Nyugalom, nem a történelmi személyről, Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecovról van szó, akinek ugyan kalandos volt az élete, de ágyban halt meg, párnák között, és egy darabban temették el még 1976-ban. Most a róla elnevezett, legendás repülőgép-hordozót fogják szétbontani, ugyanis a javítások már többe kezdenek kerülni a hajón, mint egy új hordozó építése.
Az Admiral Kuznyecov nem azért legendás, mert száz csatában győzött volna (összesen egy harci bevetésen vett részt, az is Asszád erőit támogatta a szíriai polgárháborúban, és amint később ki is fog derülni, nem sikerült valami fényesen), hanem arról, hogy ez a hajó nem volt képes elrejtőzni soha. A meghajtása miatt: nyolc hagyományos olajtüzelésű kazánnal van felszerelve, amelyek négy gőzturbinát hajtanak, minek következtében a hajó fölött több tucat kilométerről is jól látható füstoszlop emelkedett, mikor úton volt, ha a Közel-Keleten ilyent láttak, akkor tudták: vagy a bejrúti kikötő robbant fel már megint, vagy jön a Kuznyecov. Mivel a maximális sebessége 29 csomó volt, el lehetett róla mondani azt a kifejezést, amit eredetileg a második világháborús csapatszállító-partraszálló egységekről mondtak, de később Konasenkov vezérőrnagy, az orosz hadügyi szóvivő a brit Queen Elisabeth repülőgép-hordozóra alkalmazott kötekedő gúnnyal: „nagy, lassú célpont”. Azóta Konasenkovot nyugdíjba küldték, mikor elkezdett sosemvolt ukrán városokat kitalálni, amiket elfoglaltak volna, a Queen Elisabeth három hete hajózott ki Portsmouthból – ironikus, de sikeresen végrehajtott modernizálás után – az admiral Kuznyecovot meg halálra ítélték. Lássuk a hajó – és a volt szovjet repülőgép-hordozók történetét a The Insider tanulmánya alapján.
Az orosz haditengerészet napjának előestéjén, amelyet idén július 27-én ünnepeltek, vált ismertté, hogy az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozónak, az orosz haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozójának több éve tartó javítása leállt. A repülőgép-hordozó további sorsa vagy az eladás lesz, vagy a selejtezés. Az ukrajnai háború egésze megkérdőjelezte az orosz haditengerészet hatékonyságát, amely még egy olyan kis hadszíntéren is használhatatlannak bizonyult, mint az azovi-fekete-tengeri medence. A Kuznyecovról való lemondás azonban egy egész korszak végét jelenti az orosz haditengerészet fejlődésében. Míg India és Kína saját repülőgép-hordozó flottát hozott létre az azonos típusú szovjet hajók alapján, addig Oroszország hosszú időre a modern tengeri haderő egyik fő kelléke nélkül marad.
Mi történt?
2025. július elején a Kreml-barát Izvesztyija arról számolt be, hogy felfüggesztették a Szovjetunió flottájának csodahajója, az Admiral Kuznyecov javítását és korszerűsítését. Az orgánum forrásai nem zárták ki, hogy hamarosan bekövetkezik a hajó leszerelése és selejtezése.
Nem sokkal a haditengerészet napja előtt (amelyet július utolsó vasárnapján ünnepelnek, idén ez 27-re esett) megerősítette a hírt Andrej Kosztyin, az állami VTB bank vezetője. A bankár kifejtette, hogy a cirkálót könnyebb leírni, mint megjavítani:
„Úgy gondoljuk, hogy nincs értelme tovább javítgatni. Már negyven éves és rendkívül sokba került eddig is… Úgy gondolom, hogy a kérdés abban az értelemben fog megoldódni, hogy vagy eladják, vagy leselejtezik.”
A VTB 2023 októberében kapta meg vagyonkezelési hatáskörébe az Egyesült Hajóépítő Vállalat (USC) részvényeinek 100%-át, amely a katonai hajóépítésben az állami védelmi megrendelés szinte teljes volumenének vezető szervezete és fő végrehajtója, így a bank vezetője által kifejtett vélemény a repülőgép-hordozó cirkáló sorsáról szóló végső döntésnek tekinthető. Bár hivatalos nyilatkozatot az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem adott ki.
Nem tűnik véletlennek, hogy Vlagyimir Putyin a haditengerészet napja alkalmából rendezett ünnepségeken a felszíni flotta helyett a tengeralattjáró-flottára helyezte a hangsúlyt, kiemelve annak kulcsszerepét a „nukleáris triász tengeri komponensében”, valamint az ukrajnai harcokban „a szárazföldön” közvetlenül részt vevő tengerészgyalogosok szerepét. Az orosz államfő személyesen vett részt a Knyaz Pozsarszkij nukleáris meghajtású tengeralattjáró haditengerészeti zászlófelvonási ünnepségén, és külön megbeszélést tartott a haditengerészet tengeralattjáró-erőinek fejlesztéséről. Putyin úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja Oroszország egyetlen repülőgép-hordozójának vitatott elvesztését, és semmilyen módon nem kommentálta azt.
Hogyan alakult ki az orosz repülőgép-hordozó flotta?
Az 1970-es években nagyra törő program kezdődött (az 1143 „Krecset”, vagyis „Sólyom” projekt) repülőgép-hordozók építése céljából a fekete-tengeri hajógyárban, Mikolajivban (a mai Ukrajna területén). Ekkor az amerikai flottában már mintegy 10 repülőgép-hordozó üzemelt. Az Egyesült Államok számára a repülőgép-hordozók az elmúlt évtizedekben az úgynevezett „hatalmi kivetítés” kulcsfontosságú elemei voltak (például a közelmúltban az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai-izraeli hadjáratban az amerikai repülőgép-hordozók csapásmérő csoportjai voltak azok, amelyek elsöprő tűzerő-előnyt biztosítottak arra az esetre, ha valami rosszul sülne el, és nagyszabású válaszlépésre lenne szükség az iráni hadsereg akcióival szemben). A szovjet katonai és politikai vezetés azonban eleinte nem akart versenyezni az amerikaiakkal a valódi repülőgép-hordozók tekintetében, amelyeket ráadásul a propagandában kizárólag „agressziós fegyverként” állítottak be.
Mind a Project 1143-as hajókat, mind elődeiket, a Project 1123-as „Condor” helikopteres cirkálókat a nagy hajóformációk és a stratégiai tengeralattjárók fedezésére és harci stabilitásának biztosítására, valamint a tengeralattjárók elleni védelemre tervezték és tervezték. Más szóval, nem hosszú tengeri utakra kellett volna indulniuk, hanem a közeli tengerek zónáiban kellett volna tartózkodniuk, hogy „védett harci területeket” hozzanak létre, ahonnan egy globális konfliktus esetén a tengeralattjárók (SSBN-ek) nukleáris megtorló csapását kellett volna indítani.
A szovjet hadiipari komplexum különböző ipari lobbicsoportjai közötti hagyományos konfliktusok rányomták bélyegüket az egész építési folyamatra. A tervezési szakaszban beépített sikertelen konstrukciós megoldások is hátráltatták a munkát, ami ahhoz vezetett, hogy a projektet szó szerint menet közben próbálták „javítani”. Ennek eredményeképpen a sorozat minden egyes hajója jelentősen különbözik az előzőtől, és a hagyomány szerint egy különálló projekt képviselőjének minősül (1143.1, 1143.2 és így tovább).
Összesen hét ilyen típusú hajót építettek a Szovjetunióban. Az utolsó és legfejlettebb közülük, az „Uljanovszk” nevű, atomerőművel és gőzkatapultokkal felszerelt repülőgép-hordozó nem készült el a Szovjetunió összeomlása előtt, és a független Ukrajnában a sólyán bontották szét.
Az 1990-es években a fennmaradó hat hajó sorsa drámai volt. Az 1143-as projekt első hajóit, a „Kijevet” és a „Minszk”-et a 90-es évek elején leselejtezték és eladták, később Kínában szórakoztató komplexumokat építettek belőlük. A sorozat harmadik hajóját, a „Novorosszijszk”-t a Koreai Köztársaságban bontották szét. Az 1143.4, 1143.5, 1143.6 projekt három későbbi hajója harci egységként maradt fenn, de különböző flották részeként.
Az 1143.4-es projektet, a Baku-t átnevezték Admiral Gorskovra (nem összetévesztendő a ma ugyanezt a nevet viselő orosz fregattal), és később eladták Indiának. Az eladást és az ezzel járó modernizációs és javítási szerződést végül Vlagyimir Putyin alatt írták alá 2004 elején. A Szevmash létesítményeiben repülőgép-hordozóvá átépített hajó 2013-ban Vikramaditya néven csatlakozott az indiai haditengerészethez.
Összességében az orosz hadiipar mintegy 5 milliárd dollárt keresett az egykori Baku eladásával, beleértve a fedélzeti repülést biztosító beszállításokat, a pilótaképzést és az oktatást, India pedig megkapta első modern repülőgép-hordozóját. Ezt követte az, hogy India a Vikramaditya projekt folytatásaként maga is megépítette az új Vikrant repülőgép-hordozót, és jelenleg az Indiai Haditengerészetnek két aktív egysége van ebből az osztályból.
A befejezetlen 1143.6-os projektet, a „Varjag”-ot az ukrán hatóságok az 1990-es évek végén eladták Kínának, a vevők ugyanis azt állították, hogy a „Kijev” és a „Minszk” mintájára szórakoztató komplexummá, vagyis kaszinóvá alakítják át. De végül a repülőgép-hordozót egy daliani hajógyárban fejezték be, és 2012-ben Kína első repülőgép-hordozója lett „Liaoning” néven. Már 2017-ben Dalianban vízre bocsátották a második kínai repülőgép-hordozót is, a Shandongot, amely elrendezésében rendkívül hasonlít a Varjaghoz. Mára Kína megépítette a harmadik repülőgép-hordozóját, a „Fujian”-t, amely jelenleg is tengeri tesztelés alatt áll.
Végül pedig: az 1143.5-ös projekt volt az, amely az orosz haditengerészetnél „Admiral Kuznyecov” néven szerepelt.
Kezdettől fogva árnyként kísérte az álandó névváltoztatás és sok egyéb viszontagságban is része volt. A tervezési szakaszban a hajó a „Szovjetunió” nevet kapta, 1982 szeptemberében „Riga” néven kezdték el építeni, ugyanezen év novemberében pedig „Leonyid Brezsnyev” névre keresztelték át. 1987-ben a hajót újból átnevezték, ezúttal „Tbiliszi”-re. Végül 1990 októberében a repülőgép-hordozó megkapta jelenlegi nevét. 1991-ben sietve áthelyezték Mikolajivból az Északi Flottához, mielőtt az összes szükséges tesztet befejezték volna, hogy a hajó ne kerülhessen Ukrajna kezébe.
Így a posztszovjet időszakban a Project 1143 repülőgép-hordozói egyszerre két ország – India és Kína – flottaépítési programjának kiindulópontjaként szolgáltak, Oroszország közvetlen közreműködésével. Az Orosz Haditengerészetnek pedig megmaradt az egyetlen olyan repülőgép-hordozó, amelyet nem modernizáltak.
Mi volt az Admiral Kuznyecov jelentősége az orosz haditengerészet számára?
Az „Admiral Kuznyecov” első hosszabb útjára 1995 decemberében került sor a Földközi-tengeren. A hajó összesen hét távolsági hajóutat tett, köztük az Atlanti-óceán északi részén (2004-ben), és utánuk háromszor is (2001-2004-ben, 2007-ben és 2015-ben) hosszas javításokon esett át.
A 2010-es évek elején az Admiral Kuznyecov lett az Északi Flotta hajófedélzeti légierő-bevetési csoportjának magja, bár a harci bevetések során a nyílt tengeren történő üzemanyag-utántöltéshez szükséges hajtóanyaggal ellátott kísérő tankhajók nagyobb számban voltak jelen, mint maguk a flottaegységek. A repülőgép-hordozó cirkáló 2016-ban Szíria partjaihoz vonult, hogy támogassa Bassár el-Aszad rezsimjét a polgárháborúban.
Ez a hadjárat hozta meg az orosz repülőgép-hordozónak az igazi világhírt, de nem a katonai teljesítménye miatt, hanem a hajtóműve meghibásodását (vagy egyszerűen működését) jelző kolosszális füstcsík miatt. A Kuznyecov gépei 2016. november 8. és 2017. január 6. között a hivatalos becslések szerint 420 harci bevetést hajtottak végre. Nyugati megfigyelők szerint valójában mindössze 154 bevetést indítottak a fedélzetről, és rövid időn belül egyszerre két repülőgépet veszítettek el műszaki problémák miatt: egy MiG–29KR-t (2016. november 13.) és egy Szu–33-ast (2016. december 3.). A fedélzetről indított légi hadműveleteket végül a Hmeimimben lévő szárazföldi bázisra helyezték át.
Az amerikai repülőgép-hordozókhoz képest a Kuznyecov légiereje hiányosnak tűnt a szárazföldi célpontok elleni csapásokhoz – kevesebb mint 30 harci repülőgépet volt képes ellátni, és ami a legfontosabb, a nagy hatótávolságú felderítő repülőgép és a fedélzeti katapult hiánya, amely nélkül a harci repülőgépek egyszerűen nem szállnak fel. Az amerikai haditengerészetnél mintegy 70 Nimitz osztályú repülőgép-hordozó áll szolgálatban, amelyeken légtérellenőrző rendszerek, rádióelektronikus fegyverzet és katonai szállító repülőgépek is vannak. (Itt a hetvenes becslést nagyon erős túlzásnak érzem a The Insider részéről, a hivatalos adatok szerint összesen 11 repülőgép-hordozóról lehet szó, ami viszont az orosz flotta most már nulla mennyiségű ilyen egységéhez képest még így is rengetegnek számít – Sz. T.)
Ráadásul az orosz repülőgép-hordozó repülőgépei valójában nem tudtak felszállni a maximális fedélzeti fegyverzettel, mert a mozgást sokáig teljes gázzal kell fenntartani (így érhető el elegendő felhajtóerő a sebesség eléréséhez a rövid fedélzeti kifutópályán), amit a hordozó hajtóműve nem tett lehetővé. Ugyanakkor a szíriai partokig tartó harci hajóút teljes költsége 7,5-10 milliárd rubel között volt.
2017 februárjában a hajó visszatért a Földközi-tengerről, és szinte azonnal javításra szorult. 2018 áprilisában szerződést írtak alá a hajó korszerűsítéséről, amelynek költsége 86 milliárd rubel volt (akkori árfolyamon közel 1,4 milliárd dollár; összehasonlításképpen: a Vikramaditya javítása és korszerűsítése az indiai félnek 2,3 milliárd dollárjába került). A modernizációs program a Kuznyecov berendezéseinek teljes cseréjét jelentette, az elektronikától és a fegyverrendszerektől kezdve a fő hajtómű turbinákig. A javításokat egyszerre több súlyos incidens is nehezítette.
A munkálatokat kezdetben az Oroszországban legnagyobb és a maga nemében egyedülálló PD–50-es úszó dokkban végezték a 82. hajógyárban, Roszljakovóban (Murmanszk egyik kerülete). A dokkot szovjet megrendelésre építették Svédországban. 2018 októberében a PD–50 elsüllyedt, az egyik daru 15 méteres magasságból rádőlt a repülőgép-hordozóra, megrongálva a hajótestet és a fedélzetet, de maga a hajó a víz felszínén maradt. A PD–50 fenékről való kiemelésének és helyreállításának költségeit „több milliárd rubelre” becsülték, ezért az ötletet elvetették. Érdemes megjegyezni, hogy az egyedi dokk azért süllyedt el, mert a parton hirtelen áramkimaradás történt, és az autonóm generátorok nem működtek, mert valószínűleg takarékossági okokból – kivonták őket a forgalomból.
Mivel nem volt hol tovább javítani a Kuznyecovot, átküldték a 35. számú hajójavító üzembe. Ahhoz, hogy egy ekkora hajó befogadására alkalmas legyen, az egyik szárazdokkot 23,9 milliárd rubel költséggel bővíteni és javítani kellett.
2019 decemberében a cirkálón hegesztési munkálatok közben tűz ütött ki, két ember meghalt, 14 másik pedig megsérült. A hivatalos verzió szerint , a kár mindössze 600 millió rubelt tett ki, és magát a tüzet a „forró forgácsok” okozták, melyek a raktérben végzett hegesztési munkálatok során „olajos rongyokkal” érintkeztek. A Kommerszant által közölt nem hivatalos becslések szerint a tűz okozta kár 95 milliárd rubelre, a hajó teljes költsége pedig 110 milliárd rubelre volt becsülhető. 2022 decemberében a repülőgép-hordozót ismét tűzvész sújtotta, bár ezúttal nem ilyen nagyszabású.
A javítási munkálatokat 2022-ben kellett volna befejezni, ami azonban nem történt meg. Úgy tűnik, hogy az időközben a vele kapcsolatos közvetlen és közvetett költségekre fordított teljes összeg meghaladta a 100 milliárd rubelt. Ez alig egyharmada egy új orosz repülőgép-hordozó kifejlesztése és nulláról való megépítése becsült költségének (azonban az a százmilliárd rubel csak a legújabb javításokat jelenti, a régebbiekkel együtt jóval magasabb a számla). Az Admiral Kuznyecov az orosz haditengerészetnél eltöltött mindössze 33 év alatt szolgálati idejének több mint fele alatt – javításokon esett át.
Mi a következő lépés?
Szergej Avakjanc, a Csendes-óceáni Flotta korábbi parancsnoka szerint az orosz haditengerészetnek nincs szüksége a „Kuznyecov” típusú hajókra, és általában véve „a repülőgép-hordozó egy letűnt korszak technológiáját képviseli”, mivel rendkívül költséges és nem igazán hatékony. Ugyanakkor a haditengerészeti tervezés ismert programdokumentumai egy ígéretes repülőgép-hordozó komplexum és több repülőgép-hordozókat kísérő kötelék létrehozását irányozzák elő.
Az orosz védelmi minisztérium 2025-re egy új repülőgép-hordozó építését tervezte. Ehelyett azonban kijelentették, hogy megszabadulnak az egyetlen létezőtől is, ami az elhúzódó ukrajnai harcok körülményei között a flotta repülőgép-hordozó komponensének – egy katonai nagyhatalom egyik fő attribútumának – hosszú, történelmi távra szóló elvesztését jelenti.
Ráadásul a Kuznyecov leszerelése szöges ellentétben áll India és Kína flottáinak fejlődésével, ahol nemcsak hogy nem hagyták el a repülőgép-hordozókat, beleértve azokat is, amelyeket szó szerint ugyanannak a szovjet 1143-as projektnek az alapján építettek, hanem megmutatták, hogyan lehet sikeresen és rövid idő alatt saját technológiai és tudományos-tervezési potenciált teremteni a katonai-ipari komplexum egyik legösszetettebb ágában. Az orosz haditengerészet és hadihajóépítés ebben az értelemben ellentétes irányú „fejlődést” mutat.
Más szóval, ma már nemcsak az amerikai, hanem az indiai és a kínai haditengerészet is képes csapásmérő repülőgépeket szállítani egy valószínűsíthető ellenfél vagy szövetséges partjaira, ami jelentősen befolyásolja az erőviszonyokat az indo-csendes-óceáni térség szinte bármilyen konfliktusában (legyen az India esetében Pakisztán, Kína esetében Tajvan körül). A Kreml csak a pálya széléről figyelhet és esetleg drukkolhat majd.
Nagyon valószínű, hogy a döntés Oroszország egyetlen repülőgép-hordozójának leszereléséről már az Ukrajnával vívott háború kezdetén megszületett, többek között a külföldi gyártmányú felszerelésekkel kapcsolatos, szankciók hatálya alá tartozó ellátási problémák miatt. Például az olasz Tecnicomar cég Ecomar szennyvíztisztító készülékét 2022 februárjáig kellett volna megvásárolni az Admiral Kuznyecov számára (megfelelően működő ilyen eszköz nélkül a hajónak nincs joga nemzetközi vizekre lépni).
A legénység egy részének 2024 nyarán Ukrajnába küldése egyszerű tengerészgyalogosként az orosz fegyveres erőknél elterjedt gyakorlat keretében történt, miszerint a támadókat olyan katonai egységekből toborozzák, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a háborúban. Ilyenek az összekötőtisztek, a légi bázisok szárazföldi személyzete, a stratégiai rakétahadseregek és a hajók legénysége. Az Admiral Kuznyecov matrózaiból ezért megalakították a Fregat zászlóaljat, amely először Harkiv, majd Pokrovszk térségében tevékenykedett.
Dicstelen lett tehát az Admiral Kuznyecov vége, de hát a pályája sem volt túl dicsőséges: nagy volt, drága volt és sikertelen, viszont a méreteivel lehetett büszkélkedni egy ideig.
Ebből a szempontból hasonlított magára az Oroszországi Föderációra, az is pont ilyen. Hogy aztán ez utóbbit eladják-e majd vagy helyben darabolják fel, az – akárcsak a Kuznyecov esetében – a jövő kérdése, de el fog jönni az a nap, amikor nem fogja bírni senki ennek az akromegáliás államnak sem a fenntartási költségeit.
Szele Tamás