Kérem, vannak még csodák. Például az is kisebbfajta mirákulumszámba megy, hogy Vlagyiszlav Szurkov életben van, és a francia L’Expressnek adott interjúja alapján őrültebb, mint valaha. Pedig már régen is érdekes egy figura volt. Többször halottnak hitte mindenki, legutóbb 2022-ben mondott le róla a Russzkij Mir, az orosz világ, amikor letartóztatták „korrupció” miatt.

Ebben a vádban már akkor sem hittem, ugyanis Szurkovnak nem szükséges sikkasztania ahhoz, hogy pénze legyen – így is annyi volt neki, amennyit nem szégyellt. Valami más okból vehették le az ideológiai sakktábláról, rakták a helyére a már nem is félig őrült Dugint, őt pedig eltettek a naftalinba, egyes források szerint egyszerűen házi őrizetben volt és van az odincovói dácsáján. Mindenesetre időnként előveszik, akárcsak Beszeda tábornokot, megmutatják, hogy él, jól van, ír vagy nyilatkozik valami bődülményt, aztán megint elteszik arra a száraz, hűvös helyre, ahol tartandó. De mielőtt közölném a francia lap által készített interjút, álljon itt pár szó arról, ki is ez a Szurkov.

Szurkov a putyinizmus, a putyini rendszer alapembere és kifejlesztője, a Káoszgép feltalálója és legfőbb működtetője. Ellentmondásos figura és hatalmas ripacs, tehetséges szervező, aki színházi rendezést (is) tanult, csak később mégis inkább társadalmat rendezett. A Káoszgép tulajdonképpen az a mostani, speciálisan orosz propagandagépezet, ami egyszerre foglalkozik politikai sulykolással, manipulációval, álhírekkel, konteók terjesztésével és embercsoportok befolyásolásával: enélkül a putyini rendszer nem működne és Oroszország nemzetközi súlya is sokkal kisebb volna. Hogyan működik?

Összevissza, értelmezhetetlen, szenzációs, elbizonytalanító tartalmakat, álhíreket ont magából, így aztán az olvasó belefárad a bonyolult igazság fáradságos keresésébe, és elfogadja a koherensen fogalmazó média hazugságait, ugyanis azokat legalább érti. Bárki bármikor lehet liliomos szűz, ezüst páncélos Grál-lovag, emberevő sátánista vagy gyilkos útonálló, ugyanis semmi sem állandó, nincsenek tények, nincs bizonyosság, csak vélemény és hit van: valakinek vagy valaminek a minőségét nem a valós tulajdonságai döntik el, hanem az, hogy mit hisznek el róla. És hányan. Szurkov pedig viharos örvényekbe dobta az alanyát, aztán mentőövet mutatott neki, amin Putyin neve állt. Nem dobta oda azt a mentőövet, ugyanis nem a kimentés a cél, hanem az alany benntartása a kavargó árban, de úgy, hogy higgyen benne: egyedül Putyin segíthet rajta, egyedül ő a stabilitás. Ilyen szempontból minden rossz hasznos, minden szenvedés jó a rezsimnek – a mostani háborút és a szankciókat is próbálják kihasználni propaganda-szempontból.

Az interjú előtt meg kell még jegyeznem, miszerint én Szurkovnak egyetlen szavával sem értek egyet, és nem is azért közlöm a beszélgetést, mert helyeslem az eszméit. Sőt, egyszerre találom az elhangzottakat elrettentő példának és kordokumentumnak, komoly veszélynek és fenyegetésnek a teljes emberi civilizációra nézvést. De a sajtó nem közölhet csakis jó híreket, el kell mondania a rosszakat is – sőt, kötelessége meghúzni a vészharangot, amikor nagy a baj. Tehát ennek szellemében olvassák ezt a megengedem, hosszú, de távolról sem unalmas beszélgetést, melyhez nekem is lesz pár pikírt megjegyzésem, ezeket csillag alatt közlöm, a bekezdés végén.

– „Vannak évtizedek, amelyekben nem történik semmi, és vannak hetek, amelyekben évtizedekre elegendő esemény zajlik le.” Ilyen hetek járnak most Európára?

– Igen, az USA ezekben a hetekben verbális vihart szabadított az európaiakra. De ez egyelőre csak „trash talk” (üres szócséplés), a tényleges „nagy esemény” még hátravan. Washington kezd kilábalni a mélypontról. Oda is megérkezett a peresztrojka, a glasznoszty és az új gondolkodás. A szovjet peresztrojka a keleti blokk összeomlásával ért véget. Az, hogy az amerikai peresztrojka következtében felbomlik-e a NATO és az EU, már nem retorikai, hanem gyakorlati kérdés. Ezt a tagjainak kell eldönteniük.

– A rijádi találkozó után úgy tűnik, hogy a tárgyalások nagyon jól indulnak Oroszország számára. De milyen eredmény nevezhető orosz győzelemnek?

– Ukrajna katonai vagy katonai-diplomáciai veresége. Ennek a mesterséges kvázi-államnak a természetes részekre való felosztása. Az út során előfordulhatnak manőverek, lassulások, sőt leállások is. De ez be fog következni.

– Változtak-e Oroszország ukrajnai céljai 2022. február 24-e óta?

– A stratégiai célok nem változtak, a taktikaiak a stratégia megvalósítása során módosulnak.

– Egyik cikkében azt írta, hogy „Oroszország számára az állandó terjeszkedés nem csak egy az ötletek közül, hanem történelmi létünk igazi alapszükséglete”, egy másik cikkében pedig azt, hogy „Szűkös, unalmas és kínos….. és elképzelhetetlen Oroszország számára, hogy saját világa határain belül maradjon”. Hol húzódjanak ön szerint Oroszország határai?

– Egyszer régen a hivatalos ideológia szintjére emeltem az „orosz világ” fogalmát, amely addig csak a filozófusok körében létezett. Az orosz világnak nincsenek határai. Az orosz világ mindenhol ott van, ahová Oroszország kulturális, információs, katonai, gazdasági, ideológiai, humanitárius befolyása kisebb-nagyobb mértékben behatol. Vagyis minden kontinensen. Befolyásunk mértéke a különböző régiókban nagyon eltérő, de sehol sem nulla. Tehát minden irányban terjeszkedni fogunk Isten kegyelméből, akkor, amikor Isten akarja, és annyi eszközzel, amennyivel rendelkezünk. A lényeg itt az, hogy ne fáradjunk ki. Ne vadásszunk le egy akkora vadat, amit nem bírunk el.*

*Nagyon érdekes fogalmai vannak Szurkovnak Isten kegyelméről, ugyanis az, amit ő így hív, más népekkel szemben bizony kegyetlenség: így aztán végső soron áthárítja az orosz imperializmus rémtetteinek felelősségét magára a Mindenhatóra. Nem kéne, goszpogyin Szurkov, nem kéne: a végén úgyis Ő hozza az ítéletet. Elképzelem a maga főtárgyalását… tüzes vége lesz ennek, amondó vagyok.

– Ez a filozófia nem hagy teret a népek szuverenitásának. Az „orosz világ” részének lenni szükségszerűen azt jelenti, hogy közeledni akarunk Oroszországhoz vagy akár egyesülni szeretnénk vele? Lehet-e nemzeteket erőszakkal annektálni? És ami a legfontosabb, miért kell?

– Nem látom az általam elmondottakban a legcsekélyebb utalást sem a nemzetek szuverenitásának tagadására.
Az ukrán nép szuverenitását éppen az az Európa hagyta figyelmen kívül, amely kétszer is támogatta a kijevi államcsínyeket. Az ukránok több mint fele 2014-ben például oroszul beszélt otthon, a családban és a munkahelyén. Kevesebb mint a felük támogatta az EU-hoz való csatlakozást, és még kevesebben a NATO-tagságot. Az emberek többségének véleményével ellentétben, Ukrajnát erőszakkal alárendelik a Nyugatnak, nem világos, hogy miért.
Jelenleg, miközben mi beszélgetünk, európai, köztük francia fegyvereket vetnek be hazám ellen, hogy támogassák a kijevi bábkormányt, amelynek hatalma nem az ukrán nép többségének akaratán, hanem egy oroszellenes, Nyugat-barát kisebbség véleményén alapul. A Nyugat folytatja kísérleteit Ukrajna erőszakos gyarmatosítására.

– Ha ön szerint Oroszország „saját” határai közé tartozik Ukrajna, akkor Ukrajna visszatérése Oroszország befolyási övezetébe az orosz külpolitika egyik megvalósult célja, melyet a Szovjetunió összeomlása után jelöltek ki? Más szóval, Ukrajna visszacsatolása olyan cél, amelyet Moszkva 1991 óta különböző módokon próbált elérni?

– Ezt a célt nemcsak Moszkva, hanem Kijev is követte. Különböző időszakokban, különböző módon, több-kevesebb sikerrel. A Szovjetunió összeomlása óta mind Oroszországban, mind Ukrajnában sok olyan ember volt, akik országaink közeledésére, sőt újraegyesítésére gondoltak. Még mindig rengetegen vannak a front mindkét oldalán. Ez természetes, hiszen azonos gyökerű népek vagyunk. A békés összefogást akadályozta a két, Nyugat által támogatott államcsíny Ukrajnában 2005-ben és 2014-ben. Mindkét esetben törvénytelenül erőltették az ukránokra egy agresszív kisebbség uralmát, amely a politizált néprajz mítoszainak és az európai integráció délibábjának megszállottja volt. Ez a kisebbség háborúba sodorta Ukrajnát.

– Nem gondolja, hogy az Oroszországgal való konfliktus hozhatta létre az ukrán nemzetet és annak „oroszellenes” identitását? Beleértve azokat az oroszul beszélő ukránokat is, akik 2022. február 24-e előtt talán jobban szimpatizáltak Oroszországgal? Más szóval, nem maga Oroszország teremtett meg valamit, aminek a létezését tagadta?

– Ukrajna egy mesterséges politikai egység, amelybe legalább három nagyon különböző régiót préseltek bele természetellenesen: az orosz dél és kelet, az orosz-nem orosz központi övezet és az oroszellenes nyugat. Ezek soha nem olvadtak össze, és kezdetben nem is voltak rá képesek.
Az Ukrajnára gyakorolt katonai befolyás lehetővé teszi az oroszok és az oroszellenesek, vagy – az Evangéliummal szólva – a juhok és a kecskék szétválasztását.
Az oroszellenesség nem lesz gyakoribb, mint volt. De beszorul az eredeti területére, és nem fog tovább terjedni az orosz földeken. Ukrajna egy napon valódi államiságot nyerhet, de csak természetes, és ezért sokkal szerényebb határain belül.*

*És ha kellőképpen megalázkodik az orosz bojárok és opricsnyikek kancsukája előtt. Kijevet nyilván nem tarthatja meg, az túl szép és nagy neki, majd bezárják azt, ami maradt az országból egy skanzenbe és pénzért mutogatják, hogy legyen anyagi haszna is. Kérdéses, hogy ez a jövőkép mennyire vonzó az ukránok számára.

– Visszatérve a mostani tárgyalások témájára, az európaiakat nem hívták meg a tárgyalásokra, pedig elsősorban ők érdekeltek abban, ami történni fog. Mit gondol erről?

– Hogy érti, hogy nem hívták meg őket? Az amerikaiakat sem hívta senki. Ők maguk hívták meg magukat. Ők mutattak kezdeményező készséget. Oroszország évek óta azt mondja, hogy készen áll a tárgyalásokra. Európa bármikor reagálhatott volna ezekre a kijelentésekre, és párbeszédet kezdhetett volna. De nem tette. Mások kezdték el. Ugyanakkor mindenki megérti, hogy az EU részvétele nélkül lehetetlen a fenntartható rendezés. Ukrajna kiegyensúlyozott felosztásának Brüsszel számára is részesedést kell biztosítania.*

*Hm, és ha Európa kezdeményezett volna, Putyin háborodik fel a leginkább. Szó nem volt párbeszédről, akkor főleg nem, amikor a háború elején szó szerint majdnem minden európai vezető próbált tárgyalni Putyinnal a békéről. Akkor ez „nem volt háború” és „orosz belügynek” tekintették.

– Néhány kijelentéséből ítélve Ön kevésre becsüli az Európai Uniót. Ennek ellenére gyakran beszél Európáról, mint a nemzetközi politika egységes szereplőjéről. Ön szerint milyen képet kellene alkotni a politikai Európáról?

– Az EU 1992-ben jött létre, közvetlenül a Szovjetunió összeomlása után. Az önök Uniója a miénk romjai fölött emelkedett fel. Ez egy kicsit megszédítette az önök politikusait. Az EU féktelenül és, azt mondanám, meggondolatlanul kezdett terjeszkedni. Meghízott. Elragadta a mennyiség varázsa a minőség rovására. Egy felfújt, túlságosan kollegiális kormányzati struktúra alakult ki, amely rengeteg félmegoldást generált. Az európai politikusok több generációja, akiknek a szakmája a félmegoldások keresése, ilyen környezetben szocializálódott. Itt az ideje, hogy Európa eldöntse, állam-e vagy sem? A tagállamok átruházták szuverenitásukat az Unióra, de nem teljes egészében – újabb félmegoldás! Ennek eredményeképpen sem az EU, sem a tagok nem rendelkeznek teljes szuverenitással. Ebből a bizonytalan köztes helyzetből vagy vissza kell térni a korábbi, tisztán gazdasági közösség állapotába, vagy határozott lépést kell tenni a szuverén föderáció felé. Mindkettőhöz akarat és egy nagy adag jó öreg tekintélyelvűség szükséges.
Sok európai így gondolja. Az euro-trumpisták és az euro-putyinisták egyre nagyobb teret nyernek. Talán ők fogják megerősíteni Európát. Esélyt kell adnunk nekik, hogy megőrizzük a hatalmas európai kultúrát, az orosz és az amerikai kultúrához hasonlóan. Egyébként Franciaország jövőjét, és nem csak Franciaországét, megismerhetjük Houellebecq „Leigázás” című regényéből.

– Azt írta cikkében: „Győzelmünk megváltoztat minket és az úgynevezett Nyugatot is. Ez egy új lépés lesz a Nagy Észak integrációja felé, ahol hazánk egy globális triumvirátus társvezetőjeként fog szerepelni”. Még mindig hisz – különösen a közelmúlt eseményeinek fényében – ennek az Európát, az Egyesült Államokat és Oroszországot egyesítő „Nagy Északnak” a létrejöttében?

– A jövőben a Nyugat a jelenleginél tekintélyelvűbbé, Oroszország pedig kevésbé tekintélyelvűvé válik. Politikai rendszereinkben a fegyelem és a szabadság aránya közelíteni fog egymáshoz. Ha nagyon nehezen is, ha konfliktusokon és tragédiákon keresztül is, de az biztos, hogy az USA, Európa és Oroszország eléri a kölcsönös megértés és együttműködés magas szintjét. Ez a nagy északi civilizáció túlélésének a záloga, amelynek az orosz, az európai és az amerikai kultúra is része, a délről érkező, szinte elviselhetetlen demográfiai nyomással szemben.*

*Azért ezt, ha lehet, ne olvassák fel a legközelebbi BRICS-kongresszuson, és ha ez a valódi terv, a multipoláris világról se tessenek halandzsázni a továbbiakban. Érdekes volna, ha a „Globális Délhez” tartozó Brazília, India és Dél-Afrika, a szervezet alapítói megtudnák, miszerint ellenük össze akar fogni a „Globális Észak”, vagyis egy átalakult, autokrata Egyesült Államok, Oroszország és Európai Unió. Kanadáról meg már megint mindenki megfeledkezett, pedig most is ott van, ahol eddig volt. Világos, mit látunk: Szurkov a pillanat és a francia sajtómunkás kedvéért frissen kitalált valami maszlagot, ehhez nagyon ért, és most azzal eteti a riportert. Úgy tesz, mintha ez hivatalos orosz ideológia lenne. Ha pedig mégis az, akkor Moszkva nagyobb bajban van, mint hiszi.

Az interjút – terjedelmi okokból – két részben közlöm. Eddig csak felháborító volt és undorító. Holnap jön a megdöbbentő része.

Sok embert irigyeltem már életemben, de Szurkovot sosem fogom. Borzalmas lehet ennyire ostobának és gonosznak lenni.

Forrás: https://www.lexpress.fr/monde/europe/exclusif-vladislav-sourkov-le-vrai-mage-du-kremlin-la-russie-setendra-dans-toutes-les-directions-PU4FYE4TZBET7GJIXHXIEPJN7A/

A cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. A Zóna nem részesült a támogatásból, csak felületet biztosít a cikknek.

 

Szele Tamás