Pillanatnyilag ott tartunk – de ez még változhat – hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin holnap fognak telefonon tárgyalni az ukrajnai tűzszünet feltételeiről. Természetesen Ukrajna nélkül, szokás szerint. Lássuk azonban, hogy Andrej Percev szerint milyen út vezett idáig? Annyit mondok csak, hogy rögös és kanyargós.
Vlagyimir Putyin gyakorlatilag elutasította a Donald Trump amerikai elnök által javasolt harmincnapos tűzszünetet az Ukrajnával folytatott háborúban. Az ukrán hatóságok, amelyek sokáig ellenezték az előfeltételek nélküli fegyvernyugvást, ezzel szemben kiálltak mellette. Putyin formailag nem utasította el egyenesen az amerikai elnököt, de olyan „árnyalatokat” vázolt fel, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a tűzszünetet. Az orosz vezető kifejezetten kijelentette, hogy a tűzszünet Ukrajnának kedvezne, nem pedig a Kremlnek. Nyilatkozata szerint:
„Mint tudják, az orosz csapatok a front szinte minden szakaszán előrenyomulnak. És most ott olyan feltételek vannak kialakulóban, hogy meglehetősen nagy egységeket körbezárjanak.”
Aggodalmát fejezte ki, hogy a 30 napos tűzszünet alatt Ukrajna mozgósíthatja erőit és új fegyvereket kaphat. Emellett Putyin úgy véli, hogy a tűzszünet fenntartása egy 2000 kilométeres frontvonal mentén aligha megvalósítható. Arról hallgatott, hogy egy ilyen pihenő alatt Oroszország is fokozhatná a szerződéses katonák toborzását és fegyvereket halmozhatna fel. Az orosz elnök üzenete az amerikai vezetésnek lényegében így hangzik: „Ti megpróbáltok Ukrajna oldalára állni, de a tűzszünet nem előnyös számunkra, a mi csapataink mindenhol előrenyomulnak. És különben is, senki sem tudja garantálni a tűzszünet feltételeit”. Ez az álláspont szorosan egybecseng a védelmi minisztériumhoz és a Kovalcsuk testvérek uktrakormánypárti médiájához kötődő milbloggerek és voenkorok álláspontjával, akik hasonlóan vélekednek. Vlagyimir Putyin a biztonsági apparátus, valamint a tisztviselők és a civil gazdasági vezetők között található héják frakciója mellé állt, akik a háború folytatása mellett érvelnek – legalábbis addig, amíg az orosz hadsereg képes újabb területeket elfoglalni.
Ráadásul Trump meglehet, akaratán kívül, de vetett Putyinnak egy gáncsot, amikor elkezdett kegyelmet kérni a „Kurszknál körbezárt ukrán hadtesteknek”. Amelyek nem léteztek: nem volt ott körbezárva senki, már rég elhagyták az övezetet, igaz, komoly anyagi károk árán, de az állományt sikerült kimenekíteni. Tulajdonképpen csak annyi garancia volt erre a „bekerítésre”, hogy Putyin, mint fentebb láthatjuk is, utalt valami ilyesmire.
Trump viszont roppant kínos helyzetbe hozta az orosz elnököt fellépésével. Ugyanis az egy dolog, hogy a körbezárt hadtestek nem léteztek, Putyin már megszokta, hogy azt mond, amit akar, és aki nem hiszi, annak utána járnak. De ha erre az ajánlatra nemet mond, lelketlen szadistának mutatja magát, ha pedig igent, akkor meg kell mutatni a „sok ezer bekerített ukrán harcost”. Maximum a környék civil lakosságát fogdostathatta volna össze, hogy kellő mennyiségű embert prezentálhasson. Szerencsére erre nem került sor: Trump végül is ejtette a témát, talán azért, mert figyelmeztették, hogy ami lehetetlen, azt nem kellene erőltetni. Mert azt nem hiszem, hogy udvariasságból hallgatott el: nincs eleven emberfia, akivel ő magától udvariaskodna.
Nagy kérdés, hogy az orosz elnök mennyire értékeli józanul a „helyszíni realitásokat”. Az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) kezdik visszafoglalni a korábban elvesztett területeket (pl. Toreck városát), és a háborúpárti Z-csatornák nyíltan tudósítanak erről. Azonban a kurszki térségben zajló hadművelet, vagyis Oroszország saját területeinek felszabadítása mellett ezek a veszteségek Putyin számára nem tűnnek jelentősnek. Egy tűzszünet Oroszországnak is előnyös lenne, de Putyin köré egy testre szabott valóságot épített apparátusa. Megállapíthatjuk, hogy az orosz elnök egyelőre a háború meghosszabbítására törekvő körök álláspontjához ragaszkodik, nem pedig a harcokba belefáradt, gazdasági összeomlástól félő és normalizálódásra vágyó civil üzleti szférához és bürokráciához.
A társadalom, amelyet kimerített a háború, és kezdetben felbátorított az orosz-amerikai tárgyalások megindulása (a hivatalos szorongásindex szerint), ismét nyugtalanná vált. Az emberek érzik, hogy a béke nem jön egyhamar, és hogy a tárgyalások megrekedtek. Donald Trump is érezheti ezt – ő is engedményeket szerzett Ukrajnától, hogy aztán válaszul egy sor megvalósíthatatlan feltételt kapjon Vlagyimir Putyintól, akiért korábban lelkesen rajongott. A 30 napos tűzszünet Trump saját ötlete volt, amelyet aktívan szorgalmazott. Putyin tényleges elutasítása fájdalmas csapást mér az amerikai elnök imázsára. Trump persze ragaszkodhatna Putyin formális „igen”-jéhez, és szépíthetné az árnyalatokat, de mindenki látná, hogy Putyin visszautasította őt, Trump pedig lenyelte, és úgy tett, mintha mi sem történt volna. Válaszul az Egyesült Államok kemény szankciókat vethetne ki, hogy tűzszünetre kényszerítse a Kremlt. Ez egy új lehetőséget hoz létre: ha Putyin az orosz eliten belül a háborúpárti biztonsági frakció befolyása alatt áll, a szankciók csak megkeményíthetik az álláspontját, ami arra késztetheti, hogy teljesen lemondjon a tárgyalásokról. Ez Trump erőfeszítéseit hiábavalónak mutatná, és tovább rontaná a megítélését. Oroszország biztonságpolitikai csoportja érzékeli Trump álláspontjának gyengeségét, és kihasználja azt, mivel úgy véli, hogy nincsenek jó lehetőségei, bár a sikertelen tárgyalás lenne a legrosszabb eredmény a számára. Korántsem biztos, hogy ez a nagy tétekben játszott hazárdjáték az orosz héják győzelméhez vezet, akikhez Putyin mostanra teljesen felzárkózott. Érzik, hogy Trump hajlandó engedményeket tenni a békemegállapodás felgyorsítása érdekében, ezért folyamatosan eszkalálják az orosz elnök által hangoztatott követeléseket. Ez egy félbűnözői csoport módszereire emlékeztet, amely épp „megdolgoz” egy bizonytalan üzletembert – nyereséget ígérnek neki, homályos biztosítékokat kínálnak, miközben egyre súlyosabb feltételekkel halmozzák el. Donald Trump valószínűleg nem fogja élvezni, hogy ilyen szerepbe került, és egy bizonyos ponton az amerikai hatóságoknak keményebb álláspontot kell majd képviselniük. Ha ez megtörténik, talán az orosz elit „civil” frakciója is leülhet a tárgyalóasztalhoz.
Az orosz hátország hírei közé tartozik, hogy az orosz elnöki adminisztráció politikai szárnya továbbra is agresszívan népszerűsíti a médiában a „Hősök ideje” programot. Az RBC arról számolt be, hogy a Kreml szüneteltette a toborzást az úgynevezett „kormányzók iskolájába”, hogy a „Hősök ideje” programra összpontosíthasson, amelynek célja a háború résztvevőinek hatalmi pozíciókba való juttatása. Ez a jelzés elsősorban Vlagyimir Putyinnak szól, aki folyamatosan hangsúlyozza a frontkatonákkal fenntartott közvetlen kapcsolatát, „az én embereimnek” és az „új elitnek” nevezve őket.
A Kreml politikai szárnyának vezetője, Szergej Kirijenko élesen érzékeli ezeket a hangulatokat. Az orosz média rendszeresen beszámol a programból eredő kinevezésekről. A tisztségek nem különösebben magas rangúak, és a „katonai” kinevezettek közül sokan már korábban is beágyazódtak a bürokratikus vagy parlamenti hierarchiába. A tényleges katonai állomány (gyakran tisztek) a veteránok integrálásához és a veteránokkal való kapcsolattartáshoz kötött feladatokat kapnak. A rendszer csak annyit ad a háború résztvevőinek, amennyit nélkülözni tud, miközben a média tömeges előléptetésükről fest egy hamis képet.
A kormányzói iskola szüneteltetése ennek a narratívának a része. Kirijenko demonstrálni akarja (mindenekelőtt Putyinnak), hogy a politikai szárny annyira a katonai állomány integrálására összpontosít, hogy lemond a saját maga számára létfontosságú projektekről. A gyakorlatban ez a szünet a Kreml politikai vezetői számára nem sok változást hoz. A legtöbb régiót már most is Kirijenko alatt kinevezett és az ő iskolájában kiképzett kormányzók vezetik. A kormányzói testületet teljesen átformálta és indoktrinálta a menedzseri gyakorlatával. A Kirijenko csoportjába tartozó veterán kormányzók még csak második ciklusukat kezdik, és túl korai lenne leváltani őket (ezt bizonyítja az új megbízott kormányzók hiánya is). Még ha szükség is van friss vérre, az iskola végzősei jelentős tartalékot jelentenek, amelyből évekig lehet meríteni. A projektet el lehet halasztani – tekintettel az átalakított kormányzói testületre és Putyin ultrakonzervatív személyzeti koncepciójára, egyszerűen nincs már hely a friss diplomások számára. Kirijenko áldozatos színezetet kölcsönöz ennek a lépésnek, amit Vlagyimir Putyin, aki a politikai szárny által kialakított virtuális valóságban él, valószínűleg értékelni fog.
Egyelőre ennyit állíthatunk biztosan. Holnap dél körül, mikor már vagy lezajlott a tárgyalás, vagy nem – vagy okosabbak leszünk, vagy nem.
Ez egy ilyen háború és egy ilyen kor.
Szele Tamás