Az ma délre már közhely, hogy a Donald Trump és Vlagyimir Putyin között tegnap lezajlott telefonos tárgyalás eredménytelen volt. Viszont nem árt, ha tudjuk, hogy az oroszokkal való kapcsolatfelvételt egyáltalán nem Trump találta ki, sőt: ő most inkább csak rontott a régóta fennálló és élő kapcsolattartáson. Erről írt Alekszej Uvarov a Riddle hasábjain egy részletes elemzést.
Az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió kezdete óta a világ többször is egy rendkívül veszélyes eszkaláció szélére sodródott, amely akár nukleáris fegyverek bevetésével is járhat. Ennek a forgatókönyvnek a kibontakozását elsősorban a Moszkva és Washington közötti közvetlen kommunikációs csatornák fenntartása akadályozta meg. Emellett mindkét oldalon szerepet játszott a ki nem mondott önkorlátozás is. A 2021-2024 közötti időszakban, Joe Biden elnök kormányzása alatt az Egyesült Államok világosan meghatározott „vörös vonalak” mentén alakította ki stratégiáját, ami lehetővé tette, hogy jelentős katonai-technikai és pénzügyi támogatást nyújtson Ukrajnának, miközben minimalizálta az Oroszországgal való közvetlen katonai konfrontáció valószínűségét. Az alábbiakban az orosz-amerikai kapcsolatok részletes kronológiája következik, négy kulcsfontosságú interakciós formátum köré csoportosítva: „Patrusev – Sullivan és Burns”, „ Nariskin és Burns”, „ Sojgu és Austin”, valamint „Geraszimov és Milley” tárgyalásairól.
A katonai konfliktusok és a „forró drót”
Oroszország és az Egyesült Államok posztszovjet kapcsolatai számos súlyos válságot vészeltek át, különösen akkor, amikor a két nemzet fegyveres konfliktusok ellentétes oldalán találta magát. A 2008-as grúziai háború és a 2015-ben kezdődött szíriai konfliktus élénk példái ennek a helyzetnek. Ezek az esetek aláhúzták a diplomáciai szerepvállalás összetettségét és a fellépések összehangolásának korlátozott lehetőségeit, még a közvetlen összecsapásokkal fenyegető kritikus helyzetekben is.
A 2008. augusztusi grúziai háború idején számos telefonbeszélgetésre került sor az orosz és az amerikai vezetés között. George W. Bush amerikai elnök és Dmitrij Medvegyev orosz elnök megvitatták a dél-oszétiai helyzetet és a katonai műveletek leállításának kilátásait. Az első kapcsolatfelvételre augusztus 9-én került sor. Bush felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a katonai akciókkal és tartsa tiszteletben Grúzia területi integritását. Ugyanezen a napon aktív tárgyalások folytak diplomáciai szinten Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között is.
A Moszkva és Washington közötti eszmecsere augusztus 10-én és 11-én folytatódott. Ezekben a napokban a Fehér Ház nyilvánosan elítélte Oroszország akcióit, amelyeket „aránytalannak” minősített, Bush pedig hangsúlyozta, hogy minden egységnek vissza kell térnie az augusztus 6. előtti pozíciójába. Oroszország fenntartotta, hogy katonai beavatkozása szükséges válasz volt a grúz erők dél-oszétiai akcióira. Medvegyev a telefonbeszélgetések során azzal érvelt, hogy a művelet célja a „béke kikényszerítése” és az orosz állampolgárok védelme.
Augusztus 12-én Medvegyev bejelentette a katonai művelet befejezését – ezt a döntést egyes források szerint az amerikai vezetéssel folytatott telefonos tárgyalások során beszélték meg. Washington továbbra is sürgette az orosz erők teljes kivonását Grúziából és az ígért tűzszünet betartását. Ebben az időszakban a Bush-kormányzat aktívan együttműködött a NATO-szövetségesekkel és az európai vezetőkkel, köztük Nicolas Sarkozy francia elnökkel, aki közvetített a válság rendezésében.
A következő napokban az Egyesült Államok a hangsúlyt a Grúziának nyújtott humanitárius segélyekre helyezte át. Az amerikai katonai személyzet megszervezte a gyógyszerek, élelmiszerek és más alapvető szükségleti cikkek Tbiliszibe történő szállítását. A Bush-kormányzat átértékelte az Oroszországgal való katonai együttműködési terveket is, és lemondta a közös hadgyakorlatokat. Bár a vezetői szintű kapcsolatok továbbra is fennmaradtak, a két fél közötti feszültség jelentősen megnőtt.
A 2008-as grúziai háború lett az egyik első nagyobb feszültséggóc Oroszország és az Egyesült Államok között a posztszovjet korszakban. Az ezt követő években tovább nőttek az ellentétek a két nemzet között. A szíriai háború újabb markáns példát szolgáltatott erre, mivel Washington és Moszkva ismét ellentétes erőket támogatott. Míg 2008-ban a diplomáciai és politikai csatornák domináltak az amerikai-orosz kapcsolatokban, addig a szíriai konfliktusban a katonai koordináció irányába történt elmozdulás a harctéri összecsapások elkerülése érdekében.
Amikor Oroszország 2015-ben elindította katonai műveletét Szíriában, Oroszország és az Egyesült Államok védelmi minisztériumai megállapodtak abban, hogy a közvetlen összecsapások elkerülése céljából kapcsolatban maradnak egymással. Októberben aláírták a repülésbiztonságról szóló memorandumot , bár ez nem járt közös műveleti tervezéssel. A feszültség novemberben eszkalálódott, amikor Törökország lelőtt egy orosz Szu–24M-et, ami aláásta a két nemzet közötti bizalmat. 2017-ben az USA csapást mért a szíriai Shayrat légibázisra, majd később lelőtt egy szíriai Szu–22-est, ami Oroszországot a katonai együttműködés felfüggesztésére késztette.
2018-ban James Mattis amerikai védelmi miniszter a párbeszéd újrafelvételét szorgalmazta, de a feszültségek továbbra is fennálltak. Februárban az orosz Wagner-csoport zsoldosai a szíriai erőkkel együtt megpróbálták megtámadni a kurd-arab SDF-erők által ellenőrzött Conoco üzemet. Az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásokkal válaszolt, amelyekben drónok, vadászgépek és tüzérség is részt vett, több tucat – vagy talán több száz – fegyverest, köztük oroszokat is elpusztítva. A csapás előtt az amerikai erők megpróbáltak kapcsolatba lépni az orosz parancsnoksággal, de azt a választ kapták, hogy nincsenek orosz csapatok a térségben.
Az amerikai–orosz interakció Szíriában soha nem alakult át teljes körű együttműködéssé, de a működőképes kommunikációs csatornák szükségessége tagadhatatlan maradt. Ez különösen világossá vált a következő években, amikor új geopolitikai problémák merültek fel. A növekvő globális feszültségek közepette 2021-re stratégiai jelentőségűvé váltak az olyan magas rangú biztonsági tisztviselők közötti kapcsolatok, mint Nyikolaj Patrusev és Jake Sullivan. Fókuszuk azonban fokozatosan eltolódott: a fegyverzetellenőrzési megbeszélések átadták helyüket az Ukrajna körüli növekvő konfrontációnak.
Patrusev kontra Sullivan és Burns
2021-ben Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára és Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója a stratégiai stabilitásról és a fegyverzetellenőrzési együttműködés kilátásairól tárgyalt. 2021 végére és 2022 elejére a tárgyalási napirend drámaian megváltozott, mivel Washington egyre hangsúlyosabban figyelmeztette Moszkvát, hogy ne gyakoroljon katonai nyomást Ukrajnára. Miután 2022. február 24-én megkezdődött a teljes körű invázió, a Patrusev-Sullivan kapcsolatok továbbra is fennmaradtak, bár jóval feszültebbé váltak. Az USA élesen elítélte az orosz agressziót, Patrusev pedig elítélte az „alaptalan szankciókat” és az „amerikai beavatkozást Oroszország belügyeibe”.
Ennek ellenére mindkét fél elismerte, hogy közvetlen vonalakat kell fenntartani a nukleáris fenyegetés elkerülése érdekében. A Wall Street Journal 2022. novemberi cikke szerint Sullivan hónapokon keresztül titkos tárgyalásokat folytatott magas rangú orosz tisztviselőkkel – nevezetesen Putyin tanácsadójával, Jurij Usakovval és Nyikolaj Patrusevvel. A cél az volt, hogy megakadályozzák az ukrajnai konfliktus további eszkalálódását, és biztosítsák, hogy Moszkva ne folyamodjon nukleáris fegyverekhez, illetve ne terjessze ki a harci cselekményeket Ukrajnán túlra. A Fehér Ház nyilvánosan nem erősítette meg ezeket a tárgyalásokat, de a lapnak nyilatkozó források szerint a közvetlen Kreml-csatornák megőrzését elengedhetetlennek tartották – különösen, mivel Moszkva többször utalt arra, hogy esetleg beveti nukleáris arzenálját. Ezzel párhuzamosan Sullivan Kijevbe látogatott, és sürgette az ukrán vezetőket, hogy jelezzék nyilvánosan a diplomáciára való nyitottságukat anélkül, hogy olyan kompromisszumokat erőltetnének, amelyek ütköznek Ukrajna érdekeivel.
Sullivan Patrusevvel folytatott megbeszélései alkalmával William Burns, a CIA igazgatója is csatlakozott a párbeszédhez. A Patrusevvel folytatott bizalmas megbeszéléseken Burns figyelmeztetett Washington válaszlépéseire, ha Moszkva esetleg taktikai atomfegyvereket vetne be. Néhány megbeszélést harmadik országokban tartottak a diszkréció kedvéért, de átfogó céljuk az volt, hogy a konfliktust a meglévő keretek között tartsák, elkerülve az Ukrajnán túlnyúló eszkalációt vagy egy közvetlen amerikai–orosz összecsapást.
Nariskin és Burns
A Patrusevvel folytatott eszmecseréivel párhuzamosan Burns egy másik, stratégiai szempontból létfontosságú kapcsolatot is kialakított – Szergej Nariskin orosz SZVR-igazgatóval. Hónapokkal a teljes körű háború kitörése előtt Burns, kihasználva korábbi oroszországi amerikai nagyköveti tapasztalatait, „árnyék-tárgyalóként” működött Biden csapata számára, figyelmeztetve a Kremlt az invázió szörnyű következményeire. Miután a harcok kitörtek, ez a csatorna még nagyobb jelentőségre tett szert.
A médiajelentések szerint Burns és Nariskin 2022 novemberében találkozott Ankarában, hogy kijelöljék az elfogadható határokat. Beszélgetéseik érintették a nukleáris biztonságot és Washington „színfalak mögötti” kritikáját bizonyos ukrajnai műveletek – mint például az Északi Áramlat felrobbantása vagy az amerikai jóváhagyás nélkül végrehajtott oroszországi behatolások – kapcsán. Nariskin keményvonalas álláspontot képviselt, hangsúlyozva, hogy Moszkva nem fog lemondani a terveiről, de szeretné fenntartani a kommunikációt, annak megakadályozása érdekében, hogy a konfliktus véletlenül NATO-háborúvá fajuljon. Így a „Nariskin-Burns” vonal vált a legdiszkrétebb formátummá, amely lehetővé tette a hírszerző ügynökségek számára a rendkívül érzékeny információk közvetlen cseréjét.
Sojgu és Austin
A katonai kommunikáció a védelmi miniszterek szintjén bontakozott ki, bár ez a csatorna a háború első heteiben majdnem elnémult. 2022 februárja előtt Szergej Sojgu és Lloyd Austin a „stabilitásról és a stratégiai kockázatokról” tárgyaltak. Miközben az orosz csapatok az ukrán határ közelében gyülekeztek, Austin sikertelenül próbált kapcsolatba lépni Sojguval, hogy szorgalmazza a de-eszkalációt és a teljes körű háború elkerülését. Az első február 24. utáni beszélgetésükre csak 2022 májusában került sor. Konkrét megállapodások nem születtek, de megegyeztek abban, hogy kapcsolatban maradnak.
2022 októberében tetőzött a feszültség. Bob Woodward amerikai újságírószerint Austin gyakorlatilag figyelmeztette Sojigut, hogy egy orosz atomcsapás „minden amerikai önkorlátozást” megszüntetne, és Moszkvát globálisan is elszigetelné. Sojgu azzal vágott vissza, hogy nem tűri a fenyegetéseket, amire Austin azt válaszolta, hogy ő „a történelem legerősebb hadseregének” parancsol, és nem blöfföl. Napokkal később Sojgu kezdeményezett egy hívást, amelyben azt állította, hogy Ukrajna „piszkos bombát” épít. Austin viszopnt szkeptikusan elutasította ezt az állítást. A heves súrlódások ellenére a telefonvonal aktív maradt – például a 2023. márciusi amerikai drón-incidens idején is élt még.
Geraszimov és Milley
Egy másik kritikus kapcsolattartási vonal volt a „Valerij Geraszimov (orosz vezérkari főnök) – Mark Milley (amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke)” formátum. Az ukrajnai háború előtt a tábornokok rendszeresen megvitatták Szíriát és a katonai incidensek megelőzését célzó intézkedéseket. 2022 január-februárjában Milley biztosítékokat kért Geraszimovtól, hogy Moszkva nem tesz szélsőséges lépéseket, de a kommunikáció hamarosan megszakadt – Washington megjegyezte, hogy Geraszimov „nem vette fel a telefont”. A párbeszéd májusban újraindult az álláspontok tisztázása érdekében.
A legkritikusabb eszmecserére 2022 októberében került sor. Milley sürgette Geraszimovot, hogy pontosítsa a nukleáris támadások feltételeit, mire fel megkapta az orosz doktrína ide vonatkozó utalásait: rezsimvédelem, tömegpusztító fegyverek elleni csapás elhárítása vagy „katasztrofális harctéri veszteségek” elhárítása esetében vethetőek be az orosz atomfegyverek. Milley azt válaszolta, hogy „e feltételek egyike sem teljesül”, és a nukleáris fegyverek bevetése továbbra is nagyon valószínűtlen. 2023 márciusában megvitattak egy amerikai drónincidenst a Fekete-tenger felett, ismét hangsúlyozva, hogy el kell kerülni egy orosz-NATO összecsapást. 2024 decemberében Geraszimov beszélt Milley utódjával, Charles Brownnal a Dnyipro elleni orosz „Oresnyik”-rakétatámadásról és a további eszkaláció megfékezésére irányuló erőfeszítésekről.
2022 májusában Avril Haines, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója arra figyelmeztetett, hogy egy ukrán vereség egzisztenciális fenyegetést jelenthet Putyin számára, ami potenciálisan fokozhatja a nukleáris kockázatokat. Egy szenátusi jelentésben megjegyezte, hogy az orosz harctéri kilátások romlása drasztikus intézkedésekre – teljes mozgósításra, hadiállapotra vagy akár nukleáris eszközök bevetésére – késztetheti a Kremlt.
Bob Woodward Háború című könyve (159–162. oldal) szerint Washingtonban 2022 őszén komoly aggodalmat keltett Oroszország potenciális ukrajnai nukleáris eszkalációja. A hírszerzés azt sugallta, hogy Putyin a katonai kudarcok nyomására taktikai atomfegyverek bevetését fontolgathatja.
Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó foglalkozott ezzel a kérdéssel, elemezte a hírszerzési információkat és koordinálta a válaszlépéseket. Szeptember 25-én nyilvánosan figyelmeztette Moszkvát a nukleáris fegyverek használatának „katasztrofális következményeire”, és ezt az üzenetet bizalmasan, biztonságos csatornákon keresztül is megismételte. Joe Biden elnök személyesen felügyelte a helyzetet, és utasította Sullivant, hogy azonnal forduljon az orosz partnerekhez szigorú, de kimért figyelmeztetések formájában. Biden arra törekedett, hogy megakadályozza a nukleáris fegyverek bármilyen mértékű alkalmazását. A CIA igazgatóját, Bill Burns-t is megbízta azzal, hogy nyisson csatornát a Kreml felé – nem Ukrajna ügyeinek megtárgyalása, hanem egy amerikai–orosz atomkatasztrófa elhárítása érdekében.
2022. február 24. után, az Oroszország globális elszigetelésére irányuló erőfeszítések ellenére az Egyesült Államok kulcsfontosságú csatornákon keresztül fenntartotta a kommunikációt az orosz vezetéssel, tudatosan betartva a korlátokat, hogy megakadályozza a globális nukleáris patthelyzetet. Ez a megközelítés hatékonyan fékezte az eszkalációt – a nukleáris fenyegetések felszínre kerültek, de soha nem valósultak meg.
Ugyanakkor korlátozta az Egyesült Államok fokozottabb szerepvállalását Ukrajna mellett, csökkentve Kijev képességét a megszállt területek gyors visszaszerzésére. Az Ukrajna támogatása és a nukleáris fegyverekkel rendelkező Oroszországgal való közvetlen konfliktus elkerülése közötti kényes egyensúly alakította a két hatalom közötti diplomáciai, hírszerzési és katonai interakciókat 2021-2024-ben.
Elmondhatjuk tehát, hogy nem Trump találta fel az amerikai–orosz kapcsolatfelvételt, nem érdemes ezért ünnepelni. Ő maximum tönkreteheti az amúgy sem acélos, de még meglévő kapcsolatokat. És ha ez sikerül neki – azon sem lesz mit ünnepelni.
Szele Tamás