Kicsit bonyolult írás következik, ráadásul Kínáról, szóval kérem, aki egyszerű dolgokra vágyik, itt hagyja abba az olvasást, mert ha valamit, ezt tényleg képtelenség pár szóban megmagyarázni. Arról lesz szó, kell-e nekünk kínai egyetem Budapesten és ha igen, miért nem.
Előre jelezném azt is, hogy itt és most csak gazdasági megfontolásokról lesz szó, a politikai és a tudományos érveket csak ezekkel kapcsolatban veszem tekintetbe. De a gazdasági háttér esetünkben nagyon fontos. Igaz, ez a politika eszköze is sok szempontból, habár a kínai külpolitika nem egészen úgy működik, mint más országoké, például nem törekszik kimondott területi expanzióra.
Ami kell nekik, azt megveszik és kész.
Akkor is, ha nem eladó.
Szóval, az is meglepő hír volt már, hogy campust épít az egyébként valóban világszínvonalú kínai Fudan Egyetem Budapesten. Ismervén a kínai felsőoktatás különböző követelményeit, az csak a laikusokat lepte meg, hogy ebben a felsőoktatási intézményben minden hallgatónak, oktatónak de még a személyzetnek is egyet kell értenie a Kínai Kommunista Párt (a továbbiakban: KKP) eszmerendszerével és kormányzati gyakorlatával, ami az egzakt tudományok esetében talán, de csak talán megoldható, viszont ha a szerencsétlen emberfia ne adja az Ég, sinológiát, Kína-kutatást szeretne ott tanulni, sok olyasmit fog hallani, ami szöges ellentétben áll minden korábbi ismeretével és ha van esze, többet tartja csukva a száját, mint nyitva.
Hogy ennek esetleg volnának nemzetbiztonsági kockázatai is, pontosabban fogalmazva: kémközpont lesz-e? Nyilván lesz rezidentúra egy ilyen intézményben, annál is inkább, mert, mint majd látni fogjuk, a magyar államnak nem sok beleszólása lehet majd a működésébe, azonban nehezen hinném, hogy van minálunk olyan államtitok, amit Peking már most nem tud. Maximum olyan lehet, amire nem is volt kíváncsi.
Problémásabb, hogy a Fudan campusa a magyar Diákvárost szorítaná ki a helyéről, márpedig egyszerre két dolog ugyanazon a helyen nem nagyon épülhet, de a kormány esküdözik, hogy mindkettő megvalósul. Aztán vagy megvalósul, vagy sem, vagy úgy, vagy másképp, vagy sehogy: ebben az esetben el kell ismernünk, a magyar beruházás van hátrányos helyzetben, ennek ellenére a legfrissebb hírek szerint mindkettő megépül. A kínai campusnak találtak külön helyet a Déli Városkapu projekt sarkában, és a kínaiaknak megfelel a már elkészült fejlesztési mesterterv, nem változtatnak rajta.
De lássuk végre a pénzügyet! Az építkezés kínai hitelből valósulna meg, részben kínai alapanyagokból és kínai kivitelezőkre bíznák, jelesül a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatot bíznák meg a munkálatokkal. Mi, vagyis a magyar állam mit adunk bele? A mintegy 800 millió forint értékű telket és az alapításhoz szükséges tőkét.
Láttunk már ilyent, nem is egyet, elsőként ott van a Budapest-Belgrád vasútvonal. De mennyi az annyi?
A magyar kormány 540 milliárdra becsüli a költségeket, a Kínai Állami Építőmérnöki vállalat 338 milliárd forintos ajánlatot tett, azaz 650 ezer forintos négyzetméteráron vállalná összesen 520 ezer négyzetméter megépítését – mint a Direkt36 írja. A két összeg közötti különbözetre magyarázat lenne, hogy az ajánlat nem tartalmazza a parkosítás, az útépítések és az ÁFA összegét. Szóval, kerülhet épp ennyibe mindenestől és kulcsrakészen. A kész intézmény Fudan Hungary Egyetem néven futna és egy kínai–magyar vagyonkezelő alapítvány hozza létre és tartja majd fenn.
Azt még az Innovációs és Technológiai Minisztérium is beismeri, hogy
„ez a konstrukció a Budapest-Belgrád vasúti beruházás mintáját veszi alapul”
és itt kezd hideglelősé válni a helyzet. Ugyanis már annak a beruházásnak sem lett volna szabad nekiugranunk.
Majdnem két évvel ezelőtt sikerült rátalálnom annak a beruházásnak a kivitelezőire, és rögtön ki is derült, hogy a Mészáros Lőrinc által az arra szóló közbeszerzési tender kiírása előtt négy nappal alapított RM International Zrt.-n kívül két hasonlóan alkalmilag létrehozott kínai cégről van szó, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ről és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft.-ről. Mindkettőt Budapesten hozták létre, az egyiket a Mészáros-féle cég alapításának a napján, a másikat tíz nappal előbb, és Magyarországon vannak bejegyezve. Szóval, ezek maximum lokális, névleges közvetítő cégek lehetnek, de a Fudan Egyetem esetében ki is hagyták ezt a lépcsőfokot, egyenesen a pekingi központ szerződne.
Mit látunk eddig? A magyar kormány felvesz egy óriási kölcsönt Kínától, azért, hogy építtessen belőle egy kínai egyetemet egy kínai vállalattal és kínai építőanyagokból. Amint korábban felvett egy még ennél is nagyobb kölcsönt, hogy építtessen egy kínai vasútvonalat, kétharmad részben kínai vállalatokkal, valószínűleg kínai alapanyagokból. A kölcsön fedezete mindkét esetben a magyar állam által vállalt garancia, és a vállalkozások nyereségéből kívánják törleszteni a tartozást, annak kamataival együtt.
Már, ha sikerül.
Már, ha nyereségesek lesznek.
Ne feledjük: ezeknek a beruházásoknak a nyereséges volta sokban függ a hitelezőtől, mert ha Peking úgy dönt, hogy egy anyacsavar nem sok, annyit sem szállítanak a kínai vállalatok Budapest és Belgrád között ezen a vonalon, akkor már az első törlesztőrészletet sem tudjuk kipengetni. És azonnal cserél gazdát az egész. A Fudan Egyetem működése is a KKP-től függ, és ne feledjük, hogy minden kínai nagyvállalatban, intézményben résztulajdonos a kínai állam, tehát akkor lesz annak is bevétele, ha a Tiltott Város úgy akarja. Ha meg nem lesz, elvehetik azt is.
Elég sok példát tudunk arra világszerte, hogy nem voltak nyereségesek a beruházások, és egyszerűen a kínai állam tulajdonába kerültek a tartozás fejében, még jó, ha fedezte az értéke a felvett összeget. Első sorban a Srí Lanka-i Hambantota kikötő esetét szokták említeni, ami ugyanígy kínai kölcsönből épült (jóllehet Peking állítólag tisztában volt vele, hogy a Srí Lanka-i állam nem kellőképpen hitelképes), és igen, kínai kézbe is került 99 évre. Azonban ennek az ügynek a részletei nem egyértelműek, bőven követett el hibát a helyi kormányzat is, például egyes nagyon fontos fázisokat meg sem valósítottak, így nem is érhette el a kikötő azt a forgalmat, aminek esetében nyereségesen működött volna, nem kizárt, hogy pénzek tűntek el… (ami nálunk, ugye, elképzelhetetlen volna) tehát ezt az esetet egy nemrég megjelent, kiváló tanulmány alapján mégsem tekinthetjük a kínai „adósságcsapda-diplomácia” tiszta példájának.
Igen, annyira létezik ez a fogalom, hogy még szakkifejezés is van rá. Az indiai Brahma Chellaney vezette be a köztudatba. Az ő értelmezésében az „Út és Öv” program a Középső Birodalom geoökonómiai stratégiájának az egyik eszköze, amely a legfőbb geopolitikai célját, a Kína-centrikus nemzetközi rend létrehozását támogatja.
Jó, egy eset még lehet véletlen. És mi történt Kenyában?
Ott Kína a Mombasa-Nairobi SGR-vasútvonalat (Standard Gauge Railroad, vagyis szabványos nyomtávú vasút) építette meg, a miénkhez kísértetiesen hasonló hitelfeltételek mellett. Ez egyfelől másfélszeresére emelte Kenya államadósságát egyből, másfelől 2020-ig kellett volna rentábilissá válnia, de alig van ráfizetésesebb vonal nála a világon, talán csak a felcsúti kisvasutat használják kevesebben. A kenyai munkásokat – köztük diplomás vasúti mérnököket is – csak szemétszedésre, takarításra használják, a kenyaiakkal szemben a legszigorúbb apartheid módszereket alkalmazzák, de hát oka is van ennek: nem szeretnék, ha a vonal valamiképpen nyereségessé válna. Ugyanis ha Kenya nem fogja tudni kifizetni, hát bizony másképpen kell majd törlesztenie, mondjuk át kell adnia az egész vasutat, kínai tulajdonba.
Hát, erre mondaná Stanislaw Lem, hogy:
„Egy eset: véletlen.
Két eset: egybeesés
Három eset: törvényszerűség”
Van harmadik eset? Hogyne lenne! Itt, a közelben, Montenegróban, épp tegnap utasították el Brüsszelben az ottani kormány segélykérését. Az történt ugyanis, hogy Montenegro felvett Kínától egymilliárd dollár kölcsönt autósztráda építésére, és most nem tud fizetni. A sztráda egy 41 kilométeres szakasza, ami Szerbiát köti össze a tengerparttal, már elkészült (nagyon drágán, de igaz, hogy alagutakat is kellett fúrni hozzá), lássunk csodát, kínai cégek építették kínai alkalmazottakkal, kínai alapanyagokból. Montenegro viszont nem tud fizetni. Idézzük a HVG-t:
„Ha Montenegró nem fizet Kínának, akkor a pekingi Export-Import Bank ráteheti a kezét néhány értékes földterületre a kis balkáni állam tengerpartján. Brüsszel nem is tanácsolta Montenegrónak az egymilliárd dolláros kínai hitel felvételét, de a helyi kormány mégiscsak úgy döntött: ebből finanszírozza 85%-ban útépítési programját. A sztráda még nem készült el, viszont Montenegro nem akar fizetni. „Fennáll a kockázata annak, hogy Montenegro adósságcsapdába kerül” – jelentette ki az uniós szóvivő.
Mit mondanak Pekingben? „Montenegró nem kerül adósságcsapdába” – ez a hivatalos kínai álláspont a 944 millió dolláros kölcsönszerződéssel kapcsolatban, amelyet 2014-ben írtak alá – írja a Global Times. Az Export-Import Bankkal megkötött szerződés húszéves időtartamra szól. Az első részletet idén júliusban kellene kifizetni.” (HVG)
Akkor itt arról van szó, miszerint Peking szaván kívül semmi sem garantálja, hogy Montenegro elkerüli az adósságcsapdát és/vagy a területveszteséget. Nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a Kínai Népköztársaság területekre vágyna (valószínűleg nincs is így) inkább a befolyását növeli ilyen módszerekkel ahol csak teheti. Ehhez nem kell egyéb, mint egy közepesnél gyengébben muzsikáló gazdaság, egy korrupt kormány, amelyik megszédül a felvett hitelből lefaragható, magánember számára mesebeli összegektől, és egy agilis, expanzív kínai külgazdasági doktrína.
Óva intenék mindenkit attól, hogy azt higgye: a sarki kínai boltos, vendéglős része ennek a gazdasági befolyás-terjesztésnek, ők ugyanolyan szegény ördögök, mint mi, és a maguk zsebére, szakállára kereskednek, náluk ugyan nem résztulajdonos a kínai állam. Őket ne hibáztassa senki.
A nagyvállalatokkal, állami cégekkel van a baj. Azok a pekingi politikusok befolyás-kufárkodásának a kivitelezői – az egész tulajdonképpen annak köszönhető, hogy 2010 után – Orbán Krisztián közgazdász szerint – Kína rájött arra, hogy a gazdasági növekedés kedvéért összehozott egy túltermelési válságot.
„Sokkal nagyobb kapacitásuk van cementből, acélból és más alapanyagokból, mint szükséges lenne. Termelnek, termelnek, de már nem tudják hová tenni a saját országukban. Az Út és Övezetet arra találták ki, hogy ezt a kapacitást és a kínai munkaerőt külföldön le tudják kötni.” (Direkt 36)
Szóval tulajdonképpen ezért történik minden, mi vásároljuk fel azt, amit pluszban termelnek. Azért termelik pluszban, hogy a Kínai Népköztársaságban ne csökkenjen az átlagos életszínvonal és maradjon meg a gazdasági növekedés, amit annyira csodál a világ.
Hát csodálhatja is, míg meg nem tudja, hogy ő maga fizeti.
És ha nem kap észbe, rövidesen még sokkal jobban meg fogja majd fizetni.
Ebben a mostani üzletben, hogy kínai udvariassággal fogalmazzak, Magyarországnak – már másodszor – a Tiszteletreméltó Balek szerepe jutott.