A világ most – teljes joggal – az ukrajnai fejleményekre figyel, holott nagyon érdekes dolgok zajlanak a posztszovjet térség más területein, például a Kaukázusban is. Röviden szólva, úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok lenyúlta a Zangezur-folyosót, és ezt Moszkvának tétlenül kell néznie, ha jót akar – igaz, Teheránnak még lehet pár szava az amerikai befolyás növekedéséhez a térségben.

Nurlan Alijev tanulmánya, mely a Riddle: Russia hasábjain jelent meg, és melyet az alábbiakban mutatok be, az aktuális helyzetet elemzi – úgy tűnik, a Kreml addig állítgatta a diplomáciai hangsúlyokat és fontosságokat, míg a végén kifocizta magát erről a pályáról és most már csak nézheti egy ideig a mérkőzést, amelynek nagyon nagy a tétje: a Kelet-Ázsia és Európa közötti kereskedelem feletti ellenőrzés. Nos, lássuk mit ír a nemzetközi szinten is neves biztonságpolitikai szakember.

1919-ben brit és amerikai nyomásra békeszerződés jött létre Örményország és Azerbajdzsán között, amely a „Zangezur körzetről szóló megállapodás” néven vált ismertté. Sajnos a szerződés nem volt sikeres, és néhány hónappal később az Azerbajdzsán elleni örmény offenzíva meg is szegte a megállapodást. 1920-ra a bolsevik Oroszország mindkét államot megszállta. Az akkori geopolitikai helyzet azonban teljesen más volt, a dél-kaukázusi nagyhatalmakat és a tágabb nemzetközi rendszert eltérő érdekek vezérelték. Ráadásul sem Örményország, sem Azerbajdzsán nem erősítette meg kellőképpen államiságát, és nem oldotta meg konfliktusukat az orosz birodalom 1917-es összeomlását követő néhány évben. Most az Egyesült Államok ismét közvetít Örményország és Azerbajdzsán között a tartós béke elérése érdekében, amely magában foglalja a gyakran Zangezur-folyosónak nevezett közlekedési útvonal megnyitását.

Egyes szakértők a történelmi tapasztalatokra hivatkozva attól tartanak, hogy Moszkva kizárása az örmény–azeri béketárgyalásokból veszélyeztetheti a végleges megállapodást. Bár minden folyamat esetében alapvető fontosságú a történelmi kontextus megértése, a historikus párhuzamok nem mindig megbízható útmutatók a nemzetközi kapcsolatok és a biztonságpolitika jelenlegi fejleményeinek elemzéséhez. Sok esetben a történelmi példák elhomályosíthatják a jelenlegi helyzet reális értékelését. Különösen figyelemre méltó, hogy Oroszország befolyása Bakuban és Jerevánban 2022 óta jelentősen csökken. Bár Moszkva még rendelkezik néhány eszközzel, amellyel befolyásolhatja mindkét fővárost – különösen Jerevánt –, a régióban és a volt szovjet térségben gyakorolt hatalma a Szovjetunió felbomlása óta gyengül. Ez a történelmi folyamat Oroszország ukrajnai inváziója óta felgyorsult.

Ez az írás azt vizsgálja, hogy az Egyesült Államok láthatóan fokozódó szerepvállalása hogyan és miért befolyásolhatja Oroszország érdekeit a Dél-Kaukázusban, hogy Moszkva képes-e ellenállni ennek a változásnak, és ha igen, hogyan.

A Trump-útvonal

Az Azerbajdzsán, Örményország és az Egyesült Államok vezetői által Washingtonban tartott legutóbbi találkozókon több memorandumot vitattak meg és írtak alá, amelyek olyan területeket fednek le, mint a regionális összeköttetés, az energia, a kereskedelem és a tranzit, a beruházások, a mesterséges intelligencia, a digitális infrastruktúra, a védelem, a biztonság és a terrorizmus elleni küzdelem.

A háromoldalú csúcstalálkozó legfontosabb eredménye az volt, hogy Azerbajdzsán és Örményország vezetői közös nyilatkozatot írtak alá, amelynek tanúja az Egyesült Államok elnöke volt. Bár ez nem végleges békeszerződés, a nyilatkozat megteremti az alapot egy közeljövőbeli békekötéshez. Emellett Örményország és Azerbajdzsán külügyminiszterei parafálták az Azerbajdzsáni Köztársaság és az Örmény Köztársaság közötti béke és az államközi kapcsolatok létrehozásáról szóló megállapodás tervezetét. Aláírták továbbá az EBESZ soros elnökéhez címzett közös levelet, amelyben az EBESZ minszki folyamatának és a hozzá kapcsolódó struktúrák lezárását kérik. A megállapodás véglegesítéséhez és ratifikálásához azonban további lépésekre van szükség. Azerbajdzsán elvárja Örményországtól, hogy módosítsa alkotmányát az Azerbajdzsánnal szembeni területi igényeinek megszüntetése érdekében, a megállapodás aláírásának előfeltételeként.

A közös nyilatkozat másik fontos rendelkezése a két ország közötti közlekedési és kommunikációs kapcsolatok megnyitására irányuló kötelezettségvállalás. A nyilatkozat felvázolja az örmény területen megvalósítandó különleges összeköttetési projektet, a nemzetközi békéért és prosperitásért létrehozandó Trump-útvonalat (TRIPP). A nyilatkozat szerint Örményország az Egyesült Államokkal és kölcsönösen elfogadott harmadik felekkel együttműködve létrehozza a TRIPP-projekt keretrendszerét. Ez az útvonal azonos a Zangezur-folyosóval, amelyet Oroszország 2020 óta sikertelenül próbál létrehozni és ellenőrzése alá vonni. Az orosz médiában keringő pletykák és aggodalmak ellenére a technikai részletek – például az építkezés és, ami még fontosabb, a biztonsági intézkedések – még további megbeszélések tárgyát képezik.

Oroszország elhagyja a Dél-Kaukázust?

A feszült politikai kapcsolatok ellenére Oroszország továbbra is Örményország és Azerbajdzsán egyik fő kereskedelmi partnere. 2024 végére az Oroszország és Örményország közötti kereskedelmi forgalom megduplázódott, elérve a 12,4 milliárd dollárt, ami 56,5%-os növekedést jelent 2023-hoz képest. 2025 első felében azonban az Oroszországgal folytatott kereskedelem jelentősen visszaesett, 7,5 milliárd dollárról körülbelül 3,4 milliárd dollárra, ami 2,2-szeres csökkenést jelent. Ennek ellenére Oroszország továbbra is Örményország vezető külkereskedelmi partnere.

Az Azerbajdzsán és Oroszország közötti kereskedelmi forgalom 2024-ben körülbelül 4,8 milliárd dollár volt, ami 10,1%-os növekedést jelent, ezzel Oroszország Azerbajdzsán harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere Olaszország és Törökország után. 2025 első felében az Oroszországgal folytatott kereskedelem elérte a 2,52 milliárd dollárt, ami 16,2%-os növekedést jelent 2024 azonos időszakához képest, a Baku és Moszkva közötti folyamatos politikai feszültségek dacára.

Alekszej Overcsuk orosz miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy az Örményország és az Európai Unió közötti esetleges közeledésről folyó tárgyalások máris „komoly negatív gazdasági hatást” gyakorolnak az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokra. Overcsuk figyelmeztetett arra, hogy az orosz vállalkozók egyre óvatosabbak az örményországi üzleti tevékenységgel kapcsolatban, ami burkolt fenyegetésként is értelmezhető. Hasonló fenyegető üzenetek és jelentések jelennek meg egyre gyakrabban az orosz médiában az Azerbajdzsánnal fennálló gazdasági kapcsolatokról, beleértve az azerbajdzsáni vendégmunkásokra gyakorolt nyomást is. Oroszország gazdasági befolyása azonban Örményországgal szemben erősebb, mint Azerbajdzsán esetében.

Trump útvonala vagy Putyin folyosója?

A Dél-Kaukázus kritikus csomópontja a főbb nemzetközi közlekedési útvonalaknak, többek között az Észak-Dél Nemzetközi Közlekedési Folyosó (INSTC) nyugati útvonalának és az „Egy Öv, Egy Út” (Belt and Road Initiative, BRI) kelet-nyugati közlekedési folyosójának. Ezek az útvonalak világgazdasági szempontból létfontosságúak a régió fejlődése számára. A Halford Mackinder Heartland Theory című művében megfogalmazott elméletet átfogalmazva: aki Eurázsia nemzetközi közlekedési útvonalait ellenőrzi, az végső soron a globális kereskedelem és a világgazdaság jelentős részét is befolyásolja. A regionális és globális hatalmak – Kína, Oroszország, az Európai Unió, Törökország és Irán – már részt vesznek ezekben a projektekben. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok most belép ebbe a szállítmányozási versenybe, hogy biztosítsa jelenlétét a Kínát Európával összekötő útvonalakon és olyan lehetséges közlekedési csatornákon, mint az Oroszország–Irán–India kapcsolat. Ez a lépés valószínűleg nem csak a jelenlegi amerikai kormány azon törekvését tükrözi, hogy politikai haszonszerzés céljából megoldjon egy újabb konfliktust, hanem egy olyan stratégiai prioritást is, amely a jövőbeli amerikai elnökök napirendjén is szerepelni fog.

A közlekedési útvonalak a második karabahi háború óta kulcsfontosságúak a Baku és Jereván közötti kapcsolatokban, és Moszkva egészen a közelmúltig aktív szerepet játszott az ellenőrzésükben. Oroszország az örmény–azeri útvonalak újbóli megnyitását az örményországi, iráni és törökországi vasúti összeköttetés megteremtésének, valamint az Azerbajdzsán és a Nahicseván exklávé közötti vasúti kapcsolat ellenőrzése érdekében tartja fontosnak, amely az orosz határőrizeten át kapcsolódhatna Törökországhoz. Orosz logisztikai vállalatok és szakértők szerint a Rasht–Astara vasútvonal nem az egyetlen, sőt talán nem is a legoptimálisabb megoldás az INSTC nyugati útvonalán a vasúti forgalom fellendítésére. Alternatív megoldás lehet a nahicseváni Julfa állomáson keresztül történő tranzitforgalom újraindítása, amely a szovjet korszakban megkönnyítette a teherforgalmat a Szovjetunióból Iránba – a Zangezur-folyosón keresztül.

A Trump-útvonal tervezetének bejelentését követően egy iráni tisztviselő kijelentette, hogy Irán meg fogja akadályozni egy amerikai folyosó létrehozását a kaukázusi régióban, függetlenül attól, hogy Moszkva egyetért-e Teheránnal. Bár elképzelhető, hogy Moszkva közös érdekeinek érvényesítése érdekében nyomást gyakorol Teheránra, Oroszország hivatalosan nem bírálta a Washingtonban kötött megállapodásokat. A Kreml azonban felhasználhatja ezt a helyzetet alkupozícióként a Washingtonnal folytatott tárgyalások során. Az orosz külügyminisztérium (MFA) pozitívan értékelte az örmény–azeri békeegyezményt. Ugyanakkor az MFA hangsúlyozta, hogy Oroszország figyelmesen elemzi az Egyesült Államok nyilatkozatait a regionális kommunikáció blokádjának feloldásáról. Emellett Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Egyesült Államok és Azerbajdzsán elnökeivel tartott találkozójáról. Putyin elismerte a Jereván és Baku közötti tartós béke irányába tett lépések fontosságát, ugyanakkor megismételte Oroszország hajlandóságát, hogy segítséget nyújtson a 2020 és 2022 között legmagasabb szinten aláírt háromoldalú megállapodásoknak megfelelően, amelyek célja az örmény-azeri kapcsolatok teljes normalizálása, beleértve a régió közlekedési összeköttetéseinek feloldását. Bár Moszkva aggodalmát fejezi ki a legutóbbi fejlemények miatt, úgy tűnik, nem volt hajlandó nyíltan szembeszállni Trump kezdeményezésével a Washingtonnal folyó tárgyalások és az alaszkai találkozó előtt. Jelenleg Moszkva az Ukrajnával és az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatok „normalizálását” tartja prioritásnak a dél-kaukázusi fejleményekkel szemben. Bár Moszkva továbbra is „létfontosságú érdekeinek körébe” sorolja az övezetet, a Kreml saját logikája szerint a dél-kaukázusi kérdésekkel való foglalkozást elhalaszthatja, amíg elsődleges céljait el nem éri.

Oroszország ugyan továbbra is rendelkezik eszközökkel, amelyek segítségével nyomást gyakorolhat Bakura, de a moszkvai beavatkozás mértékét tekintve úgy tűnik, hogy fő célpontja Jereván. Az egyes örmény politikai csoportokra gyakorolt politikai befolyáson és az országban található katonai bázisokon túl az orosz vállalatok több stratégiai gazdasági ágazatot is ellenőrzésük alatt tartanak Örményországban, köztük a Dél-Kaukázusi Vasutat, az Orosz Vasutak leányvállalatát. Ez a vállalat 2008 óta üzemelteti az örmény vasúthálózatot egy 30 éves koncessziós szerződés keretében, amely további 10 évvel meghosszabbítható. Ez problémákat okozhat a Trump-útvonal megvalósítása során.

Ideális esetben a Zangezur-folyosó megvalósítása hasonló módon történhetne, mint az 1990-es évek kaszpi-tengeri olajkonzorciumának esetében. Moszkva elégedetlensége és Baku elleni időszakos fellépései ellenére az orosz vállalatok részt vettek a projektben. Egy ehhez hasonló megállapodás nemcsak felgyorsíthatná a közlekedési útvonal fejlesztését és megnyithatna más kommunikációs csatornákat is a Dél-Kaukázusban, hanem elősegítené az Azerbajdzsán és Örményország közötti tartós békét is. Egy ilyen projekt azonban csak akkor valósítható meg, ha Washington és Moszkva képesek rendezni egymás közötti ellentéteiket, nemcsak a Dél-Kaukázusban, hanem Ukrajna vonatkozásában és más geopolitikai kérdésekben is.

Ennél is fontosabb, hogy az ilyen közös projektekben való együttműködés megköveteli Moszkvától, hogy elfogadja a szomszédságában bekövetkezett geopolitikai és világgazdasági változásokat azokon a területeken, amelyeket egykor „jogszerű befolyási övezetének” tekintett. Jelenleg Moszkva nem tűnik felkészültnek ezekre a lépésekre.

Következtetés

Bár a gyors megoldás mindkét nemzet és a régió számára kívánatos lenne, a konfliktus etnikai jellege, a 20. század eleje óta tartó hossza, az Örményország és Azerbajdzsán közötti gazdasági egyenlőtlenségek, a két ország nemzetközi színtéren megmutatkozó hatalmi képességei, valamint földrajzi korlátai miatt a tartós béke elérése érdekében mindenképpen egy nagyhatalom beavatkozására van szükség Baku és Jereván között. Ebben a tekintetben az illető nagyhatalom nemcsak biztonsági garanciákat, hanem befektetéseket, technológiát és kereskedelmi lehetőségeket is kínálhat, ami vonzóbbá teszi fellépését. Az Egyesült Államokhoz képest Oroszország jelenleg kevesebb előnyt és több fenyegetést kínál, ami csökkenti esélyeit arra, hogy elnyerje Baku és Jereván rokonszenvét. Ráadásul Moszkva kül- és biztonságpolitikája az elmúlt években egyre inkább elidegenítette magától a volt szovjet tagköztársaságokat, felgyorsítva a Szovjetunió végső felbomlásának elkerülhetetlen történelmi folyamatát. Ironikus módon, míg Putyin és szövetségesei Gorbacsov hibáit kritizálják a „Szovjetunió bukásának előidézéséért”, a történelem valószínűleg Putyin közelmúltbeli politikáját fogja elítélni a szovjet birodalom politikai örökségének gyorsított összeomlása miatt.

A bizonytalanságok ellenére Baku és Jereván biztonsági garanciákat kér Washingtontól, és az Egyesült Államok szerepvállalása a régióban mindkét ország számára elengedhetetlen ahhoz, hogy ellensúlyozza Oroszország fenyegető magatartását Örményország és Azerbajdzsán irányában. Ebben az értelemben a washingtoni találkozó és az aláírt megállapodások előnyösek Baku és Jereván számára, még ha nem is oldanak meg minden problémát. A tartós béke elérése és a kommunikációs csatornák megnyitása Örményország és Azerbajdzsán között azonban mindkét nemzettől, vezetőik szándékától, valamint az érintett nagyhatalmak érdekeinek összehangolásától – vagy egy regionális hegemónia kialakulásától – is függ. Oroszország dél-kaukázusi befolyása 1991 óta csökken, 2022 óta pedig egyre gyorsul a hanyatlás. Moszkva már nem rendelkezik kizárólagos jogokkal a régióban. Oroszország azonban földrajzi közelsége miatt nem vonul ki a Kaukázusból. Helytelen lenne azt állítani, hogy az orosz befolyás a Dél-Kaukázusban teljesen véget ért. Az, hogy Oroszország befolyása a Dél-Kaukázusban a jövőben növekedni fog-e, az ország gazdaságának állapotától, külpolitikájától és a világpolitika fejleményeitől függ.

Alijev finoman fogalmaz: az Ukrajna elleni 2022-es támadás végső soron pont azt az állapotot borította fel, amelyben a Kreml kényes egyensúlyt próbált fenntartani a posztszovjet térség összes, főként általa szított krízise esetében, és a közvetítésből vagy „békefenntartásból” származó hasznot vastagon lefölözhette. 2022 februárja óta az ukrajnai háború prioritást kell élvezzen minden egyéb válsághelyzet előtt – és a legújabb fejlemények nem ara utalnak, hogy akár ezt az elsődleges fontosságú mérkőzést is megnyerhetik.

Moszkva el fogja veszíteni az ukrajnai háborút, ahogy elveszítette befolyását Szíriában és elveszítette beleszólását a Zangezur-folyosó ügyeibe is.

A Kreml urait csak egy nagyon aktuális magyar közmondással tudom biztatni, melyet nap, mint nap használunk az elmúlt tizenöt évben. „Mindig van lejjebb!”

 

Szele Tamás