Tegnapi ígéretemhez híven folytatom a megkezdett Szurkov-interjú közlését. Mindenkit figyelmeztetnék, hogy az orosz imperializmus őszinte önleleplezése következik, intellektuálisan bicskanyitogató stílusban, tehát kéretik a zsebkések spontán, kattanó kipattanásán nem csodálkozni. De folytassuk ott, ahol abbahagytuk.

– Miért és hogyan válhat Oroszország kevésbé tekintélyelvűvé? Eddig a rendszer csak a nagyobb tekintélyelvűség irányába mozdult el – milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy ez fordítva történjen?

– Oroszország belpolitikai stabilizálásának feladatát általában véve megoldották a 2000-es években. Most az ország nemzetközi helyzetének stabilizálása van folyamatban. Ha ez a cél megvalósul, akkor meglesznek az előfeltételei a rendszer részleges felpuhulásának.

– Hogyan látja Kína és Oroszországgal való szövetsége helyét ebben a „Globális Észak” projektben?

– Kína geopolitikai doktrínája a különböző civilizációk sokféleségének, együttélésének és együttműködésének tézisén alapul. Ez egy nagyon átgondolt és vonzó világrend-modell. A nagy kínai civilizáció együtt fog élni és együtt fog működni a nagy északi civilizációval. A Kína-Oroszország szövetség ennek a civilizációközi együttműködésnek a része.*

*Igen, Kína arról híres, hogy ingyen és bérmentve közreműködik mindenféle, globálisan is kockázatos társadalmi kísérletben, ha kell, a saját államrendjét is veszélybe sodorva. Na, ne hülyéskedjünk már.

– Trump megjelenése az Egyesült Államokban és a nacionalista mozgalmak felemelkedése az EU-ban e blokkok közeledésének jelei? És vajon ez a közeledés jelenti-e Oroszország „geopolitikai magányának” végét?

– A geopolitikai magány nemzetünk önképének állandó eleme. Leegyszerűsítve azt a felfogást jelenti, hogy az ember csak önmagára számíthat. És ezért kell felvérteznünk magunkat türelemmel, valamint felhalmozni a kenyeret és a fegyvereket „esős napokra”. Trump érkezése ezen semmit sem változtat. Ez a kategória nem a tényleges nemzetközi kapcsolatok szférájából való. Ez nemzeti tudatunk és tudatalattink szférájába tartozik.*

*Azért van aközött némi különbség, hogy az ember (vagy nemzet) magányos, és aközött, ha antiszociális, netán szociopata.

– Megteremtette a „putyinizmust”. Tekinthetjük úgy, hogy Trump adaptálta azt az USA vonatkozásában?

– Amikor Trumpot megválasztották az első ciklusában, meglehetősen tekintélyes amerikai kiadványokban jelentek meg olyan cikkek, amelyek azt állították, hogy a csapata az én propagandamódszereimet és néhány politikai elképzelésemet használta fel. Nem tudom, hogy ez igaz volt-e, vagy utólagos okoskodás, netán féligazság. Az Egyesült Államok akkori elnöke nyilvánosan azt mondta, idézem: „a jövő nem a globalistáké, hanem a hazafiaké”, „a szabad világnak fel kell vállalnia nemzeti alapjait, amelyeket nem lehet lecserélni”, „ha demokráciát akartok, ragaszkodjatok a szuverenitásotokhoz”. Mindezek lényegében a szuverén demokrácia alapelvei, amelyeket a kétezerhúszas évek elején fogalmaztam meg, és amelyek a putyinizmus fogalmi alapjává váltak. Véletlen egybeesés? Ki tudjja? Akárhogyan is áll a helyzet, egyértelmű, hogy ideológiai szempontból Trump közelebb áll Putyinhoz, mint mondjuk Macron.*

*A kis szerény. Nem csak Putyint találta fel, hanem Trumpot is. Csak saját magát nem képes feltalálni.

– Ön szerint, ahogy Orbán Viktor mondta, a liberális demokrácia elavult, beleértve azokat a nyugati országokat is, amelyek létrehozták?

– Tisztelem más népek kultúrájának sajátosságait, még akkor is, ha azok számomra kicsit furcsának tűnnek. Ha a liberális demokrácia egyes népek politikai kultúrájának sajátossága, az kizárólag az ő joguk és dolguk. Hasonlóképpen, ha a liberális demokrácia nem illik az én országomhoz, az az én országom dolga. A liberalizmus és vele együtt a liberális demokrácia nem elavult. Ami velük történik, az válság, nem pedig végpusztulás. Egyszerűen csak a felsőbbrendűségük és egyetemességük hipotézise cáfolódott meg.*

*Ezt ÍGY kérem átadni Orbán Viktornak!

– Lehet, hogy a Donald Trump vezette Egyesült Államok Oroszország szövetségese lesz?

– Trump nem olyan ember benyomását kelti, akinek szüksége van szövetségesekre.

– Az a politikai rendszer, amelyet Oroszországban létrehozott, az a „monarchikus archetípusú demokrácia”, nem sebezhető az egyetlen ember – a vezető – személyétől való függősége miatt?

– Nincsenek tökéletes politikai rendszerek. Minden modellnek van sebezhető pontja. A mi modellünkben, mint minden másikban is, megvannak az önpusztítás sajátos kockázatai és kódjai. Viszont egyszerűen ez a leghatékonyabb az országunk számára. Tíz éve építem ezt a modellt. Nézze: működik. Szükségünk van egy cárra. A királyság nélküli időszakok nálunk mindig katasztrófával végződtek. A multipolaritás jó a külpolitikában, de nem alkalmas a belpolitikában.

– „A királyság nélküli időszakok mindig katasztrófával végződtek” – mit gondol, miért van ez így? Mi az, ami miatt Oroszországnak cárra van szüksége?

– Százezer válaszom van erre a kérdésre. Megadom a legrövidebbet közülük: nem tudom.

– Hasonlít a mai Oroszország arra, amit 1999-ben elképzelt?

– Igen. 99,9 százalékban.

– A politikai tekintélyelvűséghez Oroszországban az elmúlt években hozzáadódott a konzervatív értékek felé fordulás (például az orosz ortodox egyház megnövekedett szerepe a közéletben vagy az „anti-LMBT+”-program). Tervezett volt ez a fejlődés? Az Ön számára a konzervativizmus egy politikai technológia, amely lehetővé teszi a társadalom mozgósítását ebben az adott pillanatban, vagy ez Oroszország sajátossága?

– A politikai rendszer 1999-ben kezdődött összes átalakítása kezdettől fogva meglehetősen konzervatív és viszonylag tradicionalista elképzeléseken alapult. Már akkor is beszéltem a mátrixról, a nemzeti tudat archetípusairól, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A 80-as évek végének és a 90-es évek elejének orosz liberálisainak hibája az volt, hogy Oroszországot üres térként kezelték, amelyben azt építhettek, amit akartak. Elfelejtették, hogy Oroszország ezer éve létezik, hogy az alapját és a tartószerkezetét nem mi építettük, hanem már jóval előttünk készen álltak. És hogy ez az alap és ezek a struktúrák nem csak a tágas lehetőségeket, hanem a további államépítés nyilvánvaló korlátait is előre meghatározzák.

Ami a politikai technológiákat illeti, azok jelentőségét eltúlozzák. A politika mindenekelőtt az érzelmek és szenvedélyek szférája, és csak azután a technológiáé. Végső soron mindig a hatalom kérdésére, az emberi természet legősibb, legsötétebb és legirracionálisabb oldalára lyukad ki. A technológia segít meglovagolni a hullámot, de nem hozza létre azt.

– Mit választana Jevgenyij Zamjatyin kérdésére: „boldogság szabadság nélkül – vagy szabadság boldogság nélkül”?

– Ha a kérdést így fogalmazzák meg, nincs választásom. Ahogy Sartre mondta: „Az ember arra van ítélve, hogy szabad legyen.” Kárhozatra van ítélve! Tehát igen, a szabadság a fontosabb. Nem számít, hogy mivel vagy mi nélkül.

– Milyen szabadság elképzelhető politikai szabadság nélkül?

– Számomra a szabadság egyáltalán nem politikai fogalom. Számomra rabszolga az a rendező, aki egy liberális demokráciában fél meghívni egy nagy színészt a filmjébe, csak azért, mert azt egy rágalmazó feljelentés miatt „leállították”. Számomra rabszolga az a fehér ember, aki letérdel egy fekete ember előtt csak azért, mert egyszer régen egy fehér elnyomott egy feketét. Számomra rabszolga az a cégvezető, aki nem azért nevez ki valakit fontos pozícióba a cégnél, mert ő a legjobb, hanem mert transznemű. És mindezek a rabszolgák formálisan rendelkeznek minden politikai szabadságjoggal.

– Mit csinált azóta, hogy elhagyta a Kremlt?

– Magánéletet élek. És soha nem beszélek a magánéletemről a nyilvánosság előtt.*

*Alkata válogatja, ha én három éve kizárólag magánélnék, már magától az élettől is elment volna a kedvem. De mi egyebet lehet egy jól őrzött dácsán művelni?

– Ez azt jelenti, hogy az orosz politikai életben való aktív részvételének vége? Mindent megteremtett, amit meg kellett volna teremtenie?

– Már mondtam, hogy ami a közreműködésemmel létrejött, az 99,9 százalékban megfelel az elképzeléseimnek. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a 0,1 százalékos eltérést az eredménynek a tervtől való kisebb eltérésének, vagy az én saját hiányosságomnak tekintsem. Majd elgondolkodom ezen.

Gondolkodjon, uram, ezen is máson is, minél többet – és kérem, ne feledkezzen meg arról, hogy elmélkedéseit gondosan elhallgassa a közönség elől. Mert ahhoz amit itt összehordott, csak annyit lehet hozzátenni, miszerint „goszpogyi pomiluj, Uram, irgalmazz”. A Putyin-, Dugin- és Szurkov-félék úgysem fognak irgalmazni.

De ne feledjük: lázálmokat és rémlátomásokat olvastunk. Ez valószínűleg csak egy rögtönzött halandzsa, és nem az orosz politikai doktrína. Mert ha mégis az, akkor meneküljünk vagy fegyverkezzünk.

Forrás: https://www.lexpress.fr/monde/europe/exclusif-vladislav-sourkov-le-vrai-mage-du-kremlin-la-russie-setendra-dans-toutes-les-directions-PU4FYE4TZBET7GJIXHXIEPJN7A/

A cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. A Zóna nem részesült a támogatásból, csak felületet biztosít a cikknek.

 

Szele Tamás