Életem folyamán nagyon kevés olyan időszakot tapasztaltam, amikor nem álltam valamilyen módon célkeresztben, nem figyeltek meg, hallgattak le vagy legalábbis nem tartottak nyilván. Talán az 1990-es évek volt ilyen, legalábbis 1998-ig, Előtte is, utána is sokszor megesett az ilyesmi, bár ritkán volt következménye is. Viszont mindig megnyugtató, ha az ember tudja, hogy a fegyver, aminek a célkeresztjében áll, vízipisztoly és nem távcsöves puska.

Ma két erre mutató jelet is tapasztaltam. Az első a Szuverenitásvédelmi Hivatal friss tanulmánya, mely .pdf formájában olvasható a maga teljességében, és műfajilag az ügyes szélhámosság kategóriájába tartozik. Lássuk a címét!

„A KÜLFÖLDI BEAVATKOZÁS ELLENI KÜZDELEM LEGFONTOSABB TEREPE AZ ONLINE MÉDIA”

Bolond, aki tagadja. Idézzünk is belőle.

„A globalista, progresszív nyomásgyakorló hálózat működési modelljének kulcsfontosságú eleme a média befolyásolása. A nemzetközi és hazai médiatér mesterséges átalakítása idegen államok politikai és gazdasági érdekei mentén, a közéleti tájékozódás forrásainak manipulálása külföldről finanszírozott médiatermékek által kettős célt szolgál: a globalista elit érdekeivel ellen tétes politikai álláspontok felszámolását a közbeszédben, továbbá a nemzetállamokat, azok polgárait megillető szuverén döntéshozatal feltételeinek ellehetetlenítését.”

Nono. Ez akkor igaz, ha a „globalista”, a „progresszív” és az „elit” szavak helyett „oroszt”, „propagandát” és „Kremlinitát” olvasunk.

„A közvélemény-kutatás alátámasztja, hogy a lakosság Európa-szerte érzékeli a médiatér manipulálására irányuló külföldi kísérleteket, és azok céljaként egyértelműen idegen államok politikai érdekérvényesítési szándékait jelöli meg. Az európaiak kétharmada (66 százaléka) találkozott már olyan médiatartalommal, amelyről azt feltételezte, hogy valamely idegen állam érdekeit, propagandacéljait szolgálja, továbbá a lakosság több mint fele a vizsgált európai országok mindegyikében ezt tapasztalta. Magyarországon az európai átlagot jelentősen meghaladó többség, a megkérdezettek csaknem háromnegyede (73 százaléka) számolt be arról, hogy találkozott már idegen állam propagandacéljait szolgáló médiatartalommal.

Az európai – köztük a magyar – polgárok szerint a médiatermékek külföldi finanszírozásának valódi mozgatórugója nem az értékvezéreltség, hanem a politikai érdekérvényesítés. Ennek megfelelően az európai és a magyar válaszadók több mint kétharmada (67-67 százaléka) úgy véli, hogy az idegen államok nem a média sokszínűségének megteremtéséért és a polgárok tájékoztatása érdekében finanszíroznak politikai médiatermékeket, hanem azért, hogy a saját érdekeik szerint befolyásolják a médiatartalmakat.”

Ezen javítani sem kell sokat, csak tessék az „idegen állam” helyett „Oroszországi Föderációt” olvasni.

„Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon a megkérdezettek az online hírlapokat (72 százalék) és a közösségi média tartalmait (71 százalék) ítélik a legveszélyesebbnek a külföldi befolyásolás szempontjából, amelyek – a Szuverenitásvédelmi Hivatal korábbi megállapításaival egybehangzóan – kulcsszerepet játszanak abban a nemzetközi kommunikációs infrastruktúrában, amely politikai nyomásgyakorlás céljából a közhangulat mesterséges áthangolásának szándékával szerveződött.”

Bizony, kérem, ilyen veszélyes az orosz propaganda, felhasznál mindent. Online hírlapokat – elég beleolvasni a Pesti Srácokba például, de a Mandiner se kutya – de még a közösségi médiát is, ott vannak rögtön a Digitális Polgári Körök. És az is tagadhatatlan, hogy az orosz nyomásgyakorlás nemzetközi infrastruktúrára épül.

„A kutatási adatok tanúsága szerint tagadhatatlan, hogy a lakosság Európa-szerte a külföldi beavatkozási kísérletek célpontjaként tekint a médiatermékekre, és prioritásként fogalmazza meg a médiafinanszírozási viszonyok átláthatóságának megteremtését. Összességében az európaiak 89 százaléka ítéli fontosnak, hogy a politikai médiatermékek finanszírozása átlátható legyen. Még a transzparenciára legkevésbé igényt tartó Csehországban (77 százalék) és Lettországban (84 százalék) is a válaszadók több mint háromnegyede tartja fontosnak a közéleti médiatermékek pénzügyi hátterének átláthatóságát; Magyarországon (88 százalék) az európai átlaghoz hasonló arányt rögzíthetünk ebben a kérdésben.”

Nagyon helyes. Már várom a Megafon pénzügyi hátterének átvilágítását, mert az nagyobb titok, mint a kóla receptje. Nagyobb, mint a KDNP taglétszáma, de még annál is nagyobb, mint az, hogy kicsoda Zsolti bácsi. Az maga a misztérium, a Grál, a Bölcsek Köve – követeljük a nyilvánosságra hozatalát!

Rendben van, én itt kicsit csaltam, mert a bidenező-liberálisozó részeket kihagytam a „tanulmány” szövegéből (azért az idézőjel, mert ez még jegyzetnek is rövid, nemhogy tanulmánynak), de van egy sajátos szépsége, mikor ilyeneket ír egy kulcsfontosságú állami hivatal. Egy rendszerváltás után lehet, hogy még hivatkozni is fognak erre a pár oldalra, azt mondják majd: ők így álltak ellen, így bomlasztották belülről a rezsimet. Azért nyalták az alfelét, hogy aranyeret okozzanak neki.

Lépjünk tovább, ugyanis a második hír már maga a tragikomédia. A következőket hozta nyilvánosságra a Facebookon Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, másként szólva vakvezető világtalan:

„!! Magyarország válasza az ukrán cenzúrára !!

Az Európai Unióba igyekvő Ukrajna külföldi – köztük magyar – internetes híroldalakat blokkolt, mert azok kritikusan mertek írni az oroszok elleni szankciós politikáról, Ukrajna fegyveres támogatásáról, az Európai Uniót és a NATO-t széttagoltként (!) és nem túl hatékony szervezetként merészelték ábrázolni.

Az igazi bűn azonban, hogy írni merészeltek a Soros Alapítvány befolyásolási tevékenységéről. (!!!)

Magyarország a viszonosság elvét követve a mai napon tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők.

Nem hiszem, hogy sokan olvasnák az ukrán Pravdát vagy akárcsak vágynának rá. Egy szuverén országnak azonban arányos választ kell adni a teljesen indokolatlan támadásra.

Ha pedig az Európai Unió széttagoltsága Ukrajnában állami cenzúrára ad okot, akkor itt az ideje, hogy Ukrajna lemondjon csatlakozási szándékáról.

Az ukrán csatlakozással az EU csak még széttagoltabbá válna.

Ha pedig valaki cenzúrára vágyik, akkor jobb lenne, ha Sorosék szuverén országok belpolitikájába való beavatkozását korlátozná, nem az erről szóló szabad véleménynyilvánítást.

Az érintett ukrán hírportálok a következők:

1. tsn.ua

2. oboz.ua

3. anons-zak.com.ua

4. ungvar.uz.ua/

5. zakarpattya.net.ua/

6. pravda.com.ua

7. hromadske.ua

8. nv.ua

9. lb.ua

10. insiderinfo.com.ua

11. uaonline.com.ua

12. eurointegration.com.ua”

Én, kérem, most úgy érzem magamat, mint akit kitiltottak Tanganyikából. Sosem jártam Tanganyikában, most sem vagyok ott és a jövőben sem szándékozom odautazni, nincsenek tanganyikai érdekeltségeim, nem kapok onnan pénzt, sőt, a Tanganyikai Köztársaság 1964-ben még meg is szűnt, területe most Tanzániához tartozik, tehát ha akarnék, próbálnék, akkor sem tudnék odalátogatni, de mindenesetre borzalmasan lesújt a tilalom.

A miniszter most magiszternek képzelhette magát, és célba lőtt a rinocéroszra a vízipisztolyával. Ezeket a lapokat valóban kevesen olvassák Magyarországon, és az olvasók zöme a külpolitikai sajtó munkatársa. Tegyük hozzá: még információs forrásként is ritkán fordulunk ezekhez a lapokhoz, nem azért, mert hazudnának, hanem azért, mert sokkal kényelmesebben hozzáférhetőek más forrásokból és más nyelveken, legalábbis számomra.

Nem fogja elhinni, minimagiszterkém, például oroszul. Meg angolul. Időnként kínaiul vagy románul.

Ez a tilalom – ami egyébként nem is működik, a listán szereplő címek kétharmada elérhető, magáról a listáról is, kipróbáltam! – leginkább csak a Magyarországra menekült ukránok számára lesz kellemetlen, a független sajtó működését a legkevésbé sem befolyásolja. Kulcsfontosságú hírforrás nem szerepel rajta, de hát ezt egy kvalitásos mikroszternek, bocsánat, miniszternek nincs honnan tudnia.

Különben pedig… még a nálunk élő ukrán emberek is két mozdulattal oldják fel a tilalmat. Ugyanis ők tudják, amit a magyar kormány nem, miszerint fél Oroszország VPN-en keresztül olvassa a nyugati és orosz ellenzéki híreket. Oroszország másik felének nagyobb része egyáltalán nem olvas híreket, kicsiny töredékük pedig beéri a Kreml manipulált információival. De ez egy abszolút kisebbség.

A VPN egy olyan szoftver, amit letölt az ember egy mérsékelt összegért, és utána tetszés szerinti területen keresztül jelentkezik be a céloldalra, például Kuala Lumprból, a Tonga Királyságból vagy Madagaszkár szigetéről. Innentől kezdve 1. követhetetlen, tessék kiküldeni érte az illetékeseket Nuku’alofára vagy Antananarivóba, 2. semmiféle országos tilalom rá nem érvényes. Mindez pár dollárért megoldható. Ingyen is, egyébként, de megbízhatóbb a fizetős szolgáltatás. Csak – például számomra – még erre sincs szükség, hiszen máshonnan szerzem az információimat, melyeknek forrását mindig kényes pontossággal megjelölöm.

Értem hogy azért nem tudott erről az Oroszországban elterjedt módszerről, mert az oroszoknak, hogy úgy mondjam, nem a képes felével szokott találkozni, hanem izé, ellenkezőleg, és emiatt a nyelvüket sem érti, de ennél értelmetlenebb intézkedést rég láttam már.

Azt mondja, de jó, hogy szólok, betiltják a VPN használatát is?

Sok erőt és jó egészséget hozzá, Putyin négy éve próbálkozik ezzel, a siker legkisebb reménye nélkül.

Akkor betiltják magát az internetet?

Még szebb, mert ezzel betiltják a DPK-kat, a Megafont, az Origót, a Magyar Hírlapot, a Pesti Srácokat és a Mandinert is, sőt betiltják például az adóhivatalhoz bekötött kasszákat, a bankrendszert és a rendvédelmi szervek, valamint a fegyveres testületek teljes kommunikációs rendszerét is. Az oktatást, a postát, a vasutat és az egészségügyet csak azért nem említem, mert azok internet használata mellett sem működnek már.

Kérem, így néz ki az, amikor a műszaki analfabéták faragják nyírfácskából a mikroprocesszort. És csodálkoznak, hogy nem működik. Addig nincs baj, míg kötelezővé nem teszik az alkalmazását minden területen, onnantól kezdve minden leáll.

Most is célkeresztben érzem magamat, mint életem nagyobbik részében. De mégis megnyugtató tudni, hogy finoman szólva sem mesterlövész kezében van a fegyver – és az is, hogy vízipisztollyal céloznak rám.

Csak azt ne tessék elvárni, hogy még féljek is ettől az óvodás háborúsditól.

Ne tessenek már ilyen nagyon ijesztgetni engem, mert még a végén nyugtalanul hálok és aztán morcos leszek másnap.

Akkor pedig rettenetes vagyok.

Rosszabb, mint egy nagyképű kiskölyök, vízipisztollyal.

 

Szele Tamás