És azt hallották, hogy verekedés volt a Parlamentben? Volt, csak némi apró eltérésekkel, nem Budapest, nem is Moszkva, hanem Kiev, nem Mercedeseket, hanem Ladákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Röviden: szintet lépett a magyar álhír-ipar, új idők új módszereit vetik be.
Viszont roppant hatékonyan.
Azt hihettük, hogy a világjárvány és a nyomában járó rendkívüli jogrend kitakarította a magyar piacról a hajdan elhírhedett piros-sárga fejlécű álhír-lapcsaládot. Sőt, messze a rendkívüli jogrend és annak az álhírekre vonatkozó kitételének hatályba lépése előtt, bár az akkor érvényes törvényeknek tökéletesen megfelelően a rendőrség egy agresszíven hazug álhír miatt lecsapott erre a cégre, és meg is szűntek látszólag az orgánumaik.
Másodszor szűntek meg, mert korábban egy alkalommal nem a rendőrség, hanem a Facebook szüntette meg az orosházi N. Erika és Sz. Viktor (nem pár: anya és fia) által üzemeltetett álhírlap-hálózatot, ez már a második összeomlásuk volt. Ebben a második periódusban számításaim szerint 18 hónap alatt rossz üzletmenet esetén, pesszimális esetben is összesen kétmilliárd ötszázhúsz millió (2 520 000 000) forintot hozott nekik a konyhára a hazudozás, az emberi butaság és a közönség vágya a szenzációra. Az illető számítások itt olvashatóak.
Bolondok lettek volna feladni egy ekkora üzletet csak azért, mert tiltja a törvény és egyébként is aljas machináció. E hónap 9-én számoltam be arról, hogy újra megjelentek a piacon, illetve voltaképpen soha el sem tűntek, csak bizonyos időszakokban szüneteltették a megjelenésüket. Korábban azt hittem, most „csak” egy hazugsággyáruk van, a „Nemzetilap”, talán, mert még óvatoskodnak, de látom, kezd felállni a laphálózatuk megint. Azt már a múltkori írásomban is ismertettem, hogy új a munkamódszerük, már csak a címeket írják, azokban hazudnak, az írások szövegét ellopják ártatlan és ártalmatlan sajtótermékektől – de így is működik a dolog, ha elég nagyot, ordasat hazudnak a rendszerint hosszú címben.
Viszont így még annak a pár sornak a megírását is megspórolják. És egy perben hivatkozhatnak arra, hogy „csak a cím volt hazugság”. Csodálkozni fognak majd, ugyanis ez nem enyhítő körülmény.
Ma elő sem vettem volna őket, ha nem önti el a közösségi oldalakat az egyik kis remekművük, ez most a „Nemzetilap” terméke (ami „Nemzetszava” néven jelenik meg osztás esetén), de már elindították nem kis beképzeltséggel a „magyar-sajto.com” domain-néven futó „Azenhazam.com” című orgánumot is.
És elmondhatják, hogy övék a magyar sajtó. Amennyire hülyék, szerintem el is hiszik és hivatkozni is fognak erre a főtárgyaláson. Erre reményeim szerint minél előbb sor kerül. De lássuk a gyöngyszemet, ami miatt újra felfigyeltem rájuk.
„TELJESEN ELSZABADULT A POKOL A PARLAMENTBEN! GYURCSÁNYNAK NEKIMENTEK!! TETTLEGESSÉGIG FAJULT A DOLOG!! GUMILÖVEDÉKKEL ÉS FÜSTGÁZZAL TÁMADTÁK A… – DÖBBENETES MI ÉS MIÉRT TÖRTÉNT”
Nofene. Csak nem?
Persze, hogy nem.
A magyar Országgyűlésben nem volt semmiféle verekedés. Sem most, sem máskor. Legalábbis 1904 óta nem történt ilyesmi.
Az írás kivételesen saját kútfőből származhat, ugyan forrásnak a nlcafe-t jelölik meg, de a link visszavezet ugyanerre a cikkre – hátha nem veszi észre a felhasználó. Különben arról van szó benne, hogy Kocsis Máté szerint 2006-ban gumilövedékkel támadtak az édesanyjára. Ezt tényleg mondta a minap, de maga a szöveg nem tartalmaz egy szót sem parlamenti verekedésről. A kép azonban pont egy ilyen esetet ábrázol, ezért és a cím miatt osztogatja a sok felületes olvasó – azonban az illusztráción egy 2012-es tömegpankráció látható, az ukrán parlamentből, mint azt egy képkeresés azonnal ki is mutatja. Sőt: annak idején az Index meg is írta az esetet.
Tehát, kilenc évvel ezelőtt történt az eset Kievben, nem ma, Budapesten.
Tényleg csak az hiányzik belőle, hogy nem Mercedeseket, hanem Ladákat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
Hogyan terjesztik az álhírt?
Létrehoztak egy mágnesnevű Facebook-csoportot, azért mágnesnevű, mert mágnesként vonz egy adott társadalmi réteget, most éppen a nyugdíjas Facebook-felhasználókat. Ez a „Retro Klub”, kedveli 67 938 ember, követi 67 743. Szép, nagy piac, ezen már ki lehet nyújtózni.
No, ebben a csoportban csakis az ő írásaik jelennek meg. És akad még pár ilyen csoportjuk.
Időnként már nem is írnak, kiteszik magát a hirdetést cikknek álcázva, kíváncsi vagyok, mikor jön rá a trükkre a Facebook.
Innen osztják aztán az önkéntes hírharangok a szenzációt a sosemvolt verekedésről a budapesti Parlamentben.
Jó, akkor lássunk még pár címet, ami szintén népszerűvé válhatott az olvasás nélkül megosztó publikum (tehát az abszolút többség) körében!
„DRÁMAI HÍR ÉRKEZETT GÁLVÖLGYI JÁNOSRÓL! MÁR ÉREZTE, HOGY KÖZEL A BAJ..! GYERTYÁT IS GYÚJTOTTAK. ÉRTETLENÜL ÁLLNAK A RAJONGÓK, MINDEN OLYAN GYORSAN TÖRTÉNT..! RENGETEGEN KÜLDIK MOST JÓKÍVÁNSÁGAIKAT A CSALÁDNAK”
A „drámai” hír az, hogy 73 éves lett és családi körben megünnepelték a születésnapját. Gyertya is volt, hogyne: a tortán.
„1 perce érkezett a DRÁMAI hír Presser Gáborról!! Gyertyát is gyújtottak.. Rengetegen küldik most együtt érző kívánságaikat…”
Ugye kitalálták? Presser Pici bácsinak is születésnapja volt, neki is a 73-adik.
„10 PERCE MÜLLER CECÍLIA TRAGIKUS HÍRT JELENTETT BE… MINDENKIT ÉRINT!”
A tragikus hír tulajdonképpen az Operatív Törzs egy 2020. november 17-i közleménye, a koronavirus.gov.hu oldalról, nincs benne semmi kiemelkedően tragikus. Ha csak az nem, hogy a tavaly novemberi közleményt idén május 26-án publikálták, szenzációként.
Az, kérem, tényleg tragikus. Mármint sajtószempontból.
Nagyon komolyan kérem, hogy aki az ilyesmiket osztogatja, az engem többet ne olvasson, se itt, sem a másik, sem a harmadik lapban, nem való az neki. Maradjon a lassan már csak bombasztikus címekbe csomagolt, lejárt szavatosságú és lopott árunál, hazugságnál, izgalmakkal teli lesz az élete, mi, a valódi sajtóban sajnos az unalmas, ám valós tényekkel kell foglalkozzunk.
Tessék megérteni: a hírlap célja alapvetően a pontos, igaz és hiteles hírek közzététele, nem a szórakoztatás. Nem az olvasó felzaklatása vagy kétségbe ejtése. Meg lehet írni a hírt szórakoztatóan, lebilincselően, izgalmasan is, de az a legelső, hogy igaz legyen. Ami nem igaz, azzal nem foglalkozunk.
Ezt mi betartjuk, a sajtóparaziták nem tartják be.
Ha nem volna közönsége a nyílt, szemenszedett hazugságoknak, rákényszerülnének arra, hogy valami hírlapszerűt lapátoljanak össze, bár nem menne nekik. De van közönségük, nagyobb is, mint a valódi sajtónak.
Itt a baj.
Amíg ez így lesz, addig ne panaszkodjon senki arról, hogy „nem lehet elhinni a híreket”. Azért nem lehet, mert el sem olvassa őket senki, csak osztogatja vadul, mint Sztálin részegen a Szovjetunió Hősét.
Egyszerűen reménytelen ezen változtatni, míg fel nem fogja az olvasó, hogy a hazugság sajtóban ölhet is akár, és nem ártatlan füllentés, nem játék a szavakkal, mondhatok bármit.
Azt értem, hogy a hatóságok nem foglalkoznak ezekkel az újsütetű méregforrásokkal, ugyanis ahhoz keresztbe kéne tenniük pár szalmaszálat, és az munka: de az megdöbbent, hogy ennek a műfajnak kimeríthetetlenül hatalmas a közönsége.
Olyan ez a sajtópiacon, mintha lócitromot árulna valaki, színes selyempapírba csomagolva. És vennék.
A lócitromnak komoly haszna van a verebek és a mezőgazdaság szempontjából, de ajándékként vagy saját fogyasztás céljára nem mondanám ideálisnak, akármilyen szép is a csomagolása.
Rendben van, azt megértem, ha valaki egyszer megveszi. Nem figyelt oda, előfordul.
De azt már nem, ha másodszor is vesz belőle.
Az pedig, ha mindennap vásárolja, fogyasztja és kínálgatja maga is, már nem véletlen.
Az már betegség.
Gyógyulást kívánok, mást nem tehetek.