Aki én vagyok, de ez Önöknek természetesen nem újság. Valójában nekem se.
Nos hát, összes idevágó ellenérzésem ellenére beoltattam magam. Szputnyikkal, mi mással. Ilyenkor először Moldova jut az eszembe, és az ő kisebbik lánya, Gyula. „Istenem”, sóhajtott fel Gyuri bácsi, „fiút vártunk”. Én meg koronavírus elleni oltóanyagot vártam, Júliát, énekelte Szörényi még normálishoz közelítő korszakában, de a Kati jött.
Ne kergessünk elérhetetlen álmokat, hogy lehet választani. Most következik az, ami másodszor jut ilyenkor eszembe, Enikő barátnőm harmincöt évvel ezelőtt. „Láttad már a tengert?” „Hogyne láttam volna!” „És melyik tenger volt az?” „Hát a Jeges.”
Nekünk már oda se kell mennünk, mert eljő.
Nos, ez a szerencsétlen Szputnyik, már a névadó is komoly szerkezet volt, érdemes megnézniük, tehát ez a szerencsétlen Szputnyik akár tudatos választás eredménye is lehetett volna, hála Istennek nem az volt, mégis más, ha römiben azért marad a kezemben az összes lap, mert nem tudok letenni, mintha eltaktikáznám. Ettől persze még szuperbarom maradok.
De legalább nem DNS vagy RNS, hanem adenovírusra alapozott tisztázatlan hatású gezemice, amit elég most túlélni. Potomság, mormogtam múlt vasárnap, azóta is megtettem a napi 15-20, általában utóbbihoz közelebbi számú kilométereimet, nulla terepnehézséggel, csakhogy. A Gellérthegy a séta standard része, nem is hegy, sokkal inkább domb. Az út eleje, bár nekem a vége se okoz semmiféle fáradtságot, még érzést se, azon kívül, hogy ha nem foglalom el magam ennen gondolataimmal, baromira tudom unni, de ezúttal, tegnap… alig kaptam levegőt felfelé. Kellett nekem előtte a sokmindent megenni. S lőn este, lőn reggel, és ma a gyógytornára menet, a szennai lipisen-laposon megismétlődött. És még hátra van a fekete kávé, a második adag. Nem bonyolódok bele ezekbe, tényleg nem vagyok virológus. Valami más vagyok, nem ismétlem meg harmadszor. És én még olcsón megúsztam. Majd nem fogom, ha ideírom, milyen számot hallottam a fertőzöttek között az oltottak arányáról.
Tényleg, láttak ilyet, vagy erre bármely halvány hivatalos utalást?
Vagy ideírok mást, amit főorvosoktól hallottam, saját szájukból, saját magukra vonatkozóan is („ha nem megyek be dolgozni a kórházba, exitálok”). Nem írok. Van elég púp most a hátamon anélkül is. Akarja a hóhér elvenni az Önök utolsó pandémista cérnaszálát. Le fog futni, ahogy a többi, ez is. Ahogy a lepra, pestis, kolera, tébécé. Ezt se cizellálom, pedig ezt is lehetne. Mindenesetre, ha agyat akarnának jártatni, nézzenek utána a pestis elterjedésének, hullámainak, végének, annak, honnét jött, és ha már eddig visszajutottak, jusson eszükbe, hogy ahol már a nagy európai járványok előtt honos volt, éppen elég sok sztyeppelakót, mongolt, tatárt, kipcsákot, egyebeket meghagyott a fél világ leigázására.
A penicillin és Sir Alexander Fleming rózsaszín álom se volt még akkor.
Érdekes napokat élünk.
Hogy miért éljük őket, miért érdekesek és miben, egyéne válogatja. Nekem Buddha ama mondása miatt elsősorban, hogy „azt hiszed, van időd”, ne áltassák magukat, ez Önökre is vonatkozik. Aztán még azért, mármint nekem még azért érdekesek, mert megint sikerült saját két elméletem megtestesülését megtapasztalnom, nem mintha eddig kételkedtem volna bennük, és nem mintha elégedett volnék az eddigi felfejtéssel. Van még tovább is, és ha lesz időm, el fogok oda is jutni. Mindkét elmélet az analógiára vonatkozik, az egyik a betegségek mitikus eredetére, közben a lélekkel, de idáig már a vízcsapból csorog, ugorjunk, a másik az ómenekre és a szinkronicitásra, a hullámszerű csomósodással, en bloc a „világ” abszolút (önkioltó) egységére.
Erre kell az idő. A hűvös távolságtartásra, ami előkészíti a hűvös fogadást. Ha ez nem történik meg, akkor a legjobb vég esszenciálisan nem több, mint a halálos roham előtt leitatott katonáké, vagy a morfiummal hülyére kábított haldoklóé.
Hogy ne azért távozzunk nyugodtan, mert valamivel kábítanak, vagy kábítjuk magunkat, legyen az vallás, elrendezettnek hitt hagyaték, alkohol, kemikáliák, vagy az utódokban való folytatás reménysége, hanem azért, mert mindennél bizonyosabban tudjuk, hogy semmi rossz nem történhet velünk, mert az egész csak játék volt, játék, és játék is marad. És ami e játékon kívül esik, attól az égvilágon semmi félnivaló nincs, mert senki nem rendel hozzá semmilyen értéket.
Nade mit csinál a szuperbarom, ha kifut az időből, mert szuperbarom?
Bőg.
Mi mást is csinálhatna, szegény feje.