Ma sajnos egy téma van ezen a vidéken, meddig a szem ellát, messze földön, égen: az esti mérkőzés, azzal foglalkozik mindenki a Kárpátoktól az Adriáig és retúr. Írtam róla máshova is, de ide is fogok, mert megkerülhetetlen. Csak nem a mérkőzés a megkerülhetetlen.
Hanem az az eget-földet rengető rezesbandás, túltengő önbizalmú csinnadratta és díszkivilágítás, ami kíséri. Akkor itt, az elején szögezzük le: én is a magyar válogatottnak drukkolok. Csak éppen voltam pár évig sportújságíró is, és láttam már ezt-azt életemben. Labdarúgás esetében csak abban az egyben lehetünk biztosak tapasztalataim szerint, hogy a labda kerek. Láttunk már elég biztosra vett eredményű meccset elbukni, ne legyünk ilyen hihetetlenül bizonyosak abban az esti győzelemben. Ne igyunk előre a medve bőrére – bár nem is iszunk.
Vedelünk!
Csányi Sándor például nem üzletemberként, hanem az MLSZ elnökeként adott interjút a Nemzeti Sportnak, és ebben a realizmus keveredik a muszáj-optimizmussal (egy MLSZ-elnök mégsem mondhaatja, hogy „lehet eső, lehet hó”, de abban biztos vagyok, hogy az üzleteiben körültekintőbben mérlegel, mint a magyar válogatottal kapcsolatban). Lássuk, mit mond?
„Elmondom, hogy amikor meglátogattam a csapatot az Eb-t megelőző időszakban, mielőtt bezárult a buborék, pontosan arra hívtam fel a játékosok figyelmét, hogy mi már azzal győztünk, hogy itt vagyunk, hogy Európa-bajnoki mérkőzéseket játszhatunk. Évtizedekig hiába vártak ugyanis erre a magyar szurkolók, s amikor végre negyvennégy év után sikerült a kijutás Franciaországba a 2016-os tornára, kevesen remélték, hogy az újabb selejtezősorozat végén megint ott lehetünk az Eb-n. Éppen azért tartottam fontosnak mindezt leszögezni, mert nem szerettem volna, ha csalódásként éljük meg, ha esetleg egyáltalán nem sikerül pontot szerezni.”
Ez mértéktartó realizmus. De hol az optimizmus? Itt:
„Nem állítom, hogy a magyar válogatott a világ legjobbjai közé tartozik, de ha továbbra is így fejlődik a futballunk, akkor néhány éven belül ez is bekövetkezhet. Most még, amikor a németek elleni csoportmérkőzés esélyeit latolgatjuk, mértéktartásra kérnék mindenkit, nem lehet kötelező elvárás az újabb bravúr a csapattól. Szinte az eredménytől függetlenül elégedettek lehetünk, ha ugyanolyan akarattal és küzdeni tudással lépünk pályára, ahogyan a portugálok és a franciák ellen.”
Szerencsére ebben is megmaradt mértéktartónak, körülbelül egyedül az országban. Ami azonban a többieket illeti, nagy-nagy óvatosságra intenék mindenkit.
Itt van rögtön ez a dafke-mozgalom, amit az keltett, hogy a müncheni Allianz stadiont szivárványszínben világították volna ki. De csak volna, ugyanis az UEFA végül nem egyezett bele. Ellenben ez nem tartja vissza a különböző magyar intézményeket attól, hogy az elmaradt szivárványos kivilágítás mintegy ellentéteként nemzeti színekkel világítsák ki a mérkőzés alatt saját magukat.
Végső soron jogukban áll.
Az ötletet Kubatov Gábor adta, a Groupama Aréna kivilágításával, de azonnal csatlakozott hozzá Deutsch Tamás, aki tegnap szép szavakkal meg is magyarázta, miért bújik trikolórba az MTK-stadion:
„Gyönyörű ugyan a kék-fehér, de a legszebb a piros-fehér-zöld! Holnap este piros-fehér-zöldre (fény)festjük az Új Hidegkuti Nándor Stadiont! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”
Én, kérem, csak kettőt kívánok: az első, hogy az MTK nyerjen minél előbb magyar bajnokságot a Ferencváros ellen, a második, hogy azután a mérkőzés után a hazballagő nézők között is ekkora legyen a nemzeti egység. Meg alatta is, a lelátón.
A Debreceni VSC közösségi oldalán jelentette be tegnap, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez:
„Holnap este ismét piros-fehér-zöldben pompázik a Nagyerdei Stadion! Németország-Magyarország, 21 óra! Hajrá, magyarok!”
– közölte bejegyzésében a klub.
Lapzártakor jelentik: a mozgalomhoz csatlakozott Diósgyőrben a DVTK is, mint Sántha Gergely, a DVTK elnöke mondta:
„Az élet sok más területéhez hasonlóan az összefogás viheti előre a labdarúgást is, ezért a DVTK is csatlakozik a tegnap indult kezdeményezéshez, és a válogatott tiszteletére szerda este piros-fehér-zöld színekben pompázik a DVTK Stadion. Sorakozzunk fel egy emberként a nemzeti csapat mögött, szurkoljunk együtt! Hajrá, magyarok!”
Jól van, kérem, végül is ezt még meg lehet érteni: fociklubokról van szó, nyilván a sport nekik a legfontosabb. Kis túlzás, amibe esnek, majd mondom is, miért – de részükről még valahol érthető a díszkivilágítás. Az őrület most kezdődik.
Ókovács Szilveszter közölte az Origóval, miszerint:
„Jelentem,hogy az Opera új központja, az Eiffel Műhelyház is nemzeti színekkel világitja ki magát holnap este. A Mozdonycsarnok 327-es gőzösének „arcát” kipingáltuk, de a parkban álló fénykémény lesz igazán feltűnő a szerdai éjszakában. Hajrá magyarok! – üzeni a leghangosabb szurkoló, az Opera!”
Az Operaház. Nem egy stadion, hanem az Operaház. Mint „leghangosabb szurkoló”. Annyi igaz, hogy aki képes végigénekelni a Parsifalt vagy a Rajna Kincsét, az kilencven percig bírja is hangerővel, anélkül, hogy berekedne… de hogy ehhez a mérkőzéshez mi köze az Operaháznak, azt ép elme fel nem éri.
Ki lehetne még világítani pár közintézményt és közterületet, emelvén az est fényét. Például:
– a Nemzeti Színházat
– a Parlamentet (nemzeti színben, nem a szokásos módon)
– a Nemzeti Bankot (Matolcsy ide vagy oda, van közük a magyar focihoz, nem is kevés)
– a Nagykörutat
– ebből következően a villamosremízt is, ahol a karbantartók éjszakai műszakra számíthatnak
– de legfőképpen a Fővárosi Nagycirkuszt.
Én, mondom, a magyar csapatnak drukkolok, de féltem is őket – és nem áll módomban Münchenbe utazni. Van azonban valaki, akinek módjában állna, úgy is volt, hogy megy, de a „Die Welt” információi szerint mégis inkább az átkozott Brüsszelt látogatja meg, hogy ott, abban a kígyófészekben Giorgia Melonival, a Olasz Testvérek párt elnökével vacsorázzon Brüsszelben. Giorgia Meloni valóban csinos hölgy, a pártja pedig valóban szélsőjobboldali – de érzek valami különöset ebben a programváltozásban.
Nem azt, amit a Politico, ők úgy gondolják, Orbán az elmaradó szivárványos világítás miatt nem megy Münchenbe. Nekem viszont valami azt súgja, hogy nem biztos a magyar győzelemben, és így, kampány idején nem akar egy esetleges vereség helyszínén mutatkozni. Ő fordult el elsőnek a magyar csapattól ezek szerint.
Márpedig a labda kerek, este vagy győz a magyar válogatott, vagy győz a német válogatott, vagy döntetlen lesz a mérkőzés állása, nagyon sok egyéb lehetőség nincs.
És ha netán (mondom: netán!) veszítenénk, azt nemzetiszínű díszkivilágításban szemlélhetjük.
Az Operház árnyékából.
Nem kéne ennyire elbizakodni.
Mindenestre hajrá a magyar csapatnak, és jó estét, jó szurkolást a nézőknek.
Most már a győzelem is, a vereség is nemzeti színekben lesz kivilágítva.
Meglátjuk, hogy alakul az eredmény.