Kísértet járja be a Pesti Srácokat, Nicolae Ceausescu kísértete. Vagy nem tudom, mi zajlik náluk, de valami különös, misztikus jelenséggel lehet dolgunk, mert azt még megértem – ha el nem is fogadom – hogy a kormánylapok hazudnak, amennyiben szükségesnek találják ezt, akár maguk a munkatársak, akár a gazdáik, de azt képtelen vagyok felfogni, miért hazudnak akkor is, ha abból semmi hasznuk?

Megjelent ma egy írás náluk „Féligazságok, kesergés és a nosztalgia: avagy »minden jobb vót« Ceausescu alatt?” címmel, mely azt a nemrégiben készült, különös romániai közvélemény-kutatást veszi elő, mely szerint a mai román lakosság jelentős része szerint 1989 előtt több szempontból is jobb volt az élet. Erről csak annyit, hogy a kutatás metodikájáról éppenséggel tudunk valamennyit a Maszol idevágó írása alapján: az IICCMER kérésére az INSCOP Research végezte el a kommunizmus iránti nosztalgiáról szóló felmérést, amelynek eredményei alapján többek között az derült ki, hogy a megkérdezettek 48,4 százaléka úgy gondolja, hogy jobban éltünk a kommunizmus idején, a 66,4 százalék szerint az állam jobban törődött a polgárokkal, a 66,2 százalékuk pedig jó vezetőnek tartja Nicolae Ceaușescut. A többség (55,8 százalék) szerint a kommunizmus jó volt Romániának, az ország gazdagabb volt (77,2 százalék), az ország azóta elveszítette kulturális identitását (71,3 százalék). Az adatokat 2025 júliusában gyűjtötték 1500 fős mintán, plusz-mínusz 2,5 százalékos hibával.

A Pesti Srácok természetesen fölényeskedve sápítozik, holott egy ilyen kis mintán végzett felmérés egyrészt nem igazán reprezentatív, másrészt az sem mindegy, földrajzilag hol készült: például Craiován vagy Târgu Jiuban élhet nosztalgia a régi, borzalmas idők iránt, hiszen arrafelé akadhatnak még olyanok, akik az akkori iparosítási hullámoknak köszönhetően városi, gyári munkát és panel-lakást kaptak, ami a korábbi életkörülményeikhez képest minőségi ugrást jelentett számukra, de ha ugyanezt Nagyváradon, Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen kérdezik meg, arrafelé jóval kevesebb pozitív nosztalgiát tapasztaltak volna. Arról nem is szólva, hogy maga a Maszol is végzett egy felmérést, értelemszerűen a magyar anyanyelvű olvasói körében, mely azt az eredményt hozta, hogy a válaszadók 54%-ának borzalmasak az emlékei, 28% még tervben sem volt, meg sem született, 16% szívesen emlékezik azokra az évekre, mert akkor volt fiatal, 1% pedig kitörölte az egészet (a fennmaradó 1% valószínűleg egyszerű hiba, a töredékszázalékok kerekítéséből fakadhat). Szóval nem annyira egyértelmű annak a korszaknak és magának Ceaușescunak a megítélése sem, mint azt a felmérés alapján gondolni lehetne. Mindemellett a romániai sajtó egészében komoly vita zajlik erről a jelenségről, eredményről, románul is, magyarul is. A legtöbben egyébként információs hadviselésnek, orosz eredetű, mesterséges hangulatkeltésnek tulajdonítják a dolgot.

Csakhogy mi nem erről fogunk beszélni, hanem a Pesti Srácok különös viselkedéséről. Az írásuk szövegét nagyon nem kifogásolnám, bár lehetne, de nem érdemes, hanem a cikkhez mellékelt kép megdöbbentő. Mutatom.

Megjelölik az állítólagos eredetét is: „Kiemelt kép: Nicolae Ceausescu beszédet mond Bukarestben 1967-ben. Eredeti fotó: Keystone/Getty Images”.

Ez látható ennek az írásnak az illusztrációjaként, a cím alatt.

Azt nem kell mondanom, hogy a Keystone/Getty Images ezt a fotót nem ismeri, nem is ismerheti, mert még az avatatlan szem számára is nyilvánvaló, hogy most készülhetett, mesterséges intelligenciával és a PS-nél (ha ugyan nem a szerző saját munkája). Abban nincs semmi, de semmi kivetnivaló, ha az ember illusztrációnak ilyen képet generál. A Zónában például én kizárólag ilyen mesterséges intelligenciával készített képeket használok, de az is igaz, hogy ügyelek rá, nehogy össze lehessen téveszteni a valósággal. Ennek az a módja, hogy tudni kell promptot írni, inkább a grafika képi világa felé kell elvinni a látványt, nem a fotórealizmus felé – de ez ízlés kérdése. Az viszont bűn is lenne, ostobaság is, ha az általam összedikicselt képeket valóságnak, dokumentumértékű, helyi fotónak hazudnám, amint azt a PS teszi.

Érdemes egy kicsit elemezni az „alkotást”. Először is: a képen nem Ceaușescu beszél, nem is hasonlít a szónok az 1967-es eredetire, aki abban az évben lett a román államtanács elnöke, körülbelül ettől kezdve mondhatta magáénak az abszolút hatalmat, 49 évesen, az év májusában lezajlott találkozóján Kádár Jánossal még sötét a haja, mint az akkori képe mutatja, de még az év végén tartott pártkongresszus felvételein is alig őszül. A képen látható szónok viszont ősz és nem a román diktátor jellegzetes, bodorított frizuráját viseli.

A földrajzi hely is érdekes, ugyanis látható, hogy az MI a bukaresti Egyetem tér épületeit rajzolta-helyezte át, ha nem is túl nagy sikerrel – hogy miért ezt a helyszínt választotta? Azért, mert itt mondta Ceaușescu a legismertebb, csak éppen utolsó beszédét, amit már ki is fütyült a közönség: nyilván erre a háttérre érkezett a Google útján a legtöbb találat.

A transzparensek és a felirataik azonban perdöntőek.

Az egyiken jól láthatóan értelmetlen szöveg látható, nem tudni, miféle nyelven van, románul nem, magyarul sem, de más, általam ismert nyelv sem jöhet számításba.

Találunk még két olvasható táblát, melyen a PER szó vagy rövidítés látható: ez lehetett volna PCR, vagyis a Román Kommunista Párt nevének rövidítése, de a Napnál is világosabban látszik, mindkét helyen, hogy a középső betű „E” és nem „C”. Ennek románul és ebben a korban, kontextusban a világon semmi értelme nincs.

Ezen kívül egy hosszú szalagon, középtájt, egy nemzeti zászló előtt jól olvasható Ceaușescu neve, csak éppen helytelenül: az első „ș” alól hiányzik a vessző. Ha valaki ilyen bannerrel állt volna az igazi Ceaușescu elé, nem ússza meg pár év börtön nélkül. Az elírt név mögötti zászlón pedig nem az akkori címer látható, hanem egyenesen lyukas a lobogó – de ilyesmi 1989 decembere előtt elképzelhetetlen lett volna, akkor vágták ki a régi, olajfúró tornyos címert belőle, és egy rövid ideig lyukas volt a román zászló, magyar, 1956-os mintára. Csakhogy ismétlem: erre 1989-ben került sor, nem 1967-ben!

A bal alsó sarokban különös transzparenst láthatunk: kék alapon piros-fehér-zöld szivárványt ábrázol, márpedig ez a színösszetétel az életben nem kerülhetett volna a diktátor elé, még a hétköznapi ruházkodásban is tanácsos volt kerülni: ha valaki magyar nemzeti színbe öltözve ment volna ki az utcára, abból könnyen lehetett volna akár provokáció, akár igazoltatás, akár egy alapos verés, de szükség és igény esetén szabadságvesztés is. Ráadásul a kor ikonográfiájában a szivárvány nem is játszott politikai szerepet, pontosabban mondva: egyszerűen szivárványt jelentett, semmi többet vagy egyebet.

A póznákra tűzött arcképek el vannak mosódva, de az látható, hogy szőke vagy ősz hajú, kerek arcú férfit ábrázolnak, csak hát Gheorghe-Gheorghiu Dej 1967-ben már két éve halott volt, és öreg korára kevés haja is maradt, ő nem lehet a portrékon, Petru Groza pedig még 1958-ban halálozott el. Ha ki lehetne venni az arcvonásait, a portrékon ábrázolt személy talán még a leginkább Donald Trumpra hasonlítana…

A teljes képet fotónak állítja be a szerzője, de nem az. A világ összes sajtófotósa a kép közepére állítja be az ábrázolt személyt, nem a jobb szélére, ha csak a bal szélen vagy középen nincs valami fontosabb, mint az alany – de itt nincs. Bár mondom, ez nem is fotó. Ez egy generált kép, amit fotónak hazudnak.

Itt jön a legalapvetőbb kérdés: miért?

Mi haszna van abból akár az orgánumnak, akár a szerzőnek, ha egy ilyen, semmitmondó illusztrációt egy neves képügynökség termékének tüntet fel, mely már negyven éve látja el a világsajtót valódi és hiteles fotókkal?

Az is fontos, hogy a Getty Imagest 1995. március 14-én alapították, tehát csak archívumból juthatott volna egy ilyen fotóhoz, hiszen 1967-ben még az álmok szintjén sem létezett. Viszont megvehette más cégek képeit, jogdíjakkal együtt. A Keystone viszont 1892-től működött – 1963-ig, azóta csak márkanévként létezik egyes látástréning célját szolgáló eszközökön. Ők nem nagyon fotózhattak 1967-ben és Bukarestben.

Márpedig itt ez a… minek is nevezzem… ábra, és érthetetlen okokból azt akarják elhitetni velünk, hogy hiteles, dokumentumértékű fotográfia. De miért?

Csak az lehet a magyarázat, miszerint van rajta valami, ami fontos. Amit el kell ültetni a köztudatban. Azonban ilyesmi egyáltalán nem szerepel a képen!

Amely kép egyébként a PS cikkén kívül sehol máshol, semmiféle egyéb forrásból nem elérhető a világhálón. Nyilván azért, mert korábban nem is létezett, ma született, mint az ártatlan kisbárány. Mondjuk kisbáránynak sem nem elég szőrös, sem nem elég ártatlan.

A legvadabb elmélet az lenne, hogy valamiféle titokzatos szélhámos a Getty Imagesnek adta ki magát és az ő nevükkel visszaélve árulta a saját, MI-vel generált képeit, így került ez is a PS-be, ami üzletnek nem volna utolsó, hiszen náluk a kisméretű fotó 150 euróba kerül, a közepes 335, a nagy meg 475-be. Tetszenek már érteni, miért generálom én is inkább magam az illusztrációimat? Mert ez így havonta pár ezer forintból kijön. De nem is állítom róluk, hogy fotók. És így a jogdíjuk is engem illet, bár nem hinném, hogy bárki el akarná lopni őket.

A szélhámos-elméletnek az a baja, hogy nagyon kockázatos lenne ezt művelni: a valódi Getty Images két mozdulattal elérhető. Sőt, van is egészen pontosan 1701 Ceaușescu-képük. Csak épp ez az egy nincs közöttük, mi több, egyik sem 1967-es. Ezek archív fotók, hiszen a céget 1995-ben alapították, de bizonyára megvették a képek jogait, ez teljesen törvényes üzlet, adtam már el én is szerzői jogot, ha nagyon bakafántos munkaadóval találkoztam.

De ha ez a kép megvásárolható volna, szerepelne a katalógusukban. Nem szerepel.

Viszont az MI minden jegyét magán hordozza.

Mi történt, kitört valakiből a meg nem értett grafikus? Még az sem lenne baj, csak ne éltek volna vissza a PS szerkesztőségében a nagy hírű képügynökség nevével: szabad illusztrálni ezen a módon, teszik is sokan, például – érdekes módon – még a RIA Novosztyi is ehhez az eszközhöz folyamodik a napi politikai elemzéseinél. Bár mondjuk rájuk hasonlítani nekem szégyen volna, nem dicsőség, de a Pesti Srácoknál más világ járja, moszkovita világ.

Akkor sem értem: miért kellett hazudni? Hiszen nem volt se haszna, se értelme.

Megszokásból?

Rutinból?

Erre mi szükség volt?

Rejtély, titok, misztikum.

Lehet, hogy szórakozásból nézik hülyének a közönségüket?

Csak hát akad pár ember, aki nem hülye, és észreveszi a csalást. Például én, aki nem élvezetből böngészem az oldalukat, hanem szakmai kötelességből, munkám része, hogy tudjam, mit gondolnak a kormánymédiában.

Esetünkben azt gondolják, hogy aki megnyitja az oldalukat, annak bármit be lehet adni és nekik mindent elhisz.

Csúnya lebecsülése ez még a saját olvasótáboruknak is.

Mindegy, ezzel nem érdemes többet foglalkozni. Ezt a rejtvényt sosem fogjuk megfejteni.

Lehet, hogy nem is volna érdemes.

Csak épp szeget ütött a fejembe.

 

Szele Tamás