Értem én, hogy harcban áll a magyar kormány a tőle független sajtóval, de amint látom, ez egy nagyobb háború része, melyet a tényekkel és a logikával vív, évek óta, meglehetősen reménytelenül, bár kétségtelenül nagy erők bevetésével, költséget nem kímélve. Most csak egy apróságra hívnám fel a figyelmet: a Nézőpont Intézet egészen új módon sikerült meghatározza a propaganda fogalmát.

Miért pont a Nézőpont, nem tudni, talán valami megfelelési kényszer hívta elő belőlük a versenyszellemet, hiszen a minap beterjesztett „A közélet átláthatóságáról” szóló törvény a sajtóinkvizítori jogkört a Szuverenitásvédelmi Hatóságra ruházta, a Nézőpont maximum másodhegedűs lehet mögötte, igaz, a jatt annak is jár – már amikor és ha jut.

Ezt úgy értsük, hogy a Szent Inkvizíciónak annak idején nem állt jogában sem kínzást, sem kivégzést elrendelni, ezért szükség volt arra, hogy mindezt a világi hatóságok végezzék el, az inkvizítorok szép kérvényeket írtak olyan hangnemben, hogy „X. Y. vétkes eretnekségben vagy boszorkányságban, mindazonáltal az Úr nevében kegyelemre ajánlják” vagy „nem hajlandó bevallani vétkeit, ezért javasolják kíméletes vallatását”. Aztán nem volt soha sem kímélet, sem kegyelem a világi hatóságok részéről, amit az inkvizíció emberei nagyon is jól tudtak, hiszen ők maguk is részt vettek úgy a tortúrákon, mint a kivégzéseken. Csak nem nagyon tiltakoztak ellenük. Álnok, szemforgató módszer volt ez, és a mai utódok méltók hozzájuk: a Szuverenitásvédelmi Hivatal lajstromba veszi a „külföldi támogatás” miatt kiszemelt médiumot, de a kínzás, kivégzés, vagyis a végrehajtás már a Pénzmosás Elleni Hivatal és a bíróságok feladata, ha tetszik nekik, ha nem.

Mindenesetre a (hit)buzgó, malaszttal teljes Nézőpont tegnap megjelentetett egy tanulmányt, mármint a kormánymédia teljes széltében és hosszában, aminek igen szép címe van:

„Ukrán propaganda a külföldi forrásokból működő sajtóban

 Statisztika elemzés a 2025-ben megjelent cikkekből”

A „statisztika” után kimaradt egy „i”, de nem javítom őket, mert nem fizetnek a korrektúrázásért. A „tanulmány” hogy úgy mondjam, hajítófát sem ér, még ha feljelentésnek meg is felel a benne szereplő sajtótermékek ellen, azonban van egyetlenegy fontos része. Az, amely meghatározza az „ukrán propaganda” fogalmát, melynek terjesztése büntetendő, átkos és kárhozatos, tehát a Sátántól való. Lássuk, mit tekintenek annak a Nézőpontnál (a „Módszertan” résznél található).

„Ukrán propaganda:

Ukrajnával kapcsolatban szimpátiát vagy együttérzést keltő híradások, melyek támogatják vagy alátámasztják az ukrán érdekérvényesítési törekvéseket.

Az ukrán érdekek érvényesítést nehezítő vagy gátló szereplőkkel szembeni bírálat vagy hangulatkeltés.”

Nos, ez a világ legbetegebb meghatározása, és aljas szándékkal hozták létre. Azért mondom ezt, mert bár látszatra tetszetős és tömör, egyrészt nem foglalkozik az elemzett híradás valóságtartalmával, másrészt van egy ki nem mondott része is: azt sugallja, hogy a sajtóban megjelenő minden és összes írás valamilyen formája a propagandának, hasznot hajt valakinek vagy valaminek. Vegyünk egy példát.

Nemrégiben jelent meg Schmidt Mária vérlázító, minden forráskritikát mellőző, ezzel szemben orosz propaganda-anyagok alapján összetákolt, vérlázító írása arról, hogy Bucsában minden bizonyíték dacára szerinte az ukrán hadsereg mészárolt. Ócska, hozott anyagból, orosz mintára eszkábált fércmű volt, magam is foglalkoztam vele, itt a Zónában. Természetesen pontról pontra megcáfoltam. Konkrét bizonyítékok segítségével.

Mármost itt a baj. A terrorházmester-asszony írása azzal a céllal készült, hogy ellenszenvet ébresszen Ukrajna iránt, ami a meghatározás alapján nem tilos. Én ezt az írást megcáfoltam, olyan alaposan, hogy talán csak a névelők és a kötőszavak maradtak cáfolatlanul. Miért tettem ezt? Egyszerű: mert hazugság volt. Azonban ezáltal rokonszenvet ébresztettem Ukrajna iránt, ami a meghatározás szerint tilos.

Tehát a definíció nem találja fontosnak, mi igaz és mi nem az, kizárólag az írás hatását vizsgálja. A legordasabb hazugságot is büntetlenül hagyja és a legtisztább igazat is bünteti, Ukrajnához fűződő viszonyától függően. Valóban inkvizítori módszer: a hitet elemzi, nem a tények alapján dönt. Hát hiszen lehet akkorát hazudni ilyen alapon, hogy be se fér a Bazilikába, mégis helyes lesz, és a legkisebb, mákszemnyi igazság is válhat kárhozatossá ugyanígy!

Továbbá ilyen alapon akkor sem írhatná le az ember, hogy az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői civileket gyilkoltak, ha maga látta volna, sőt, még akkor sem, ha őt magát ölték volna meg, ugyanis ez a tényközlés tekinthető az Oroszországi Föderációval szembeni bírálatnak és/vagy hangulatkeltésnek. Ja, hogy igaz? Az kit érdekel? A definíciót, a Nézőpontot vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem.

A második problémának köze van az elsőhöz. Ha ugyanis az írás igazságtartalma fikarcnyit sem számít, csak hatása, akkor sugalmazható, miszerint minden írás valamiféle propaganda, mindent megfizet valaki, ezért vagy azért, emiatt tehát igazság nem is létezik, csak különböző vélemények léteznek. Igaza annak lesz, akinek több a pénze és többször el tudja ismételni az üzenetét, minél hangosabban, minél több felületen.

Olyan eszme ez, mintha abból a tényből, miszerint létezik prostitúció, tehát a szexualitás képezheti üzlet tárgyát, azt a következtetést vonnánk le, hogy minden szexuális tevékenység a prostitúció valamilyen formája, másképpen szólva minden nő (és férfi) így vagy úgy, de érdekből él szexuális életet, érzelmi alapú nemiség nem is létezik. Ez megfelelő világnézet lenne egy kiöregedett, repedtsarkú, veterán cemende számára, de mivel aljas még a feltételezése is, ráadásul lévén a nemiség mégis kissé elterjedtebb valami, mint az újságírás, mindenki tudja, hogy nem így van és senki sem próbálkozik ennek a szamárságnak a terjesztésével, főleg nem teszi állami alapeszmévé.

Márpedig a meghatározás alapján úgy néz ki, hogy aki újságíró, az mindenképpen propagandista is, aki nem szűz, az szükségképpen hetéra is kell legyen. Tertium non datur.

Ez lehet így a kormánymédiában, de lehetetlen a piaci alapon működő függetlenben. Éspedig azért, mert kevesen nősülnek nyilvánosházból, oda az jár, akinek muszáj, aki nem talál egyéb megoldást: az olvasó, ha választhat, nem a hűtlen, csélcsap, könnyűvérű és hazugságra hajlamos kormánylapot keresi nap, mint nap, hanem a megbízhatóbb, igazmondó, bár független médiát. Akit viszont az új elvek alapján el lehet ítélni, sőt, lehet azt is mondani, hogy a fekete fehér, a fehér fekete, az angyal boszorkány, a boszorkány angyal és általában véve bármit lehet mondani, írni, feltéve, hogy nem kelt rokonszenvet Ukrajna és ellenszenvet a vele szemben álló erők iránt.

A víz felfelé folyik, kétszer kettő hatvanhárom, az égen vidám vízilovak csapongnak, zeng édes trillájuktól a lapos Föld mind az öt sarka és nyolc oldala!

Sőt, ha minden propaganda, akkor például most leírom, hogy tejfölös bablevest ebédeltem és ízlett – íme, a bableves-propaganda. Volt benne füstölt oldalas is, nem az íze vagy a tápértéke, hanem az oldalas-propaganda végett. Végül pedig: ez az írás, mely a propagandával foglalkozik, nem is lehet egyéb, mint a propaganda propagandája. Vagy ellenpropagandája.

Csakhogy – itt jön a harmadik gond! – a sajtó valódi feladatának semmi köze nincs a propaganda terjesztéséhez. A sajtó alapvetően azért létezik, hogy helytálló és fontos, közérdekű információkat terjesszen széles körben, ha lehet, élvezhető formában, ilyen vagy amolyan anyagi ellenszolgáltatásért. Hogy ezt az ember előfizetés, eladott példány, mecenatúra vagy hirdetési bevétel alapján kapja meg, az már mindegy is, illetve a kormánymédia egész ötletesen keresztezte a reklámbevételt az anyagi dotációval az elmúlt tizenöt év folyamán. A valódi sajtónak kerülnie kell a propagandát, ahogyan a menyasszonynak is a félrelépést, különben oda a tisztesség, de a gyűrűt is más kapja.

Hanem ha a sajtó egészét propagandafelületnek tekinti a kormány – legfeljebb és egyelőre nem kizárólag a sajátjának – akkor nincs hír, semmi sem helytálló, nincs közérdek sem, csak kisebb és nagyobb hazugságok kergetik egymást halkabb vagy hangosabb véleményekkel körbe-körbe.

Ez már nem lenne sajtó, ez már valami egészen más. Politikai revü vagy nyilvánosház. És ilyenbe való az, aki lecemendézi a szüzet, lepropagandázza a tényeket, csupán azért, mert nem tetszenek neki. Ilyen a Nézőpont, ilyen a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Javaslok egy egyszerűbb megoldást. Emelkedjen törvényerőre az a mondat, miszerint:

„Csak azt szabad leírni, amiből a kormánynak és/vagy Orbán Viktornak rövid távon haszna van. Minden egyéb visszamenőlegesen is büntetendő.”

De az sem rossz ötlet, hogy tiltsák be az írást, az olvasást és a híreket mindenestől, tehát szóban is tilos legyen fecsegni, pletykálkodni.

És hogy ki ellenőrizze mindezt? Aki eddig: a Szuverenitásvédelem. Az inkvizítorok. Akiknek a teológusai a Nézőpont Intézetben gyülekeznek.

Eh, mindegy. Ők is tudják, hogy hazudnak és hazugságra akarnak kötelezni mindenkit. Nincs „alternatív igazság”, nincs „tényeken túli világ”. Csak ez az egy. De ebben most, átmenetileg úgy néz ki, előkerültek Shakespeare vészbanyái.

„Szép a rút és rút a szép

Sicc, mocsokba, ködbe szét!”

Szele Tamás