Mint tudjuk, a romániai elnökválasztásokat Nicușor Dan független jelölt nyerte, szoros versenyben legyőzve szélsőjobboldali, kisebbségellenes, oroszbarát ellenfelét, George Simiont. Ezt az egész világ így tudja, kivéve természetesen magát Simiont és híveit, akik most minden eszközt megpróbálnak bevetni a választási eredmény megváltoztatása céljából.
Lássuk csak, hogyan is történtek az események? A választás estéjén, jóval a végső eredmények összeszámolása előtt Simion tartott egy győzelmi beszédet. Ezt pár óra múlva, 100 százalékos feldolgozottság mellett visszavonta, elismerte Nicușor győzelmét, és azt is, hogy a választások tisztán zajlottak, csalás nélkül.
Ezek után eltűnt, kora reggel a bukaresti nemzetközi repülőtéren látták, aztán állítólag Kolozsváron, később Varsó légikikötőjében (ez utóbbira ma bizonyítékok is napvilágot láttak) de még aznap hazament, hogy másnap közölje: mégis inkább választási csalás történt, akármit is mondott előzőleg (az esetleg csak politikai marketing volt?) és óvást terjeszt be a román Alkotmánybíróságra. Ezt az óvást ma utasították el, egy időben Nicușor státusának megerősítésével, amire Simion a következőképpen reagált:
„A CCR (Alkotmánybíróság) folytatta a puccsot! Nekünk már csak a harc maradt! Arra hívlak fel benneteket, hogy csatlakozzatok hozzám, ma és az elkövetkező hetekben!” – írta George Simion a Facebookon. Simion a bejegyzéshez egy linket is csatolt, amelyen arra hívja fel az embereket, hogy csatlakozzanak az AUR párthoz. Korábban már bujtogatta a híveit, volt néhány kifejezetten nőgyűlölő megnyilvánulása is, minek következtében a közösségi oldalak román szegmensében már napok óta zajlik a kommentháború. Nem kíméli egymást a két oldal, de legalább kicsit sem.
Miután Nicușor Dan lett az elnök, a TikTokon emberek tízezrei panaszkodtak arra, hogy ellopták a szavazatukat, azzal fenyegetőztek, hogy elhagyják az országot, háborút jósoltak a közeljövőben, vagy egyszerűen csak tiltakozásul szétvágták a személyi igazolványukat. George Simion egyébként azzal készítette fel a TikTok szavazóit az esetleges kudarcra, hogy online azt terjesztette: a szavazást manipulálni lehet, hasonló stratégiával, mint amilyet Donald Trump ellen alkalmaztak 2020-ban.
Ebben a kontextusban minden olyan eredmény, amely nem Simion győzelmét hozta, hallgatólagosan annak bizonyítéka volt, hogy a választás manipulált volt.
George Simion hivatalos vereségét követően számos AUR-szavazó most kommentjeiben újraszámlálást követel vagy a választás megismétlését, arra hivatkozva, hogy „elárulták” vagy „meglopták” őket.
A diskurzus fenntartása érdekében Simion nemrégiben azzal vádolta meg Franciaországot és Moldovát, hogy beavatkoztak az elnökválasztásba, de anélkül, hogy bármilyen bizonyítékkal szolgált volna erre. Mindezt azután tette, hogy nyilvánosan gratulált Nicușor Dannak és a román hatóságoknak a választások tisztességes lebonyolításához.
A választási eredmény pánikot és dühöt keltett az AUR-jelölt választóiban, akik most sírva videózzák magukat a TikTok-on. A sírás közepette apokaliptikus forgatókönyveket szajkóznak: háború lesz, LMBTQ-diktatúra következik, emelkedik az áfa, és Románia Franciaország „rabszolgája” lesz.
A választási eredmény miatt csalódott románok drámája
Állítólag 11,5 ezer román vágta szét a személyijét tiltakozásképpen, miután kihirdették, hogy a választási verseny győztese Nicușor Dan. A szám, amely még mindig emelkedik, visszatérő hashtag a TikTok-on, a legtöbb olyan videón megjelenik, amelyen valaki megsemmisíti személyi okmányait.
A videókhoz több ezer lájk és több száz komment tartozik. Ezek nagy része támogató és szolidáris. Az olyan üzenetek, mint a „A rendszer ismét győzött! Románia, bocsáss meg nekünk” vagy „Románia halott”, a háttérben a „Kiálts Romániáért” című dallal állandóan visszatérnek ezeknél a videóknál.
Egy másik AUR-rajongó a TikTok-on videóra vette magát, amint zokogva közli, hogy nem tudja elfogadni a választási eredményt. „Gúnyt űztetek belőlünk, megint elloptátok az arcunkat, elloptátok a románok jogát, elloptátok és kicsúfoltatok minket, a fenébe is, meglátjátok még, hogy Ceausescu sorsa utol fog érni titeket, ezt sose felejtsétek el” – mondta többek között. A videó 78 ezer lájkot és 10,5 ezer kommentet kapott.
A diaszpórában élő szavazók egy része most bosszút hirdet a moldovaiak ellen, „amiért nem tartanak ki a nép mellett”. Egy Angliában élő román nő azt mondja, hogy tolmácsként „nem lesz hajlandó fordítani egyetlen moldovainak sem”, mert azok Nicușor Danra szavaztak.
„Emberek millióinak kellett volna az utcára vonulniuk” – mondja több AUR-támogató, akik úgy érzik, elárulták őket a román hatóságok, akik szerintük hagyták, hogy a választásokat manipulálják.
Harckocsikról és fegyverekről készült videók keltenek háborús pánikot a TikTok-on
A románok körében a TikTok-on az egyik legelterjedtebb aggodalmat a háborútól való félelem jelenti. Nicușor Dan elnökválasztási győzelme után a közösségi oldalakon robbanásszerűen terjedtek el a riogató elméletek, amelyek a választási eredményt Románia állítólagos katonai szerepvállalásával hozták összefüggésbe az orosz–ukrán konfliktusban. Egyes románok a TikTok-on most azt képzelik magukról, hogy a frontvonalon harcolnak.
„Készüljünk fel a háborúra”
„Vannak gyerekeitek? Készítsétek fel őket a háborúra.”
„Kedves románok, készüljetek a háborúra, amennyire én látom, Romániában sehol nem jelentették be, hogy háború kezdődik. (…) Miért?” – íme néhány a románok egy részének reakciói közül, miután Nicușor Dan megnyerte a választásokat.
Ezeket az üzeneteket erősítik fel azok a videók, amelyeken harckocsik oszlopa szeli át Romániát, melyek azt üzenik, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború átterjed Romániára is. Az ilyen videók a „választások utáni első napon” pánikot és dühöt váltottak ki. A hozzászólásokban a legtöbben ugyanazt a prognózist fogalmazzák meg.
„Más országok háborúját fogják vívni a mi országunkban. Azt a 200-300 lejt, amit a szavazatért kaptatok, könnyekkel és sikolyokkal fogjátok megfizetni” vagy „Hogy érted, hogy nem akarsz háborút? Mi az európai utat választottuk, Európában vagyunk, annak meg puskával a kézben kell megvédeni a határait, energia- és gáztámogatás, marhahús nélkül” – hangzik el egy másik magyarázat az élő közvetítéseken, ahol több száz érdeklődő is összegyűlik.
Más hangok azt hirdetik, hogy gazdasági összeomlás következik, amit Nicușor Dan provokál. „Tegnap óta megemelték az áfát” – jelentette be több felhasználó, és „ez még csak a kezdet”. A hír ugyan nem volt igaz, de ez senkit sem zavart.
Ahogy egyre több időt töltenek a román felhasználók a TikTok-on, és egyre többet olvassák a vészjósló videók kommentjeit, a diskurzus még erőszakosabbá válik Nicușor Dan támogatói számára. „Aki Mucușorra szavaztak, azoknak azt kívánom, hogy dugják fel Putyint a seggükbe!”
Miután Pavel Durov orosz Telegram-igazgató azzal vádolta meg, hogy a francia Külföldi Hírszerző Szolgálat (DGSE) arra kérte őt, hogy cenzúrázza „a romániai konzervatív hangokat” az elnökválasztás előtt, a TikTok-on felerősödtek azok a pletykák, amelyek szerint Nicușor Dan „Macron lakája”. „Franciaország egy olyan háborúba sodor minket, amelyben nincsenek ártatlanok”, „Macron talpát nyaljuk” – állítják az AUR vezetőjének egyes szavazói.
A félretájékoztatásnak és a félelemnek ebben a légkörében egyes románok nyilvánosan bejelentik, hogy „szavazatlopás” miatt készülnek távozni az országból. Mások a diaszpórában megfogadják, hogy soha nem térnek vissza, és azt állítják, hogy a „valódi választási eredmények” „80%-ban az AUR-nak kedveztek”.
„Félelem a szoknyától”: az LMBTQ+-ellenes retorika, mint politikai fegyver a TikTok-on
A pánik, a félretájékoztatás és a radikalizálódás táptalaja a TikTok-on megjelenő LMBTQ+-ellenes retorika is. Az elnökválasztások után a platform megtelt szélsőjobboldali tartalmakkal, amelyek a nemi identitás, a szexuális nevelés és a kisebbségi jogok témáit a „társadalom hanyatlásával” hozzák összefüggésbe.
A felhasználók jelentős része számára az LMBTQ+ jogokra való bármilyen utalás a „román értékek elárulását” és a nemzeti identitást aláásó „globalista menetrend” részét jelképezi.
Ebben az összefüggésben Nicușor Dan támogatóit gúnyolják vagy figyelmeztetik, hogy olyan idők jönnek, amikor „szoknyát kell majd viselniük”, és gyermekeik „meg fogják változtatni szexuális irányultságukat”.
Egy élő közvetítésben egy nő így fejezi ki dühét a választási eredmény miatt: „Most ti, Európa-pártiak azért kampányoltok, hogy a 12 éveseknek joguk legyen eldönteni, milyen neműek legyenek. Kik vagyunk mi, szülők, hogy döntsünk helyettük? Ők mondják meg a gyerekeinknek, hogy milyen neműek, kire szavazzanak” – buzdítja közösségét élő adásban egy nő, aki dühös a választási eredmény miatt.
A kommentek szarkasztikus és gúnyos hullámban özönlöttek, olyan sorokkal, mint „Banánt és farmert akartak,* most hadd hordjanak szoknyát” vagy „Készüljetek fel az LMBTQ+ propagandára”. Az ezt a diskurzust támogató üzenetek láncolatban keringenek, és azt a képzetet ébresztik, hogy az LMBTQ+ jogok iránti bármiféle nyitottság a hagyományos értékek és a szülői tekintély elleni támadással érne fel.
„Az LMBT, melegek és leszbikusok országa, banán és farmer.* Az Isten verje a banánt a seggetekbe, hadd jöjjön ki a nyakatokon és a szátokon. Szálljon rátok a por, meg a hamu, meg minden” – mondja egy másik nő a TikTok-on közzétett klipben.
*Ez a „banán és farmer” magyarázatra szorul. Arról van szó, hogy Ceaușescu Romániájában két dolgot egészen biztosan nem lehetett kapni: banánt és farmert. A(z ellopott) forradalom után persze már volt ez is, más is: a Ceausescu-éra iránt nosztalgiázók szokták azt mondani a nyugatosoknak, hogy „eladtátok az országot banánért és farmerért”. Mellesleg: farmer azért még volt a feketepiacon bőven, még az „aranykorban” is – csak drágán adták.
Mit szólnak ehhez Nicușor szavazói?
A másik oldal sem tűri szótlanul Simion uszításait. Főként a TikTok-huszárok videóin mulatnak, gúnyolódnak (joggal), melyeken azok saját személyi irataikat semmisítik meg. Lássunk erre néhány példát.
„Hagyjátok a drámát, fogadjátok el, hogy elintéztünk titeket. Mi, az okosok megmentettük az országot az olyan hiszékenyektől, mint ti. Az USA is gratulált Nicușornak. Elég a tiktokozgatásból. Menjetek iskolába, tanulni, aztán dolgozni. Hálásak lesztek még nekünk” – kommentálta valaki.
„Oroszországra szavaztatok, az EU-ból, a NATO-ból való kilépésre szavaztatok!!!! Európa és a globalisták szerintetek meglopnak és tönkretesznek titeket? Mit kerestek abban az Európában, amelyet annyira utáltok? Menjetek Oroszországba!!! Menjetek oda, ahol Simion/Georgescu/Șoșoaca/a POT stb. diktatúráját akartátok megválasztani nekünk és gyermekeinknek a szavazataitokkal!!! Miért döntöttek úgy, hogy elmentek? Hogy elhagytok minket?
Miért nem döntöttetek úgy, hogy közösen harcolunk? Mi maradtunk és harcoltunk, szenvedtünk és reménykedtünk ennyi éven át. Most azok, akik szenvedtek, döntöttek, és megkaptátok a jutalmatokat. Akkor hátat fordítottatok nekünk, most ezt kaptátok. Szenvedtünk, szenvedni fogunk és harcolni fogunk, ha kell. Románia az én hazám, itt fogok meghalni, és nem választom a menekülést.”
És ha lesz második forduló…?
Sok kommentelő gúnyolódik a diaszpórában élő románok elégedetlenségén.
„Ha újra választások lesznek, akkor biztonságban vagyunk” – kommentálta valaki.
„Szolidaritásból én is szétvágtam a Catena (patikahálózat) kártyámat” – szólalt meg valaki más.
„Senki sem vágta szét az érettségi bizonyítványát!”
„Asszony, hozd az Auchan-kártyát, hadd vágom szét!”
„Jaj, Románia értékei nem jönnek vissza, jaj, mennyit fogunk szenvedni.”
„És ha megismétlik a második fordulót, akkor mivel fognak szavazni?”
„Hova meneküljünk?”
„Kérlek… nem tudnád meggyőzni Simiont is, hogy vágja szét…?”
Miért csak most?
„Én bátorítottam volna ezt a fajta tiltakozást a választások előtt is.”
„Szép. Kérlek, folytassátok!”
„Miért nem kezdték el korábban? Május 17-én még jobb lett volna.”
„Egyetlen Nicușor-szavazó sem tett volna ilyet.”
„Láttok olyan orvost vagy ügyvédet, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és ilyet művel?” – kérdezte több felhasználó.
„Megszabadultunk még néhány szavazattól.”
„Menjetek Oroszországba George Simion főparancsnokkal és Calin Georgescuval, ott meg csináljatok, amit akartok!”
Banán és farmer megint – már nem mindegyik helyi érti a célzást
Egy kommentelő tudni akarta: „mi van a banánokkal? Hány kiló banánt kell tartanom otthon, hogy a szuverenisták elkerüljenek?”
„Az egyik múlt heti megjelenésében Kremlinescu könnyfakasztó képeket mutatott éhező gyerekekről, és azokat okolta, akik farmert, banánt és külföldi utazásokat akarnak” – válaszolta valaki.
„Szó szerint, ezek pontosan az akkori (Ceaușescu-korabeli) vádak. Most 5-10 lej egy kiló banán, ne már, ha ez a burzsoá sznobizmus…”
„Amíg Ceaușescu uralkodott, pocsék volt az életünk, a forradalom után mindenféle termék beáramlott Romániába, a románok mindenféle nyugati terméket kaptak, mindenki farmert hordott és banánt evett, haver, korábban csak a titkosszolgálat vagy az állami vezetők jutottak ilyesmihez, ezek luxuscikkek voltak. Amikor azt mondják, hogy banánt és farmert akartunk, azt mondják, hogy mi vagyunk a pro-európaiak, Ceaușescut „banánért és farmerért” döntöttük meg, többek között. Legalábbis én ezt gondolom, szerintem erre utalnak” – kommentálta egy másik felhasználó.
A platform egy másik felhasználója elmagyarázta, hogy a válasz talán a választások előtti Európa-párti találkozóra utal: „A színpadon azt mondták, hogy „szeretjük a farmert, szeretjük a banánt”, utalva arra, hogy ezek milyen ritkák voltak a néhai diktátor idején. Nos, a szuverenisták ezt a kijelentést arra használták, hogy ND szavazóinak azt mondják, melegek, mert… szeretik a banánt. Ennyi, elemista humorkodás.”
Láthatjuk, Romániában egyelőre a szavak szintjén folynak a csaták: az irónia harcol a rémhírterjesztéssel, pánikkeltéssel és az álhírekkel.
Azt kívánom, hogy ne is kerüljön sor másféle harcra – de ehhez nem lesz elég Simiont megállítani.
Ehhez Moszkvát kéne megállítani.
Talán sikerülhet – ha lesz egyéb baja is. Mármint Moszkvának.
Mert Bukarestnek most van épp elég. Pont Moszkva miatt.
Források:
https://hotnews.ro/george-simion-prima-reactie-dupa-decizia-ccr-nu-ne-ramane-decat-sa-luptam-1983427
A cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. A Zóna nem részesült a támogatásból, csak felületet biztosít a cikknek.
Szele Tamás