Lassan kezdünk hozzászokni a tengerfenéken zajló hibrid háborúhoz. Magyarországnak ez az alkalmazkodás valamivel könnyebb, mivel nincs tengerünk, így aztán hajlamosak vagyunk el is bagatellizálni a stratégiai fontosságú adatkábelek vagy elektromos-, esetleg gázvezetékek megszakadását. Különben is, a magyar sajtó kormánypárti része, tehát abszolút többsége azonnal megnyugtatja olvasóit: ezek mindig baleset következményei.
Akkor viszont a Baltikumban csődbe fognak menni a biztosítók, annyi mostanság a „baleset”. Itt van például a legújabb precedens, a Jamestown Alapítvány elemzése szerint. A Silver Dania nevű, orosz legénységű teherhajót a norvég hatóságok január 31-én tartóztatták fel szabotázs gyanúja miatt, miután jelentések szerint a svédországi Gotland szigete és a lettországi Ventspils között összekötő optikai kábel megrongálódott. Mivel nem találtak bizonyítékot, amely a hajót a kábel megrongálásával összekapcsolta volna, a legénységet szabadon engedték, és a norvégiai orosz nagykövetség vizsgálatot kért az incidens ügyében.
Ez azonban nem elszigetelt eset. A kritikus tenger alatti infrastruktúra (CUI), és különösen az optikai kábelek elleni orosz hibrid támadások egyre gyakoribbak, különösen a Balti-tengeren és az Északi-sarkvidéken. Ezek a kábelek nemcsak az internet-hozzáférés szempontjából létfontosságúak, hanem alapvető kommunikációs eszközök is. Szabotázsuk épp ezért rendkívül zavaró. Az ilyen típusú támadások könnyű és olcsó támadási módszert jelentenek Oroszország számára, hogy zavart keltsenek Észak-Európában. Sajnos könnyebb Oroszország elrettentéséről beszélni, mint azt meg is tenni.
Az orosz támadások ilyen mértékű növekedése 2021 óta tapasztalható tendencia az Északi-sarkvidék és a Balti-tenger térségében, amikor is a LoVe Ocean Observatory egyik kábele meghibásodott Észak-Norvégiában. 2022-ben a Svalbard-szigeteket a norvég szárazfölddel összekötő kommunikációs üvegszálas kábel is gyanúsan megrongálódott. Ez a kábel kulcsfontosságú volt a norvég szárazfölddel való kommunikáció szempontjából, és nélkülözhetetlen volt a norvég űrinfrastruktúra számára.
Egyik esetet sem minősítették azonban rögtön, az első pillanattól támadásnak.
Míg a 2021-es és 2022-es esetek akár véletlenek is lehettek, 2023-ban a Baltic Connector gázvezeték és a Baltic Connector vezeték egyik adatkábele sérült meg. A nyomozók gyorsan megállapították, hogy a New New Polar Bear, egy kínai konténerhajó volt a felelős azért, hogy az orosz kikötők között áthaladva végigvontatta horgonyát az óceán fenekén, és mindkét kábelt megrongálta. Bár a kínai tisztviselők elismerték, hogy a hajó volt a felelős, azt állították, hogy baleset történt. 2024-ben a kínai Yi Peng 3 hajó két kábelt is elvágott a Balti-tengeren, az egyik Németországot kötötte össze Finnországgal, a másik pedig Litvániát Svédországgal.
A 2023-as és 2024-es incidensekben kínai hajók voltak érintettek, ami a hibrid támadások terén fokozódó orosz–kínai együttműködésre utalhat.
Nincs azonban bizonyíték arra, hogy ez az együttműködés létezne, különösen mivel a szakértők megjegyezték, hogy az orosz-kínai együttműködés az Északi-sarkvidéken általában véve még mindig viszonylag korlátozott.
Ezeken a közvetlen kábelkárokat okozó incidenseken kívül aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Oroszország egy „árnyékflottát” (ez nem minden esetben azonos az elöregedett tankhajókból álló árnyékflottával, melyről később még szót ejtek) használ a balti-tengeri CUI feltérképezésére. Ez az árnyékflotta katonai és polgári hajókból áll, és állítólag a szélerőművek és kommunikációs kábelek megzavarására, valamint az északi országok elleni szabotázsra tervezték.
Továbbra is kérdéses, hogy Oroszország miért alkalmaz hibrid támadásokat a Balti-tengeren és az Északi-sarkvidéken. A tenger alatti infrastruktúra elleni támadások növekedése, különösen a balti és az északi-sarkvidéki régiókban, előnyös Oroszország általános stratégiája szempontjából. Nemcsak azért, mert rendkívül nehéz a közvetlen felelősségre vonás az okozott károkért, ami még nagyobb kihívássá teszi a hatékony elrettentést, hanem mert az ilyen taktikák a fegyveres konfliktus küszöbét alulmúlják. Azzal, hogy az orosz akciók e küszöb alatt maradnak, dilemmát jelentenek a nyugati kormányok számára. Ha agresszívan reagálnak, Oroszország azt állíthatja, hogy ez zaklatás. Ha azonban nem reagálnak, azzal egyenesen ösztönözhetik az ilyen jellegű támadások fokozódását. Különösen a tenger alatti infrastruktúra esetében, ahol a kábelszakadás kivizsgálása időbe telik, nehéz bármely nyugati kormány részéről azt állítani, hogy a támadás szándékos volt, és még nagyobb kihívást jelent a károkat egy konkrét szereplőnek tulajdonítani. Más szóval, Oroszország egyszerre alkalmazhatja a hihető tagadást és kerülheti el a nyílt háborút, miközben komoly zavarokat okozhat a nyugati társadalmaknak.
A hibrid támadások azt is lehetővé teszik Oroszország számára, hogy tesztelje és szondázza a balti-tengeri és sarkvidéki védelmi rendszereket.
A cél az, hogy lássák, mennyire ellenállóak az észak-európai országok a nem hagyományos támadásokkal szemben. Oroszország szempontjából az ilyen támadások viszonylag olcsók és könnyen kivitelezhetők. Nehéz megakadályozni a hajók horgonyának vontatását, különösen, ha a hajó nem kelt azonnal gyanút.
Mivel Oroszország magatartásának közvetlen elrettentése továbbra is nehéz, nincs okunk feltételezni, hogy a hibrid CUI-támadások nem folytatódnak.
Van azonban némi bizonyíték arra, hogy a balti és az északi-sarkvidéki térség államai új módszerekkel kísérleteznek az ilyen hibrid támadások visszatartására. Az Európai Unió például 2024. december 26-án nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állította, hogy megerősíti a tenger alatti kábelek védelmére irányuló tevékenységét jobb felderítő technológia alkalmazásával. Emellett az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) január 14-én bejelentette egy új balti támaszpont telepítését, „hogy elrettentse az állami vagy nem állami szereplők jövőbeni kísérleteit a kritikus tenger alatti infrastruktúra megrongálására” a Balti-tengeren. Az egyes államok is elrettenthetik az orosz fellépést. Amikor például 2024 decemberében megszakadt a finn–észt elektromos összeköttetés, a finn határőrség gyorsan feltartóztatott egy Cook-szigeteki zászló alatt közlekedő olajszállító hajót, és finn felségvizekre terelte. Lássunk csodát: orosz személyzet hajózott rajta és orosz parancsnokság alatt állt.
Az, hogy ezek vagy más elrettentő intézkedések eltántorítják-e Oroszországot a hibrid támadásoktól, még mindig nyitott kérdés. Bár az erőfeszítések továbbra is elmaradnak a költségektől, Oroszországnak minden oka megvan arra, hogy továbbra is megzavarja a CUI-t a balti és az északi-sarkvidéki térségben.
Ígértem azonban, hogy foglalkozunk még az „árnyékflottával” is. Ennek létezése miatt bizony a Nyugat csak saját magát hibáztathatja: ugyanis mi magunk adtuk el Oroszországnak a hajókat vagy inkább roncsokat, amikből áll. Mint a The Insider írja, az Európai Unió 2023 végén megtiltotta a hajók közvetlen értékesítését orosz vállalatoknak, de ez kevéssé érintette az orosz olajágazatot. Moszkva teljes körű ukrajnai inváziójának kezdete óta az európai és amerikai hajótulajdonosok legalább 230 elöregedő tankhajót adtak el az „árnyékflottának”, amelyet Oroszország a nyugati olajexport-szankciók kijátszására használ. A nyugati cégek 4,8 milliárd fontot (közel 6 milliárd dollárt) kerestek ezeken az üzleteken – derül ki az Árnyékflotta titkai című vizsgálatból, amelyet a holland Follow the Money (Kövesd a pénzt) szerkesztősége kezdeményezett, és amelyet 13 másik, a világ minden tájáról származó szerkesztőséggel együttműködve végeztek el.
A tartályhajókat az orosz olaj elleni szankciókat bevezető 35 ország 21 vállalata adta el, és olyan indiai, hongkongi, vietnami és Seychelle-szigeteki székhelyű cégek vásárolták meg, amelyek nem szankcionálták Oroszországot. Az eladások legnagyobb részét a görög tulajdonosok bonyolították le, 127 hajót szállítottak le. Az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező vállalatok 22 tankert adtak el, míg a német és norvég tulajdonosok 11, illetve 8 hajót adtak el. E hajók többségét egyébként ennél jóval alacsonyabb áron selejtezhették volna le.
A nyugati hatóságok azt állítják, hogy Oroszország árnyékflottáját nemcsak olajszállításra és kémkedésre használják, hanem kritikus víz alatti infrastruktúrák, például kommunikációs kábelek tanulmányozására – és egyes esetekben szabotálására – is. A vizsgálat szerint Oroszország a teljes körű háború kezdete óta több mint 800 milliárd eurót keresett a fosszilis tüzelőanyagok exportjából. Az energiabevételek az orosz szövetségi költségvetés 20-50%-át teszik ki, és döntő szerepet játszanak az ukrajnai invázió finanszírozásában.
A Follow the Money csapata a független Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) adatai mellett több száz hajózási és hajóregisztrációs nyilvántartást elemzett. A KSE kutatóinak becslése szerint az árnyékflotta mintegy 600 hajóból áll, amelyek Oroszország olajexportjának nagyjából 70%-át szállítják a vevőkhöz.
Az újságírók megjegyzik, hogy az Oroszországgal szembeni nyugati olajszankciók közvetlen hatással voltak a globális hajóroncs-piacra, ami miatt a nem nyugati joghatóságok hatálya alá tartozó hajók árai az egekbe szöktek. „Sok európai hajótulajdonosnak voltak olyan régi hajói, amelyeket gyakorlatilag használhatatlannak tartottak” – magyarázta a Lloyd’s List brit hajózási szaklap elemzője. „De hirtelen megduplázódott az értékük, és siettek eladni őket”.
Egyes tulajdonosok jelentős nyereségre tettek szert, mivel a hajókat az eredeti árnál jóval drágábban adták tovább. Az egyik figyelemre méltó eset Paris Latsis görög üzletemberé és filmproduceré – ő az egyik leggazdagabb görög család örököse, aki egykor Paris Hilton jegyese volt. Cége, a Marla Tankers 84 millió dollárért adott el két olajszállító tartályhajót – a Fos Picassot és a Fos Da Vincit. Mindössze hat évvel korábban alig 50 millió dollárért vásárolta meg őket.
Alig egy hónappal a legutóbbi tranzakció után mindkét tanker Oroszország felé vette az irányt. Az észt határhoz közeli Uszt-Luga balti kikötőjében több mint 120 millió liter orosz nyersolajjal töltötték fel őket – a Bloomberg Terminal becslései szerint ez a mennyiség mintegy 50 millió dollárt ér.
Egyszóval: ha mi, európaiak meg akarunk szabadulni attól a fenyegetéstől, amit az Oroszországi Föderáció jelent az euroatlanti térségre nézve, akkor két tulajdonságunktól is meg kell szabadulnunk. Az első a politikai szemérem, amivel még a nyilvánvaló szabotázst is „balesetnek” minősítjük, hogy ne legyen belőle diplomáciai bonyodalom, a második az elvakult pénzéhség, amely a tankhajók eladását motiválta, és amely egyeseket közülünk arra is rávenne, hogy kötelet adjon el a hóhérnak – a saját akasztására.
Ha ezekről sikerül leszoknunk, van esélye a világnak a győzelemre. Ha nem: tessenek elkezdeni tanulni az orosz nyelvet, mert szükség lesz rá.
Nem kéne addig várni, amíg mind egy szálig elszakadnak az atlanti adatkábelek is.
Szele Tamás