Könnyű volt neki. „Hercegnek” – mai értelemben olyan földesúr-félének – született, otthagyta a családját, egész életében eltartották, volt ideje gondolkodni és észt osztani. Nyolcvanévesen leült egy fikuszfa alá, a többit tőle tudjuk, illetve róla mondják.
Innentől Buddha lett.
Ő végigjárta az utat, mondják hívei. Előző életeiben, az akkori már csak ezek lezárása volt. A „megvilágosodásért” meg kellett szenvedni neki is, meg is szenvedett. Nem lehetett kellemes például egy meditációból nyakig szarosan ébredni, és utána a kapott fertőzéstől megkopaszodni. A gombamérgezéses halál se lehetett kellemes.
Na és?
Szerencsénkre mi keresztények vagyunk. Vagy keresztyének. Az Utolsó Napok Szentjei. Jehova Tanúi. Ki hogyan hívja magát, és persze hova sorolja, annak ellenére, hogy pont az alapdogmával kerül ellentétbe.
Oda se neki.
Hiszen a lényeg ugyanaz: semmi más dolgunk nincs, mint hinni. Az már neccesebb, hogy miben, hiszen épp ebben vannak a különbségek, egyezzünk ki: abban a változatban, ami szimpatikusabb. Innentől bárminek is tartjuk Jézus Krisztust, ugyanaz a vége. Csak beférünk valahogy a száznegyvennégyezer közé. Bármit csináltunk az életünkben. Vagy nem csináltunk. Vagy ha csináltunk, nem egészen úgy csináltuk, ahogy a nagykönyvben, azaz könyvekben, eredetileg „tekercsekben” meg van írva, mindjárt az elején. Majd az ítélethozatalnál a bűntelen Krisztus elénk áll (ez az egyik változat), és Isten innentől kezdve csak őt látja, nem minket, bűnösöket.
Akkor már az Olvasmány (arabul Korán) következetesebb, noha nem sokkal. A Próféta is szeretett egyszerűsíteni, meg muszáj is volt neki. Az ő hívei se voltak már annyira fogékonyak, mint előtte ezer évvel lettek volna, persze közülük se mindenki. Sőt, Mohamed előtt hatszáz évvel Pál apostol (a kereszténység tulajdonképpeni alapítója) se járt jobban. Az akkori görögökben még úgy-ahogy pislákolt Platón szelleme, rájuk nem hatott a leegyszerűsítés, nehezményezte is Pál, de Platón még Buddha korában élt.
Tulajdonképpen ő is elmehet a picsába.