független sajtótermék

Szele Tamás: Oroszország gyermekei

Oszd meg másokkal is!

Ma tartják Oroszországban a Győzelem Napját. Ez egy olyan ünnep, amelyet gondosan úgy rendeznek, hogy senki se élvezhesse: a forgalmat lezárják, a szórakozóhelyeket és boltokat becsukják, a katonákat parádéra vezénylik, a civilek meg állhatnak az út szélén és nyelhetik a harckocsik által felvert port, szóval igazi oroszos buli. Ráadásul vodka sincs ilyenkor.

A legjobban mégis az óvodás-kisiskolás gyerekeket sajnálja az ember, akiket ebből az alkalomból rájuk szabott katonai egyenruhába öltöztetnek, a kevésbé szerencsések még kapnak egy kartonból eszkábált harckocsit vagy repülőgépet is, hogy legyen mit cipeljenek, a kislányok hajába akkora masnit kötnek, mint a fejecskéjük, és menetelhetnek, sőt, menetelniük is kell a felvonuláson. A Nasztojasaja Vremja elemezte kicsit az orosz kisgyermekek helyzetét és – elborzasztó állapotokat tapasztalt. 

Már a játékszereket is engedélyeztetni kell

Oroszországnak össze kell állítania az óvodáknak szállítandó és engedélyezett játékok nyilvántartását – mondta Szergej Kravcov oktatási miniszter. „Ez az időszak – az óvodáskor – talán a legfontosabb a gyermekek valamennyi főbb pszichológiai tulajdonságának, képességének kialakulásában. Ezért szükségünk van egy listára azokról a játékokról, amelyeket az óvodákba kell szállítani: minden egyes korosztály számára más-más listát állítunk össze. Sajnos az üzletek polcain még mindig sok olyan játékot látunk, amelyek az orosz normáktól idegen értékrend kialakítását szolgálják” – mondta Kravcov az elmúlt hétvégén.

Tisztviselők és képviselők a „nem hagyományos” játékok ellen

A gyermekjátékok „hagyományos értékrendhez” való igazításának kérdését az oktatási minisztérium, az Állami Duma és a Roszkacsesztvo 2025 tavaszának kezdete óta tárgyalja. Márciusban Kravcov miniszter azt mondta, hogy az óvodákban engedélyezett játékok listáját a 2036-ig tartó időszakra elfogadott oktatási stratégia részeként hagyják jóvá. Ebben a játékok listáján kívül a tervek szerint előírják például a gyermekek egységes hazafias nevelésének stratégiáját is.

2025 áprilisában az orosz Állami Duma képviselői (különösen Anna Kuznyecova volt gyermekjogi ombudsman) bejelentették a gyermekjátékok kötelező szociálpszichológiai vizsgálatát és az ezen „elbukott” játékok tiltását. Kuznyecova ígéretet tett arra, hogy a jogszabályban meghatározzák, hogy mik a „hazafias tartalmú termékek”, és a Roszkacsesztvónak ki kell majd dolgoznia egy nemzeti szabványt a gyermekjátékokra. Különösen azt javasolják, hogy minden játékot osszanak fel hat év feletti és hat év alatti gyermekek számára alkalmas kategóriákba. Tilos lesz „az életet veszélyeztető, a kábítószerek használatára ösztönző, a szexuális tevékenységre irányuló, a családi értékek tagadására, az erőszak megengedhetőségének igazolására stb. irányuló játékok” használata a kisedóvókban.
A képviselők természetesen nem mondtak példákat az ilyen játékokra. Az elmúlt években viszont előfordult egy kísérlet a Huggy Wuggy plüss-szörnyek 2022-es betiltására. A pszichére gyakorolt „pusztító hatásukat” tesztelték, de végül az alapanyaguk mérgező volta miatt vonták ki őket a forgalomból.

Az Elsők Mozgalma és a Znanyije Társaság játékai

A tisztviselők és képviselők ezeket a nyilatkozatokat a „megfelelő” játékokról a „Helyes játékok” című összoroszországi verseny keretében teszik, amelyet Szergej Kirijenko, az elnöki adminisztráció vezetője személyesen hirdetett meg. A versenyt a Znanyije Társaság szervezte, amely egy régi, ismert szovjet márkanév alatt újjáélesztett szervezet, az a dolga, hogy hazafias előadásokat tartson ( többek között Dmitrij Medvegyev, a Biztonsági Tanács helyettes vezetője tartott nemrégiben egy ilyen előadást iskolásoknak, ahol mémeket és sértő idézeteket tartalmazó diákat mutatott be olyan kifejezéseket használva, mint például „atlanti impotensek”, „zoológiai torzszülöttek” és „rohadt világrend”). Szintén a zsűri tagja Artur Orlov, az „„Elsők Mozgalmának” – a Vlagyimir Putyin által 2022-ben létrehozott új úttörőmozgalomnak – a vezetője, aki harckocsizóként részt vett Ukrajna katonai megszállásában, és ezért megkapta az „Oroszország hőse” címet.

A verseny lényege, hogy Oroszországban kitalált, az „orosz szellemiséget” és a „hazaszeretetet” népszerűsítő játékokat kell kiválasztani. A mintadarabokat még nem lehet megnézni: az elfogadott pályázatok modelljei május közepére, a működő prototípusok pedig augusztus közepére készülnek el. A játékok jövőbeli megjelenéséről és működéséről csak a projektek nevei alapján lehet találgatni. Ezek között vannak például olyanok, mint: „Cicák a Mesterek városából”, „Hohlomenyok”, „Gzselka”, „Gorogyec”, „Szőrös őrök”, „Udvarias medvék”, „A Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának különleges osztaga”, „Mengyelejev álmai – társasjáték”, „Nemzedékek emlékezete: az 1941-1945-ös Nagy Honvédő Háború gyermek-hősei”.
Nem lehet azt mondani, hogy a projektek között a félkatonai jellegű munkák dominálnak. Sok pályázat az orosz történelemhez, földrajzhoz vagy népmesékhez kapcsolódik.

Ugyanakkor a verseny szervezői nem ígérik, hogy a játékok előállításának költségeit fedezik: a győztesek a Gyetszkij Mirben (Moszkva legendás játékboltja) egy külön polcon vagy az OZON online platformon állíthatják ki termékeiket, viszont a promóciójukat támogatják. Azt nem tudni, hogy a nyertesek bekerülnek-e az óvodák számára jóváhagyott játékok nyilvántartásába, de Kravcov miniszter erre szólította fel az illetékeseket. Az Oroszországban gyártott játékok azonban legfeljebb 10 százalékát teszik ki az üzletekben és az online piactereken értékesített játékoknak – a többit más országokból, főként Kínából importálják.

Óvodák és hazafias nevelés

Jelenleg az óvodáknak szánt játékokat az intézmények vezetősége vásárolja meg. A fejlesztőeszközöknek alkalmasnak kell lenniük az óvodai intézményekben az oktatási követelményrendszer teljesítésére, a módszertani szakemberek és a pedagógusok ezt veszik figyelembe. Ez azt jelenti, hogy az orosz hatóságok már nem bíznak ezekben az emberekben a játékok kiválasztása terén? Erről Gyima Zicer pedaagógus nyilatkozott.
„Szerintem az orosz hatóságok egyáltalán nem bíznak meg senkiben a világon. Mert mindent megtesznek azért, hogy megtévesszék az embereket, hogy megfosszák őket az identitásuktól, hogy megfosszák őket a személyes, aktív polgári öntudatuktól. Csak épp ennek érdekében mindent a szőnyeg alá kell seperniük és mindent ellenőrizniük kell” – érvel Zicer. – Ma már lajstromba veszik a játékokat. Nem tudom, hogy de facto így lesz-e, viszont de jure – már maga a kérdés megfogalmazása is tünetértékű, függetlenül attól, hogy a gyakorlatban mi fog történni.

Nehéz megmondani, hogy az oktatási minisztérium vagy egyes oktatási tisztviselők számára mely játékok tűnnek majd nem megfelelőnek, mondja Zicer: „Például a különböző óvodákban különböző játékok vannak. Láttak már Barbie-t? Fel lehet emelni a szoknyáját, le lehet venni a bugyiját. Ez vajon mire jó? Nem kéne betiltani?” – ironizál a pedagógus.

A tanárnő meg van győződve arról, hogy ebben a kezdeményezésben „nincs nevelési logika”: „Olyan körülmények között, ahol minden szomszéd fél a szomszédjától, minden alacsonyabb rangú fél a magasabb rangútól, az embereket szó szerint provokálják az ilyen kezdeményezésekre. És mindenki megpróbál aktívabb lenni, mint akár maga Putyin is, megpróbálja kitalálni mit várnak el tőle, teljesítménykényszert éreznek – és ezért válnak szörnyetegekké”.

Zicer szerint ugyanakkor az, hogy a propaganda az óvodáskorú gyerekekre összpontosít, önmagában nem véletlen, hanem tudatos stratégiai döntés:
„Nagy sajnálatomra az ő szempontjukból helyesen cselekszenek. Mert ha a jövőben is uralkodni akarnak, akkor az óvodások agyáét kell átmossák. El kell mondanom, hogy az összes tudományos tanulmány, amiből elég sok van ebben a témában, azt bizonyítja: ha valakit 7 éves kora előtt hosszú időn keresztül indoktrináltak – az örökre megmarad benne. Ezért tartok attól, hogy ezek között az idióták között, akikkel dolgunk van, legalább néhányan vannak, akik helyes – abszolút fasiszta, de saját koordinátarendszerükben helyes – tanácsokat adnak nekik”.

Zicer felidézi, hogy 2024 októberében Vlagyimir Putyin egy pedagógusokkal tartott találkozón támogatta az óvodákban a „Beszélgetések fontos dolgokról” nevű tantárgy bevezetésének ötletét, amelyet a találkozó egyik résztvevője fogalmazott meg. A „Novaja Gazeta Evropa” néhány héttel későbbi becslése szerint csak 2024-ben több mint 200 000 „hazafias rendezvényt” tartottak az orosz óvodákban – köztük olyanokat is, amelyeken az úgynevezett specoperacija veteránjai (az Ukrajna megszállásában részt vett veteránok) vettek részt. A „beszélgetéseket fontos dolgokról” elsőként a Vologdai Területen vezették be az óvodákban. És a Győzelem 80. évfordulójának szentelt ünnepségek és rendezvények kezdetekor már Oroszország legalább 20 régiójában tartottak felvonulásokat és visszaemlékezéseket az óvodáskorú gyermekek részvételével.

Nekem úgy tűnik, hogy ez az egész most a legfelsőbb szintről érkezik. Nem csak a játékok betiltása – maga a tendencia jön felülről” – mondja Gyima Zicer. – „Ezért vannak a felvonulások, ezért az agymosás, ezért a »beszélgetések a fontos dolgokról«, és ezért a hazafias nevelés bevezetése az óvodákban. Ezt nagyon-nagyon nehéz lesz korrigálni.”

Pocsék lehet orosznak lenni. Nem hagyják sem azt, hogy egészséges gyerekek, sem azt, hogy szabad felnőttek legyenek. A bölcs öregkort el is felejthetjük – azt csak az oligarchák és a pártvezetők érik meg.

 

Szele Tamás