…akkor lenne csak nagy a baj Oroszországban. Ettől ugyan nem kell egyelőre tartani, minden jel arra mutat, hogy a Putyin-rezsimnek elemi érdeke minél tovább elnyújtani a harcokat, de a Jamestown Intézet pár nappal ezelőtti tanulmánya szerint sok fej fő most Moszkvában, melyek mind azt próbálják eldönteni, mihez kezdjenek majd, ha beköszönt az általuk cseppet sem óhajtott béke.

A Kreml egyre aktívabban beszél arról, hogy mit fog tenni, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni háborúja véget ér, elsősorban arra összpontosítva, hogy miként lehet visszaintegrálni a konfliktus veteránjait a társadalomba, nehogy hazatérésük után zavargásokat vagy akár káoszt szítsanak. Ezt a témát két héttel ezelőtt egy jó kapcsolatokkal rendelkező Telegram-csatorna, a Faridaly javasolta, amely a Kreml aggodalmának kényszerítő okait vázolta fel, majd az írást újra közzétette és lefordította a Meduza is.

A magas fizetéshez és társadalmi státuszhoz hozzászokott, gyakran erősen felfegyverzett, szakmailag kezeletlen poszttraumás stresszben (PTSD) szenvedő, önmagukat gyakran alkohollal vagy kábítószerekkel gyógyító, hirtelen hazatérő, több mint 700 000 veterán komoly veszélyforrást jelenthet. A békés életbe való visszailleszkedésük az otthon maradottak elbizonytalanítása nélkül hatalmas kihívás lenne bármely kormány számára. Különösen nehéz feladat ez a Putyin-rezsim számára, amely megdöbbentően felkészületlen ez ügyben. Ennek eredményeként nagy valószínűséggel sok, de természetesen nem minden veterán a bűnözés vagy az aszociális viselkedés más formái felé fog fordulni, beleértve a radikális orosz nacionalista csoportokhoz, például az Orosz Közösséghez való csatlakozást, amelyek néha együttműködnek a Putyin-rezsimmel, de látens fenyegetést jelentenek rá nézve. Ez a fejlemény még nagyobb elnyomást eredményezne egy olyan helyzetben, amikor a hatóságok már most is rendőrhiánytól szenvednek. A veteránok – akik közül sokan büntetett előéletűek – rendőri szolgálatba állítása viszont felboríthatja a rendszert. Már most is vannak jelei a martalócok megjelenésének azokon a helyeken, ahol nincs elég rendőr.

A visszatérő veteránok problémája csak egy a sokkal nagyobb kihívások közül, amelyekkel a Putyin-rezsimnek szembe kell néznie, ha és amikor az Ukrajna elleni háborúja lecseng vagy véget ér. E kihívások közül sok valószínűleg még a veteránoknál is nagyobb fenyegetést jelent a rezsim számára. A független Versztka portál jelentése szerint a Kreml egyre inkább megosztott abban, hogyan kezelje ezeket a problémákat. A Versztka a legsúlyosabbak között említi a haragot és irigységet, amelyet sok orosz érez a veteránok iránt, akik kedvezményes bánásmódban részesülnek, tekintettel arra a kiemelkedő társadalmi pozícióra, amelyet a Putyin-rezsim „Oroszország hőseiként” jelölt ki számukra. Az orosz lakosságban is egyre nagyobbak az arra vonatkozó elvárások, hogy Moszkva mostantól finanszírozza azokat a szociális projekteket, amelyeket a háború kifizetése érdekében visszafogott, és csökkentse az elnyomást, amelyet a konfliktussal indokolt.

A Kremlnek a Nyugat felé való új nyitás hatásaival is szembe kell néznie, miután Moszkva démonizált mindent, ami angolszász és európai, sőt, azzal a lehetőséggel is szembe kell néznie, hogy sok orosz némi visszatérésre vágyik ahhoz a status quóhoz, amelyet először a COVID–19 járvány, majd az Ukrajna elleni háború borított fel. A Kreml számára nehéz, ha nem lehetetlen mindezeknek az elvárásoknak megfelelni anélkül, hogy olyan intézkedéseket hozna, amelyek népszerűek lehetnek ugyan, de aláásnák a Putyin-elit jelenlegi hatalmi viszonyait. Ráadásul az ilyen változások legalábbis felerősítenék a Kreml elitjén belüli konfliktusokat. Még egy olyan helyzetnek is utat nyithatnának, amelyben ezek a harcok kereszteződnének a lakosság szélesebb körű konfliktusaival, és ez potenciálisan forradalmi helyzethez vezethetne.

Nem meglepő, hogy a Kremlben sokan ellenzik a lakosságra nehezedő nyomás enyhítését, és úgy vélik, hogy Putyin pozíciója éppúgy, mint a sajátjuk is sokkal biztonságosabb marad, ha Oroszországban fennmarad a hadiállapot. Ez vagy az Ukrajna elleni támadások kiterjesztésével vagy újabb harcok máshol történő indításával valósulhat meg, folytatva a gazdaság militarizálását, és így feltöltve az orosz hadsereg jócskán megfogyatkozott fegyverkészletét. Ennek érdekében az ilyen nézeteket vallók készek növelni az elnyomás szintjét az Orosz Föderációban, nehogy a lakosság aktívabbá váljon, és követelje, hogy igényeit és szükségleteit vegyék figyelembe.

Az ő szemléletük inkább Putyin eddigi hozzáállásával és a második világháború utáni sztálini precedenssel áll összhangban. Azonban mind az orosz vezető alkata, mind a jelenlegi helyzet különbözik attól, ami 1946-ban a szovjet diktátorra és a Szovjetunióra érvényes volt. Az ukrajnai háború befejezésével kapcsolatos problémák azt jelentik, hogy az ő álláspontjuk már nem az egyetlen, amely Putyin hatalmi vertikumának csúcsához közel áll.

Következésképpen a Versztka egyik, az elnöki adminisztrációhoz közel álló forrása szerint a legfelső vezetés még most is arról tárgyal, amit úgymond „normalizációs menetrendnek” nevezhetnénk, ami eufemisztikus kifejezés a háború előtti állapotokhoz való visszatérésre, mármint ami az Oroszországi Föderáción belüli viszonyokat illeti. A forrás azonban elismeri, hogy sokan elleneznek mindenfajta liberalizációt, nehogy az újabb követelésekhez vezessen a korábbi, szabadabb időszakhoz való visszatérés érdekében. Ehelyett azzal érvelnek, hogy az egyetlen megoldás az, ha nem kevesebb, hanem több elnyomást alkalmaznak. Korántsem egyértelmű, hogy melyik csoport kerül majd fölénybe.

Ez a vita minden bizonnyal fokozódni fog, ahogy Moszkva és az Egyesült Államok között folytatódnak a tárgyalások az ukrajnai háborúról, mely pontosan azért robbant ki, mert ilyen nézetek merültek fel a vezetésben, hiszen a hadiállapotot legegyszerűbben mégiscsak háború útján lehet elérni.

A nyugati vezetőknek szem előtt kell tartaniuk mind a vita okait, mind a tárgyalásoknak erre gyakorolt hatását. Egyrészt fennáll annak a lehetősége, hogy a Nyugat befolyásolása érdekében terjesztik azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az orosz eliten belül léteznek egy kevésbé elnyomó irányvonal támogatói. Hiszen ha a nyugati illetékesek azt hiszik, hogy az ilyen oroszok kerülnének fölénybe egy ukrajnai rendezés esetén, akkor nagyobb valószínűséggel támogatnak majd egy megállapodást, még akkor is, ha vagy talán éppen azért, mert az Oroszországnak kedvez. Másrészt Oroszországban mások is ellenzik az ilyen liberális nézeteket Moszkvában az ottani elitben. Egy rossz megállapodás az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok között Ukrajnáról, azáltal, hogy úgy tűnhet, látszólag Putyin múltbeli agresszív és elnyomó álláspontját igazolja, csak bátorítani fogja azokat, akik ellenzik az elnyomás megszüntetését és az agresszió csökkentését, és ehelyett valószínűbbé teszi, hogy a Kreml a jövőben mindkettőből többet fog alkalmazni. Ez szinte biztosan veszélyeztetné a nyugati biztonsági és gazdasági érdekeket.

Végső soron a helyzet egy régi, budapesti zsidó viccre emlékeztet. Kohn és Grün elkeseredve bámulják valamikor 1941-ben a Körúton felvonuló egyenruhás nyilasokat. Egyszer csak megszólal az egyikük:

• Mi lesz itt…
• Mi lesz, mi lesz… De addig mi lesz?

Oroszországban sem az a kérdés, hogy mi lesz, ha győztesen, vagy – remélem – vesztesen hazatér a hétszázezer veterán, mert tudjuk, hogy hihetetlen felfordulást fognak csinálni, ami valószínűleg elsodorja magát a mostani rendszert is.

De addig mi lesz?

És mikor lesz az az akkor?

Szele Tamás