Szele Tamás: Álhír-parádé Moszkvából – második rész

Oszd meg másokkal is!

Írásunk előző részében már bemutattunk néhány eget verő, sőt orbitálisnak is mondható hazugságot a 2024-es év orosz sajtójából a The Insider nyomán, most folytatjuk a válogatást.

A fogyatékkal élők mozgósítása

Az ukrajnai tömeges mozgósítás arra inspirálta a Kreml propagandistáit, hogy álhírek sorozatát indítsák el arról, miszerint még a fogyatékkal élőket és a súlyos betegeket is besorozzák. Augusztusban a TASZSZ, a Vesztyi és sok más orgánum olyan történetet terjesztett, hogy Odesszában mozgósítottak egy demenciában szenvedő rokkant férfit. Az internet ukrán szegmensében valamiért nem találtak említést erről a történetről, és az idézés, amelynek fotóját a kiadványhoz csatolták, eltért a szabályos mintától. A forrásról kiderült, hogy egy botrányba keveredett ukrán képviselő Telegram-csatornája, aki egykor összeveszett az odesszai városi tanáccsal, és emiatt kizárták.

Októberben a RIA Novosztyi bemutatott egy videót, amelyen egy ukrán hadifogoly azt mondja, hogy az ukrán fegyveres erők láb és kar nélküli rokkantakat is fogadnak, és megnevez két brigádot, ahová az összes ilyen mozgósítottat beosztják. Az állítás teljesen abszurd, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a dandárok a front legveszélyesebb részein harcolnak a donyecki térségben. Természetesen a valóságban az amputált kezű vagy lábú rokkantak nem tartoznak a mozgósítás hatálya alá.
Decemberben a RIA Novosztyi egy másik ukrán fogoly nyilatkozatát terjesztette: Ukrajnában még az epilepsziás betegeket is mozgósítják. Ez viszont igaznak bizonyult, ami kissé szokatlan az ilyen RIA-anyagoknál. Valóban, nem minden ilyen beteg mentesül a mozgósítás alól, hanem csak azok, akiknek gyakoriak a rohamai, vagy mentális zavarok jelei mutatkoznak rajtuk. De ez nem különbözik az Oroszországban elfogadott gyakorlattól, ahol azokat, akiknek évente kevesebb mint 5 rohamuk van, bejegyzik a tartalékállományba, és így mobilizálhatók.

„Ukrán nyomok” a Crocus City Hallban elkövetett terrortámadás során

Márciusban, 5 nappal a terrortámadás után a RussiaToday, hogy alátámassza az ukrán nyomról szóló verziót, megpróbálta hamisnak beállítani az „Iszlám Állam” nyilatkozatát, amelyben magára vállalta a terrortámadás elkövetését. Az RT publikációja azt állította, hogy a nyilatkozatot az IS-hez kötődő Amaq ügynökség nevében adták ki, amely állítólag már régen megszűnt, és helyét egy másik ügynökség, a Nasheer vette át. Valójában ennek éppen az ellenkezője igaz: a Nasheer utolsó üzenete 2021-ben jelent meg, az Amaqon keresztül pedig 2023 óta számolnak be az IS fegyvereseinek szíriai támadásairól.

A Kreml megbízásából dolgozó külföldi „elemzők” – egy kis, vegyes társaság, köztük egy „katonai szakértő”, akit egyszer már elítéltek az Egyesült Államokban, mert illegálisan katonai egyenruhát viselt és csalárd módon szerzett szolgálati lakást egy katonai bázison – szintén elkezdtek beszélni az ukrán kapcsolatról. Nemcsak ukrán részvételt, hanem még a CIA, az MI6 és a Moszad érintettségét is sikerült „kimutatniuk”. A „szakértők” nem találtak semmi alapot ezekre az állításokra, kivéve saját találgatásaikat, amelyeket valószínűleg a Kreml ösztönzött. Az egyik szakértő például komolyan állította, hogy ha a terroristák délnyugati irányba próbáltak menekülni, az azt jelenti, hogy „az iránytűjük nyila” Ukrajna felé mutatott, holott inkább a fehérorosz határ felé haladtak.

Áprilisban Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács akkori titkára azt állította, hogy a dusanbei ukrán nagykövetség toborozta a fegyvereseket a támadáshoz. Ez azután történt, hogy nyilvánosságra kerültek az őrizetbe vett, tádzsikisztáni állampolgárságú fegyveresek vallomásai: az IS-hez köthető Telegram-csatornákon keresztül toborozták őket, ketten közülük Törökországban kapták meg a feladatokat, a többieket pedig Oroszországban keresték és szervezték be. Nem érthető, hogy a dusanbei nagykövetségnek mi köze lehet ehhez: a támadók már jó ideje nem éltek Tádzsikisztánban. De Ukrajna ottani nagykövete korábban az ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat vezetője volt, ami Patrusev számára nyilvánvalóan gyanúsnak tűnt.

Az orosz külügyminisztérium áprilisi közleménye a nyugati média és tisztviselők által szervezett „PR-kampányról” beszélt, amelynek célja Ukrajna érintettségének tagadása volt a támadásban; a médiát állítólag „kategorikusan utasították, hogy ne tudósítsanak a tragédia valódi méretéről: ne említsék a támadás áldozatainak számát, a halott gyerekek számát, és hagyják ki az egyszerű polgárok reakciójának bemutatását a történtekre”. Valójában minden nagyobb nyugati kiadvány írt az áldozatok számáról és a kiégett koncertterem közelében megjelent spontán megemlékezésről, sőt, még az orosz hatóságok verzióját is megemlítették Ukrajna érintettségéről, bár rámutattak annak valószínűtlenségére.

Alekszej Navalnij sokféle halála

Amikor megérkezett a hír Alekszej Navalnij haláláról, melyre egy szigorúan őrzött büntetőtelepen került sor, a hivatalos szervek és a média azonnal egymásnak ellentmondó verziókat kezdett közölni az eseményekről, igyekezvén valamiféle kétértelműséget teremteni. A TASZSZ megváltoztatta a dátumot a jelentésében. Hivatalosan úgy vélik, hogy Navalnij február 16-án veszítette el az eszméletét, és nem sokkal később meghalt, de az egyik fogvatartott azt mondta, hogy az előző napon egyértelműen valami rendkívüli dolog történt a kolónián, bár nem volt világos, hogy micsoda. Ennek fényében gyanúsnak tűnik a dátumváltozás néhány perccel a közzététel után.

A Baza nevű Telegram-csatorna arról számolt be, hogy Navalnij helyi idő szerint 13 óra körül lett rosszul egy séta közben, de nem vette figyelembe, hogy Navalnij egy olyan fogolytáborban volt, ahol más a napi rutin, és a sétákra kora reggel kerül sor.

Az RT szerint a halál oka egy vérrög lehetett. Az orvosok azonban azonnal rámutattak, hogy ilyen diagnózist vagy egy komoly műszeres vizsgálat eredménye alapján lehet felállítani, ami nem állt rendelkezésre, mivel a telepen nem voltak meg a feltételek ehhez, vagy egy boncolás után, de az RT jelentése már korábban megjelent. Az az orvos, aki 2020-ban Omszkban megvizsgálta Navalnijt, miután megmérgezték, azt állította, hogy nem voltak tromboembóliára utaló rizikófaktorai.

Navalnij holttestét napokig nem adták át, sőt, még az édesanyjának sem mutatták meg, mondván, hogy a nyomozati eljárás még legalább két hétig folytatódik, beleértve valamilyen kémiai vizsgálatot is. Senki sem magyarázta meg, hogy miért van erre szükség, mivel egyik tisztviselő sem említette a mérgezést, mint lehetséges halálokot. Hogy mi volt az a szakértői vizsgálat, amely 14 napot igényelt, rejtély maradt.

Vlagyimir Szolovjov a nyugati titkosszolgálatok közreműködését valószínűsítette, akik ilyen módon próbálták megzavarni az elnökválasztást, és előre tudták, hogy nem járnak sikerrel. Hogy hogyan tudtak beszivárogni a büntetőtelepre és megölni egy szigorúan őrzött foglyot, arra Szolovjov nem adott magyarázatot.

A propagandisták nagy történelmi felfedezései

A Kreml hivatalnokai és propagandistái különösen tisztelettudóan viszonyulnak a történelemhez, és az elmúlt év számos feltűnő esetet produkált, amikor átírták azt az ideológiának megfelelően. Az alaphangot Vlagyimir Putyin adta meg, aki egy februári interjúban azt mondta a megdöbbent Tucker Carlsonnak, hogy az ukránok az orosz nép részei, akiket a litván fejedelemség és a lengyel királyság 13. századi egyesülése után lengyelesítettek, és azért hívják őket ukránoknak, mert a Lengyel–litván Nemzetközösség keleti peremén élnek. Valójában a Lengyel–litván Nemzetközösség csak a XVI. században jelent meg, az „ukránok” kifejezés – a XVII. század végén, és a „kraj” szó nem a „határvidék”, hanem az „ország”, „régió” (a modern ukrán nyelvben az ország – krajina) értelemben használatos ez esetben.

Putyin ezután azt állította, hogy Hitlert az kényszerítette a második világháború kirobbantására, hogy Lengyelország nem volt hajlandó átadni neki a danzigi folyosót, a Balti-tenger partvidékét Németország központi része és Kelet-Poroszország között. Valójában Németországnak nem volt joga igényt tartani ezekre a területekre. Létezett egy nagyváros, Danzig (ma Gdansk), ahol túlnyomórészt német lakosság élt, de a többi területet többnyire lengyelek lakták, és ha a „folyosó” elvész, Lengyelország elveszíti a tengerhez való hozzáférését.

Putyin ugyanakkor megismételte régi és régóta leleplezett koholmányát, miszerint az ukrán államiságot Vlagyimir Iljics Lenin hozta létre.

Áprilisban Dmitrij Kiszeljov a Vesztyi Nyegyelji című lapban idézte az 1914-es úgynevezett „durnovói feljegyzést”, amelyben az Orosz Birodalom egykori belügyminisztere figyelmeztette II. Miklóst a „geopolitikai ellenfelükkel”, Nagy-Britanniával kötött szövetség veszélyére Németország ellen. A feljegyzés hitelességével kapcsolatban kétségek merültek fel: a történészek különösen azt tartják aggályosnak, hogy a császárnak címzett szövegben nem szerepel a teljes titulusával való megszólítás, ami Miklós udvarában teljesen lehetetlen volt. De ennél is fontosabb, hogy a feljegyzés szövegét már régen közzétették, és a Kiszeljov által idézett bekezdés nem szerepel benne. Ráadásul a „geopolitikai ellenfél” kifejezés 1914-ben egyáltalán nem létezhetett, a geopolitika fogalma csak évekkel később alakult ki.

Ugyanebben a hónapban a kalinyingrádi kormányzó sajtótitkára iskitüntette magát. A „ Vesztyi” és a RIA Novosztyi büszkén számolt be arról, hogy a sajtótitkár magának Scholz szövetségi kancellárnak tett szemrehányást. A kancellár azon szavaira reagálva, miszerint Oroszország igyekszik kisajátítani Kantot és műveit, miközben a filozófus eszméi összeegyeztethetetlenek Oroszország Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával, a szóvivő azt mondta, hogy Scholznak a legcsekélyebb indoka sincs Kantra hivatkozni, mert a nagy filozófus orosz alattvalóként halt meg. Valójában Kant négy évig volt orosz alattvalóként jegyezve, amíg Oroszország az általa elfoglalt Königsberget megszállva tartotta. Ahhoz, hogy továbbra is taníthasson az egyetemen, Kantnak hűséget kellett esküdnie Elizabeta Petrovna cárnőnek. Amikor a város visszakerült Poroszországhoz, Kant ismét porosz alattvaló lett. A kortársak szerint nem túl hízelgő módon beszélt az oroszokról, és fő ellenségeinek nevezte őket.

Májusban Nyikita Mihalkov a „Beszogon TV” című műsorában Ivan Ivanovics cár, Rettegett Iván fia halálának egy eddig ismeretlen verzióját vázolta fel: nem a cár ölte meg, hanem a bojárok – „a XVI. századi oligarchák” – mérgezték meg, és ezt az is alátámasztja, hogy a cár maradványainak vizsgálata során a koponyán nem találtak sérülést, de arzén nyomaira viszont bukkantak a testben. Valójában a huszadik századra, amikor a maradványok tanulmányozására sor került, a cárevics koponyáját a talajvíz elpusztította, csak az alsó állkapocs egy része maradt meg, és az arzén abban az időben, amikor élt, egyes gyógyitalok része volt.

Májusban Beglov, Szentpétervár kormányzója azt mondta, hogy a város Nagy Péter feleségének köszönhetően épült fel; a cár körül sok szkeptikus akadt, akik nem hittek a tervében, de a feleség azt mondta: „Petrusa, mi fogjuk felépíteni ezt a várost”. A probléma csak az, hogy a város alapításának idején Péternek nem volt felesége: első felesége, Jevdokia Lopuhina már 5 éve egy kolostorban raboskodott, és csak 9 évvel Szentpétervár alapítása után vette feleségül Márta Szkavronszkaját, azaz I. Katalin cárnőt. Emellett a történészek szerint Katalint Péter életében nem érdekelték az állami ügyek.

Júliusban, az amerikai függetlenség napja alkalmából Dmitrij Medvegyev a polgárháború alatti Amerikát Oroszországgal és Ukrajnával hasonlította össze. Szerinte az ellenfelek eszméi ellentétesek voltak: az északiaknak „egyenlőség, szabadság és törvény előtti egyenjogúság”, míg a délieknek „embertelen, szunnyadó rasszizmus” volt a jellemzője. Az északiak ezen idealizálásának semmi köze a történelemhez. Azért ellenezték a rabszolgaságot, mert a déli ültetvényeseknek szükségük volt a rabszolgamunkára, az északi iparosoknak viszont nem, de ez nem jelenti azt, hogy az északi államokban nem volt rasszizmus. Még a 20. század közepén is voltak olyan városok, ahol a feketéket csak nappal engedték be, és napnyugtakor távozniuk kellett. Philadelphiában 1944-ben a fehér tömegközlekedési dolgozók sztrájkba léptek, hogy tiltakozzanak a hatóságok azon döntése ellen, hogy feketék is dolgozhassanak buszvezetőként. Az 1940-es években épülő Pentagon épületében pedig kétszer annyi vécét szereltek fel, mint amennyit a higiéniai előírások megköveteltek, így a fehérek és a feketék számára külön illemhelyek működtek, és Roosevelt elnök külön utasítására kellett eltörölni a „vécé-szegregációt”. Ezen kívül Medvegyev kijelentette, hogy „ugyanazok a külföldi gazemberek, mint ma” – szokás szerint Anglia és Franciaország volt az – „szemtelenül és szemérmetlenül beavatkoztak az események menetébe, és a déliek győzelmét akarták. Támogatták a rabszolgatartókat, ahogyan most a modern Egyesült Államokkal együtt a náci Kijevet segítik”. Valójában Nagy-Britannia és Franciaország nem avatkozott bele a polgárháború menetébe, semlegességet és gazdasági kapcsolatokat tartottak fenn mindkét féllel.

Ennyi álhír került be a válogatásba, de napestig lehetne folytatni a felsorolásukat és cáfolatukat – ha lenne rá idő. Csakhogy az idei évnek is megvannak és meglesznek a maga álhírei: végtelen harcba kezd, aki a hazugság ellen indul hadba. De az igazság kedvéért, a valódi sajtó becsületéért érdemes vállalni még ezt a soha véget nem érő csatát is.

A cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. A Zóna nem részesült a támogatásból, csak felületet biztosít a cikknek.

Forrás: https://theins.ru/antifake/277591

 

Szele Tamás