Valami készül a Kaukázusban, valami nagy, egész estét, sőt valószínűleg egész évadot betöltő, ami sokat árthat az Oroszországi Föderáció világhatalmi ambícióinak – és még a legjobb esetben is kompromisszumokra fogja kényszeríteni Moszkvát. Lássuk a helyzet elemzését részben a Riddle: Russia, részben a tegnapi hírek alapján.

Elhidegülés

Az elmúlt hónapokban a Baku és Moszkva közötti kapcsolatok jelentősen megromlottak. A hanyatlás egy azerbajdzsáni polgári repülőgép 2024. decemberi lezuhanásával kezdődött, amelyről széles körben úgy vélik – és ezt bizonyítékok is alátámasztják –, hogy egy orosz föld-levegő rakétával lőtték le Groznij felé közeledve. Azóta a feszültségek egyre fokozódtak az egymás érdekeit támadó, ismétlődő incidensekkel, amelyek tovább rontották a kétoldalú kapcsolatokat.

Azerbajdzsán például lépéseket tett az orosz befolyás visszaszorítására: bezáratta a Rosszotrudnyicsesztvo által üzemeltetett bakui „Orosz Házat”, korlátozta vagy betiltotta az orosz állami propagandamédiát, és oroszbarátnak tartott személyeket tartóztatott le. Válaszul Moszkva kibertámadásokat intézett az azerbajdzsáni kormány honlapjai ellen, és hagyományos nyomásgyakorlási taktikákat alkalmazott, például az azerbajdzsáni vendégmunkások és az oroszországi azerbajdzsáni diaszpóra kisvállalkozói ellen. Az egyik figyelemre méltó incidens egy FSZB által vezetett, az 1990-es évekbeli rablótámadásaira emlékeztető jekatyerinburgi razzia volt, amely több azerbajdzsáni meggyilkolásával és sokak letartóztatásával végződött.

Mindkét fél az állami médiát, a parlamenti képviselőket és a kormányhoz kötődő szakértőket használja fel egymás bírálatára, a magas szintű döntéshozók egyelőre tartózkodnak a hivatalos reakcióktól. Figyelemre méltó, hogy 2024 decembere óta Azerbajdzsán és Oroszország elnökei – legalábbis nyilvánosan – nem állnak közvetlen kapcsolatban egymással. Tekintettel mindkét rezsim autokratikus jellegére és az azerbajdzsáni-orosz kapcsolatok történelmi hátterére, a közvetlen vezető-vezető kapcsolat hagyományosan kulcsfontosságú volt eddig a kétoldalú kapcsolatok alakításában.

Az a legkritikusabb, hogy az elnökök közötti magas szintű kommunikáció az utóbbi hónapokban a legalacsonyabb szintre csökkent, vagy teljesen hiányzik. A feszültséget tovább fokozták az orosz külügyminisztérium nyilatkozatai, köztük egy szóbeli jegyzék, amelyben a Szputnyik-Azerbajdzsán munkatársainak letartóztatása után – akiket az azerbajdzsáni média az FSZB tisztjeként emlegetett – „a Bakuban fogva tartott orosz újságírók azonnali szabadon bocsátását” követelték. Azerbajdzsán viszont szóbeli jegyzékben tiltakozott, amelyben elítélte, hogy az orosz bűnüldöző szervek kínzást és megalázó bánásmódot alkalmaznak az azerbajdzsániak kihallgatása során.

Az Oroszországgal fennálló kapcsolatok romlásával párhuzamosan Azerbajdzsán elmélyítette együttműködését Törökországgal, és fokozta a magas szintű kommunikációt, valamint diplomatái hivatalos látogatásokat tettek Bakuban, Brüsszelben és Washingtonban. Emellett pozitív fordulatra került sor a Baku és Jereván közötti béketárgyalásokon. Örményországnak az Európai Unióval ápolt kapcsolatainak erősítésére és a Törökországgal fennálló kapcsolatok normalizálására irányuló erőfeszítései tovább erősítik a változó regionális dinamikát. Ezek a fejlemények jelentős tényezői az azerbajdzsáni-orosz kapcsolatok jelenlegi állapotának. Úgy tűnik azonban, hogy Baku Moszkvával szembeni viselkedésének – és a Kreml Bakuval szembeni óvatos hozzáállásának – elsődleges mozgatórugói a térségben megváltozott erőviszonyok, és ez egy olyan folyamat, amely a Szovjetunió felbomlásával kezdődött.

Geopolitikai folyamatok

1991-től kezdve Azerbajdzsán és Oroszország nem voltak stratégiai partnerek, annak ellenére, hogy a retorika és a közelmúltban kötött megállapodások ennek ellenkezőjét sugallják, de a kölcsönös együttműködési igények miatt nem is voltak nyílt ellenfelek. Míg Moszkva következetesen arra törekedett, hogy Azerbajdzsánt bevonja az Eurázsiai Gazdasági Unióba (EAEU) és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetébe (CSTO), addig Baku fenntartotta az Oroszországtól való távolságtartás politikáját, és inkább a más globális hatalmakkal fenntartott kiegyensúlyozott kapcsolatokat választotta, mintsem szorosan igazodjon Moszkvához vagy csatlakozzon hozzá. Korábban Azerbajdzsán külpolitikája egyensúlyt tartott fenn Oroszország és a Nyugat között. A nemzetközi rendszerben és a regionális dinamikában bekövetkezett változások miatt azonban Baku most újrahangolja ezt az egyensúlyt. A nyugati jelenlét csökkenése a régióban, Oroszország pozíciójának gyengülése, Kína növekvő gazdasági befolyása és Törökország megerősödő szerepvállalása a Dél-Kaukázusban arra késztette Azerbajdzsánt, hogy kiigazítsa stratégiáját. Baku most arra törekszik, hogy egyensúlyt teremtsen Oroszország és Törökország, a Nyugat és Oroszország, Törökország és Kína, és bizonyos mértékig Izrael között. Ezek az eltolódások jelenleg Azerbajdzsánnak kedveznek, amit Oroszország Ukrajnában zajló háborúja is megerősít.

Azerbajdzsán továbbra is vonakodik csatlakozni a nyugati vagy orosz szövetségekhez, és inkább előnyös kapcsolatokat kíván fenntartani minden nagyhatalommal, miközben kerüli a formális csatlakozást. Ennek a kényes egyensúlynak a fenntartása azonban egyre nagyobb kihívást jelent. Korábban Moszkva kihasználta a Hegyi-Karabahban zajló konfliktust, hogy befolyást gyakoroljon mind Bakura, mind Jerevánra.

Miután azonban Azerbajdzsán 2020-ban és 2023-ban megszerezte az ellenőrzést Karabah teljes területe felett, és az orosz csapatok kivonultak a térségből, Moszkva elvesztette ezt a befolyást. Emellett Oroszország Azerbajdzsánba irányuló fő fegyverexportőrként betöltött szerepe jelentősen csökkent, mivel most más országok látják el az azerbajdzsáni hadsereget.

Eközben Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök politikája, amely eltávolítja Jerevánt Moszkvától, normalizálja a kapcsolatokat Törökországgal, és végleges békemegállapodásra törekszik Azerbajdzsánnal, új lehetőségeket teremt egy olyan regionális biztonsági architektúra számára, amely megkérdőjelezi Oroszország befolyását. Egy nemrégiben kiadott orosz külügyminisztériumi nyilatkozat azzal vádolta a nyugati országokat, hogy megpróbálják korlátozni Oroszország szerepét az örmény-azerbajdzsáni kapcsolatok normalizálásában, miközben hangsúlyozta, hogy Moszkva támogatja a 2020-tól és 2022-től kezdődő tárgyalásokon alapuló, kétoldalú megállapodásokra épülő normalizációt.

Az Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország közötti 2020-as háromoldalú tűzszüneti nyilatkozat Oroszországnak biztosította az ellenőrzést egy olyan stratégiai fontosságú közlekedési útvonal felett, amely Azerbajdzsánt és annak Nahicseván exklávéját örmény területen keresztül köti össze (ez a sokat emlegetett Zangezur-folyosó, amiről az írás végén még szó lesz). Bár Baku hivatalosan nem utasította el ezt a megállapodást, figyelemre méltó, hogy Alekszej Overcsuk orosz miniszterelnök-helyettes lemondta látogatását Azerbajdzsánban – az azerbajdzsániak ellen Jekatyerinburgban elkövetett támadásokat követően. Overcsuk felügyeli a nemzetközi észak-déli közlekedési folyosóval kapcsolatos orosz projekteket, és képviseli Oroszországot a regionális kommunikációs akadályok – köztük a Zangezur-folyosó – feloldásával megbízott háromoldalú bizottságban.

Ha Baku és Jereván hamarosan végleges békemegállapodást köt, az mindkét ország nyugati kapcsolatait javíthatja, és erősítheti Törökország regionális jelenlétét, amitől Moszkva retteg. Amennyiben az oroszbarát politikai csoportoknak nem sikerül választások vagy puccs révén hatalomra jutniuk Jerevánban, Moszkva figyelmét Grúziára irányíthatja, ahol javulnak az Oroszországgal ápolt kapcsolatok, és Tbiliszi már nem az EU elsődleges partnereként pozicionálja magát a régióban.

Lehetséges változatok

Oroszország Azerbajdzsánra gyakorolt maradék nyomásgyakorlási eszközei közé tartozik a katonai beavatkozás, az azerbajdzsáni vendégmunkások elleni fellépés és az azerbajdzsáni mezőgazdasági termékek importjának korlátozása. Bár az orosz biztonsági elit egy része az „oroszbarát” kormány felállítása érdekében Azerbajdzsán lerohanását szorgalmazza, ez a forgatókönyv valószínűtlen Oroszország Ukrajnában zajló háborúja, Törökország Azerbajdzsánnak nyújtott támogatása, valamint az Egyesült Államok és akár Kína lehetséges reakciói miatt. Bár Azerbajdzsán és a Biden-kormányzat viszonya feszült volt, Baku inkább a jelenlegi Trump-kormányzathoz látszik igazodni. Emellett, miközben a kínai-orosz kapcsolatok erősödtek, Peking a Dél-Kaukázust alternatív útvonalnak tekinti az Egy Öv, Egy Út Kezdeményezés (BRI) számára, amely független lenne Moszkva ellenőrzésétől.

A Kreml valószínűleg felismerte a potenciális katonai beavatkozás következményeit, és ehelyett inkább a gazdasági nyomásra támaszkodhat, például az azerbajdzsáni vendégmunkások kitiltásával vagy a mezőgazdasági importtilalmak bevezetésével. Az ilyen intézkedések jelentős kihívások elé állíthatják Bakut, mivel Azerbajdzsánnak nehézséget okozhat, hogy munkahelyeket vagy üzleti lehetőségeket biztosítson a visszatérő állampolgárok millióinak, ami potenciálisan társadalmi és politikai zavargásokat szíthat, és veszélyeztetheti a jelenlegi rendszert. Azonban még egy ilyen forgatókönyv esetén sem valószínű, hogy oroszbarát vezetők vagy csoportok kerülnének hatalomra Azerbajdzsánban. Oroszország történelmi képe megszállóként alakult ki Azerbajdzsánban, valamint csökkent az általa gyakorolt soft power és az oroszbarát tisztviselők is marginalizálódtak az országban. Ez mind csökkenti Moszkva befolyását. Egy rendszerváltás forgatókönyvében Törökország befolyása valószínűleg meghaladná Oroszországét.

Ha a Kreml reálisan értékeli a helyzetet, akkor valószínűleg az lesz a célja, hogy konkrét engedmények elérése céljából gyakoroljon nyomást Bakura ahelyett, hogy rendszerváltásra törekedne. Moszkva inkább a stabilitást részesíti előnyben, mint a kiszámíthatatlan vezetőkkel való szembenézést, amint azt a volt szovjet térség korábbi politikai válságai során világossá vált.

Az Európai Unió is fokozza szerepvállalását a régióban, támogatja a Baku és Jereván közötti béketárgyalásokat, és elősegíti az együttműködést Örményországgal és Azerbajdzsánnal egyaránt. Brüsszel bátorítja Jereván erőfeszítéseit az EU-val való gazdasági, politikai és biztonsági kapcsolatok elmélyítésére, miközben előmozdítja a gazdasági együttműködést és a politikai stabilizációt Bakuval. Az EU geoökonómiai és geopolitikai jelenlétének megerősítése érdekében arra ösztönözhetné Bakut, hogy enyhítse a független médiára és a nem kormányzati szervezetekre nehezedő belső politikai nyomást, ami lehetővé tenné Azerbajdzsán számára, hogy a külső nyomásgyakorlás helyett saját feltételei szerint folytassa a „demokratikus normalizációt”. Az ilyen fejlemények erősíthetnék az EU és Azerbajdzsán együttműködését, és tovább gyengíthetnék Oroszország regionális befolyását.

Ezenkívül az EU közös biztonság- és védelempolitikája kiterjeszthetné az Örményországgal való együttműködést, és a békemegállapodás után hasonló lehetőségeket kínálna Azerbajdzsánnak is. Egy végleges béke Baku és Jereván között alternatív közlekedési útvonalakat nyithatna meg Törökországon, Örményországon és Azerbajdzsánon keresztül, ami biztonságos hozzáférést biztosítana az EU-nak a Dél-Kaukázushoz, Közép-Ázsiához és Kínához, különösen akkor, ha a Grúziával való kapcsolatok megromlanának vagy Oroszország ottani jelenléte megerősödne.

A fentieket figyelembe véve az azerbajdzsáni-orosz kapcsolatok legreálisabb iránya a „nem szövetségesi, hanem partneri viszony a kölcsönös előnyök érdekében”, feltéve, hogy Oroszország elkerüli az irracionális döntéseket vagy a stratégiai leszámolásokat.

A legújabb fejlemények

Eddig az optimista forgatókönyvet elemeztük, de a tegnapi hírek szerint másféle fordulat is bekövetkezhet. A Türkiye Today szerint a közösségi médiaplatformokon keringő, meg nem erősített állítások szerint Örményország, Törökország és Azerbajdzsán különmegállapodásra jutott a Zangezur folyosóról, ami jelentős változást jelenthet a regionális geopolitikában és a közlekedési hálózatokban. A CaucasusWarReport az X közösségi médiaplatformon tette közzé állításait, miszerint:

„Nem közölnénk túl sokat, amíg a hivatalos részletek nem kerülnek nyilvánosságra, de Örményország, Törökország és Azerbajdzsán Nikol Pasinjan miniszterelnök legutóbbi törökországi látogatása során megállapodásra jutott a Zangezur folyosóról. E megállapodás értelmében Oroszországnak semmilyen ellenőrzése nem lesz a folyosó felett, gyakorlatilag teljesen kiszorul belőle.”

A hírt eddig egyedül az Azeri Times erősítette meg, de ha igaz, akkor különös helyzet alakul ki. A Zangezur-folyosó nagyon fontos a környező országoknak, közülük Oroszországnak és Iránnak a leginkább (bár , tehát elképzelhető, hogy akár harcolni is hajlandóak lennének érte, de a legfontosabb mégis – Kínának.

Miért?

Azért, mert ennek az útvonalnak a megnyitása nagy mértékben lerövidítené a kínai áruk eljuttatását Európába és viszont. Ezért is folyt és folyik nagy vita arról, mely államoknak lehessen beleszólása a folyosó nyomvonalába, és egyáltalán, merre haladjon: hiszen ha valahol hozzáfér a szankciók alatt álló Oroszországi Föderáció vagy Irán, akkor a rajta keresztül zajló kereskedelem megnehezül vagy akár le is állhat. A hármas különmegállapodás jelen formájában ezért lehet fontos Kínának is, ugyanakkor a szankciók megsértésében érdekelt oroszok és irániak pedig ettől remélték a gazdasági problémáik enyhülését.

Jelenleg tehát már van Oroszországnak gazdasági oka megtámadni Azerbajdzsánt, de csak abban az esetben fogja ezt megtenni, ha megfeledkezik arról, hogy már a zálogcédulái is a pekingi zálogházban vannak. Egy kaukázusi háború esetén várható azonban, hogy a már amúgy is forrongó és erős török, sőt, iszlamista befolyás alatt álló Dagesztán az Oroszországi Föderációtól való függetlenséget választja – esetleg török és azeri segítséggel – és ne feledkezzünk meg a csecsen szeparatista törekvésekről sem, melyeket a halálos beteg, sőt, haldokló Ramzan Kadirov nehezen tudna, talán nem is akarna megfékezni. Oroszország második frontot kellene nyisson a Kaukázusban, ami elvonná erőit Ukrajnából, de ezt a lépését Kína kicsit sem helyeselné… viszont Kijev annál jobban örülne a helyzet ilyen fordulatának.

Tavaly október 23-án a Magyar Hangban azt jósoltam, hogy sokat fogunk még hallani a Zangezur-folyosóról. Most megismétlem a jövendölést.

Valami készül a Kaukázusban, valami nagy, valami fontos. Még sokat fogunk foglalkozni azzal a térséggel, akárki meglássa.

 

Szele Tamás