Az elöregedő politikai vezetőket bemutató sorozatunk második részéhez értünk, és míg tegnap Kínáról volt szó, ahol a helyzet fenyegető ugyan, de nem kritikus, ma Moszkvát és Vlagyimir Putyint vesszük górcső alá, mivel arrafelé az állapotok rosszak, de legalább reménytelenek is. Az elemzésben Andrej Percev írását veszem alapul, melyet tegnap közölt a Moscow Times. Pikírt kommentárjaimat szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.
Már több mint két évtizede, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök erős vezetőnek mutatja magát. Kezdetben szerette magát szűkszavú titkosszolgálati tisztként ábrázolni, aki a 90-es évek zűrzavarát követően rendet teremtett Oroszországban. Ezután egy macsóbb imázsra váltott, amelynek célja az ellenségeinek megfélemlítése volt. Akár így, akár úgy, a gondosan kialakított nyilvános személyiségkép mindig is kulcsfontosságú eleme volt Putyin népszerűségének.
Azonban Putyin ma már idős ember, így ez a kép elavultnak tűnik. Az elmúlt években sem Putyin, sem politikai tanácsadói nem álltak elő semmi újjal. Ennek eredményeként mind a belföldi, mind a külföldi közönségnek egy nyilvánvalóan a valóságtól eltávolodott idős ember látványát kell megemésztenie.
Az elmúlt hónapokban Putyin nyilvános szereplései rendszeresen furcsa, néha helytelen kijelentéseket tartalmaztak, elszórtan trágár kifejezésekkel tarkítva. Viccelődik, nosztalgiázni próbál, és hosszú, teljesen felesleges történelmi kitérőket tesz.
Egy esetben az időjárásról fecsegett („ma ilyen, holnap meg amolyan”), egy másikban pedig úgy tűnt, arra utal, hogy Ukrajna teljes körű inváziója „unalmából” és „egy kis izgalom iránti vágyából” fakadt.*
*Fene a gusztusát… ha izgalomra vágyik, menjen ki a lóversenyre vagy játsszon az orosz tőzsdén, de ne támadjon meg országokat.
Emellett elmesélt egy trágár viccet a globális felmelegedésről szóló beszélgetés közben, és felidézte, hogyan fordult a beszélgetés a japán sperma minőségére, amikor japán vezetőkkel szakét ittak.*
*Azért ezt képzeljük el sir Winston Churchill vagy lord Mountbatten esetében és előadásában…
Ugyanilyen kínosak Putyin megjegyzései, amelyek arra utalnak, hogy nem fogja fel az oroszországi helyzetet. Több alkalommal is nyilvánosan vitatkozott tisztviselőkkel az átlagkeresetekről. Amikor Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elmondta Putyinnak, hogy az orosz fővárosban az átlagkereset havi 160 000 rubel (2038 dollár), Putyin nem hitt neki. „Ugyan már, ennél több az!” – válaszolta Putyin. Szobjanyin nem vitatkozott tovább.*
*Márpedig ennyi, sőt, Moszkva talán még a legjobban áll jövedelmi és ellátási szempontból az orosz települések között. Nem mellesleg: nálunk se sokkal több az átlagbér. Persze az érthető, hogy Putyin, aki legrosszabb éveiben taxisofőrként dolgozott Szentpéterváron, rugalmasan fogja fel a jövedelem kérdését. És elnézést kérek a magyar taxisofőröktől – orosz földön ez a szakma kicsit másképp néz ki, mint nálunk.
Putyin másik kedvenc témája az egészség. Az elnök mondta, hogy „jó megjelenése” a testmozgásnak köszönhető, és eldicsekedett azzal, hogy nem hord szemüveget. Még egy „hozzá közel álló” személy szavait is továbbadta, aki állítólag „kiborgnak” nevezte őt. Az ilyen állítások furcsaságát fokozza, hogy Putyin nyilvánvalóan rendszeres plasztikai műtéteken és kozmetikai beavatkozásokon esik át.
Nem mindig volt így. Putyin sok éven át ápolta a biztonsági szolgálat tisztjének hallgatag, macsó imázsát, akinek feladata az volt, hogy rendet tegyen a 90-es évek politikusai által hátrahagyott zűrzavarban. Kemény, határozott és emlékezetes mondatokban beszélt. Jellegtelen öltönyöket viselt. A nyilvánosság előtt csak olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek a pozíciójához tartoztak. A családi élete és az őt érdeklő hobbik részletezése például szigorúan tabunak számított.
Természetesen ez egy mesterségesen kialakított imázs volt. Gleb Pavlovszkij, a Kreml szóvivője, aki a 2000-es évek elején dolgozott Putyinnal, elmondta, hogy Putyin nyilvános imázsa ebben az időszakban Max Otto von Stirlitzre, a hihetetlenül népszerű szovjet sorozatból, a „Tavasz tizenhét pillanatából” ismert titkos ügynök alakjára épült.*
*No, azért Putyin és Vjacseszlav Tyihonov között van pár fényévnyi távolság, de már maga Stirlitz – természetesen kitalált – figurája sem egy hallgatag, morózus hős: inkább egy kifogástalan úriembert látunk, aki tévedésből elvtárs is másodállásban. Ezt viszont nem sikerült eljátszania Putyinnak.
Amint az ország elkezdett kilábalni a 1990-es évekből, Putyin imázsát megváltoztatták. A titkosszolgálati tiszt helyett megjelent a macsó Putyin, az erős Oroszország szimbóluma. Az elnök olyan mutatványairól vált híressé, mint az ókori görög urnák felkutatására indított búvárkodás a Fekete-tenger fenekén, motoros siklórepülővel való repkedés darvak mellett, orosz gyártmányú autók tesztelése Szibériában, valamint félmeztelenül, fegyverrel a kézben fényképezkedés a tajgán.*
*És minden reggel rántotta három sárkánytojásból meg oroszlán bajszából, aztán lovaglás szibériai tigrisen, három barnamedvével a foga között, utána az ógörög amforák maguktól átúsznak a Fekete-tengerből a Névába, via Gibraltár és Kattegat, feljönnek a felszínre, majd oroszul kérik, hogy bemehessenek saját lábukon az Ermitázsba.
A 2007-es müncheni biztonsági konferencián tartott konfrontatív beszéde után Putyin nagyobb hangsúlyt kezdett fektetni Oroszország és a Nyugat közötti különbségekre, és ennek megfelelően párhuzamot vont saját maga és az állítólag gyenge és határozatlan nyugati vezetők között. A fizikailag fitt orosz erős ember képe állítólag ellentétben állt a petyhüdt, öltönyös és nyakkendős nyugati bürokratákéval.
A Kreml viszonylag hosszú ideig népszerűsítette ezt a fajta imázst, amely valahol Indiana Jones és James Bond között helyezkedett el. Még 2021-ben is fotókkal és videókkal kedveskedtek a közönségnek Putyinról, aki szibériai erdőségekben volt látható, kíséretében szokásos útitársával, az akkori védelmi miniszterrel, Szergej Sojguval. Azonban ennek a fajta pozícionálásnak nyilvánvalóan lejárt az ideje: senki sem maradhat örökké fiatal. Putyin még a Sojguval tett utazás idején is már közel hetven éves volt.*
*Viszont a burját agancsfürdőt nem népszerűsítették nyilvánosan, ami ugyan senkinek sem használ, legkevésbé szegény szarvasoknak, akiknek levágják hozzá az agancsát, de a Kreml elitje esküszik rá, hogy ez az örök ifjúság titka – Sojgu ismertette meg Putyinnal ezt a különös és kegyetlen gyógymódot.
Putyin szinte észrevehetetlenül vált egy olyan idős ember karikatúrájává, aki szeret sokat mesélni, kéretlenül is előadásokat tart, fiatalnak tetteti magát és panaszkodik az életre. Bár rendszeresen bírálja a nyugati politikusokat – néha fenyegetően, néha humorosabban – ezek a fenyegetések valójában semmilyen következménnyel nem járnak. Az ilyen értelmetlen morgolódás drámai kontrasztot alkot Putyin könyörtelen hírszerző és macsó imázsával, amelyben minden szónak jelentése volt és minden mondat következményekkel járt.
Logikus lenne, ha a Kreml most, hogy Putyin már hetvenes éveiben jár, új nyilvános imázst próbálna kialakítani magának. Például úgy lehetne bemutatni, mint bölcs, erejét megőrző, ritkán nyilvánosság elé lépő államférfit, akit életkora gazdag tapasztalatokkal ruházott fel. Azonban vagy senki sem javasolta Putyinnak, hogy alakítson ki ilyen imázst, vagy ő utasította el az ötletet.*
*Azért képzeljük el hosszú, ősz szakállal…
A Kreml tisztviselői úgy tűnik, hogy egy régi forgatókönyv szerint cselekszenek: teszik, amit a cár akar, és igyekeznek nem felbosszantani. Putyin nyilvánvalóan élvezi, hogy megjelenik a nyilvánosság előtt, és megpróbálja megmutatni, miszerint immunis az öregedésre.
A valóságban azonban az emberek Putyin nyilvános fellépésein egy szenvedő öregembert látnak, akinek a testmozgásról szóló megnyilatkozásai ellentmondanak annak a ténynek, hogy ideje nagy részét videokonferenciákon tölti. Valóban, Putyin hajlandósága arra, hogy saját jó egészségéről beszéljen, felvet egy kérdést: ha minden olyan tökéletes, miért hozza szóba állandóan?
Természetesen nincs semmi szokatlan az öregedési folyamatban. De ha nem fogadjuk el a történteket, Putyin könnyen vicc tárgyává válhat, és ez komoly problémákat tárhat fel az orosz politikai döntéshozatalok folyamatában. Egyre világosabb, hogy Putyin környezetében senki sem hajlandó figyelmeztetni őt saját hibáira. Az olyan autoriter rezsimekben, mint a modern Oroszország, egy ilyen kísérlet egyszerűen túl kockázatos lenne.
Hát igen, mint tudjuk, Brezsnyev elvtárs is állítólag már több napja halott volt, míg meg merték neki mondani… és ha már szóba került Leonyid Iljics, akire manapság úgy emlékszünk, mint a gerontokrácia mintaképére, aki a rossz nyelvek szerint azért hunyt el sajnálatos módon, mert az egész Szovjetunióban nem kaptak hozzá kilencvoltos elemet, hány éves is volt ez a tiszteletreméltó agg, mikor elhunyt? Bizony, csak 76. Putyin, az „erőtől duzzadó” cár most 72, akárcsak Hszi Csin-ping. Brezsnyev ezek szerint nem is volt annyira öreg…
Putyin utódlása kérdéses. Az elmúlt években láthattunk egy feltörekvő vezetőgárdát, amely csúfos véget ért – a Prigozsin-Kadirov-Szurovikin-féle vonalra gondolok – akik közül Prigozsin halott, Ramzan Kadirov esetében ez napok, maximum hetek kérdése, Szurovikin pedig valahol Afrikában tartja magasra az ortodoxia zászlaját, mérsékelt sikerrel. Ez a vonal tehát már nem létezik, a Nariskin-Patrusev-Kirijenko trojka ezzel szemben igen, de hát ők körülbelül egy idősek Putyinnal, körülbelül annyi volna a különbség, ha közülük kerülne ki a következő elnök, mint Andropov és Csernyenko között. Medvegyev szóba sem jöhet, Misusztyin talán elfogadható jelölt volna sokak számára, de vele épp ez a baj – rebesgettek régebben pletykákat Djuminról is, de ő meg mintha kezdene kiesni a Legfelsőbb Kegyekből (talán pont a pletykák miatt). A dinasztikus örökösödés még nagyobb problémát jelentene – ez esetben Putyin lányát, Tyihonovát sejtetik cárevnának a pletykálkodók, de neki, ahogy Putyin két eltitkolt, kiskorú fiának is az a baja, hogy nincs semmiféle közigazgatási múltja, ami viszont az orosz hagyomány szerint elengedhetetlenül szükséges egy trónörökös esetében.
Megint oda jutunk, ahol Kína ügyében is kilyukadtunk: a tökéletes autokratának nincs utódja, és azért nincs, mert minden, erre alkalmas embert ő maga takarított el az útból, még korábban.
Sorozatunkat folytatjuk.
Szele Tamás