőket kell felmutatnia Oroszország számára, hogy beleegyezzen a harcok szüneteltetésébe, mivel Trump nyomásgyakorló képessége korlátozott. Ez a bizalom önámítással ér fel, mert Trumpnak legalább négy nagy hatású eszköze van arra, hogy Putyint az ultimátumokról az ésszerű rugalmasságra való áttérésre kényszerítse.
Az első az orosz olajexportra vonatkozó korlátozások fokozása, amely továbbra is kulcsfontosságú bevételi forrása Oroszország súlyosan torzult szövetségi költségvetésének. A Biden-kormányzat egy új szankciócsomag január 10-i bejelentésével előkészítette az utat az ilyen eszkalációhoz, amely olyan nagy kitermelő cégeket fog sújtani, mint a Gazprom Nyeft és a Szurgutnyeftyegaz. A további büntetés nyilvánvaló célpontja a Moszkva által az olaj szállítására összeállított „árnyékflotta”, különösen azért, mert ezeknek a régi hajóknak a műszaki hibái súlyos környezeti kockázatot jelentenek a Balti-tengerre nézve. Még aggasztóbb, hogy ezeket a hajókat víz alatti infrastruktúra elleni támadásokra használják, amit a finn parti őrség által feltartóztatott Eagle S tartályhajó esete bizonyít, miután horgonya több kábelt is elvágott, és ez legitim indokul szolgálhat a szigorú szankciókhoz.
A második eszközt a NATO tagországaihoz intézett határozottabb amerikai követelés jelentheti azzal kapcsolatban, hogy növeljék védelmi költségvetésüket, miután Trump javaslata szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékában kellene meghatározni ennek mértékét. A moszkvai szakértők buzgón prognosztizálják a viszályok elmélyülését a transzatlanti kapcsolatokban, és a Grönland jövőjéről szóló viták fellángolását megerősítő bizonyítékként állítják be. A katonai képességek korszerűsítésébe és a védelmi ipar újjáélesztésébe való nagyobb mértékű befektetés szükségességét azonban az európai politikusok egyre inkább elismerik, így a kiadások növelésének szorgalmazása inkább erősítheti az Egyesült Államok vezető szerepét, mintsem hozzájárulna a nézeteltérések szításához. Németország kulcsszerepet fog játszani az új irányelvek meghatározásában, és a februári szövetségi választások után megalakuló új konzervatív kormánykoalíció orosz akadémiai szakértők szerint az Egyesült Államokkal való biztonsági partnerség irányvonalát jelölheti ki, feltéve, hogy a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért nem lép fel jelentős kerékkötőként.
A harmadik nyomásgyakorlási pont, amely Trump rendelkezésére áll, hogy alássa Putyin meggyőződését a stratégiai kezdeményezés ellenőrzéséről, Ukrajna katonai támogatásának kiterjesztése lehet. Ennek legalább olyan mértékűnek kellene lennie, mint amilyet 2024 végére ért el, amikor a Biden-kormányzat legyőzte az eszkalációval kapcsolatos aggodalmait. Orosz megfigyelők feltételezik, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás volumenének mélyreható csökkentése van kilátásban, de a Fehér Ház új csapatának nagy mozgástere van a manőverezésre, és inkább politikai győzelemre, mint költséges kompromisszumra törekszik.
A negyedik módszer, amelyet Trump alkalmazhat, Putyin személyes célkeresztbe állítása. Az orosz vezető az elmúlt évben jelentős erőfeszítéseket tett nemzetközi státuszának emelésére, és minden elismerést megbecsül, amit egy „világhatalom” vezetőjeként kap. A Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancs komoly bosszúságot okoz neki, és az amerikai kormányzat Nicolas Maduroval, Venezuela korrupt diktátorával azonos szinten élére állhatna további delegitimációjának. Az elhúzódó és holtpontra jutott háborúval kapcsolatban rengeteg elégedetlenség halmozódott fel az orosz elitben, beleértve a vezető vállalkozókat, sőt, a kormányt is, így az orosz társadalom vezető rétegei az elnyomás leple alatt folyamatosan forronganak. Sok csalódott bürokrata és vezető számára nincs menekvés az örök háború csapdájából, és a disszidálás ösztönzésének megnyitása hatékony eszköz lehet a Putyin-rezsim integritásának erodálására. tulajdonképpen csak a szankciórendszer finomhangolása szükséges e nyomás fokozásához, hogy megnyílhasson néhány csatorna az Oroszországból való tőkemenekülés számára.
A Trumppal tartandó találkozón Putyin feltételezheti, hogy erős pozícióban van, vagy megpróbálhatja azt színlelni, hogy a remélt tranzakciós alkudozás során jobb üzletet érjen el. Úgy véli, ismeri a partnerét, és számít arra, hogy megismétli az egyenrangúak közötti találkozót. Két nagyon különböző karakter tervezi kipróbálni egymás valódi erejét azok után, hogy 2018. július közepén tartott helsinki csúcstalálkozón nem sikerült hasznos megállapodásra jutniuk. Az agresszió bűntette Putyint a világ egyik legmegvetettebb gazemberévé alacsonyította, akivel óvatosan kell bánni, és tiszteletre semmiképpen sem számíthat. Trump rákényszeríthetné Putyint a kompromisszum elfogadására, de nincs rá szüksége. Lehetősége van arra, hogy Putyin rezsimjét a történelem szemétdombjára küldje, hasonlóan ahhoz, ahogyan Ronald Reagan elnök 1992 júniusában elbánt a szovjet autokráciával.
Eddig a Jamestown Alapítvány, de hozzá kell tennem: ez az elemzés nem jóslat. Arra épül, hogy egyrészt Donald Trump valóban békét akar Európában azért, hogy minden figyelmét a csendes-óceáni térségre fordíthassa, másrészt ez nem „orosz béke” lenne szándékai szerint, harmadrészt jobban szeretné uralni, mint lefagyasztani a helyzetet. Negyedrészt, és ez a legfontosabb, mindezek a forgatókönyvek feltételezik, hogy Trump tiszta fejű, logikus ember és cselekedeteit racionális indokok irányítják.
Sajnos azonban Trump épelméjűségében – tapasztalataink alapján – kételkednünk kell, így csak a Jóisten tudja, mi lesz a tárgyalások eredménye.
Szele Tamás
