Jelentem, ritka madarat fogott a Zóna. Illetve a Critical Threats fogta az ornitológiai kuriózumot, mi csak másodközöljük, ugyanis megítélésem szerint elég fontos tudni azt, hogy mit gondol az IRGC, vagyis az Iráni Forradalmi Gárda a Közel-Kelet jelen helyzetéről akkor, amikor állománya egymás között van és nem kell okvetlenül a propaganda sablonjait harsogja.
Kiszivárgott ugyanis Behrouz Esbati IRGC-tábornok egyik decemberi beszéde, melyben megpróbál keményen szembenézni a kialakult állapotokkal, és időnként egészen őszintén fogalmaz. Magát a teljes beszédet nem lehet és nem is érdemes szó szerint közölni, mivel több, mint egy órás volt, vagyis olyan 25-26 gépelt oldal lenne, megközelítő számítások szerint, de szerencsére a Critical Threats kiválóan összefoglalta az elhangzottakat, ezt ismertetem az alábbiakban, néhány megjegyzés kíséretében.
A magas rangú iráni katonatiszt nemrégiben kiszivárgott beszéde ritka és őszinte betekintést nyújt abba, hogy Irán hogyan birkózik meg a szíriai stratégiai vereséggel, és mit fog tenni ezután. Behrouz Esbati dandártábornok a beszédet a hadsereg tagjainak és az ő hozzátartozóiknak zártkörű összejövetelén tartotta Teheránban, nem sokkal a Bassár al-Aszad rezsim 2024 decemberében bekövetkezett bukása után. 2024 decemberében Esbati, aki jelentős részt vállalt a szíriai iráni műveletekben, csalódottnak és frusztráltnak tűnt, és azt mondta a hallgatóságnak:
„Nem csak egyszerűen elszenvedtük a vereséget… Csúnyán kikaptunk”.
Valóban, Aszad bukása megfosztotta Teheránt legfontosabb belépési pontjától Levantéba, és alapjaiban forgatott fel számos olyan alapfeltevést és elképzelést, amelyek hosszú ideje Irán közel-keleti stratégiájának alapját képezték. Esbati beszéde jól tükrözi azt a sokkot, amelyet az iráni vezetés elszenvedett, különösen mivel már más stratégiai csapások is megrázták őket, például a Hamász vereségei a Gázai Övezetben és a Hezbollah végzetes meggyengülése Libanonban. Esbati beszéde továbbá fontos adalék a nyugati elemzők és politikai döntéshozók számára, hogy megértsék, Teherán e kudarcok fényében hogyan fogja felülvizsgálni regionális stratégiáját és biztonsági doktrínáját a továbbiakban.
A beszéd értelmezéséhez először is meg kell értenünk Esbati pozícióját a rendszeren belül, és különösen a belső üzenetküldésben betöltött szerepét. Esbati az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) magas rangú tisztje, és katonai pályafutása nagy részét kulturális és médiatevékenységekkel töltötte. Jelenleg a fegyveres erők vezérkarának kulturális és védelmi propagandáért felelős osztálya alá tartozó kibertér-parancsnokság vezetője. Esbati ebben a minőségében sokat dolgozott Szíriában, ahol az információs műveleteket és a szociokulturális mérnöki tevékenységet felügyelte. Ebben az összefüggésben figyelemre méltó, hogy Esbati volt az, aki Teheránban a fiatal katonatisztekből álló hallgatóságnak elmondta az Ellenállás Tengelyének helyzetéről szóló összegzést. Helyzete egyedülállóan alkalmas volt erre, tekintettel a hjadsereg állományén belül az ideológia és a morál irányításában szerzett tapasztalataira. Nem világos azonban, hogy Esbati saját kezdeményezése volt ez a beszéd, vagy magasabb rangú iráni vezetők utasítására tartotta.
Esbati a beszédben csalódottságát fejezte ki Aszaddal és Oroszországgal szemben, többek között őket okolva a rezsim összeomlásáért. Sajnálkozott passzivitásuk miatt, és közel állt ahhoz, hogy egyenesen Irán elárulásával vádolja őket. Esbati arra a következtetésre jutott, hogy Iránnak „igazi” szövetségest kell keresnie Szíriában, aki – Aszaddal ellentétben – hűséges lesz az iráni legfelsőbb vezetőhöz. Ez a megjegyzés tükrözheti azt a kulcsfontosságú tanulságot, amelyet Teherán a szíriai tapasztalataiból levont: a jövőben az IRGC-nek folyamatosan hangsúlyt kell fektetnie az Ellenállás Tengelye tagságának ideológiai indoktrinációjára, hogy biztosítsa hűségüket és alárendeltségüket Ali Khamenei legfelsőbb vezető iránt. Esbati beszédében arra utalt, hogy Aszad talán még mindig hatalmon lenne, ha hallgatott volna Khameneire, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az IRGC hogyan fog hozzáállni az Ellenállás Tengelye fennmaradó tagjainak, például a houthiknak és az iraki milíciáknak az ideológiai irányításához az elkövetkező években.
Esbati kijelentette, hogy az IRGC már most megkezdte szíriai milíciahálózatának újjáépítését, hogy ott valódi szövetségesekre tegyen szert. Ez az állítás összhangban van a CTP és az Institute for the Study of War (ISW) értékelésével, miszerint Irán megpróbálja szítani a felekezeti feszültségeket és gerjeszteni a Hayat Tahrir al Sham (HTS) által vezetett szíriai ideiglenes kormány elleni fegyveres ellenállást. Az iráni állami média az elmúlt hetekben rendszeresen terjesztette a Szíriával kapcsolatos szektás narratívákat. Magas rangú iráni tisztségviselők, köztük Khamenei is, többször felszólították a meg nem nevezett fegyveres csoportokat, hogy mozgósítsák erőiket és szabadítsák fel Szíriát. Egy IRGC-tiszt később a nyugati médiának „törekvésnek” minősítette Esbati megjegyzéseit, valószínűleg azért, hogy elkendőzze az ilyen irányú iráni erőfeszítéseket.
Esbati a szíriai vereség ellenére beszédében végig igyekezett bizakodónak mutatkozni az Ellenállás Tengelyének általános helyzetét illetően. Egyrészt azonban szakított a rezsim hivatalos retorikájával Szíria megvitatásakor, és őszinte értékelést adott az ottani iráni veszteségekről. Másrészt a Hamásszal és a Hezbollahhal kapcsolatos megjegyzései jobban megfeleltek a rezsim népszerű narratíváinak, amelyek megpróbálták eltorzítani a valóságot azzal, hogy a Gázai Övezetben és Libanonban elszenvedett vereségeket győzelemként állították be. Esbati például azzal érvelt, hogy a Hamász által kilőtt rakéták száma valamilyen módon a katonai siker jelzője. Bár az ilyen megjegyzések furcsán hatnak, különösen egy jól képzett katonai közönség előtt, azt mutatják, hogy Esbati hajlandó volt elszakadni a hivatalos beszédmódtól, amikor Szíriáról beszélt, de visszatért a sablonokhoz, amikor olyan témákról beszélt, amelyekben kevesebb személyes tapasztalata volt. Ezekben az esetekben figyelmen kívül hagyta a realitásokat, miszerint Izrael katonailag megsemmisítette a Hamászt, súlyosan leépítette a Hezbollahot, és mindkét szereplőt tűzszünetre kényszerítette, ami egyenlő volt a megadásukkal.
Összefoglalva: Irán zárt ajtók mögött hajlandó ugyan szembenézni a tényekkel és beismerni vereségét, de ennek ellenére a lehető legrosszabb, mert legdrágább módon próbál kikeveredni a slamasztikából: a szíriai (és valószínűleg libanoni) proxy-erők újjáépítésével kísérletezik. Ne feledjük: ezek megszervezése, fejlesztése és infrastrukturális támogatása (például alagút-rendszerek és fegyverraktárak vagy támaszpontok kiépítése révén) szó szerint évtizedekbe és hatalmas vagyonokba került, hogy aztán Izrael majdhogynem tollpiheként fújja ki őket a világból. Majdhogynem, írom, mert a terrorszervezeteket nem lehetett kizárólag frontális, katonai támadással megsemmisíteni, vagy nagyon meggyengíteni, a sikerhez szükség volt olyan ötletekre is, mint a személyi hívók emlékezetes felrobbantása vagy a vezetőség megsemmisítése.
Most Teherán hajlamos megismételni ezt a monstre „csapatépítő” befektetést, azzal a különbséggel, hogy a jelenlegi viszonyok között két dolog nem áll megfelelő mértékben a rendelkezésére: pénz és idő. Az iráni gazdaság a lehető legrosszabb állapotban van, válságról válságra vergődik, illetve inkább azt mondhatjuk, hogy állandósult az országban az évek óta tartó polikrízis, a közhangulat nem mondható rendszerpártinak, még ha a Mahsa Aminit támogató tömegtüntetéseket szó szerint vérbe is fojtották: ez sem használt az ajatollahok népszerűségének, a nők súlyos diszkriminációja sem, a katasztrofális kisebbségi politika is rontja Khamenei és az IRGC tekintélyét, a nukleáris fegyverek követelése a radikálisan vallásos politikusok részéről pedig lehetetlenné teszi Irán számára a visszacsatlakozást a világgazdaság vérkeringésébe (ami az egyetlen megoldás lehetne az ország számára).
Mindenesetre ha újabb terheket raknak a már amúgy is éhező és fázó nép vállára a proxy-milíciák újjáépítése kedvéért, senki se csodálkozzon, ha az megint tömeges tüntetésekkel és zavargásokkal reagál, márpedig ezek lekötik majd belföldön az IRGC és az Artesh, sőt, a paramilitáris Baszidzs minden kapacitását, így a szíriai vagy esetleg libanoni „csapatépítésből” nem sok minden valósulhat majd meg.
Irán évtizedekig több számmal nagyobb mellényben járt, mint a valódi mérete. Ideje volna most már rá szabni a ruháját, mert beléje hízni nem lesz képes.
Szele Tamás