Ez a nap is eljött, pedig sokan hitték, hogy végleg megszűnt a lap, az oldal. De újrakezdjük, felkelünk a földről, a bíró még csak kilencig számolt és mi már tápászkodunk felfele, jöhet a következő menet. Nagyobb baj, hogy segédfogalmunk sincs, ki ütötte ki a lapot és miért: az előző támadáskor még voltak elképzeléseim, de most csak tanácstalanul vakartam a fejemet.
A Zóna első tönkretétele nem lehetett nagy szakmai feladat, bárki is követte el, mikor sikerült talpra állítani, tavaly november elején, el is kezdtem mindenféle védelmeket telepíteni rá – és ennek oka volt, egymás után fogta el a WordFence a támadásokat, amelyek azonban nem egy helyről érkeztek, a költő hazája széles nagyvilág, a hackeré meg pláne – ha most a magyar állam informatikai szakértője volnék, bonyolult dolgokat nyilatkoznék „összehangolt külföldi támadásokról”, de nem vagyok az, tudom, hogy a proxyszerverek világában megtámadhat a szomszédom is úgy, hogy Kuala Lumpuron keresztül hackel. Tudom, és nem vigasztal, mindenképpen álljon itt egy kép a december 28-i jelentésről, amit a WordFence küldött (minden héten jött ilyen, természetesen, csak most épp ez volt kéznél).
Január 21-ig minden ment a maga útján, a lapot lőtték, a lap védekezett, de megjelent. Épp befejeztem egy elég alapos oknyomozással járó írást a lakásukban megfagyott nélkülözőkről, akiknek a száma a jelek szerint nagyobb titok Magyarországon, mint a kóla receptje Amerikában, kint is volt már vagy tíz perce, mikor értesítés jött: a szolgáltatóm leállította az oldalt, ugyanis valakinek mégiscsak sikerült bejutnia, és adathalász vírusokat, férgeket, egyebeket kezdett szórni az oldalról. Az igaz, hogy csak pár másodpercig tehette, mert azonnal lekapcsolták a felületet.
Rendben van, létezik a Zónának egy tartalék felülete is, az írást átraktam arra (meg kellett jelennie, egy másik munkám függött tőle), igaz, hogy az egy ingyenes blogfelület, úgy összerakva, ahogy októberben, az akkori leállás idején telt tőlem, de – felület. Épp lehet rajta közölni, ha picit csúnyácska és nehezen kezelhető is. Azt használtuk tegnapig, volt, akinek tetszett, volt, akinek kevésbé, de nem volt más.
Azonban egy sajtótermékkel rosszabb nem eshet meg, mintha kimarad a megjelenése huzamosabb ideig. Egy napot még elfogadnak az olvasók, talán és esetleg, ha beteg az ember, indiszponált vagy egyéb jön közbe, egy nap még elcsúszhat. Legfeljebb pár kolléga tévedésből pezsgőt bont, amint az megtörtént 1990-ben a Mai Nap szerkesztőségében, ugyanis nem tudták, hogy a Kurír legelső korszakában nem jelent meg vasárnap – hét végén látták, hogy nincs, és nekiálltak megünnepelni a konkurencia gyors bukását. Hétfőn meg a másnaposság mellé megjött a Kurír is, mert a baj nem jár egyedül.
Két nap kimaradás már azzal jár, hogy elkezdenek jönni a levelek, üzenetek, megindulnak a találgatások, a harmadik napon már akad olyan marha is, aki vállalja a felelősséget a támadásért, pedig egy .zip-file-t sem lenne képes kitömöríteni, de Fekete Szeptembernek képzeli magát, aztán, ha még mindig nincs lap, jön a legpocsékabb része a dolognak.
Elfelejtik.
Az októberi leállás után is csökkent az olvasottság jó harmadával, pedig akkor csak pár napig nem volt Zóna egyáltalán, mert összeraktam a tartalék felületet, de a mostani után csak a jó Isten tudja, hogy alakulnak a dolgok: mindenképpen meg kellett jelenni, ha improvizált módon is.
Különben ezen az blogfelületen is akadt kiemelkedően népszerű írás, bár a napi átlagforgalom tényleg visszaesett pár ezer látogatóra – azonban nem lehetett reklámokat elhelyezni rajta, tehát anyagi szempontból mindegy is volt, mennyien olvassák, mennyien nem, a bevétel nem számított, nulla lett volna az akkor is, ha félmillióan néznek be naponta. Legfeljebb ez esetben még a guta is megütött volna, hogy akkor jön a tömeg, mikor nincs hirdetés.
Mostanáig tartott, míg megoldottam a technikai gondokat, és újra meg tud jelenni a lap, az eredeti felületével, de – ez sajnos mégsem teljesen ugyanaz a médium. Egyrészt azért nem, mert hiába vannak meg nálam a teljes mentések, szorgosan archiválva – bizony, vírusosak azok is. És nem a szöveges állomány vírusos, hanem minden egyéb, tehát szívós, kitartó munkával a fontosabb írások visszaállíthatóak lesznek. A képek nem, ha csak nem jut eszembe, melyik fotó hova tartozik, bár ebben nagy segítségemre lesz a Patreon-oldalunk. Viszont az meg csak három hónapja működik, de azért vagy kétszáz írás onnan is átmenthető. Vagyis visszamenthető, jobban mondva. A többit részint a saját archívumomból kell felrakni, részint a mentéseket kell egyenként szétszedni és átkergetni minden kis fájlt a vírusirtón. Ugyanis nekem tavaly nyáron volt még egy zsarolóvírus-támadásom is, és az a korábbi, archív írásokat lekódolta. Volt, amit meg tudtam menteni az utazásokkor használt laptopomon talált adatbázisból, volt, amit nem, szóval nem kis munka vár rám.
Jó hír azonban, hogy a videóknak semmi bajuk, azokat gond nélkül fel tudom majd tölteni. Azok ugyanis mindentől elkülönítve maradtak meg egy külső merevlemezen.
Szóval: lesz Zóna, de nem egészen az lesz, ami volt, az archívummal még hetekig, hónapokig el kell szórakozzak, és teljes tán soha nem is lehet. Amennyire megoldható, azért visszaállítom azt is.
Hogy ki tette tönkre a lapot?
Hát, az első leállásnál én a kínai kormány sértődékenységére gyanakodtam, ugyanis akkortájt elég sokat írtam róluk, nem is túl szépeket, és azt köztudott, hogy ők talán a világ legkiválóbb sajtófigyelő szolgálatát alkalmazzák. De ehhez a második leálláshoz – valljuk meg tisztességgel – nem sok közük lehet. Hogy más államnak van-e vagy nincs, azt nem tudom: mivel azonban adathalászatra akarták használni az oldalt, és az egyik, soha nem nézett mailcíme megtelt mindenféle pénzintézeti hirdetéssel, hajlok arra, hogy ne politikát (vagy ne csak azt) keressek a történetben, hanem szimpla cyberbűnözésre gyanakodjak.
Valaki, valahol, akár Hunniában, akár máshol nagy tételben vadássza ezeket a közepes forgalmú híroldalakat, és ha sikerül valamelyiket feltörnie, adatot halászik vagy szimplán felhasználja a site-ot. Tartalmat mindig lopnak, azért már nem is szólok – izgalmas volt, mikor a saját magyar nyelvű írásaim vietnami fájlmegosztókon bukkantak fel, máig nem teljesen értem, mire voltam én jó Nguyenéknek – de hát látjuk: lopják magát az oldalt, a felületet is, én még nem is jártam olyan rosszul, mint a Nemzeti Színház: az ő honlapjukat úgy feltörték, hogy egy ideig az angol nyelvű változata perzsa rapidrandi-oldalként üzemelt. Elképzelem a bajszos perzsa hősöket, amint e-mailt írnak a kedvesüknek: „Este ma várom a Nemzetinél”.
Szóval: újrakezdjük, megint újrakezdjük, reméljük, a jövendő támadásokat jobban fogjuk tudni védeni – nulláról indulunk, de legalább a múlt sérülékenységeit sem hurcoljuk magunkkal (ugyanis a vírus már régóta lappangott az oldalban, január 21-én csak aktiválódott). Most minden tiszta, tabula rasa várja az embert a lap hasábjain, makulátlanul fehér hőmező – ezt kell kitölteni kis, fekete jelekkel, régebbiekkel is, újabbakkal is.
Szeretnénk hálánkat kifejezni mindenkinek, aki segített a lap újraindításában, bármely eszközzel is tette.
Akkor kezdjük a mérkőzést, megszólalt a gong.
Boksz!
Szele Tamás
