Alighanem olvashatnak engem „odafönt”, mármint e magyar világi odafönt, írta tegnap nekem egy egykor aktív, de még ma is abszolút prominens szocialista politikus. Csak nem jutnak el a végéig, mármint az aktuális mondókám végéig, tette hozzá, tartalmilag így.
Erre speciel tudok válaszolni: nem csak „szerintem”, hanem egészen biztosan olvasnak. Pontosan úgy, ahogy e politikus látja, anno meg is írtam, konkrétumokkal alátámasztva, A hamis fáraó címmel. Nem csak olvastak, de írtak is, egy időben egészen vicces tudott lenni: még arra sem vették a fáradságot, hogy a kiemelt szövegrészeken legalább néhány betű változtatást hajtsanak végre. Beemelték a maguk szövegeibe, úgy, amint az volt. Nem sokat ciciztek, mindjárt másnap, vagy a legközelebbi megjelenéskor.
Minek bajlódni effélével, gondolhatták, hiszen az ő olvasótáboruknak én idegesítő is vagyok (nem csak nekik), olvashatatlan is (dettó), meg el se jutnak ide, mert ott mély hallgatás veszi körül az efféléket.
Vénából megy ez.
Nem mintha hiányozna a nevesítés, nem ötletnek szánom ezeket, csak tényálladéknak. Ötletük van elég nélkülem is, hosszú távon nem segít rajtuk, milliószor leírtam, ez persze rendre kimarad, de időszakosan segít. Kérdés persze, mi az a segítés.
A világ sem lesz jobb, velük sem, utánuk sem. Ne kössenek bele, hogy mi az a „világ”, és mi az a „jobb”, nem érdemes, reggel van, meleg lesz, ne szarakodjunk apróságokkal. Nem lesz sok örömük a változásban, na. Az a fajta irány, ahol George Floydnak (akit ugyan tényleg megöltek, tényleg fehérek ölték meg, de tényleg nem szobor ennek a jelenségnek az orvoslása), átesve a ló túlsó oldalára szobrot emelnek, ahol nem nélküli vécék és tudomásul vétel helyett piedesztálra emelt másságok váltják egymást több évtized után előkapart anomáliákkal, mely utóbbiakkal életműveket csapnak agyon, ez az egalitárius világ nem felemel, hanem lesüllyeszt. Lefelé egyenlít ki.
Hibát nem lehet hibával orvosolni. Állattenyésztési alapelv, de emberekre is áll. Elvontságokra is, amilyen a „társadalom” Gyűjtő absztrakciója.
Márpedig ez fog következni. A másik hiba. Kétszer kettő nem három lesz, hanem öt.
És aztán?
Ajánlgattak nekem tegnap egy jövőkutatóval folytatott beszélgetést. Az mi a bánat? – kérdeztem, mármint a „jövőkutató”. Én leragadtam a politológusnál, még elébb a szociológusnál, Max Weber, csettint a hozzáértő, a művészeti menedzsernél, sportmenedzsernél. Ez most jövőmenedzser, na és? Lesz még cipészegyetem, meglássák, azzal, hogy a cipészet még valódi szakma.
„Ő doktor!” – lelkendezett az ajánló. Itt tessék hasra esni. Mintha Semjén is doktor volna, nemde?
Foglalkozásom marxista-leninista. Nemnem, teológus. Szakmám az Isten. Lenin legalább élt (él, élni fog).
Isten is él! Valamiképp él az úr, tudom én azt, én is olvastam w. Styron: Házam lángra gyullad című regényét a mottójával együtt. Vivit Dominus. Valamiképp. Kérdés, hogy miképp, és ez, kedves doktorok, kérdés is marad.
I’m so sorry.
Víz alatti városok, kirajzás a világűrbe. Jules Verne Holdba repítő ágyúja. De a Nautilus megvalósult! Nem egészen úgy, de meg, már – most kapaszkodjanak – már Verne korában, jelesül az amerikai polgárháborúban. A próféták pontosan megjósolták, ami már megvolt, mondta nekem idestova negyven éve Scheiber Sándor professzor, a Rabbiképző akkori igazgatója.
És a többivel mi lesz? Valami. Valami lesz, de egy dologban biztosak lehetnek, jövőkutatás ide, jövőkutatás oda: nem az. Nem az, amit vélnek.
Én nem hiszek sem a kirajzásban (a túlnépesedésre pedig ennek semmiféle hatása nem lehetne), a víz alatti városokban se nagyon, bár erről azért legalább egy vicc eszembe jut a székely bácsit kapacitáló népdalgyűjtőről, aki a végén kínjában, hogy megénekeltesse a bácsit, egy vízhatlan zseblámpát kínál fel neki, mire a bácsi hümmögve: „Hát, nem is tudom. Amennyit mi járunk éjszaka a víz alatt…”
Na majd most. Pontosabban a jövőben, ugye.
Tehát ez után a garnitúra után se lesz jobb. Ennyit sejteni lehet, a többire fentebbieknek megfelelően – hogy hogy nem lesz jobb – nem vállalkozhatom. Vonalakat fel tudunk vázolni, megérzéseket leírni, én is, de ez a legtöbb. Ők élnek is vele, saját érzelmi hordám – csúnya ez így? legyenek hasonszőrűek, az meg degradáló, kik legyenek? érzelmi rokonaim, az már jobb – pedig tojik rá, mert az már svungot vett lefelé, és a svung viszi előre, süketen, vakon, mint a bátor lovat a falnak.
Vénából, szintén.