Optimista olvasóimat ki kell ábrándítanom: nem látszik reális lehetőség egy békeszerződésre Ukrajna és az Oroszországi Föderáció között, Donald Trump minden közvetítése dacára – vagy talán pont amiatt. Viszont előbb vagy utóbb lesz ilyesmi, de mi biztosítja azt, hogy Oroszország be is fogja tartani, amit aláírt? Semmi, eddig is csak azt tartották be, amihez kedvük volt, és azt se örökké.

Épp ezért lesz égető szükség egy széles körű nemzetközi garanciarendszerre, ami meggátolja az újabb orosz támadást. De mifélék legyenek ezek a garanciák? Ezt járta körül a Foreign Affairs tanulmánya, melynek a Moscow Timesban megjelent változatát ismertetem az alábbiakban.

Az ukrajnai háború befejezéséről szóló vitákban az Egyesült Államok és az európaiak egyre inkább arra koncentrálnak, hogy biztonsági garanciákat nyújtsanak Kijevnek – írja Samuel Charap, Oroszország- és Eurázsia-szakértő, a Rand Corporation vezető politológusa, és Jeremy Shapiro, az Európai Tanács Nemzetközi Kapcsolatok Kutatóintézetének igazgatója. Az Oroszországgal fennálló évtizedes konfliktus és a negyedik éve tartó teljes körű háború után Ukrajna teljesen jogosan bizalmatlan Moszkva iránt bármilyen tűzszüneti megállapodás tekintetében.

Mielőtt bármilyen megállapodást aláírna, Kijev dokumentumokkal alátámasztott biztosítékokat szeretne kapni kulcsfontosságú partnereitől, hogy egy új orosz támadás esetén nem marad egyedül.

Egyes szövetségesek azt javasolták, hogy Ukrajnának olyan garanciákat adjanak, amilyenek a NATO alapokmányának 5. cikkében szerepelnek: egy NATO-tagállam elleni támadás egyben valamennyi tagállam elleni támadásnak is minősül.

Mások azt javasolják, hogy európai csapatokat telepítsenek Ukrajnába, hogy a garanciák gyakorlati hatályt nyerjenek.

Mindkét javaslat elégtelennek tűnik. A NATO-szövetségesek határozottan elutasították, hogy közvetlenül háborúba lépjenek Oroszországgal, ezért bármilyen arról szóló ígéret, hogy új konfliktus esetén harcolni fognak ellene, valószínűtlennek tűnik. A Kreml tisztában van ezzel, és az efféle nagy szavak nem fogják megállítani.

A háború utáni garanciák csak akkor lesznek valósak Ukrajna számára, ha azok valódi kötelezettségvállalásokat tartalmaznak arra az esetre, ha Oroszország megsérti a tűzszüneti megállapodást. Más szavakkal: ha Moszkva újra támad, Ukrajna szövetségesei ismét maximális szankciókat vezetnek be Oroszország ellen, további pénzügyi támogatást nyújtanak Kijevnek és a békeidőben szokásosnál nagyobb katonai segítséget nyújtanak. Az Egyesült Államoknak és partnereinek törvénybe kell foglalniuk ezeket a kötelezettségvállalásokat, és olyan mechanizmusokat kell létrehozniuk, amelyek automatikusan aktiválódnak, ha Oroszország támad.

Az ilyen garanciák természetesen nem egyenértékűek a NATO alapokmányának 5. cikkével. De ha ezeket békeidőben olyan intézkedésekkel kombinálják, amelyek az ukrán hadsereg megerősítését célozzák (amely továbbra is Oroszország megfékezésének fő eszköze), akkor mégis módosíthatják a Kreml számításait. Az Egyesült Államoknak és Európának úgy kell cselekednie, hogy bármilyen új agresszív cselekmény túl sokba kerüljön Oroszországnak – még közvetlen katonai beavatkozás nélkül is.

Nem harcolni: támogatni!

A NATO-országok 2022 februárja óta jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy támogassák Kijevet Oroszország elleni harcában: szankciókat vezettek be és szigorítottak meg, hírszerzési információkat adtak át Ukrajnának, komplex fegyvereket szállítottak neki, többek között légvédelmi rendszereket is. De következetesen kijelentették, hogy nem állnak készen arra, hogy Ukrajna érdekében háborút indítsanak egy nukleáris hatalom ellen, és nem voltak hajlandók csapatokat küldeni oda; ugyanezen okból tagadták meg Ukrajnától a NATO-ba való felvételt a közeljövőben. Nem engedik Ukrajnának, hogy a rendelkezésre bocsátott fegyvereket úgy használja, hogy az a szövetségesek közvetlen háborús részvételéhez vezessen.

Néhány európai ország legutóbbi ígérete, hogy a tűzszüneti megállapodás megkötése után csapatokat küldenek Ukrajnába, a hozzáállás megváltozását jelezheti. De semmiféle visszatartó kontingens, ahogyan az európai vezetők ezeket az erőket nevezik, nem tűnik elegendőnek. Európa eddig nem volt hajlandó hadba szállni Kijev nevében: ez nem tartozik alapvető érdekei közé. Az európai országok lakossága is következetesen ellenzi a közvetlen beavatkozást. A fegyverszünet után történő csapattelepítés nem fogja megváltoztatni ezeket a realitásokat. Ha Franciaország, Nagy-Britannia vagy más országok csapatokat küldenek, és azok orosz támadásnak lesznek kitéve, akkor gyorsan el kell hagyniuk pozícióikat.

Az Egyesült Államok és Európa nem állnak készen arra, hogy Ukrajnáért harcoljanak. Ugyanakkor egyértelműen jelzik, hogy készek újra és újra szankciókat bevezetni Oroszország ellen, valamint támadó fegyvereket, pénzügyi támogatást és hírszerzési információkat biztosítani Kijevnek. Az Ukrajna és legfontosabb partnerei között 2024-ben aláírt kétoldalú biztonsági megállapodások már most arra köteleznek több NATO-tagállamot (köztük az Egyesült Államokat), hogy háború alatt és után is folyamatosan nyújtsanak ilyen segítséget Kijevnek. De Ukrajnának szüksége van arra is, hogy partnerei jelentős mértékben növeljék támogatásukat egy új orosz támadás esetén, és egy világos struktúrára, amely biztosítja ennek a ígéretnek a betartását. Ukrajna garanciavállalóinak egyértelműen tudatosítaniuk kell Moszkvával, hogy egy új támadás nem csak ukrán ellenállásba ütközik majd, hanem a külső segítség jelentős megerősítésébe is.

A legegyszerűbb eszköz a szankció

Bármilyen megállapodás jön létre Moszkvával az ukrajnai tűzszünetről, az Egyesült Államok és Európa valószínűleg bele kell egyezzenek a gazdasági korlátozások enyhítésébe. De ha Moszkva megszegi a megállapodást, Ukrajna szövetségeseinek újra ki kell zárniuk az orosz bankokat a SWIFT rendszerből, vissza kell állítaniuk a kettős felhasználású termékek és a csúcstechnológiák exportkorlátozásait, meg kell tiltaniuk az orosz államadósság-ügyleteket és az energetikai beruházásokat, valamint be kell vezetniük az exportált olaj árának felső határértékét.

A szankciókat fokozatosan lehet visszavonni, növelve a nyomást, ha újabb agresszióra kerül sor. Az első szint a külföldön lévő pénzeszközök befagyasztását jelentheti; a második szint a hajózás, a biztosítás és a kereskedelmi műveletek elleni szankciókat; a harmadik szint pedig másodlagos szankciókat azok ellen, akik harmadik országokban olaj és gáz vásárlásával segítik Oroszország „háborús gazdaságát”.

A fegyverek elengedhetetlenek

A szankciók önmagukban nem állítják meg az orosz harckocsikat. Ukrajnának több fegyverre lesz szüksége. Ha Moszkva beleegyezik a tűzszüneti megállapodásba, az Egyesült Államok és Európa átáll az offenzív fegyverek szállításáról olyanokra, amelyek segítenek Ukrajnának védelmi stratégiát kidolgozni: légvédelmi rendszerekre, páncéltörő fegyverekre és drónokra.

Ha Oroszország megsérti a megállapodást, az offenzív jellegű segítséget gyorsan növelni kell. Nagyobb hatótávolságú rakéták érkeznek, mint például az ATACMS az Egyesült Államokból és a Storm Shadow Franciaországból és Nagy-Britanniából, felgyorsulnak a harci repülőgépek, páncélos járművek, nagy hatótávolságú drónok és tüzérség szállításai. Ukrajna partnereinek fel kell oldaniuk a támadások hatótávolságára vonatkozó korlátozásokat, és engedélyezniük kell a biztosított rendszerek használatát orosz katonai célpontok ellen, ha azok közvetlenül kapcsolódnak az invázióhoz. Újraindul a közös hírszerzési adatok felhasználása az orosz erők megcélzására.

Pénzügyi segítség

A háború mind a harci potenciál, mind a gazdasági stabilitás próbája, és Ukrajnának pénzügyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy a háború körülményei között talpon maradjon. A G7-országoknak létre kell hozniuk egy állandó alapot Ukrajna stabilizálására, amelyből jelentősen növelhető a Kijevnek nyújtott segítség. Békés időkben az alap a helyreállítás és a makrogazdasági támogatás céljára szolgálna. Ha Oroszország visszatér az agresszióhoz, az alapnak nagyszabású költségvetési segítséget kell nyújtania és finanszíroznia kell a hadiipari termelést, hogy Ukrajna addig folytathassa a harcot, ameddig szükséges.

Törvényi szintű garanciák

Oroszország teljes körű inváziója után a külső segítség Ukrajnának nagyon esetleges volt, és ami még rosszabb, gyakran késett a politikai viták miatt. Ahhoz, hogy a biztonsági garanciák működjenek, a segítség nem lehet ilyen ingatag, nem függhet a politikai programtól, a segítséget gyorsan és automatikusan kell nyújtani. Ukrajna garanciavállalói ezért egyértelmű segélyezési struktúrát kell létrehozzanak, egyértelműen meg kell állapodniuk a segélyezési mechanizmus beindítását kiváltó helyzetekről, és alá kell írniuk a jogi és pénzügyi dokumentumokat, amelyek garantálják, hogy minden állam teljesíti kötelezettségeit.

Ukrajna szövetségesei a kötelezettségek egy részét törvények formájában is rögzíthetik. Az Egyesült Államok elfogadhatna egy törvényjavaslatot, amely automatikusan szankciókat vezetne be Oroszország ellen, és megnyitná az Ukrajnának szánt források elosztását új agresszió esetén. Az Európai Tanácsnak hasonló intézkedést kell hoznia. Az EU általában egyhangúlag dönt a szankciók bevezetéséről. Vannak azonban kiskapuk – például érdemes a minősített többség szabályát alkalmazni a korlátozások újbóli bevezetéséhez.

Az Ukrajnának nyújtott teljes körű támogatás újraindítási folyamatának gyorsnak és egyértelműnek kell lennie. Amint Kijev megvádolja Moszkvát a fegyverszünet megsértésével, a garanciavállaló államok külügyminisztereinek 48 órán belül össze kell ülniük, meg kell vizsgálniuk Ukrajna érveit és tanulmányozniuk kell a különböző forrásokból származó hírszerzési információkat. Ha a garanciavállalók többsége nem tartja hibásnak Ukrajna érveit, azonnal be kell vetni az Ukrajnának szánt teljes segélycsomagot. Egy ilyen rendszer jelentős hatalmat adhat Kijevnek, ám kritikus fontosságú a Kreml visszatartása szempontjából. Ellenkező esetben Oroszország fokozatosan átlépheti a tűzszüneti vonalat anélkül, hogy válaszintézkedéseket váltana ki.

Ahhoz, hogy Ukrajna gyorsan megkapja a szükséges katonai segítséget egy új orosz támadás esetén, az Egyesült Államoknak és Európának állandó szerződéseket kell kötnie a védelmi vállalkozásokkal nagy hatótávolságú rakéták, modern repülőgépek, tüzérségi rendszerek és más szükséges fegyverek gyártására. Ukrajna szövetségeseinek is előre el kell helyezniük a lőszereket a szomszédos államok raktáraiban. A NATO-nak pedig gondoskodnia kell arról, hogy a németországi, lengyelországi és brit képzési központok rendelkezzenek az ukrán tartalékosok kiképzéséhez szükséges erőforrásokkal és lehetőségekkel.

Ellenőrzés és átláthatóság

Végül az Egyesült Államoknak és Európának rendszeresen felül kell vizsgálnia ezt a rendszert. Évente közös jelentést kell közzétenniük Ukrajna biztonsági helyzetéről, a garanciák hatékonyságáról és az Ukrajnának nyújtott segítség visszafizetésének mechanizmusairól. Az amerikai kongresszus, az Európai Parlament és az európai országok nemzeti parlamentjeinek is meghallgatásokat kell tartaniuk. Ez segít megőrizni a rendszer demokratikus legitimitását és a polgárok támogatását.

Mi reális, és mi nem lesz az soha?

A szankciók visszafizetésén, a finanszírozáson és a fegyverszállításon alapuló biztonsági garanciák nem bírnak a NATO alapokmányának 5. cikkében szereplő pátosszal, sem az európai csapatok Ukrajnában való bevetésének drámaiságával. Az ukránok nem számíthatnak arra, hogy az Egyesült Államok és Európa hirtelen úgy határoz, hogy bbelegyezik abba, amit már több mint tíz éve kategorikusan elutasított. De Kijev számára a leírt biztonsági garanciák egyáltalán nem illúziót jelentenek, hanem reális lehetőséget.

Ezek az intézkedések éppen azért reálisak, mert a NATO már bizonyította, hogy hajlandó alkalmazni őket. Ezek biztosíthatják Ukrajnát arról, hogy nem hagyják cserben – hamis remények nélkül. Megmutathatják Oroszországnak, hogy a támadás automatikus büntetést von maga után. Ukrajna saját erős fegyveres erőivel (és azok nyugati támogatásával békeidőben) együtt ezek az intézkedések komoly visszatartó tényezővé válhatnak a Kreml számára, és hosszú távú békét biztosíthatnak.

Ez a garanciarendszer talán valóban működhetne. Csakhogy még a megtárgyalásához vezető út is járhatatlannak tűnik jelenleg.

 

Szele Tamás