Fontos és érdekes véleménycikkel jelentkezett a Le Monde hasábjain a Loughborough Egyetem (Egyesült Királyság) két prominens munkatársa, Sabina Mihelj, kulturális és médiaelemzési tanár és Vaclav Stetka politikai kommunikáció-professzor. Az íráshoz én is fűznék néhány megjegyzést, ezeket majd csillag alatt közlöm, a bekezdések végén.
Közösségi oldalak
A szerzők véleménye szerint míg a közösségi oldalakat és az új médiumokat gyakran hozzák összefüggésbe a félretájékoztatással és a külföldi propagandával, az olyan országokban, mint Szerbia és Magyarország sokkal inkább a hagyományos média szereplői követnek el ilyen visszaéléseket.
Miközben a demokrácia világszerte a szétesés jeleit mutatja és az önkényuralom nyer teret, a digitális médiát egyre gyakrabban vádolják azzal, hogy ezeknek a katasztrofális fejleményeknek a mozgatórugója lehet. Tudjuk, hogy szerepet játszanak egyes médiumok az illiberális politika és a radikális jobboldal szócsöveként. Tudjuk, hogy külföldi hatalmak könnyen manipulálják őket. A közelmúltban lezajlott számos választás médiaközvetítése – Franciaországtól az Egyesült Államokon át Romániáig – megmutatta a videoplatformok, influencerek és podcasterek fontosságát a választók mozgósításában, de az orosz beavatkozó képességben is.
Ennek ellenére, ha olyan országokban zajló választási kampányokat veszünk figyelembe, ahol az információs piac még viszonylag pluralista, és megvizsgáljuk a polgárok véleményét alakító tágabb politikai információs környezetet, azt tapasztaljuk, hogy gyakran a hagyományos média és a hazai politika szereplői – nem pedig a közösségi hálózatok és az ellenséges külföldi hatalmak – veszik át a központi szerepet a hamis információk terjesztésében és az illiberális eszmék népszerűsítésében.*
*Igaz és hamis az állítás egyszerre. Az feltétlenül igaz, hogy a magyar kormánymédia élen jár az orosz eredetű álhírek kritikátlan terjesztésében, de az is tény, hogy a közösségi médiában nagyon sok oldal és csoport „önként” támogatja őket ebben a törekvésükben. Ez az önkéntesség azért nagyon gyakran orosz állami támogatás függvénye, de azt nem lehet kategorikusan kimondani, hogy csakis a kormánysajtó terjeszti a propagandát, az álhíreket és manipulációkat. Akadnak bőven segédcsapataik, amelyeket a kutatók azért nem vettek észre, mert nem a megfelelő véleménybuborékokat vizsgálták.
Az illiberalizmus kelet-európai térnyerésével kapcsolatos kutatás számos példát emel ki, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Azt is jelzi, hogy azokban az országokban, ahol a hagyományos médiapiac nagy része az illiberális politikai szereplők vagy az üzleti világban működő szövetségeseik ellenőrzése alá került, a közösségi hálózatok az illiberális erőkkel szembeni ellenállás fegyverévé válhatnak.
Állami propagandacsatornák
Kelet-Európában a hagyományos média politikai szerepe jelenleg az illiberális Magyarországon és Szerbiában a legszembetűnőbb. Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök Fidesz nevű pártja a médiapiac túlnyomó többségét gyarmatosította, és a hagyományos médiát a kormánypropaganda fő csatornájává tette, kezdve az MTVA közszolgálati televíziós csatornával.
Szerbiában az Aleksandar Vučić elnök rezsimjét támogató fő médiaintézmények a kereskedelmi televíziók, mint például a Pink TV, a Happy TV, a TV Prva és a TV B92, valamint a nagy országos bulvárlapok, mint az Informer, az Alo!, a Kurir és a Srpski telegraph, amelyek mind a hatalmi elithez közel álló szerbiai vállalatok tulajdonában vannak.
Ilyen körülmények között, amikor az illiberális uralkodó elit ellenőrzi a főbb médiaintézmények többségét, a digitális média a liberális ellenzék létfontosságú eszközévé válhat. Ez nyilvánvaló Magyarországon és Szerbiában, ahol kutatásunk szerint azok az emberek, akik a közösségi oldalakat használják politikai véleményük kifejezésére, általában a demokrácia és a liberális értékek támogatói. Nem meglepő, hogy a digitális média mindkét országban a civil társadalom mozgósításának kulcsfontosságú eszközévé vált.*
*Valóban, de nem most vált azzá. Már a 2010-14-es kormányzati ciklusban online szerveződtek a különböző spontán, civil tiltakozások, és a közösségi oldalak váltak az akkor megjelenő, többnyire erősen ellenzéki hangvételű médiumok fő terjedési felületévé, amelyek azért váltak olvasottá, mert pótolták a kormánypárti kézbe kerülő, és rövid idő alatt propagandalappá silányuló korábbi orgánumok munkáját és tartalmait. Ezt a spanyolviaszt már régebben sikerült feltalálnunk, nem megrázó újdonság, még ha Angliából nézvést annak is tűnik.
Magyarországon például számos influencer segítségével felerősödött egy pedofíliabotrány által kiváltott hatalmas tiltakozó megmozdulás, amely 2024 februárjában Novák Katalin elnökasszony lemondásához vezetett. A közelmúltban a közösségi média jelentős szerepet játszott a Magyar Péter vezette új ellenzéki Tisza-párt gyors felemelkedésében.
Az elnyomás veszélye
A Fidesz volt tagja egy interjú útján vált ismertté, amelyet 2024 márciusában adott a Partizán nevű független YouTube-csatornának – amely már a tíz legelterjedtebb online hírforrás között szerepel Magyarországon –, és hatalmas követőtáborra tett szert a közösségi médiában. Ma már Orbán Viktor komoly riválisának tűnik a 2026-os választásokon.*
*Igen, a Tisza valóban nagyon ügyesen és aktívan használja a közösségi oldalakat, gratulálok is hozzá, de, ahogyan korábban is rámutattam, ebben nem az első. Az összes, 2010 óta Magyarországon megjelenő ellenzéki párt és/vagy mozgalom alapvetően a Facebookon kezdett el szerveződni és azt használta kommunikációs csatornának, politikai irányultságtól és céloktól függetlenül, más kérdés, hogy jelenleg a Tisza tűnik a legaktívabbbnak, de azért ez csak az aktuális állapotot tükrözi. Volt idő, igaz, több, mint tíz éve, amikor ugyanilyen aktív volt a Milla vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, aztán a DK, később a Momentum, és így tovább, néhány évig még az MSZP is elfogadható médiafelületeket szponzorált, sőt, a jobb- és szélsőjobboldali mozgalmak is hasonló aktivitást próbáltak gyakorolni. Az viszont valóban érdekes, hogy a kormánypárt az online térhódításba fektetett csillagászati összegek dacára sem volt képes jelentős sikereket elérni. A Megafonnak és elődeinek (sőt, lassan már utódai is lesznek) ugyan csodálatos mérőszámaik voltak, de gyakorlati sikernek nem mondhatjuk azt, amit elértek, az „eredményeik” inkább csak látszatteljesítménynek nevezhetőek. Az igaz viszont, hogy valódi pénzt zsebeltek be érte és a posztok terjesztési, hirdetési költségei is elég sokba kerültek az államkincstárnak. Tény, hogy az online jelenlét nem a kormánypárt világa, ez tizenöt év alatt bebizonyosodott, de durva leegyszerűsítés lenne azt sugallni, hogy bármely ellenzéki párt vagy mozgalom képes lenne egyedül dominálni a közösségi oldalak magyar nyelvű szegmenseit.
Szerbiában a digitális média központi szerepet játszik a Vučić elnök és a Szerb Haladó Párt elleni jelenlegi széles körű tiltakozó mozgalomban. A mozgalom, amelyet az újvidéki vasútállomás tetejének 2024 novemberében történt, 16 halálos áldozatot követelő beomlása indított el, és amelyet diákok vezettek, az egész országban elterjedt, és széles körű társadalmi támogatottságot vívott ki.
Miközben a hagyományos médiumok többsége igyekszik lekicsinyelni a tiltakozásokat és a kormányzó elit felelősségét, a közösségi média a független információk alapvető forrásává, a diákmozgalom hangadójává, valamint a szervezés és mozgósítás gyakorlati eszközévé válik.
A tüntetésekben részt vevő diákok minden fontosabb platformon csatornákat nyitottak, és az országban népszerű Viber azonnali üzenetküldő alkalmazáson nagy közösségeket hoztak létre az információk terjesztésére.
Ezek a példák megkérdőjelezik a közösségi média politikában betöltött szerepét övező negatív (sőt riogató) narratívát. Azt azonban lehetetlen megjósolni, hogy ez a szerep hogyan fog alakulni az illiberális média-ökoszisztémákban. Ahogy a vezetők arra törekszenek, hogy kiterjesszék a lakosság feletti ellenőrzésüket, dönthetnek úgy, hogy fellépnek a digitális platformok ellen és megpróbálják elhallgattatni az ellenzéki hangokat.
Felmerül a kérdés: vajon az olyan szabályozási mechanizmusok, mint az EU digitális szolgáltatásokról szóló jogi eszköztára, amelynek célja, hogy megakadályozza a közösségi média felhasználását a demokrácia aláásására, képesek lesznek-e megállítani ezt az illiberális hullámot?
Igen, ez az alapkérdés, és nem csak az említett két országban, hanem hovatovább az egész kontinensen.
Összegezve: a fentebb elemzett írás egy „véleménycikk”. Sőt, szerintem nem is az, hanem valószínűleg egy megjelenés előtt álló tanulmány beharangozója. Annak nagyon is megfelelő, mert valós kérdéseket kezd pedzegetni, de épp, mivel ezek a kérdések valósak, sokrétűek is, és nem lehet őket rövid, leegyszerűsítő magyarázatokkal és hipotézisekkel elintézni ha valódi válaszra törekszünk. Reméljük, a Le Monde írása csak azért sikerült ilyen… hm, mondjuk úgy, sommásra, mert a szerzőknek nem állt rendelkezésére a megfelelő terjedelem, kaptak másfél-két flekket és tömören kellett fogalmazzanak. A közösségi oldalak közéleti szerepe valóban országonként és politikai rendszerenként változó, más Keleten, más Nyugaton, más az arab világban és más Kínában, mint Európában, az Egyesült Államokról nem is szólva: ennek Kelet-Európára vonatkozó elemzése alapos és terjedelmes tanulmányt igényelne, mely remélem, minél előbb megjelenik Sabina Mihelj és Vaclav Stetka tollából.
Addig legyen elég annyi, hogy a közösségi oldalak országát erővel nem lehet elfoglalni és pénzzel sem, mert nem e világról való. Viszont ravaszsággal lehetséges befolyásolni, és ezért kell nagyon óvatosnak lennünk, ha ezeken a vizeken járunk.
Forrás:
https://www.lemonde.fr/idees/article/2025/07/21/en-europe-de-l-est-ce-sont-souvent-les-medias-traditionnels-qui-diffusent-de-fausses-informations-et-promeuvent-des-idees-illiberales_6622834_3232.html?search-type=classic&ise_click_rank=1
A cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk. A Zóna nem részesült a támogatásból, csak felületet biztosít a cikknek.
Szele Tamás