Van nekem egy kiváló ismerősöm, aki egyszer, egy beszélgetés hevében megalkotta a „toporzékoló seggnyalás” fogalmát, mármint arról a helyzetről, amikor valaki derékig van a Hatalom alfelében, de a kilógó fele még toporzékol nagy boldogságában, hogy ott lehet.
Nem tehetek róla, de ez a zseniális nyelvi fordulat jut eszembe a Kontra mai írásáról, mely – természetesen – úgy járja a kormánymédia (és a kormánymédiává válni kívánó) oldalait, mint egy jobbfajta vándorcirkusz, száll, mint az ének, szájról szájra. Nem venném elő, mit írt erről Majakovszkij Párizsban (tessék kitalálni, mije járt szájról szájra, mint holmi hőslegenda). Szóval, sikeres dolgozatról van szó, a Kontrából átvette a Mandiner, Mandinertől a Minden Szó, már várom, mikor tűnik fel a Pesti Srácokban is és dicsőül kötelező olvasmánnyá mondjuk a Magyar Nemzetben. Habent sua fata libelli, mondta a római, a könyveknek megvan a maguk sorsa, és az újságcikkeknek is. De lássuk, miféle nyelvszépség váltott ki ekkora érdeklődést és egyetértést?
„HURRÁ, IDÉN IS VÉGRE MEGINT ELMARAD AZ A FÉREGLÁDA SZIGET!”
Az alcím ráerősít:
„Méghogy szigetlakó? Lakjál másik szigeten, mondjuk a sajátodon, értem?”
Hát, mint azt tudjuk, tavaly novemberben a kormányoldalon kiadták a jelszót, miszerint „A Fidesznek az online térben kell meghódítania a magyar fiatalokat”, a 2022-es választásokat ott kívánják megnyerni. Azt, kérem, pont így kell, sehogy másképp. A fiatalok szívéhez a bulik betiltásán és a tiltás ünneplésén keresztül vezet az út.
Amúgy ez az online terjeszkedés valóban létezik és látványos is: ennek jegyében alapították a Megafont, ami leginkább a Facebook hirdetési rendszerén keresztül népszerűsíti az arra érdemesnek talált szerzőket, orgánumokat, mesebeli pénzekért, és így indulhatott az utóbbi hónapokban kismillió kormánypárti „hírportál”, egyik pocsékabb, mint a másik, csak hát jut rájuk dotáció. A Kontra is ezzel a mezőnnyel indult 2020. november elején, rögtön az első írásuk merész iróniával menesztette mennybe a könyvégetés úri passzióját – ugyebár, akkortájt indult el Dúró Dóra darálója, és ez sokaknak nem tetszett, a Kontrának meg az nem tetszett, hogy mer nem tetszeni.
Körülbelül ilyen is a honi új generációs jobboldali média: leginkább azzal foglalkoznak, hogy kinek miért nem tetszik az, ami nekik viszont nagyon is. Persze ez veszélyes terep, könnyen belecsúszhat a szerző a toporzékoló seggnyalás csapdájába, bár az az igazság, hogy általában el se kívánja kerülni. Mindenesetre számolunk: a Kontra első, bejelentkező írása (még nem a könyvégetős) 2020. november 3-i, lám csak, mennyit is költöttek azóta hirdetésre?
A Facebookon 488 570 forintot, ebből maga a lap 302 323-at, a Ctrl-T Creative Zrt. pedig megtámogatta őket 186 247 forinttal. Ez utóbbi cég napilapkiadással foglalkozik egyébként. Arra költenek természetesen, amire akarnak, de tekintve, hogy a majd’ félmilliós hirdetési költség dacára is csak 11 986 követőjük van ezen a közösségi oldalon, azért elmondhatjuk, hogy a reklámra költött pénz nagy részét egyszerűen kidobták. Összehasonlítási alapul: a Zónának majdnem pontosan negyedennyi a követője, igaz viszont, hogy mi fennállásunk óta összesen körülbelül ötezer forintot költöttünk reklámra. Ha félmilliót költünk, lehet, hogy nem tizenkétezer, hanem jóval több követőnk volna (bár a mostani környülállások mellett a nagy forgalom sokkal több munkát követelne, de akkor érdemes is volna hajszolni magunkat). No, mindegy, hagyjuk a pénzügyeket, térjünk vissza a nyelvszépségekhez. Mit mond az írás?
„Idén is hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt ki többszázezer békés helyi lakóból, ugyanitt visszafogott üdvrivalgás is hallatszott elszórtan: ünnepelt Óbuda-Békásmegyer, Újpest és Angyalföld népe.”
Mármint a Sziget elmaradása miatt. Hát… igen, lármás volt, kétségbevonhatatlanul az. Csakhogy mint annyi más, a lárma is szubjektív megítélés kérdése. Mikor 2019-ben Mészáros Lőrinc szemet vetett Ferihegyre (férjezett nevén Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér), hirtelen megsokasodtak a kormánysajtóban azok a vélemények, melyek szerint a ferihegyi repülőtér minimum borzalmas hely, méltatlan az országhoz, használhatatlan és lármás. Tény, hogy egy repülőtér sosem lesz süketszoba, de azért nem is az a lepratelepen tartott Motörhead-koncert a mi nemzetközi légikikötőnk, aminek állították. A munkáslevelezők, akik tonnaszám küldték a leveleket a különféle kormánylapoknak, arra panaszkodtak, hogy hallják az éjszakai gépeket, ellenben régen nem hallották – ami igaz lehet, csakhogy ne feledjük, ennek utána lehet nézni. A légiközlekedés (meg a vasút) abban különbözik más tárgyköröktől, hogy szinte minden nagyon pontosan dokumentált, így például nem kell sokat kutatni ahhoz, hogy megtudjuk: 2005-ben durván 126 ezer gépet regisztráltak, 2018-ban 115 ezret, és közben az utasforgalom 8 millióról 15 millióra nőtt. Hogy is van ez? Hát úgy, hogy 2005-ben még nem voltak nagy forgalmú fapados légitársaságok. És ezek már korszerű, csökkentett zajszintű gépekkel dolgoznak. Tehát maga a járatszám nem nőtt, sőt, kicsit még csökkent is, a gépek változtak, előnyükre, viszont az kétségtelen, hogy éjszaka is volt forgalom, ami bizony hallható.
Ámde, mivel sokan panaszkodtak, Tarlós István „éjszakai repülési tilalmat” rendelt el, ami remekül hangzott, főleg az önkormányzati választások kampányának idején, csak a valóságban nem jelentett semmit. Ugyanis a szabályozás szerint éjfél és reggel öt óra között már így is maximum hat járat menetrend szerinti és nem menetrend szerinti kereskedelmi le- és felszállása volt engedélyezett. És ebből a hatból is maximum háromra került sor éjszakánként, ugyanis nálunk sosem volt csúcsforgalom. De mindegy: ha a „nép” hangosnak találta, akkor hangos volt (a kérdés máig nem oldódott meg, pusztán annyi történt, hogy a világjárvány miatt maguktól ritkultak meg a járatok, vészes mértékben, és így mintha Mészárosnak sem lenne olyan sürgős az üzlet).
De ez a példa is mutatja: erősen szubjektív dolog, mi a zajos és mi nem. Azonban az tagadhatatlan, hogy a Sziget tényleg lármás vállalkozás volt – tehát ne legyen semmi ilyesmi? Ne, ugyanis ha kivinnénk a puszta kellős közepébe, ott is akadna legalább egyvalaki, akinek nem tetszik, szóval adjuk fel, le van tojva az idegenforgalom, a járvány miatt úgy se jön a turista.
Hát hiszen ezért is marad el a Sziget, nem azért, mert lármás, csak szerzőnk figyelmen kívül hagyja ezt a lényegtelen ténykörülményt. A valóságban ha jó üzlet volna, akkor is megtartanák, ha a környék teljes népessége tüntetne ellene, fáklyásmenetben – de a világjárvány idején tényleg nem lenne okos megtartani.
Szóval nem ezért nincs, hanem azért, de ünnepelni kell az elmaradását.
„Bevallom nektek, én már legalább olyan 10-15 éve nem járok ki, azt se tudom, kik léptek-lépnek fel, nem ismerem őket (nem is érdekel), megöregedtem, bunkó is vagyok – de megöregedtünk mind. A Táncdalfesztivál sátor óta nem sok érdekeset láthattunk arrafelé, és az is csak arra szolgált a 2000-es években, hogy a még kijáró maroknyi, suttyóságra hajlamos magyar közönséget elszórakoztassa a maga önironikus stílusában.
De most hagyjuk az öreges, ezek a fiatalok, bezzeg a 90-es évek-ezést, mert igazából a 90-es években se nagyon szerettem a koszos-tarhálós, kannásboros punkokkal teli fesztivált a kerületben (Diáksziget, Eurowoodstock…), tényleg csinálják inkább otthon a négy fal között vagy akárhol, csak ne nálunk. Bezzeg a Fehér Karácsonyt Demszky azonnal betiltotta!”
Bevallom: én sem jártam. Egyszerűen kimaradt, egy alkalommal jutottam ki, Motörheadre, ennyi mindenkinek jár az életben. Legalább láttam élve Lemmyt. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy „megöregedtünk mind”, mert nem mind öregedtünk meg. Vannak egész generációk, akik épp most fiatalok. Konkrétan az ő szavazataikért tetszenek ilyen ügyesen pedálozni – velük mi legyen? Majd akkor állunk velük szóba, ha hozzánk öregednek? Az bajos lesz, mert addigra meg mi mondjuk majd a hamut mamunak. Külön pikáns a „Fehér Karácsony” emlegetése: azt 2002-ben tiltották be, és Demszky nem volt több, mint az az ember, akinek hatáskörében állt megtenni. Ugyanis a rendezvényen skinhead-zenekarok léptek volna fel, nemzetközi neonáci találkozó keretében. Csakhogy:
„A főpolgármester ezt arra hivatkozva tette, hogy Hatala József dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatója csütörtökön reggel közölte vele: az egyszerű koncertként hirdetett rendezvény a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal tudomására jutott adatok szerint valójában egy nemzetközi skinhead-találkozó lesz.” (Origo)
Hát, van mit gyászolni ezen az elmaradt bulin (kíváncsi vagyok, szerző mit szólna, ha egy rendőr dandártábornok kérné fel ilyen súlyú ügyben valamire, amit megtehet – nem gondolom, hogy nemet mondana, bár ki tudja?)
Szóval, összegezve: a Sziget elmarad, mert világjárvány van.
Ezt így, ilyen formában baromi nehéz volna megünnepelni a világjárvány megünneplése nélkül. De mivel kormányintézkedésnek tűnik az elhalasztása (bár inkább közegészségügyi), meg kell ünnepelni mégis.
Akkor mit ünnepeljen a kormánysajtó? Mi volt még a Szigeten, a sok emberen kívül? Mi volt még, ami így nem lesz?
Ja, lárma, hangzavar. Tényleg volt, tagadhatatlan, panaszkodtak is rá minden évben.
Akkor ünnepeljünk azért, mert most csend lesz.
Ünnepelni tessék, a kutyaúristenit neki! Őszinte legyen az a mosoly, bokázzon a láb! Szavalókórus köszöntse a Csendet! Hangosabban! Még!
Hát, ezt hívom én ismerősöm kifejezésével toporzékoló seggnyalásnak.
Ami ráadásul félre is ment: nem a kormány halasztotta el a szigetet, a kormánynak csak annyi köze volt hozzá, mint Demszkynek annak idején a skinheadekhez.
A koronavírus halasztotta el. És ha tud olvasni, most harsányan röhög rajtunk.
Sok szerencsét a fiatalok szavazatainak megszerzéséhez.
Annak bizony ez a módja, semmi más.