Kérem, nagy dolog az adatbiztonság. Most már saját magamtól is biztonságban vagyok.

A dolog tegnap kezdődött: leszaladtam vásárolni, közben meg akartam nézni valamit a Facebookon, bejelentkeznék a telefonomról – eddig simán ment – most már megerősítést kér. Küld egy üzenetet a rendszer a Facebook-fiókomra, azt jóváhagyom, és már bent is vagyok. Ehhez csak be kell jussak abba fiókba, amibe nem jutok be, mert nem hagytam jóvá a bejutást. Nyilvánvaló: másik eszközt kell használni (vagy WhatsAppot, de az nekem most nincs).

Hazaértem, számítógépről engedélyeztem a belépést (különben a telefon földrajzi helyét valahol Miskolcon jelezte a geolokáció, és figyelmeztetett, hogy innen még sosem léptem be, ez később elmúlt neki, most már Budapesten lát) és már bent is voltam abban a fiókban, amiből megadtam az engedélyt. Tehát eljutottam sehonnan sehova. Mindenesetre újraindítottam mindent, lássunk csodát: utána nem kért megerősítést a telefon a Facebook-belépéshez.

Ma reggel újrakezdte – ugyebár az ember néha pihen, és olyankor a laptop és a telefon is aluszik, ez utóbbinak nem javaslom, hogy álmában csengessen, se picit, se nagyot, mert ha felébresztenek, háklis vagyok – tehát tiszta lappal kezdi a napot az ember, kezében kávé, szívében remény, fogában szaporodó idegen anyag, előtte a fényes jövő, fogai között káromkodás, ugyanis az a k…edves telefon megint megerősítést kér a belépéshez. Mármost ezt a Fehér Trónon való reggeli elmélkedés közben nehéz megadni.

Ott tartunk tehát, hogy a telefonomról bármikor be tudok lépni a Facebookra, ha már be vagyok lépve a laptopon, de soha nem tudok belépni, ha nincs a közelemben másik eszköz, amin már be vagyok lépve. Ez roppant praktikus, mivel ha már bent vagyok, miért akarnék kétszeresen is bent lenni? Házon kívül nem sokat szoktam Facebookozni, rendszerint csak közlekedés közben történik meg ez velem, de mindenesetre jó tudni, hogy ezentúl ez sem lehetséges, illetve csak akkor megoldható, ha még elindulás előtt belépek, és utána nem lépek ki egyáltalán.

Ki van ez találva.

A Facebook tökéletesen védi adatainkat.

A legtökéletesebben tőlünk, saját magunktól.

Esküszöm, ha fel akarnám törni a tulajdon fiókomat, fel kéne hozzá kössem a gatyát.

Csak azt nem értem, miért kéne feltörjem saját magamat?

Márpedig fel kellett.

Ugyanis, Öveges professzor szellemében cselekedtem, aki azt mondta: „Kísérletezzünk és gondolkozzunk”. Nem szeretem, ha valami nem működik tisztességesen, de mindig fenntartom annak lehetőségét, hogy én tévedtem, én rontottam el valamit. Mi van például akkor, ha ez a megerősítési kérelem azért érkezik, mert a laptopon már be vagyok jelentkezve, és a Facebook így kíván megvédeni az illetéktelenek behatolásától? Ha nem szereti a dupla jelenlétet?

Ez könnyen ellenőrizhető: kiléptem a laptopon és megpróbáltam belépni ebben az állapotban a telefonon.

Természetesen megerősítést kért.

Jó, lépjünk vissza a laptopon.

Megerősítést kér!

Tehát ha a laptopon akarok belépni, azt telefonról kell megerősíteni, ha a telefonon, azt laptopról, de ha egyiken sem vagyok bejelentkezve, akkor egymást kergetik körbe-körbe a készülékek és egyáltalán nem lehet bejelentkezni. Azt mondjuk már meg sem érdemes említeni, hogy a laptopomon élesítve van egy PIN-kód is, és azt be kell ütni minden elmentett jelszót igénylő tevékenységnél, hogy ha ellopnák a készüléket, a tolvaj ne férjen hozzá az adataimhoz.

Mindenesetre róka fogta csuka, csuka fogta róka, a telefon a laptopra vágyik, a laptop a telefonra, én mindkettőt a pokolba kívánom, ugyanakkor használnom is kell őket, érdemesebb velük jóban lenni… mi legyen? Ma dolgoznom kell, nem ülhetek le sírni Babilon vizeinél.

Indítsunk újra mindent, tokkal, vonóval.

Minden újraindul, a laptopon a biztonság kedvéért lefuttatok még egy rendszertisztítást-karbantartást is, nyugalom, a helyzet változatlan.

Valahogy be kell jutnom a fiókomba, anélkül nincs munka, több okból is, ezek egyike az, miszerint van orgánum, aminek dolgozom és ami csak a Facebookon jelenik meg, de ott vannak elmentve a jegyzetem is, szóval mindenképpen szükségem van a közösségi oldalra, viszont faltörő kossal csak nem mehetek neki.

Pedig megérdemelné.

Egy lehetőség maradt: a WhatsApp.

Ami nekem nincs, de akkor most már lesz.

Letöltöm, installálom, minden engedélyt megadok, ha lenne húgocskám, most már annak is udvarolhatna az alkalmazás, feltéve, ha este tízre hazahozza, kikerülöm a képernyőzár-jelszóval kapcsolatos azonosítási csapdát, azonosítunk e-mailben, minden működik, a megerősítést most már WhatsApp-ra kérem.

Megjön a kód, bejutok, megjelölöm a laptopot megbízható készülékként, kilépek, belépek, működik. Lefutom ugyanezt a kört a telefonnal is, az is sikerül, most megy minden együtt is, összekapcsolva is, külön-külön is, szerintem trapézon és lovon is menne, sikerült kijutni a végtelen ciklusból, a kígyó elengedte saját farkát, amibe beleharapott.

Mi volt ez?

Fogalmam sincs, két dologra gyanakszom.

Az első lehetőség az, hogy vagy tegnap délelőtt, vagy míg aludtam – ritkán, de megengedem magamnak ezt a bűnös élvezetet – valaki megpróbálta feltörni a Facebook-fiókomat, viszont a rendszer résen volt és elhárította a kísérletet, azonban ettől kezdve minden belépést gyanúsnak kezelt, így kerültem az ördögi körbe, gyanútlanul és ártatlanul. Pörögtem is benne pár órát, de kijutottam.

A másik lehetőség az, hogy egészen egyszerűen így akart a Facebook rendszere rákényszeríteni, hogy használjak WhatsAppot.

Sikerült.

Most már van és használom is, mert nincs más választásom, tehát javulnak az üzleti statisztikák Menlo Parkban vagy a dublini központban, még ha csak kicsivel is.

De mihez kezdjek a történtekkel?

Maximum megírhatom, hátha más is hozzám hasonlóan jár. Végül is van az esetnek némi tanulsága. Éspedig az, hogy nagy dolog az adatvédelem, de akkor a legsikeresebb, ha tőlünk magunktól védi meg ennen adatainkat.

Hogy mit gondolok eközben Mark Zuckerberg hölgynemű felmenőiről, azt inkább nem árulom el, de van benne Sanghaj, bár és tánc, valamint szórakozni vágyó, ittas japán katonatisztek és tizennyolc éven felülieknek szánt jelenetek sokasága.

Mindenesetre azt már tudom, hogy ha kizártam magamat a nagyon biztonságos rendszer segítségével, hogy juthatok vissza.

Azt még nem, hogy mit tegyek, ha más zár ki.

Esetleg ugyanezt.

De meg lehet próbálkozni vérehulló fecskefű alkalmazásával is, amit holdtöltekor, pontban éjfél idején szedett a keresztúton tizenkét szűz, egyszerre.

Bár erről – egyelőre – még nincs szó. Ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaérünk.

Heppiend, legalábbis a legközelebbi újraindításig.

 

Szele Tamás