Ma kicsit azon mélázok, hogy mit is szeretne az olvasó, mely kérdésről már a legelején meg kell jegyeznem, hogy merő ostobaság. Ugyanis mindegyik mást szeretne, az online sajtó esetében gyakran személyre szabott igények is felmerülnek, mi az nekünk, napi pár tízezer különböző anyagot elkövetni ugyanarról, mindenkinek a saját szája íze szerint.
Nyugalom, nem panasz következik, ugyanis egyéni igényeket sosem elégít ki egyetlen sajtótermék sem, ennek a szakmának a lényege a tömegtermelés, úgy jutott eszembe az egész, hogy most a Deutsche Welle fogja megtanulni azt, amit a Szabad Európa már tud, vagyis, hogy a magyar piacon egy orgánum nem lehet sem okos, sem szép. Ha valaki annak találja, támad mindjárt ezer másvalaki, aki porba alázza, nehogy már valami megfelelő legyen.
De előbb vegyük az általánosságokat.
Én körülbelül 1988 óta foglalkozom magyar belpolitikával, eleinte mint aktív résztvevője a rendszerváltás bizonyos, megengedem, másodrendű eseményeinek (és néhány elsőrendűnek is), 1990 óta kizárólag, mint újságíró. Az olyan 33 év. Ez idő alatt nem tudok olyan magyar politikai pártot, egyesületet, formációt és/vagy gittegyletet mondani, amelyik ne követelte volna a szabad sajtót, és nem tudok egyet sem, amelyik igazán akarta volna. Ha véletlenül, tőle függetlenül létrejött, azonnal be akarta darálni, saját szolgálólányává tenni, mint az egyház a tudományt a középkorban.
Ugyanis ebben az országban a rendszerváltásokat összetévesztik a vezetőváltásokkal: már az első médiaháború azért tört ki, mert az Antall-kormány ugyanúgy irányítani akarta volna a közmédiát, mint az elődje. A munkatársak nagy részének pedig erről más volt a véleménye, ők szabadon és függetlenül kívántak volna dolgozni. A kutya ott van elásva, hogy közpénzből, amit a kormány folyósított akkor is, ma is, és nem értették, miért lehetséges az ilyesmi Londonban, Berlinben, Párizsban, miért lehetetlen nálunk. A hiba nem az ő készülékükben volt, hanem abban, hogy ez egy ilyen hely.
Mostanra csak rosszabb lett.
Ellenzéki oldalról – mármint, amit most így nevezünk – sem valódi az igény szabad, független sajtóra: lelkes pártsajtóra annál inkább. Jó, esetleg adnak is pár fityinget, de cserébe minden mondatba beleszólási jogot követel X. vagy Y. párt, ismerek kollégákat, akik ilyen helyen dolgoznak: nagyon kell hinni ahhoz, hogy az ember szabadnak érezze magát a pártsajtóban. De ez még csak a politikai háttér, ez nem az olvasóról szól.
Az olvasók legnagyobb része valami olyasmit szeretne látni, ami informatív, szellemes, színes, érdekli is őt és tökéletesen megfelel politikai nézeteinek. Az, hogy mellé igaz is legyen, másodlagos szempont. A hír ne legyen külföldi, mert kit érdekel, ne legyen belföldi, mert elfogult, ne szóljon politikusokról, hogy ne „reklámozza” őket, de szóljon politikusokról, és szidja mindenki számára azt, amelyiket a legjobban utál, ellenben dicsérje mindenkinek azt, akit szeret.
Bagatell feladat, mondhatni.
Ehhez képest a független sajtó csak abból főzhet, ami van, ami történik, hiszen különben – hazudna.
Hol van a mi igényes, differenciált piacunktól a nyugati, ahol a hír szent és a vélemény szabad? Sehol, náluk ezt a két igényt kell kielégíteni, nálunk naponta körülbelül tizenöt-húszmilliót. Azért ennyit, mert a potenciális olvasók véleménye menet közben is változhat. Elég nyaktörő mutatvány ezzel megpróbálkozni nap, mint nap, egy ellenséges politikai és jogi közegben, ahol minden szót patikamérlegre kell tenni.
Kevés pénzből, amennyi van, nagyon nehéz, sok pénzből talán érdemes volna művelni.
Ezzel próbálkozik a Szabad Európa és most már a Deutsche Welle is, bár nem úgy, ahogy azt a legtöbben hiszik. A magyar Szabad Európa újraindulását sokan nagyon várták, néhányan, mint magam is, kétségek között, ugyanis felröppent a hír, hogy Gorka Sebestyén lesz a főszerkesztője, ami meglehetősen érdekes médiumot eredményezett volna. Szerencsére nem ő lett, sőt, a mostani magyar Szabad Európa mondhatjuk, hogy kiváló, minőségi, világszintű munkát végez, különös tekintettel a tényfeltáró anyagokra. Pedig csak magyar viszonyok között nevezhető tágnak az anyagi mozgásterük, Nyugaton ennyiből diáklapot szoktak csinálni. Ahhoz képest viszont, hogy pár független online lap mennyiből működik, nagyon jól állnak és tényleg munkára fordítják a pénzüket. Tőlük is prüszkölt a magyar kormány, ha olyan a helyzet, prüszköl most is, csak sokat nem tehet: mégis mögöttük áll a Kongresszus. És sok kifogást nem emelhetnek ellenük, ugyanis tárgyilagosak, pártatlanok, tényszerűek.
Épp ezért nem is kerültek be a legolvasottabbak közé, oda szenzáció kell és bombasztikus pufogtatás, szükség és igény esetén hazugsággal, rágalommal fűszerezve. Arra pedig tőlük nem lehet számítani.
Mostanság hatalmas dührohamokat tapasztalhatunk a kormány részéről, mert a Deutsche Welle is megjelenik a magyar médiapiacon, de a kormány részéről megszokhattuk, hogy a szúnyogcsípést is kígyómarásnak érzik és eszerint viselkednek. Ma alapos interjút közölt a 24.hu az ügyben Peter Limbourggal, a Deutsche Welle főigazgatójával, ami tisztázza a médiacéget a kormány vádjai alól. Elsősorban azzal vádolták ugyanis őket, hogy „be akarnak avatkozni a magyar választásokba”.
Hát az így elég nehéz lenne.
Ugyanis összesen egy YouTube-csatornát indítanak. Nem tévét, nem rádiót, nem lapot, nem híroldalt. Egyetlen kis videocsatornát, amin – íme, megtekinthető – összesen huszonnégy videó van, azokból is csak három-négy magyar vonatkozású, a többi külföldi hír, magyar rámondott szöveggel. Ha a magyar kormány választóinak tömege ennyitől megrendül, akkor a magyar kormánnyal van a baj… a nézettség is olyan, amilyen, a legnézettebb belföldi videónak volt tizenegyezer látogatója, és valami ilyesmit még a Zóna is képes volt már produkálni. De az a helyzet, hogy nem is akarnak világot vagy országot rengetni.
A Deutsche Welle inkább csak lehetőséget, teret akar adni az európai szempontoknak is.
„A magyar kormánynak lehetősége van arra, hogy bármilyen nézőpontja legyen, ahogy a magyar embereknek is lehetőségük van saját nézőpont kialakítására. A mi nézőpontunk a demokrácia, a tolerancia és Európa. A mi szándékunk az, hogy összekössük az európaiakat. A demokrácia azt jelenti, hogy különböző vélemények léteznek, és ebbe a kritika is beletartozik. Ha megnézi a német és angol nyelvű adásainkat, láthatja, hogy sokszor a saját kormányunkkal szemben is kritikusak vagyunk. Nem úgy járunk körbe a világban, hogy mindenkit kritizálunk, csak éppen a saját kormányunkat nem.”
Igen, médiumot így kell csinálni és nem másként, csak abból médium lesz és nem politikai tényező.
Megint más kérdés, hogy szó sem volt az utóbbiról, az már a magyar kormány paranoiája. A nézettség sem számít?
„Bizonyos idő után persze megnézzük majd a számokat, de nincs olyan nyomás, hogy azonnal el kell érnünk valamit. Az látszik, hogy van érdeklődés arra, amit csinálunk. Mi egyébként nem csak kritizálunk, szeretünk konstruktív újságírást művelni, és sikeres dolgokat bemutatni. Biztosan Magyarországon is sok sikert találunk majd, hiszen ez egy élénk európai ország.”
Majd kiismeri ezt a piacot, uram, majd kiismeri… így kéne, természetesen, ki kéne szállni a mocsárból, amibe belekényszerült a magyar sajtó, és a valódi alapelvek mentén dolgozni, ahogy ők is. Csak hát – nekik van miből, nekünk nincs.
Láthatjuk: ahogy a Szabad Európa, úgy a Deutsche Welle sem jelent veszélyt a mostani magyar kormányra, sápítozzanak velük kapcsolatban bárhogyan is. Éspedig azért nem, mert a szigorúan betartott etikai elvek miatt elő sem fordulhat náluk egyoldalú vagy elfogult tájékoztatás, hazugság, álhír: ez a független magyar sajtó megmaradt részére is érvényes. Tőlünk sem érdemes félni.
Félni attól a sajtótól lehet és kell, amit nem köt az etika, aminek nincsenek elvei, amelyik büntetlenül hazudhat, rágalmazhat, legfeljebb kifizeti a bírságot és megy tovább – ez a fajta média pedig minálunk a kormány kezében van.
Könnyű a nyugati kollégáknak, mögöttük erős, gazdag cég áll, de nehéz nekünk, akik szegénylegényként próbáljuk kigazdálkodni egyik hónapot a másik után. De nem adjuk fel. Ha mindenki elsózná is a levest, akkor sem lenne jó – csak legfeljebb nem lenne más.
Mi legalább próbáljuk nem elsózni.
Olvasottság? Kérem, megmutatom, mik voltak magyar nyelven a mai nap legtöbbször keresett témái a Google keresőben.
-
-
- Asus ZenFone 8
- Meghan Markle
- Oxigén (film)
- Ellen DeGeneres
-
Elvileg ezekről kéne írni valamit és az lenne olvasott. Tegnapról még bele lehetne keverni Csernobilt és a védettségi igazolvány applikációját, néhány sporteseménnyel vegyesen. Marketing-alapon ez lenne a mai napon egy sikeres, olvasott írás titka.
Eszméletlen nagy marhaság lenne belőle, az is biztos.
Száz szónak is egy a vége: Magyarországon lehet jó sajtóterméket szerkeszteni, csak az nem lesz népszerű.
Lehet népszerű sajtóterméket szerkeszteni, csak az meg jó nem lesz.
Jó és népszerű sajtóterméket pedig kizárólag Nyugaton lehet szerkeszteni, ahol mások az igények és nem várják el a világrengetést a médiumtól.
Ha pedig választani kell, hogy valami jó és igaz legyen, vagy olvasott és ezért jövedelmező, esetleg államilag dotált, és azért jó üzlet – akkor már inkább az üres kassza és a jó lap.
Reménytelen dolgok ezek, kérem.