Csehül állunk, nem mondom, illetve bár állnánk csehül, mert az arany Prágában nem csak nagy hagyományai vannak a sajtónak, de szabadsága is. A Fidesz mindeközben születésnapi levelet kapott, olyant, amit nem tesz az ablakba. Viszont Orbán Viktor a kies Taskentben múlatja a csermelyléptű időt bizonyára mérhetetlenül fontos tárgyalásokkal.
Körülbelül ezek a mai reggel hírei, egy is elég belőlük ahhoz, hogy tönkretegye a napot, három már majdnem fényűzés. Szóval lássuk akkor, miről is beszélünk. Elsősorban: nem rövidebb, mint tizennégy oldalas jelentést fogadott el a Népszava információi szerint az Európa Tanács, mégpedig a magyar sajtószabadság helyzetéről. Ezeknek a jelentéseknek ki kell terjedniük minden részletre, ezért aztán többnyire nem rövidek (emlékszünk még a Sargentini-jelentésre, az sem két oldal volt – nos, ez lesz annak az utódja a kormánymédia kommunikációjában), de el lehetett volna mondani az egészet sokkal rövidebben egy régi pesti viccel:
– Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
– Jól.
– Bővebben?
– Nem jól.
Habár a Dunja Mijatovic emberi jogi biztos jegyezte, március 15-én véglegesített dokumentum szerint még az első kérdésre is „nem jól” lenne a válasz, a másodikra már az, hogy „nagyon nem jól”. És egyoldalúsággal sem lehet vádolni a biztost: beszélt ő a kormánypárt minden vezetőjével, képviselőjével, aki csak szóba állt vele, többek között Varga Judit igazságügyi miniszterrel, Orbán Balázzsal, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesével, Karas Mónikával, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökével, valamint Kozma Ákos ombudsmannal – mégis arra jutott, hogy nagy a baj. Persze, mert nem csak velük beszélt.
„A jelentés első része a szabályozást elemezve megállapítja: a hatalmi ágak szétválasztására figyelő demokráciákban szokatlanul nagy hatalom összpontosul a médiát, a távközlési piacot, a frekvenciahasználatot egyaránt felügyelő hatóság elnökének kezében. Ráadásul az NMHH döntéshozó testületében, a Médiatanácsban 2010 óta kizárólag kormánypárti delegáltak ülnek, így tisztán politikai testületnek tekinthető. A Médiatanácsnak úgy van lehetősége az egyes médiatartalmak vizsgálatára és szankciók meghozatalára, hogy az erről szóló törvény nem sorol fel világos paramétereket arra vonatkozóan, mi számít jogsértésnek. Az Igazságügyi Minisztérium által tavaly felállított Digitális Média Szabadság Bizottság – amely elvileg a Facebook „cenzúrázási gyakorlatát” hivatott vizsgálni – jogkörei szintén ködösek.” (Népszava)
Igen, komolyan az az érzése az embernek, hogy a kormány fontosabbnak találja a média fölötti uralmat, mint akár Paks2-t. Az mindenképpen igaz, hogy sokkal többet foglalkozik vele, hiszen a paksi beruházással híreink szerint egyáltalán nem foglalkozik, holott már készen kéne állnia, de legalábbis látszania kéne valamiféle munkának ott.
Ezzel majd foglalkozzunk később, egyelőre folytassuk azzal, hogy Dunja Mijatovic aggályosnak találja a rémhírterjesztés szankcionálását is. Meg kell mondanunk, igaz ugyan, hogy ilyen ügyben még magyar újságírót nem idéztek bíróság elé, csak álhírek terjesztőit, őket viszont pontosan 134 esetben, sőt, azt is el kell ismernünk, hogy ezeknek az eljárásoknak a döntő többségét megszüntették, de Damoklész kardjaként minden sajtómunkás feje fölött ott függ egy ilyen per lehetősége. Éspedig azért, mert a hivatalos, kormányzati kommunikáció rendszeresen ellentmond önmagának. Mindennapos eset, hogy a Kormányzati Tájékoztatási Központ közli: van bőven vakcina, jut mindenkinek, még marad is, ellenben alig jelenik meg ez, mondjuk Gulyás Gergely vagy Orbán Viktor ennek az ellenkezőjét állítja, egyúttal Brüsszelt hibáztatja a vakcinahiány miatt. Szórakoztam már azzal, hogy ugyanabban az írásban egymás után idéztem mindkettőt. Szóval: akármelyik hivatalos forrásnak is hiszünk, akadni fog egy még hivatalosabb, ami ellent fog neki mondani, és kit idéznek törvénybe, ha olyanjuk lesz?
Igen, a sajtómunkást.
Kitér a jelentés az állami hirdetések piactorzító hatására (azért van abban valami aranyos, hogy tizenegy év után észrevették, amit a független sajtó már akkor is mondott…), kitér a KESMA-ra és a közmédia kézi vezérlésére, a kormányzati tényezők Soros-paranoiájára (ezt Dunja Mijatovic személyesen is tapasztalta) és az újságírók ellen induló kormányzati rágalomhadjáratokra. Amik a jelentés szerint egyelőre még nem torkolltak fizikai erőszakba, de könnyen vezethetnek ahhoz is. Ebben a jelentés téved: Hont Andrást igenis támadták már meg tüntetésen, ahol a munkáját végezte, vagyis tudósított. Az ügyet a minap tárgyalták, a támadót alaposan elmarasztalták.
Pontosabban: egyelőre még a támadót marasztalták el.
„A jelentés végül nyolc pontban tesz javaslatot a felsorolt anomáliák megszüntetésére. Többek között egyes jogszabályok módosítását, a civil szervezetekkel való konzultációt, a gyűlöletkampányok elítélését ajánlja.”
Ó, Szent Együgyűség! Hiszen a rendszer lényege, hogy sosem ismeri be a hibáit, azokból is erényt hazudik, a nyolc pont egyikét sem fogják soha még megfontolni sem. Azt azonban elmondhatjuk, hogy a kormánymédiában új Sargentini születik perceken belül: Dunja Mijatovic lesz a neve.
Az országos helyzetet szépen írja le az a nyílt levél, amit Kardos József, a Fidesz harminchét alapítójának egyike írt Áder Jánosnak a pár harmincharmadik születésnapj alkalmából, és egyúttal a Magyar Narancsnak is eljuttatta az episztolát. A levél egyetlen hosszú, megalapozott vádirat, mely pontról pontra sorolja fel a rendszer bűneit – nem a hibáit, a hibák fázisán mér rég túl vagyunk. Terjedelmes, részletes irat, ebben hasonlít az Európa Tanács által elfogadott jelentésre, talán igazából nem is ártana, ha eljutna hozzájuk, mintegy illusztrációjaként az állapotainknak: a terjedelme miatt csak a végéből idéznék pár sort:
„Igazi, széles társadalmi egyeztetésen és konszenzuson alapuló, új, legitim Alkotmányra és szabad, egyenlő feltételekkel lebonyolított, tisztességes választásokra van szükség a változáshoz. Remélem, van olyan bölcs az ellenzék, hogy ezt képes lesz keresztülvinni. Egy dolgot szeretnék csak még nagyon megélni a hátralévő éveimben. Ennek a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszernek a végleges bukását. Nincsenek illúzióim a levelemet illetően. Nekem már az is sikernek számít, ha elolvasod és talán elgondolkozol azon, hogy magyarnak lenni nem egyenlő fideszesnek lenni. Ja, és a család az család! Minden jót!”
Ezt sem nekem mondták, hanem Áder Jánosnak, és nem kis részben Orbán Viktornak. Apropó: ő mit szól az eseményekhez?
Neki bokros teendői akadtak, éspedig Taskentben, Üzbegisztán fővárosában, mert világjárvány idején hol legyen halaszthatatlan dolga, ha nem ott? De azért üzent az ő népének, mielőtt elindult tárgyalni, éspedig azt, miszerint:
„– Szeretnénk másokat is megelőzve a kanyarban előre jutni – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök ma közzétett videóüzenetében. Eszerint a cél az, hogy a magyar gazdaság megerősödve jöjjön ki abból a válságból, amit a járvány okozott, okoz. A következő szakaszban a magyar vállalkozásoknak külföldön kell beruházásokat végrehajtaniuk a kormányzati tervek szerint, hogy az ott termelt profit visszakerülhessen Magyarországra. E célokkal utazik ma kormányküldöttség Üzbegisztánba.” (Magyar Nemzet)
Én már azzal is elégedett volnék, ha a magyar gazdaság egyáltalán kijutna a válságból, megerősödésre nem látok esélyt, de ő tudja: ha ennyit tud, akar és képes szólni a jelenlegi helyzetről, akkor tényleg jobb helyen van most Üzbegisztánban, kergesse ott a gazdasági álmait. Akár hosszabb időt is eltölthetne Taskentben.
Vagy nagyon hosszút.
Egyelőre itt tartunk ma reggel.
A helyzet jó, de nem reménytelen, mondja a klasszikus vicc.
