Réges-régi ismerőst veszünk ma elő, drága, öreg barátot – mindenesetre tényleg sok pénzünkbe került már, magam is írtam az ügyről, előbb három éve, aztán két éve, az egyik írás a Zóna törölt anyagai közé került, a másikból viszont rekonstruálható a történet, lépésről lépésre, és ez most fontos lesz nekünk: ma az egyiptomi vagonokkal fogunk foglalkozni.
Éspedig abból az alkalomból, hogy megláttam a Hír TV-n a beszámolót, mely lelkendezve adja tudtunkra:
„Dunakeszin gyártott magyar vasúti kocsikat vásárol Egyiptom”
Csak vigyorogtam. Lehet, hogy sokaknak ez újdonság, nóvum, hír, de én speciel tudom, mióta zajlik ez a kis üzlet. Régóta… azonban lássuk, most hogy akarják nekünk átütő eredményként bemutatni.
„Újabb fantasztikus külgazdasági siker: több mint 600, Dunakeszin gyártott magyar vasúti kocsit vásárol az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.
Az alexandriai ünnepélyes átadó ünnepségen elhangzott, hogy Magyarország az orosz konzorcíumi partnerével közösen egy olyan modern egyiptomi úthálózat kiépítésében segédkezik, amely az országot a világ többi pontjával köti össze. A tájékoztatón az egyiptomi fél arra is kitért, hogy átfogó fejlesztésbe kezdenek, valamennyi vasúti kocsijukat felújítják, az állomány egyharmadát, 1300 darabot pedig lecserélik.
A magyar tárcavezető kiemelte, hogy a hazai közlekedési ipar egyik legnagyobb exportügyletét „ütötték nyélbe” Egyiptomban.
Ugyanis az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság úgy döntött, hogy modernizálja a vasúti kocsi állományát, és a belföldi személyszállítás érdekében 1300 vasúti kocsit vásárolnak több mint 365 milliárd forint értékben. A vasúti kocsi beszerzésre kiírt tendert egy magyar és egy orosz cég konzorcíuma nyerte meg. Ezek közül több mint 670 darabot Dunakeszin gyártanak majd le. Az 1300-ból eddig 259 kocsi érkezett meg, és ma Alexandriába megérkezett az első négy Dunakeszin legyártott kocsi is. A vasúti kocsik a mai naptól 2023-ig érkeznek majd járművek az észak-afrikai országba – mondta el Szijjártó Péter.” (Hír TV)
Miután fellocsoltak minket, mert elájultunk a heves örömtől, még ne vágjuk le a hízott tulkot és semmiképp se bontsunk pezsgőt, nincs annak az ideje: ez az átütő gazdasági siker tulajdonképpen – sajnálom, hogy tőlem kell megtudják – veszteség. Ez az üzlet eredetileg teljesen magyar volt, minden orosz partner mellőzésével, csak az erősebb medve közösül, kérem.
Na, akkor üljük körbe a tüzet: mesét mondok, réges-régit, főhősének hétszentségit. Korrupció lesz a tárgya, politikus legszebb vágya, arra vezet a vaspálya…
Az egész úgy kezdődött, hogy még 2015-ben kötöttünk Egyiptommal egy szerződést, illetve Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő aláírtak egy vasúti együttműködési szándéknyilatkozatot, mely szerint Egyiptom megrendelhet magyar cégektől hétszáz (700) darab vasúti kocsit. A beruházás hitelének biztosítása céljából meg is emelték a Magyar Export-Import Bank Zrt. tőkéjét 44,8 milliárd forinttal. Egyiptomnak jók lehettek velünk a tapasztaltai ezen a téren, ugyanis korábban a Ganz Motor Kft. 2012-2016 között közel 40 millió euró értékben tényleg szállított forgóvázakat és pótalkatrészeket nekik.
Aztán sok minden nem történhetett, ugyanis aláírták ezt a szándéknyilatkozatot 2016-ban és 2017-ben is, mármost vagy az a helyzet, hogy mi folyamatosan elláttuk Egyiptomot vagonokkal, és ők annyira meg voltak elégedve a minőséggel, hogy évente megújították a rendelést – vagy az, hogy nem szállítottunk mi nekik semmit, azt se ingyen, és egyszerűen a papírok szaporodtak az ügyben. Meg a pénzecskék fogyogattak, de olyan a pénz természete, hogy kopik.
Na, ez az üzlet fejlődhetett tovább az orosz–magyar tárgyalások egyik mellékvágányán, minek következtében később az lett a terv, hogy már nem 700, hanem 1300 vasúti kocsit nem fogunk szállítani, de legalább vegyesvállalati keretek között.
De akkor mégis fogunk a hír szerint, csak nem értem, mitől most szenzáció ez – ugyanis még 2018. szeptember végén-október elején kötötték meg az ide vonatkozó szerződést Kairóban, az orosz–magyar konzorcium, a Transzmasholding Hungary és az egyiptomi állami vasutak (ENR) között. Eszerint az orosz fél tervezi a kocsikat és gyártotta volna a legfontosabb alkatrészeket, valamint a végtermék felét készíti el. A magyar konzorciumi tag Dunakeszi Járműjavító gyártotta volna a járművek másik felét, miközben a finanszírozásról az Eximbank gondoskodik. A projektben olyan alkatrészeket és részegységeket használnak fel, amelyek végleges felszerelését egy helyi üzemben végzik, amelyben a Transzmashholding International együttműködik az egyiptomi hadsereg termelőszervezetével. A projektet Egyiptom, Magyarország és Oroszország kormánya támogatásáról biztosította – amint a 24.hu írta.
Itt tartottunk 2019-ben. Szijjártó Péter már akkor átütő nemzeti sikerként emlegette, hogy a magyar vállalat szerződése magyar–orosz vegyesvállalati kézbe került.
Akkor ezek szerint egészen 2019-ig nem történt a világon semmi vagongyártás terén? Dehogynem: az év májusában a kormány egy határozattal versenyeztetés nélkül a Transmasholdingot jelölte ki, hogy az vegye meg a Dunakeszi Járműjavítót. Az üzletre a határidő június végén lejárt, az oroszok mégsem vették meg a céget, de az ajánlat érvényes maradt. A következő hír 2019. július 26-i: akkor kibocsátott egy közleményt a Transmasholding, arról, miszerint két közös orosz–magyar vegyesvállalatot alapítottak TMH Hungary Invest Zrt. és Transmashholding Hungary Kft. néven. Mindkét cégben 50-50 százalék a tulajdoni arány a magyar és az orosz tulajdonosok között. Mindkét cég tulajdonosa azonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég kuratóriumának egykori elnökhelyettese, Tarlós István volt főpolgármester egyik helyettesének, Szalay-Bobrovniczky Alexandrának a férje, későbbi londoni magyar nagykövet.
A cégek örvendetesen szaporodtak (korábban a Habony Árpádhoz köthető V4NA londoni hírügynökséget is Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyszemélyes tulajdonlásával jegyezték be, de mostanra már csak három százaléknyi tulajdonrésze van abban), viszont sírva kérdeztem már akkor is: kocsi, tessék mondani, kocsi épült már?
Erről annyit tudni, hogy a Transmasholding és az egyiptomi kormány újra tárgyalt az ügyletről, és csak akkorra ígérték a sorozatgyártást, ha a prototípusok sikeresnek bizonyulnak a tesztfutásokon.
2019-ben el is indultak azok a tesztek, csak sajnos nem Egyiptomban, hanem Magyarországon. Az igaz viszont, hogy az összesen két, azaz kettő darab prototípust sem a Dunakeszi Járműjavító készítette, orosz földön készültek, csak a tesztfutás zajlott minálunk – ami nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a magyar vonalak állapota már olyan pocsék, hogy leginkább az egyiptomi vasútéhoz hasonlítható. De mivel elkészültek az első kocsik és meg is érkeztek, ki kellett bírják a magyar viszonyokat, azokhoz képest a sivatag sétagalopp lesz. De mit művelünk mi igazából ezekkel a vagonokkal, mi dolgunk van rajtuk?
„A TMH Hungary részfeladata például az ellenőrző panelek, az ülések, a csomagtartók, a WC-k, a vízellátó rendszerek, valamint az elektromos kábelek és kapcsolók egy részének beszerelése, de itt telepítik a forgóvázakat, a fékrendszert, a tengelykapcsolókat és az ütközőket is.
A dunakeszi csapat részt vesz a kerékpárok összeállításában is, az első 110 kerékpár tételt tavaly augusztusban küldték el a TMH tveri üzemébe, amelyben szintén az egyiptomi megbízás teljesítésén dolgoznak.
A munka idén induló második szakaszában harmadosztályú személykocsikat gyártanak Dunakeszin, a kocsiszekrények Tverből érkeznek.” (Világgazdaság)
Tehát tulajdonképpen mi lettünk az összeszerelő üzem. Csak most nem a németeké, hanem az oroszoké. Nagy, nemzeti és gazdasági siker. Tulajdonképpen mire volt jó ez az egész, 2015 óta tartó porhintés és bolhacirkusz? Arra mindenképpen, hogy sok zsebbe kerüljön ez idő leforgása alatt sok-sok milliárdocska, minden termelő munka nélkül. Ha csak a papírok, szerződések termelését nem tekintjük annak, bár a legfrissebb kutatások szerint a vasút nem papírral működik.
Az Ég szerelmére, mit ünneplünk? Négy személykocsi ment el az ezerháromszázból! Hat évbe telt az is, míg ezt a négyet összesuszteroltuk, és még csak nem is igazán mi látjuk az üzlet hasznát, azt is elhappolták előlünk orosz barátaink. Mivel dicsekszünk? Mire vagyunk büszkék?
Én például nem is vagyok büszke, én csak dúdolgatok magamban:
„Megy a gőzös, megy a gőzös Kairóba
Nem érdekli, mit szólnak az Unióba’
Elöl ül a masiniszta
Teli zsebbel, teli zsebbel vigyorogva”