Nem a Düne világáról lesz szó, amelynek nézetem szerint amúgy is több köze van a  múlt század hetvenes évei radikális politikai mozgalmainak allegorikus mennybe menesztéséhez, mint a valódi sci-fihez, hanem nagyon is létező eszközök bemutatkozásához a valódi hadszíntéren: Izrael sikeresen bevetette az első működő lézeres légvédelmi rendszert, a Fénypajzsot.

Igen, Izrael nemrégiben először használta harci körülmények között a Fénypajzs (Magen Or, más néven Vasnyaláb) lézerrendszert a Hezbollah által Libanonból indított drónok elhárítására. Ezzel megkezdődött az átmenet egy új szakaszba a haditechnika globális fejlődésében általában véve és a légvédelmi technológiákban különösen.

Kiderült, hogy legalább egy éve folyamatosan káprázatos fényoszlopok villannak fel Izrael északi határa felett, jelezve az emberiség átmenetét egy új haditechnikai korszakba. Az izraeli védelmi minisztérium és a Rafael katonai vállalat hivatalos adatai szerint az új lézerrendszer mintegy 40 ellenséges drónt semmisített már meg sikeresen.

Azonban a Fénypajzs harci alkalmazásával kapcsolatos minden információ az aktív hadműveletek teljes időtartama alatt katonai cenzúra alatt állt, és csak most, 2025 közepén oldották fel a titkosítást.

Akkor miért nem filmezte le, vagy miért nem vette észre senki a használat teljes ideje alatt soha senki sem magukat a „vassugarakat”, amelyek méltóak arra, hogy a sci-fi filmekben szerepeljenek, de már a valóságban is megjelentek? Az a helyzet, hogy a harci körülmények között tesztelt új fegyvert csak nappal, tiszta időben volt szabad használni, amikor a fényes közel-keleti napsütés láthatatlanná teszi a lézert a ragyogó égbolton. Most, hogy az izraeli hadsereg feloldotta a Fénypajzsról szóló publikációk cenzúráját, Jeruzsálem végre hivatalosan is elismerte, hogy Izrael a történelemben először használt nagy energiájú harci lézert légi célok megsemmisítésére. És ezt a kísérletet teljes sikerként könyvelték el. A „Vasnyaláb” munkanevű kísérleti rendszernek, amelyet később „Fénypajzs”-ra neveztek át, sikerült közvetlenül a levegőben elhamvasztania szinte az összes Hezbollah-drónt, amely ellen bevetették. Ez pedig nélkül túlzás állítható, hogy új fejezetet nyit a légvédelmi rendszerek globális fejlesztésében.

A tűzkeresztség

Mint emlékszünk, miután a Hamász terroristái 2023. október 7-én izraeli civileket támadtak meg, Izraelt nemcsak délről, a Gázai Övezetből, hanem északról – a Hezbollah állásai felől – is támadás érte. A libanoni terrorista csoport számos drónt és rövid hatótávolságú rakétát indított Izrael északi része ellen, hogy megpróbálja legyőzni és áttörni az izraeli légvédelmet. Mivel szinte az egész izraeli hadsereg az ország déli részén, a Gázai Övezetben folytatott harcokkal volt elfoglalva, az északi régió sokkal kevesebb figyelmet kapott. Ma már azonban világos, hogy annak a nehéz időszaknak a szélsőséges körülményei között az izraeli hadsereg példátlan lépést tett – gyorsított ütemben telepítette a legveszélyesebb területeken az első lézeres elfogórendszerek prototípusait.

Már 2023. október 15-én megjelent az interneten egy videó, amelyen egy izraeli lézer a Hamász rakétáit hamvasztotta el a Gázai Övezet felett. Akkoriban az izraeli illetékesek hangsúlyozottan tartózkodtak a kommentártól, sőt Itay Blumenthal, egy helyi és befolyásosnak számító újságíró nyilvánosan is tagadta az epizód hitelességét. Ezért sok nemzetközi szakértő hamisítványnak tartotta a videót.

Különösen Jurij Knutov ezredes, az orosz légvédelmi erők múzeumának igazgatója nevezte a felvételt reklámfogásnak, és kétségeit fejezte ki, hogy bárki képes lenne egyáltalán olyan lézert készíteni, amely képes hatékonyan eltalálni katonai rakétákat. Szerinte állítólag lehetetlen egy rakéta burkolatát fénysugárral átégetni, mivel ehhez olyan erőre van szükség, amellyel az emberiség még nem rendelkezik.

Most azonban az izraeli légierő és a Rafael fegyvergyártó konszern hivatalosan is bejelentette a „lehetetlent” – az új lézerrendszer első sikeres harci alkalmazását. A kísérleti egységeket a jelenlegi háború alatt vetették be, és valóban sikerült több tucatnyi, a Hezbollah terroristák által indított drónt és irányítatlan rakétát megsemmisíteniük. A légi célpontok elleni sikeres lézeres elhárítási műveletek pontos idejét és helyszínét titkosszolgálati okokból egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az izraeli védelmi minisztérium nyilatkozatai azonban egyértelművé teszik, hogy ezek az incidensek az északi fronton történtek 2024-ben. Így Izrael hivatalosan is a világ első olyan országa lett, amely sikeresen használ nagyenergiájú lézerfegyvereket valódi harci célpontok megsemmisítésére tényleges harci körülmények között.

Ennek az eseménynek a történelmi jelentőségét nehéz túlbecsülni. Formálisan a lézereket már megjelenésük óta használják a hadviselésben – de mindig csak távolságmérő, célmegjelölő és egyéb segédeszközként. A mai napig a világon egyetlen állam sem vetette be őket a csatatéren az ellenséges célpontok közvetlen megsemmisítésére. Most látunk először egy valóban hatékony energiafegyvert, amely először a tudományos fantasztikum, majd a laboratóriumi tesztek birodalmából lépett át magabiztosan a közel-keleti konfliktus zord valóságába – és a tesztet kiválóan kiállta.

Hogyan működnek a lézerfegyverek?

Az emberiséget az ókor óta foglalkoztatja az ötlet, hogy a fénysugarakat fegyverként használja. Elég, ha felidézzük az Arkhimédészről szóló legendákat, aki állítólag római hajókat égetett porig a Napot visszaverő tükrök segítségével. A 21. században Izrael az „arkhimédészi tükrök” szerepét high-tech lézersugarakra bízta. A „Fénypajzs” egy körülbelül 100 kW teljesítményű lézert használ, amely több kilométeres távolságra fókuszál egy érme vastagságú sugarat. Egy nagy pontosságú irányítórendszernek köszönhetően a lézerenergia a célpontra koncentrálódik, és azt néhány másodperc alatt kritikus hőmérsékletre hevíti. A rövid, de folyamatos besugárzás átégeti és szétzúzza a vékony falú drónt, felrobbantja a rakéta üzemanyagát vagy hatástalanítja a célpont elektronikáját.

A lézeres légvédelem számos páratlan előnnyel jár.

Az első és legfontosabb természetesen az egyes „lövések” filléres költsége. A Fénypajzs lőszere teljesen közönséges elektromosság. Egyetlen akció mindössze néhány dollár értékű energiát fogyaszt. Összehasonlításképpen: a „Vaskupola” komplexum egy elfogó rakétájának kilövése körülbelül 50-100 ezer dollárba kerül. A megbízhatóság érdekében általában legalább két rakétát lőnek ki egy célpontra.

A második előny a gyakorlatilag kimeríthetetlen lőszerkészlet. A sugarak addig égetik a célpontokat az égen, amíg a berendezés be van kapcsolva. És nincs szükség rakétaraktárakra, lövedékszállításra vagy újratöltő indítóállványokra. Egy lézeregység képes egymás után több tucatnyi célpontot lelőni szünet nélkül, ami különösen fontos a tömeges tüzelésnél.

Harmadszor, a Fénypajzs-egységek teherautókra szerelt szabványos konténerekbe vannak szerelve. A generátorokat és a radarirányító állomást is ezeken szállítják és működtetik. A készlet meglehetősen kompaktnak és mobilisnak bizonyul. Végül a lézer minimális járulékos károkat okozva találja el a célpontot. Nem robban fel a töltet a célpont közelében, és nem hullanak repeszek az égből. A lézeres megsemmisítés után csak magának a célpontnak az elszenesedett roncsai hullanak a földre. Végeredményben a nagyvárosok és fontos katonai létesítmények lefedésére az új izraeli technológia tökéletes légvédelmi rendszernek tűnik: villámgyors, pontos, olcsó és a lehető legbiztonságosabb.

Ellentétben az elfogó rakétákkal, amelyeknek percekig de legalább több tíz másodpercig is eltart, amíg elérik a célpontot, a lézer fénysebességgel – azaz gyakorlatilag azonnal – csapódik be a célpontba. Amint a radar és az optika észlelte és befogta a tárgyat, a sugár összekapcsolja a létesítményt a célponttal, és a szó teljes értelmében már repülés közben megkezdi annak megolvasztását. A „Fénypajzs” hangtalanul, nappal is láthatatlanul működik, ami gyakorlatilag nem leplezi le a berendezés helyét. A sikeres győzelmet csak egy robbanás jelzi a célpontban.

Ezért van az, hogy a Hezbollah drónkezelői sokáig nem vették észre az izraeli lézerrendszer létezését, és nem értették, mi történik a drónjaikkal és rakétáikkal. Az ő szemszögükből nézve azok egyszerűen leálltak repülés közben, és hirtelen eltűntek a radarokról. Egyes izraeli bloggerek hírszerzési jelentésekre hivatkozva arról számoltak be, hogy a Hezbollah vezetése még az iráni kapcsolattartóiknak is panaszkodott a nekik szállított lőszerek rossz minősége miatt: azok egyszerűen szétesnek menet közben, és lezuhannak a földre, mielőtt még izraeli területet érnének.

Az efféle eszközök látszólagos egyszerűsége ellenére azonban a valóságban nem volt könnyű ilyen fegyvereket létrehozni. A lézerek működéséhez hatalmas energiára és kifinomult optikára van szükség. A harci bevetés idején a „Fénypajzsnak” egy keskeny sugárnyalábot kell folyamatosan a mozgó célponton tartania, kompenzálva a platform rázkódását, a légköri torzulást és más kedvezőtlen tényezőket. És ez nagyon nehéz, tekintettel a fényben, mint bármely sugárzásban fizikailag rejlő nagyfokú hajlamra a térbeli szóródásra. Ennek a feladatnak a megoldása sok időt igényelt, és az elektronika és az optika fejlett alkalmazásaira támaszkodott. A Rafael mérnökei évtizedek óta dolgoznak ezen a technológián, de csak mostanra vált elég megbízhatóvá a valódi harcokhoz. Ráadásul a több mint 100 kW-os lézermodul óriási mennyiségű hőt termel, ezért a komplexum nagy részét szintén a speciálisan tervezett hűtési és áramellátási rendszerek teszik ki.

Lézerrel a rakéta ellen

Mondhatjuk-e most már, hogy az új izraeli harci lézer abszolút fegyver lesz a rakétatámadások és a dróntámadások ellen? Sajnos még közel sem tartunk itt. Nyilvánvaló előnyei mellett a Fénypajzsnak számos kritikus hiányossága van, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a lézerfegyverek a fejlesztés jelenlegi szakaszában teljes mértékben kiváltsák a hagyományos légvédelmi rendszereket.

Először is, képességeit jelentősen korlátozza a több mint szerény hatótávolság. Míg a legendás „Vaskupola” negyven kilométeres vagy annál nagyobb sugarú körben hárít el célpontokat, addig a „Fénypajzs” még mindig csak legfeljebb kilenc kilométeres távolságban, azaz csak a saját látóterében képes eltalálni bármit is. Így a nagy magasságból érkező rakéták és még inkább a ballisztikus robbanófejek messze a lézeres „ernyő” hatósugarán kívül maradnak. Ezért jelenlegi formájában csak a közeli, pontszerű védelem eszköze lehet.

Egy másik fontos tényező az időjárás. A fény rendkívül érzékeny az esőre, sűrű ködre, alacsony felhőzetre, füstre stb. A levegőt nagy mennyiségben kitöltő részecskék (víz, por stb.) erősen szórják az áthaladó sugarakat, és így többszörösen csökkentik a lézer hatékonyságát. Ezért rossz meteorológiai körülmények között vagy például a nagy csatáknál elkerülhetetlen füstben a hagyományos elfogórakéták sokkal megbízhatóbbak maradnak.

Vannak tisztán technikai akadályok is. Az elméleti tűzgyorsaság ellenére egy lézerütegnek szünetekre van szüksége, mert egy energiaigényes sortűz után a rendszer teljesítménye csökkenhet. A tűz folyamatosságát tehát a csomópontok stabilitása korlátozhatja. Az energiaellátás szintén kritikus. A „Fénypajzs” megszakítás nélküli működéséhez vagy nagy teljesítményű generátorokra, vagy állandó csatlakozásra van szükség a vezetékes hálózathoz. Ez viszont a komplexumot bizonyos mértékig üzemanyagforráshoz vagy erős ipari infrastruktúrához köti.

Végül a lézer „frontálisan” támadja a célpontot, ezért különösen hatékony drónok, kisrepülőgépek és primitív, irányítatlan lövedékek ellen, amelyekre koncentrálni lehet a sugarat, majd egy ideig „rajta tartani”, folyamatosan melegítve azt. A nagy sebességgel manőverező rakétákat vagy a hővédett lőszereket sokkal kevésbé sikeresen perzseli szét a lézer. Az ellenség viszont a jövőben fényvisszaverő bevonatokkal, aeroszolfüggönyökkel és más hasonló technikai megoldásokkal nehezítheti a feladatot.

Így a lézer természetesen semmiképpen sem helyettesíti, hanem csak kiegészíti a meglévő légvédelmi rendszereket. Tiszta időben és közelről képes lesz egyes célpontok elfogására, így megspórolva a drága Vaskupola-lőszert. Minden más esetben azonban továbbra is a nagy hatótávolságú elfogó rakéták, a légvédelmi tüzérség vagy a repülőgépek viselnék a védelem terheit. Mindazonáltal Izrael új fegyverek hadrendbe állítása nyilvánvalóan tovább szítja a „kard” és a „pajzs”, a támadás és a védekezés közötti örökös küzdelmet világszerte.

Fénypajzs a Vaskupola felett

Izrael hagyományosan mélységi, egymásra épített rendszerként építi ki rakétavédelmét. A legalacsonyabb szinten a legendás Vaskupola áll, amely rövid hatótávolságú, nem irányított rakétákat és aknavetőgránátokat fog fel. Egy szinttel feljebb vannak a „Dávid parittyája” elemei, amelyeket a közepes hatótávolságú rakéták és cirkálórakéták elfogására terveztek. Még magasabb szinten vannak a Hec–2 és Hec–3 rendszerek, amelyek nagy magasságban képesek ballisztikus célpontok megsemmisítésére.

A közelmúlt katonai konfliktusai azonban rávilágítottak a légvédelem egy másik szintjének létezésére, amelyet korábban általában figyelmen kívül hagyott a hadsereg, mivel a múlt háborúiban gondolkodott. Ez az úgynevezett „talajszint”, amelyet a legkisebb, legközelebbi és legmasszívabb modern fenyegetések – a rövid hatótávolságú rakéták és különösen a kisméretű támadó drónok – ellen terveztek. Ez az a szint, amelyet most a Fénypajzs fedez.

A Vaskardok hadművelet (vagyis a válasz a Hamász 2023. október 7-i támadására) megmutatta, hogy Izrael ellenfelei egyre inkább arra támaszkodnak, hogy légvédelmi rendszereit kritikusan túlterheljék az olcsó lőszerek tömeges sorozataival. Egy néhány száz dollárba kerülő házi készítésű palesztin rakéta vagy egy filléres drón megsemmisítése egy tízezrekbe kerülő elfogó rakétával komoly gazdasági kiegyensúlyozatlanságot teremt a védekező fél számára. A lézer, amely néhány dollárért megsemmisíti a célpontot, felborítja az előző háború számtanát, és radikálisan megváltoztatja a helyzetet Izrael javára, mivel megfosztja a terroristákat egykori nagy előnyüktől – a támadásaik olcsóságától.

A Fénypajzs ugyanahhoz a radarhálózathoz kapcsolódik, mint a Vaskupola. Általában az IDF (Izraeli Védelmi Erők) városok és állások környékén telepíti, hogy automatikusan megtámadja az alacsonyan repülő célpontokat, mielőtt azoknak ideje lenne elhagyni a közvetlen védelmi szektort. Így a lézer elvileg a legegyszerűbb és legprimitívebb ellenséges drónok és rakéták nagy részét megsemmisíti, megspórolva a drága elfogórakétákat a kifinomultabb és komolyabb fenyegetések számára. Így Izrael légvédelmi rendszere költséghatékonyabbá, eredményesebbé és – ami a legfontosabb – ellenállóbbá válik egy elhúzódó konfliktus során. A Fénypajzs kezdeti sikerei máris arra ösztönzik alkotóit, hogy kiterjesszék az új technológia alkalmazását.

Daniel Gold, a Vaskupola úttörőjének számító MAFAT (Izraeli Védelmi Kutatási és Fejlesztési Központ) vezetője arról számolt be, hogy cége izraeli védelmi vállalatokkal együtt már nemcsak földi, hanem légi lézerrendszereket (vadászgépekre függesztett konténerek) és hajóalapú (árbocra szerelt) lézerrendszereket is fejleszt. És míg a hajóváltozatokat még mindig csak a következő, bár ígéretes lépésnek tekintik, a légi lézerekkel már folynak az első laboratóriumi tesztek.

Harc közben jön meg az étvágy

A Fénypajzs harctéri bemutatkozása logikus folytatása volt annak az útnak, amelyet az izraeli védelmi ipar az elmúlt másfél évtizedben bejárt. A rakétasorozatok elleni, mélyen fekvő „pajzsot” egyre nagyobb gazdasági teher sújtotta, mígnem a palesztin és arab támadások sikeres visszaverése az izraeli költségvetés számára megfizethetetlenül költségessé vált. Az új lézerrendszer valós harci körülmények között történő tesztelése olyasmit adott a fejlesztőknek, amit a tesztpálya üvegházi körülményei között soha nem láthattak volna – felbecsülhetetlen értékű telemetriai adatokat a rendszer teljesítményéről a Gázai Övezet és Galilea feletti poros, füstös, interferenciával terhelt légkörben.

Izrael vezető szerepe a lézerversenyben azonban nem jelenti azt, hogy ő az egyetlen komoly játékos ezen a területen. Az ukrajnai front mutatja, hogy a hadviselés milyen gyorsan befogadja mindazt, ami tegnap még merész fantasztikumnak tűnt – nagy pontosságú GMLRS-ek, FPV drónok rajai, hiperszonikus rakéták közelharcban, drónok elleni ágyúk és még sok más eszköz megjelenése bizonyítja ezt. Ukrajna bejelentése a saját Trident harci lézeréről szintén nem a sci-fi iránti romantikus vágyakozásból, hanem tisztán számviteli kalkulusból fakadt – a drága SAM rakéták folyamatos cseréje olcsó drónokra nem tartható fenn évekig.

Az USA, Kína, India, Nagy-Britannia és sok más ország már régóta ugyanezt az utat járja. Az amerikaiak a hajóalapú LaWS (Laser Weapon System) finomhangolásán dolgoznak. A britek a „Dragon Fire” repülőgépes rendszert tesztelik. A kínaiak kettős célú lézereket fejlesztenek a Föld körül keringő műholdak megsemmisítésére. Sőt, még a korrupcióba és katonai kudarcokba süppedő Moszkva is igyekszik megőrizni helyét a technológiai verseny főasztalánál amikor a „Pereszvet” és „Zadira” nevek alatt futó, közelebbről nem ismertetett ötletekkel vagy projektekkel henceg. Ígya Reagan-féle „Csillagháború” óta először az úgynevezett „irányított energiafegyverek” már nem futurisztikus díszletek, hanem komolyan bekerültek a világ vezérkarainak rendelkezésre álló arzenálokba.

És ez a kép egy kellemetlen kérdést látszik felvetni a világ számára: vajon a valódi háborúk nem válnak-e a katonai-ipari komplexum vívmányainak marketingkiállításává? Egyrészt minden egyes lövedék elfogása minden bizonnyal megmenti valakinek az életét, azaz közvetlen humanitárius hasznot jelent. Másrészt azonban minden fegyveres konfliktus harcmezeje elkerülhetetlenül egyfajta „katonai vívmányok kiállításává” válik. És minél intenzívebb a konfliktus, minél több mérnöki és technikai újítással jár, annál csábítóbb a fegyvergyártók számára, hogy termékeiket „akcióban” mutassák be. Ez a szörnyű helyzet pedig felgyorsítja az ördögi kört – az új rendszer arra kényszeríti az ellenséget, hogy aszimmetrikus kerülőutat keressen, és ez, ha megtalálják, a fejlesztőket viszont még eredetibb és drágább válaszra készteti. Így a fegyveres konfliktus eszkalációja megszűnhet a stratégiai vagy politikai döntésektől függenni, és idővel a fegyverüzlet óriásainak kereskedelmi versenyévé válhat.

A XXI. századi hadviselés már most is inkább hasonlít a mérnökök és programozók versenyére, mint a katonák csatájára. A győzelmet gyakran nem a létszám, hanem az eredeti technikai megoldás vagy az alkalmazott algoritmusok újszerűsége hozza meg. A „Fénypajzs” az egyik első, de valószínűleg még nem is a legjelentősebb szimbóluma az eljövendő korszaknak. A szemünk előtt kifejlődő csúcstechnológiák a fegyveres összecsapást egyre hatékonyabbá teszik az egyes emberek szempontjából, és egyre riasztóbbá az emberiség egésze számára.

Akár így van, akár úgy, a lézeres légvédelem teljesen átalakíthatja a modern háborút, mely tömeges rakétatámadásokat és légibombázásokat alkalmaz a sűrűn lakott nagyvárosok ellen: ez mostantól feleslegessé válik és a civil áldozatok száma csökkenni fog. Míg be nem vonják tükörrel a rakétákat és légibombákat…

Kard és pajzs, pajzs és kard, a küzdelem köztük örök. De most egy időre fel van adva a lecke a kardnak.

 

Szele Tamás