Moszkvában látszólag rendben, sőt, kissé unalmasan mennek a dolgok, Putyin a győzelemnapi parádé részleteit szervezgeti, Zjuganov, a Kommunista Párt elnöke feltűnősködik az Állami Dumában, lecserélték a Gulag-múzeum igazgatóját Zahar Prilepin egyik tanítványára… szóval, mintha minden a legnagyobb rendben volna és nem lenne háború. De van.
És ez az unalom, ez a szürkeség is csak szemfényvesztés, látszat, káprázat: a valóságban a Kreml minden erejével azt találgatja, mit fog kérni Trump a béketárgyalások feltételeként, mi az a varázslat, amivel „egy nap alatt” véget vethet a háborúnak (valószínűleg ez a mágia nem is létezik, de ezt majd még meglátjuk). De tekintsük, miként elemezte az elmúlt napok eseményeit Andrej Percev!
Vlagyimir Putyin elnöklete alatt ült össze a második világháborúban (mely Oroszországban Nagy Honvédő Háború néven ismert) aratott győzelem 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség szervezőbizottságának ülése. Ez egy igazán fontos dátum. Május 9-e mind a Szovjetunióban, mind a posztszovjet Oroszországban az elesett katonák és civilek emléknapja, valamint a túlélő veteránok tiszteletének ünnepe. Ezt az ünnepet régóta áthatja a háborúellenes retorika és a pacifista eszmék. Vlagyimir Putyin alatt a győzelem napját a hatóságok egyre inkább propagandacélokra használták fel, és fokozatosan nyugatellenes, militarista, ultrapatrióta retorikát vezettek be.
Ennek eredményeképpen május 9-e de facto fő állami ünneppé vált, és az évfordulókat mindig pompával és pompával ünnepelték, ami többek között a Kreml-barát propaganda terjesztését volt hivatott elősegíteni. A jubileumi években az ünnepségek minden eddiginél kiterjedtebbek voltak (ez teljesen érthető és logikus), és az előkészületek már jóval a tényleges dátum előtt megkezdődtek. Általában a militarista propaganda is felerősödött ezekben az időszakokban. Idén azonban a Kreml még mindig nem dolgozta ki az ünnepségek megfelelő ideológiai keretét. Vlagyimir Putyin a szervezőbizottság ülésén elsősorban a II. világháborús veteránok szociális biztonságának biztosításáról beszélt, megvitatta a „Munka és Vitézség Városa” cím orosz településeknek való odaítélését, Andrej Belouszov védelmi miniszter pedig a katonai felvonulások terveiről tájékoztatta. A beszélgetés rendkívül hétköznapi és rutinszerű volt, és érződött rajta az alulértékeltség. A Kreml már régóta összehasonlítja a második világháborút az ukrajnai háborúval, hogy erősítse az ultrapatrióta érzelmeket és megszerezze a közvélemény támogatását egy teljes körű invázióhoz. A szovjet korszakra emlékeztető gyakorlat szerint, amikor a Vörös Hadseregnek fontos ünnepnapokon, például május 1-jén vagy november 7-én kellett elfoglalnia vagy visszafoglalnia városokat, figyelmen kívül hagyva az ilyen körülmények között szinte elkerülhetetlen súlyos áldozatokat, két évvel ezelőtt „Wagner” egységeit 2023. május 9-re Bakhmut városának elfoglalására szorították, előre láthatóan súlyos veszteségeket szenvedve. Az ország felső vezetése nyilvános beszédeiben az Ukrajna elleni háború orosz résztvevőit a második világháborús veteránokhoz hasonlítja, magát az inváziót pedig a „nácizmus elleni harc” folytatásaként tüntetik fel. Ezek az utalások szükségszerűen újra előkerülnek majd a győzelemnapi ünnepségek során, de a Kreml ideológusai nem választhatják meg a hangnemet és a fő motívumokat, mert nem tudják, mi fog történni a fronton akkor. Ha május 9-re vége lesz a háborúnak, a Kreml minden bizonnyal megpróbálja majd a harc kimenetelét győzelemként beállítani és megünnepelni. Ha nem lesz béke, de az orosz hadsereg tovább nyomul előre, Putyin és köre megünnepelheti a „Donbássz felszabadítását”. Elméletileg egy másik helyzet is lehetséges: az orosz hadseregnek újabb problémákkal kell szembenéznie a fronton, és akkor ésszerűbb lesz nem felesleges párhuzamot vonni az Ukrajna elleni háborúval, tehát inkább az évfordulóra koncentrálni.
De a Kreml nem ura a helyzetnek. Az orosz vezetés nem tudja, hogy Donald Trump milyen feltételeket fog javasolni a békemegállapodás kritériumaiként, és azt sem, hogy Ukrajna vagy Putyin bele fog-e egyezni ezekbe. Úgy tűnik, maga Putyin sem tud semmit a megválasztott amerikai elnök terveiről. Ezért késik az ünnepségek kezdetének tényleges előkészítése. A Kreml abban reménykedik, hogy egy-két hónap múlva minden többé-kevésbé tisztázódik, és akkor elkezdik az ünnepségek tervezését és kivitelezését. A különböző orosz régiók tömegközlekedési eszközein a kampányokat csak április elején kezdik meg: az óriásplakátokkal ellentétben az ilyen hirdetéseket nehéz és drága mulatság megváltoztatni. Ez a halasztás végső soron azt fogja jelenteni, hogy a fontos évforduló nyilvános ünnepségeit az utolsó pillanatban fogják megszervezni, és ez a rohammunka szinte garantáltan rosszul szervezett eseményekhez vezet.
Mindeközben Zjuganov támadásba lendült. A Duma tavaszi első ülésén Gennagyij Zjuganov kommunista pártvezér megtámadta Szergej Kirijenkót, a Kreml politikai blokkjának vezetőjét, és bírálta az Alekszej Gromov által vezetett elnöki adminisztráció információs blokkjának munkáját anélkül, hogy kifejezetten megnevezte volna őt
„A politikai rendszer kérdése a legnehezebb és a legnagyobb felelősséggel járó kérdés. Elfogadhatatlan, hogy megcsúfolják! Ha kell, hívjuk vissza Kirijenkót a Dumába. Beszéljük meg, mi történik a választásokon. Nem lehetnek teljes mértékben érvényesek, ha a szavazási folyamat három vagy négy napra oszlik, és a szavazatszámlálást nem igazán ellenőrzik. A polgárok teljes körű választásokat követelnek, és mi készek vagyunk megvédeni ezt az álláspontot” – mondta felháborodva Zjuganov. A kommunista pártvezető szidta az elnöki adminisztráció információs blokkját, amiért az „eufóriát kelt Trump győzelmével kapcsolatban a televízióban”. Zjuganov régen engedett meg magának ilyen őszinteséget és személyes támadásokat a Dumában. Kirohanásának legvalószínűbb oka az idén júliusban tartandó kommunista pártkongresszus programja. A kongresszuson a tervek szerint pártelnökválasztást tartanak, és Gennagyij Zjuganov kora ellenére (80 éves) szeretné megtartani a posztot, hogy a 2026-os dumaválasztásokon is ő vezethesse a kommunistákat. A Kreml politikai blokkja viszont inkább egy másik, rugalmasabb személyiséget látna szívesen a kommunista párt élén, aki az elnöki adminisztráció közvetítésével kapná meg a posztot, például Jurij Afonyint, a kommunista párt elnökhelyettesét. Zjuganov – Putyinnal fennálló közvetlen kapcsolatainak köszönhetően – elszabadult hajóágyúként viselkedik, és kellemetlen meglepetéseket okozhat a politikai blokknak. A legutóbbi választási kampány során a kommunista vezető a következő személyeket állította a politikai blokk számára teljesen elfogadhatatlan személyek listájának élére: Vjacseszlav Markhajevet, a CPRF (vagyis az orosz kommunista párt) burját tagozatának vezetőjét, Szergej Levcsenkót, a volt irkutszki kormányzót, és Valerij Raskint, aki nemrég még a párt moszkvai városi bizottságának vezetője volt. A politikai blokk emellett a választási eredmények alapján a másodikról a harmadik (vagy akár a negyedik) helyre akarja szorítani a CPRF-et. Szergej Kirijenko a liberális-demokrata párt (LDPR) jubileumi kongresszusán arról beszélt, hogy az őszi választási eredmények alapján a liberális demokraták „az »Egységes Oroszország« után a második legjobb eredményt érték el”.
Zjuganov a Duma pódiumát és a nyilvánosságot arra használja fel, hogy megtámadja Kirijenkót és az elnöki adminisztráció információs blokkját, tárgyalásra kényszerítse őket, és megmutassa, hogy nem tűri a Kreml ellene személyesen és az általa évtizedek óta vezetett párt ellen irányuló intézkedéseit. Szergej Kirijenko és Alekszej Gromov valószínűleg nem tudja elhallgattatni Zjuganovot, de növelheti a kommunista pártra nehezedő nyomást. A politikai blokk a bejelentésre a kommunisták belső megosztottságának kiprovokálásával válaszolhat (ahogyan azt a Kreml már sokszor megtette korábban), az információs blokk pedig a CPRF felső vezetése elleni médiatámadásokkal reagálhat. A regionális választásokon, amelyek a dumaválasztás előtti utolsó rendezvények, az elnöki adminisztráció megpróbálja majd elérni, hogy a CPRF a legtöbb régióban, ahol képviselőket választanak, elveszítse a második helyet (ez különösen fontos a Kommunista Párt egyik fő fellegvárában, Novoszibirszkben). Zjuganov minden bizonnyal tisztában van ezzel, de azt is tudja, hogy a konfliktusok nyilvános kiélezése az ország vezetésének befolyásos csoportjain belüli növekvő ellentmondások összefüggésében gyakran azoknak kedvez, akik részt vesznek ebben az eszkalációban. Ezt az utat választotta Alekszandr Hszinstejn, aki a szamarai régió állami duma-képviselőjeként nyilvános támadásokkal érte el a régió kormányzójának, Dmitrij Azarovnak a menesztését. Georgij Filimonov, a vologdai régió kormányzója háborút folytat a Szeversztal és alapítója, Alekszej Mordasov ellen, és eddig Mordasov nem tanúsított komoly ellenállást. Gennagyij Zjuganovnak gyakorlatilag nincs vesztenivalója, így kipróbálhatja a politikai színtéren ténykedő fiatalabb figurák által alkalmazott különböző technikákat. Az eszkalálódó retorika legalábbis segít Zjuganovnak abban, hogy ha nem is Putyinnal, de a Kremllel harcolva szépen nyugdíjba vonuljon, még ha a politikai blokk nem is a kommunista párt elnöki posztjáról szorítja ki.
Mindenesetre lehet szép a május 9-i díszszemle, lehetnek izgalmasak Zjuganov harcai, de a valódi parádé az lesz, amikor Trump kiteríti a kártyáit.
Már, amennyiben vannak kártyái egyáltalán.
Addig meg várunk és Moszkva úgy tesz, mintha minden rendben volna.
Szele Tamás
