Nincs mit szépíteni a dolgon, bármit is harsogjon az orosz (és magyar) propagandamédia, az orosz gazdaság és társadalom recseg-ropog és könnyen lehet, hogy széthullani készül. Ez többnyire nem a hadijelentésekből vagy a nemzetközi diplomácia híreiből tűnik ki, hanem a kisebb fontosságúnak tűnő, helyi, belpolitikai vagy önkormányzati hírekből, ezeket elemezte Andrej Percev is a Riddle: Russia hasábjain ma. Akkor lássuk, mi újság a Nagy Földön.
Az orosz illetékesek egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy a hivatalos munkahellyel nem rendelkező oroszoknak is fizetniük kellene társadalombiztosítási járulékot. Szergej Sobjanin moszkvai polgármester szeptemberben vetette fel ezt a kérdést, majd a múlt héten Valentina Matvijenko, a Föderációs Tanács elnöke is megszólalt ugyanebben a témában.
„Amikor fiatal, egészséges, munkaképes emberek sehol sem dolgoznak, akkor vagy feketemunkát végeznek, vagy egyszerűen csak nem akarnak dolgozni. A kérdés tehát az, hogy milyen jövedelemforrásokból élnek? Van egy ötletem. Az országban a munkáltatók átlagosan 45 000 rubelt fizetnek munkavállalónként az egészségbiztosításért. Mondják meg nekem, kérem, az a 700 000 nem dolgozó moszkvai ember nem tudna két hónapig dolgozni, hogy legalább 45 000 rubelt keressen, és fedezze ezt az átlagos éves biztosítási díjat?”
– mondta Matvijenko a Föderációs Tanács költségvetési meghallgatásán. Nem sokkal később a Föderációs Tanács azt javasolta, hogy szüntessék meg Oroszország önfoglalkoztatási rendszerét, amely kísérleti jelleggel 2028-ig lenne érvényben. A kormány kijelentette, hogy nem menne ilyen messzire, de az önfoglalkoztatók jövőjével kapcsolatos kérdések továbbra is fennállnak – nehéz elképzelni, hogy a felsőház egyedül cselekedjen, vagy ezeket az ötleteket a Kreml beleegyezése nélkül terjessze.
Oroszország költségvetése szűkös, és a hatóságok extra forrásokat keresnek a háború folytatásához. Az önfoglalkoztatók, akik csak 6% adót fizetnek a cégekkel kötött szerződéseik alapján, és 4% adót a magánszemélyektől származó jövedelmük után – és egyáltalán nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot –, könnyű célpontot jelentenek.
Teljesen lehetséges, hogy a Föderációs Tanács itt a „rossz zsaru” szerepét játssza, és az önfoglalkoztatási rendszer teljes felszámolására törekszik. Most várható, hogy a jó zsaruk – a kormány és a Kreml – beavatkoznak, hangsúlyozva, hogy az önfoglalkoztatók milyen fontosak, és meghagyják adózási rendszerüket, de rákényszerítik őket a társadalombiztosítási járulékok fizetésére. Ez egy új „háborús költségvetéssé” válhat, amelyet a hatalom birtokosai kényszerítenek az orosz társadalomra. De a társadalombiztosítási járulékok mindenki számára történő előírása azzal a kockázattal jár, hogy felbomlik a Putyin vertikális hatalmi struktúrájában a hétköznapi polgárokkal kötött hallgatólagos megállapodás. A Kreml mindig is hangsúlyozta, hogy betartja a nagy társadalmi ígéreteit – az ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást. Ezeket adókból finanszírozzák, beleértve a dolgozók béréből levont járulékokat is, bár sokan nem tudják, hogy jövedelmük mekkora része megy társadalombiztosítási járulékokra, és ezáltal az „ingyenes” egészségügyi ellátásra. Az önfoglalkoztatók teljesen megússzák ezeket a befizetéseket. Ezért tűrik el az oroszok a szolgáltatások kritikusan rossz minőségét: tudják, hogy az ingyenes ritkán jelent jót (talán csak Moszkva egészségügyi rendszere lehet kivétel).
Azáltal, hogy az embereknek fizetniük kell a korábban „ingyenes” szolgáltatásokért, a Kreml átírja a társadalmi szerződést. Még a brutális 1990-es években is elkerülték a hatóságok az ilyen népszerűtlen intézkedéseket. Ennek ellenére „Putyin stabilitása” és a „vad 90-es évek” szembeállítása továbbra is a hivatalos propaganda alapeleme. A polgárok valószínűleg nem fogják örömmel fogadni társadalmi helyzetük romlását: a Matvijenko által közzétett számok (havonta körülbelül 4000 rubel fejenként) a legtöbb orosz családot súlyosan érintenék. Ráadásul a „fizetős” egészségügyi ellátással kapcsolatos panaszok csak növekedni fognak, ahogy az emberek elkezdenek azon tűnődni, hogy valójában hova kerül a pénzük. Dmitrij Peszkov kemény kijelentései alapján – miszerint az oroszok állítólag támogatják a háborút és Putyin irányvonalát, ezért el kell fogadniuk az adóemeléseket – a Kreml csak egy egyszerű, cinikus visszavágással fog szolgálni.
Az ukrajnai háború veteránjai, akik helyet szereztek a városi tanácsokban, összetűzésbe kerültek a vezetéssel, és jól fizetett állásokat követelnek. Vlagyimir Putyin szavaira hivatkoznak, miszerint a „specoperacija veteránjainak” kell alkotniuk az „új elitet”, és karrierlehetőségeket kell kapniuk. Ilyen botrányok robbantak ki Voronyezsben és Orjolban a városi tanácsok választásai után. Voronyezsben a városi közgyűlés élére Oroszország hőse, Andrej Diacsenko került, aki ugyan nem vett részt az ukrajnai háborúban, de harcolt Szíriában. Az alelnöki posztot Oleg Cserkeszov, az Egységes Oroszország lojális tagja kapta, aki az előző ciklusban is betöltötte ezt a tisztséget. De aztán váratlanul bejelentette indulását Mihail Gamburg is, az Egységes Oroszország képviselője, aki harcolt a háborúban.
Bírálta Cserkeszovot bírálta, mondván, hogy a kampány során „adományokat” csikart ki a jelöltekből az Egyesült Oroszország számára (ami a párt tagjai számára megszokott dolog). „Mi nem ültünk veled a lövészárokban. Nem tudom, mit művelsz ott. És biztosan nem értem, hogy volt merszed ehhez” – támadta Cserkeszovot Gamburg. A képviselő ezután viharosan távozott. Cserkeszov elég élesen visszavágott pártársának:
„Mindenkinek vannak ambíciói. A fickó valószínűleg szó szerint értette, hogy minden specoperacija-harcosnak vezetnie kellene a show-t. Mi mindannyian értékeljük, szeretjük és tiszteljük őket, de nem szoríthatjuk a tapasztalt képviselőket háttérbe.”
Orjol városi tanácsában a háborús veterán és előző ciklus alelnöke, Vlagyimir Sztrojev szállt versenybe az elnöki posztért. A hatóságok a másik alelnököt, Vlagyimir Negint támogatták, aki elnyerte a posztot. Gamburggal ellentétben Sztrojev nem távozott, de megosztott egy videót Putyinról, amelyben a veteránok előléptetéséről beszél, és a következő feliratot fűzte hozzá: „Egyáltalán ugyanabban az országban vagyunk?”
Sokatmondó, hogy sem Sztrojev, sem Gamburg nem olyan átlagos katonák, akiket az Egységes Oroszország választott ki polgári pozíciókba. A vezetői pozíciókba kerülő „veteránok” többsége egyébként is rendszerint a helyi elitből származik. Sztrojev, a házelnök-jelölt már alelnök volt, ráadásul az egykori regionális kormányzó unokaöccse. Gamburg biztonsági céget vezet. Mégis, az ilyen típusú emberek számára a háborús szolgálat nem jelent szabadjegyet a kinevezéshez. Az Egységes Oroszországnak és a helyi adminisztrációnak megvannak a saját tervei és ajánlatai.
A rendszer nyilvánvaló okokból ellenzi, hogy a háborús veteránokat olyan pozíciókba emeljék, ahol valódi befolyással és hatalommal rendelkeznek. Idén egyetlen hivatalos háborús veterán sem lett regionális parlamenti házelnök (és manapság ezek a pozíciók amúgy is inkább jelképesek, mint hatalmi jellegűek). A városi tanácsok elnöki posztjai üvegplafonná válnak a katonák számára – mind a valódi katonák, mind az elit tagjai számára, akik hangosan énekelve vonultak a frontra. Ebben a választási ciklusban Konsztantyin Kutjajnikov, Oroszország hőse átvette a tambovi városi duma vezetését, Szergej Szecsenov veteránt pedig újraválasztották a tomszki tanács elnökének. A városi önkormányzatok már régóta átadták a legtöbb hatalmat és költségvetési befolyást a vertikális láncnak. A városi tanácsok elnökei inkább fizetett tiszteletbeli véneknek tekinthetők (és sok közösségben az egyetlen olyan önkormányzati képviselők, akik munkabért kapnak). Néhány kormányzó – mint például Tomszk régió vezetője és a Kreml volt politikai munkatársa, Vlagyimir Mazur, vagy Tambov régió vezetője, Krasznodar volt polgármestere és a „Hősök ideje” program résztvevője, Jevgenyij Pervisov – bőkezűen osztogatja ezeket a juttatásokat, hogy elnyerje a katonaság tetszését és a felső vezetés kegyét. Mások még eddig sem mennek el.
Ilyen felállás mellett óhatatlanul összetűzések alakulnak ki az ambiciózus helyi elit háborús veteránjai között, akik Putyin retorikáját idézve követelik a helyeket. Számuk valószínűleg növekedni fog, talán valódi katonákat is magukkal vonzva, ahogy a rendszer kiosztja a néhány szabad regionális és önkormányzati pozíciót. De hamarosan rájönnek, hogy ezek a munkák több gondot okoznak, mint amennyi segítséget jelentenek a hétköznapi embereknek. A rangidős képviselők nem kapnak fizetést, de végig kell üljék a találkozókat, gyűléseket és el kell végezzék a papírmunkát is. Valódi befolyásuk sincs, csak a párt vonalát követik.
Megvont orvosi ellátás, katonák az önkormányzatokban… Oroszhonnak csak egy dolog hiányzik a teljes összeomláshoz. A szesztilalom. Ha azt is bevezetik: vége az ezeréves orosz államiságnak.
Szele Tamás