Rég nem foglalkoztam már Alekszandr Geljevics Duginnal, Putyin legkülöncebb udvari bolondjával, aki néha azt játssza, hogy ő a „cár atyuska esze” – de az alapos szemlélőt nem képes megtéveszteni. Ugyan naponta publikál, időnként kilépve saját kiadványai köréből is, van, hogy vele íratják meg a RIA Novosztyi egyik vezető anyagát is, de sok újat még ebben az állandóan változó világban sem képes mondani.

Lassan felhagy a homályos próféciákkal, mint például „Kijev ostroma örök” (aztán, mikor az oroszokat véres fejjel küldték onnan haza, már nem volt örök…) vagy az „ortodox Vének jóslatainak” elemzése, ez körülbelül a háború első évében volt rá jellemző, mostanság inkább a világpolitikát magyarázgatja, misztikus szempontból. Azért misztikusból, mert így bármilyen marhaságot leírhat, és ha valaki ezért kiröhögi, mondhatja, hogy az illető profán és nem érti a szent jelképeket. Mindegy, neki is kell élni valamiből, és hatvanhárom évesen (te jó Ég, csak hat évvel idősebb nálam…) mégsem hányhat egész nap cigánykereket a Kreml udvarán. Különben is, nagy célt tűzött ki maga elé: meg akarja alkotni (vagy már meg is tette, erről lehetne vitatkozni) a putyinista állami ideológiát.

Valóban zavarba ejtő, hogy a mai Oroszországnak világhatalmi ambíciói ugyan vannak, de ehhez való egységes ideológiája még annyira sincs, mint a cárok idején. A Szovjetunió esetében egyszerű volt a képlet: meg akarták hódítani az egész bolygót, a világforradalom elterjesztése céljából. Ennek a törekvésnek rendszerint (vagy inkább mindig) két eredménye szokott lenni: vagy csúfos kudarc, mint Afganisztánban, vagy orosz imperialista hódítás forradalmi köntösbe öltöztetve. De legalább volt valamiféle ideológiájuk, ha valaki megkérdezte, miért kell harcolnia a Nyasszaföldi Felszabadítási Front győzelme érdekében, ha ő egyszer nem malawinak született, hanem mondjuk novgorodinak, akkor a kezébe adták Marxot, Engelst, ha ezekbe nem bolondult vagy aludt bele, Lenint is, aztán ha még volt kérdése: lecsukták.

Ilyen elvi alapja nincs a mai Oroszhonnak, és nem is nagyon lehet, hiszen állandóan alkalmazkodnia kell a változó világpolitikai helyzethez, tegnap például Amerika és „az angolszászok” még maguk voltak a patás ördögök, mára kisangyalkákká változtak, viszont súlyos ellenséghiány lépett fel, amit baromi nehéz megmagyarázni a pravoszláv tömegeknek… Dugin ezen próbál segíteni, persze erős állami hátszéllel.

Az a lényeg, hogy – mint a Meduza írja – Alekszandr Dugin eurázsianista „filozófus” meg akarja változtatni az orosz felsőoktatásban a politológia oktatását a bölcsészettudományok körében. A Meduza hozzájutott egy 240 oldalas politikatudományi előadássorozathoz, egy 76 oldalas oktatási koncepcióhoz és egy rövidebb, az orosz tudományos minisztérium számára készült prezentációhoz – mindezt Dugin csapata készítette az Orosz Állami Bölcsészettudományi Egyetem Ivan Iljin Felsőfokú Politikai Iskolájában. Dugin és munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy az orosz politikatudományt jelenleg az „amerika-központúság” uralja, és ezt „le kell győzni”.

Alekszandr Dugin csapata azzal érvel, hogy az uralkodó politikatudomány beágyazott ideológiai elfogultságai miatt ez a tudományág fenyegetést jelent Oroszországra nézve. Szerintük eszközként szolgál „a romboló neoliberális ideológia elveinek” a diákok tudatába való beültetésére. A politikatudományi oktatás jelenlegi modellje nemcsak elavult és irreleváns, hanem káros is, valamint veszélyes és ellenséges attitűdöket alakít ki a diákokban, amelyek ellentmondanak az orosz civilizációnak és az orosz kultúrának.

Dugin iskolája szerint a politikatudománynak ehelyett „erősítenie kellene az állampolgári gondolkodást” Oroszországban, és hazafiságot kellene ébresztenie a diákokban.

Ez a tanítási koncepció az állampolgári szellemiséget úgy definiálja, mint „az állami élet és a közélet prioritását a magánélettel szemben, valamint az egyéni érdekek alárendelését a haza értékeinek és érdekeinek, illetve a magánhaszon alárendelését a közjónak”.

Az új politikatudomány és az „orosz állam szentsége”

Dugin iskolája úgy véli, hogy az állampolgári energia újbóli összpontosítása segít a jövő bölcsészhallgatóinak abban, hogy kifejlesszék „a neoliberalizmus romboló ideológiai elemeinek bevezetésével szembeni ellenállás képességét”. Az oktatási koncepció szerint a neoliberalizmus azért veszélyes, mert elősegíti „az individualizmust, a kozmopolitizmust, az engedékenységet, valamint a hazafiságnak, a haza szolgálatának és Oroszország civilizációs egyedisége eszméjének elutasítását”.

A javasolt óravázlat szerint az oktatóknak az orosz államiság történelmi alapjaként kellene bemutatniuk az „ortodoxia, az autokrácia és a nemzetiség fogalmát”, megtanítva a diákoknak, hogy „az orosz cárság a bizánci (római) birodalom közvetlen politikai utóda volt”. Más szóval, Dugin iskolája a „neoliberalizmus” ellen egy olyan történelmi elmélettel akar harcolni, amely a 16. századig nyúlik vissza, és különböző korszakokban egyszerre szolgált vallási és politikai célokat, többek között Ukrajna bekebelezését is alátámasztotta ideológiai szempontból a korai Romanov-cárok háborúi idején, melyeket a Lengyel–litván Nemzetközösség és az Oszmán Birodalom ellen vívott a 17. század közepén.

A harmadik Róma

A 19. századi szlavofilok körében is népszerű volt a „Moszkva a harmadik Róma” eszméje. Dugin iskolája szerint az oktatóknak ezeket a nézeteket, az „orosz konzervativizmus” elképzeléseit és az eurázsianisták koncepcióit kellene magukévá tenniük (Dugin maga is vezető eurázsianista). Eközben az olyan eseményeket, mint a Szovjetunió összeomlása és „Oroszország geopolitikai meggyengülése az 1990-es években”, „egyértelműen negatív” fényben kell bemutatni.

Pedig ezek a jelenségek közvetlenül vezettek Vlagyimir Putyin hatalomra kerüléséhez, és Oroszország kronológiájában az ezt követő előadásoknak „hangsúlyozniuk kell az elnök történelmi jelentőségét, amely az ország szuverenitásának megerősítésére, a hatalmi vertikum központosítására, valamint Oroszország erős és modern hatalommá alakítására irányul”. Ebben a tantervben az orosz–ukrán háborúnak „Oroszország politikai ügyekben gyakorolt ideológiai szuverenitása megszerzésének döntő állomását kell jelentenie”.

Az ideális állam – a kortárs Oroszország

Dugin iskolája arra ösztönzi az oktatókat, hogy lépjenek túl a történelmi narratívákon, és kifejezetten tanítsák meg a diákoknak, hogy egy „erős, egy vezetőre támaszkodó elnöki rendszer, amely egyetlen vezetőre van bízva, aki a nép támogatásából nyeri a legitimitását”, Oroszország legstabilabb „kormányzási és közkapcsolati modellje”. A „népi demokrácia” ezen „eszménye” ma már létezik Oroszországban – sőt, a diákoknak azt kell mondani, hogy ez „elkerülhetetlen” volt. (Az olyan gondolkodók, mint a történész és pánszlávista Mihail Pogodin hasonló állításokat tettek a 19. század közepén).

Dugin iskolája szerint az orosz kormány és polgárai közötti kapcsolat másik döntő eleme a hatalom „szakralizálódása” az orosz társadalomban. Dugin tanítási koncepciója az államnak ezt a tiszteletét egészségesnek és „hagyományosnak” mutatja be, miközben az igazi veszélyt a hatalom szétválasztását és rotációját biztosító elvek jelentik, amelyek „a hatalom koncentrációjához vezetnek a nem megválasztott, névtelen állami és pártbürokraták körében”. Dugin iskolája arra figyelmeztet, hogy ez a bürokrácia azért veszélyes, mert „rendelkezik az állam irányításához szükséges szakértelemmel, és szoros kapcsolatban áll a nagyvállalatokkal”.

Tanítási tervezetéből ítélve Dugin iskolája sokkal inkább a vallásfilozófia iránt érdeklődik, mint bármi egyéb iránt, amit politikatudománynak lehetne nevezni. A tanterv például megköveteli a diákoktól, hogy megvitassák a „katehon” teológiai fogalmát – ez „a világot a törvénytelenségtől és az Antikrisztus eljövetelétől visszatartó erő” fogalma az ortodoxiában. Az ókorban a római és később a bizánci császárokat tekintették katehonoknak, míg az orosz cárok (de csak azok, akik I. „Nagy” Péter előtt uralkodtak) állítólag később töltötték be ezt a szerepet. A tanterv arra ösztönzi az oktatókat, hogy vezessék a diákokat annak felismerésére, hogy Oroszország és annak állami hatóságai a mai katehonok.

Dugin javasolt politikatudományi kurzusának másik vallási témája „az állam az ontológiai elméletekben”. Az osztályteremben ez az állam alapvető helyévé és meghatározó szerepévé válik a valóság szövetében. A diákok megtanítása ennek a perspektívának a befogadására azért fontos, mert az ontológiai elméletekben az állam nem az egyének közötti kollektív megállapodás vagy a létezés anyagi feltételeinek megteremtője, hanem a világban való szellemi (intellektuális, erkölcsi, isteni) jelenlét kifejeződése, amely a társadalmi életben nyilvánul meg.

Egy kis geopolitika

Természetesen Dugin iskolája nem hagyja figyelmen kívül az Oroszország és a Nyugat közötti konfrontációt sem. Számos előadás foglalkozik a „szárazföldi és tengeri civilizációk” közötti geopolitikai harccal, amely állítólag az emberi történelem nagy részében fennállt. Ezt az elképzelést Nyikolaj Sztarikov publicistának és bloggernek tulajdonítják, aki a Geopolitika című könyvében fejti ki bővebben a gondolatot (mely valójában Halford Mackinder brit földrajztudós egy 1904-es cikkéből származik, a „geopolitika” kifejezéssel együtt).

A szárazföld és a tenger országai eszerint állandó konfliktusban állnak egymással. A földrajz határozza meg a célokat, a célok pedig az eszközöket. A Tenger civilizációja flottákat épít és tengeri kereskedelmet folytat, míg a Szárazföld civilizációja a szárazföldön terjeszkedik. A Szárazföld célja, hogy megakadályozza, hogy a Tenger elzárja tőle az ellenőrzést a part menti övezetek felett, és hogy hozzáférést szerezzen a Világóceánhoz. A Tenger célja, hogy megakadályozza a Szárazföld hozzáférését a tengeri térhez, befolyása alá vonja a part menti területeket, és megosztva azt, fokozatosan bekebelezze a Szárazföldet. A szárazföldi civilizáció a hadseregére, a tengeri civilizáció a haditengerészetére támaszkodik. Ahhoz, hogy legyőzzük az ellenséget, meg kell akadályoznunk, hogy a körülményektől függően vagy erős haditengerészetet, vagy erős hadsereget fejlesszen ki.

Dugin iskolájának szerzői szerint Oroszország „szárazföldi civilizáció”, amelynek „rendszere a konzervativizmus és a stabilitás elvein alapul”. Oroszország „a hatalmat inkább közvetlen területi ellenőrzéssel gyakorolja, ami erős szárazföldi hadsereget igényel, és a hadsereg ,valamint a biztonsági blokk elsődleges fontosságát írja elő az állam működésében”. Dugin iskolája egyértelművé teszi, hogy „az ilyen típusú politikai struktúrák gyakran hajlanak a monarchia felé”.

Folytatva Sztarikov földrajzi alapú világmagyarázatát, a „kollektív Nyugat” állítólag a „tenger civilizációja”. Ez „dinamikus és alkalmazkodó”, előnyben részesíti a „tengeri, kereskedelmi és információs áramlatok” ellenőrzését, és kulcsfontosságú intézményei nem a „katonai erőn”, hanem inkább a „hírszerző szolgálatokon, a haditengerészeten és a tőkén” alapulnak.

A kurzus koncepciója és előadásterve az Oroszország és Ukrajna közötti háborút a „szárazföld” és a „tenger” közötti szélesebb körű küzdelem egyik epizódjaként állítja be. Oroszország „úgy döntött, hogy újabb lépést tesz a globális hatalmi egyensúlyban elfoglalt pozíciójának helyreállítása felé”, miután az USA „konfliktust kezdeményezett Oroszországgal, és a 2014-es Majdan-forradalommal megszállta Ukrajna formálisan semleges szürke zónáját (a Peremvidék részét), ezzel felszámolva a béke utolsó reményét”.

Természetesen Dugin iskolája nem feledkezik meg Oroszország távol–keleti partnereiről sem. Bár az Ivan Iljin-iskola nyíltan elítéli a marxizmust és a szocializmust (hiszen névadójuk jó ideig elkötelezett nemzeti szocialista volt), a tanterv Kína és Észak-Korea tiszteletére buzdít. Hangsúlyozza a konfucianizmus tartós befolyását a kínai politikára, és azt, hogy a koreai dzsucse-ideológia hogyan kapcsolható a „hagyományos koreai filozófiához”.

Civilizációs állam vagy Második Bizánc?

Az Ivan Iljin Iskola politológia-óravázlata tökéletesen illeszkedik Oroszország „civilizációs államként” való hivatalos jogi meghatározásához, amelyet 2023 márciusában elnöki rendelettel fogadtak el. Egy kötelező, propagandisztikus főiskolai kurzus az elsőévesek számára „Az orosz államiság alapjai” címmel ugyanezt a szemléletet népszerűsíti. Érdekes módon a Dugin-iskola kurzuskoncepciója figyelmen kívül hagyja Lev Gumiljev történész és eurázsianista civilizációs elméleteit, akit Vlagyimir Putyin gyakran idéz. Ennek oka az lehet, hogy Dugin néhány évvel ezelőttig nem osztotta Gumiljev elképzeléseit (bár az utóbbi időben kedvezőbben nyilatkozott róla). Eközben Gumiljev hívei rasszizmussal és az eurázsiai elmélet elferdítésével vádolják Dugint.

Hogy ez az újonnan kifejlesztett politikatudományi kurzus kötelező lesz-e az egyetemi hallgatók számára „minden társadalmi és bölcsészettudományi területen”, még nem világos. Két akadémiai forrás a Meduzának azt mondta, hogy „az Iljin-iskola eszméi népszerűsítésének kérdése még mindig megoldatlan”, de Dugin aktívan hirdeti kezdeményezéseit.

Egy kormányközeli forrás hozzátette, hogy a politikatudományok új irányvonalának egyik fő motivációs tényezője Dugin rivalizálása Andrej Polosinnal, az Orosz Elnöki Nemzetgazdasági és Közigazgatási Akadémia egyik rektorhelyettesével, aki részt vett a fent említett „Az orosz államiság alapjai” című kiadvány létrehozásában. „Dugin a saját szeletét akarja az „ideológiai tortából”. A tudományos minisztériumnak szánt előadás ennek a lobbitevékenységnek a része” – magyarázta a Meduza forrása.

Ezek szerint Moszkva ugyan nem a Harmadik Róma, de a Második Bizánc, ott volt szokás vallási és eszmei kérdéseket személyi rivalizálás és összeesküvések útján eldönteni, de mondjuk Moszkváról ezt eddig is tudtuk. Esküszöm, nem irigylem Dugint, akinek irgalmatlanul nehéz dolga lehetett, míg ezt a gumírozott álideológiát összevulkanizálta. Felfújni már nem is neki kell – de fontos volt, hogy minél rugalmasabb legyen, alkalmazkodhasson a különböző fordulatokhoz és váltásokhoz, mint Molotov alkalmazkodott Ribbentropphoz, ha nem is sokáig… komoly munkát végzett, és hálátlant is, mivel ezt az egész álszent ostobaságot Putyin halála után úgy el fogják felejteni, mint magát Dugint is, az összes publikációjával, ortodox misztikumával, sőt, a kaporszakállával együtt.

Hiába, ilyen az állami ideológusok sorsa, akiknek az a munkájuk, hogy eszmei alapot gyártsanak a rablóhadjáratokhoz, tömeggyilkosságokhoz. És ha lehet, még a vallást is keverjék bele.

Ami lehetetlen, azt nem kéne erőltetni, Alekszandr Geljevics. És akármennyire is ősz a szakálla: csepűt rágni, maskarában bohóckodni, cigánykereket hányni még mindig tisztességesebb foglalkozás, mint gyilkosok és rablók talpát nyalni.

És még ha csak a talpukról lenne szó!

 

Szele Tamás