Csak egy kis utólagos és spekulatív elmélkedés az izraeli-„palesztin” csatározásokról.
Ugye, nagyjából két szálon kezdődött az egész: a Ramadánra eső, a Kelet-Jeruzsálem elfoglalását megünneplő zsidó felvonulással, véletlenül épp a Templom-hegyen, amit véletlenül éppen ebben az évben engedélyezett – a többiben nem – Jeruzsálem zsidó rendőrfőnöke. A másik szál egy kilakoltatási-kárpótlási szál, aki még nem olvasta, bárhol elolvashatja.
Ez a kettő együtt a gyúelegy.
Majd következett a szokásosnál brutálisabb (nem az én szavaim, hanem egyöntetűen minden kommentátoré) rendőri hárítás, egészen az Al-Aksza belsejéig, a mecset kitört ablakaival, ha rosszul tudom, javítsanak ki. Majd jöttek a gázai rakéták, mentek az ellenrakéták, nem rakétafegyvernemi tűzérségi támadásokkal megspékelve.
Mindezt viszont megelőzte egy csinos kis izraeli kormányválság, főszerepben a magát másképpen is kompromittáló Bibivel, amit az ellenzéke az arab pártokkal való kvaterkázással fordíthatott volna a maga javára. Innentől, mármint a konfliktus kirobbanásától viszont átmenetileg ugyanaz a helyzet állt elő, mint mondjuk az első világháború előtti orosz (és a többi) válságosra forduló belpolitikában: immár mintha Netanjáhú lenne az ellenzék potenciális partnere az arabokkal való addigi kokettálás helyett. „Máris nyert a dolgon”, írja a 444.
Nem állítom, hogy az arabok viselkedését a Moszad irányítaná, bár nyakamat rá, hogy azért kicsit (…) benne van a keze. Olyan esemény a Közel-Keleten nincs, amiben a Moszadnak ne volna benne a keze, és ezt maga a Moszad se tagadja. Akárhogy is, azt viszont elképzelni sem tudom, hogy Bibi mindezt ne vette volna számításba, legkésőbb a zsidó tüntetés bejelentésekor. S innentől hajrá. Hátha bejön.
Hát, bejött.
Mindez persze a rakétatámadás áldozatait – ami gyakorlatilag minden nem politikus zsidót, arabot egyaránt magában foglal valamiképp, nem csak a tényleges áldozatokat és kárvallottakat – vajmi kevéssé vigasztalhatja.
Mocskos dolgok ezek, még akkor is, ha tényleg rémeket látok. Nem csak az a lelombozó ugyanis, ha valami tragikus, hanem már az is, ha el lehet róla képzelni.
Mindenekelőtt ez a Bibi. Pardon, bibi.