Azért nem lehet könnyű kenyér a kormánymédiában dolgozni. Szép a fizetés – csak ki tudja, meddig jár – de sok lehet a macera. Ráadásul olyan ügyesen van kitalálva a rendszerük, hogy mindenki saját magát macerálja, a vezetőségnek ezzel nincs is semmi tennivalója.
Ördögi egy találmány ez, régóta működik, de elsőként Bende Balázs, az MTVA egyik vezetője mondta ki egy annyira zárt értekezleten, hogy még a mobiltelefonokat is begyűjtötték az elején a résztvevőktől, (attól még a Szabad Európához kiszivárgott Bende szavainak felvétele), hogy:
„Senkit nem tartok annyira értelmetlen és buta embernek, hogy ne fogja föl, hogy hol dolgozik és mi az elvárás.”
A munkatárs meg felfogja, és igyekszik minden nap eleget tenni annak az elvárásnak, amiről viszont nem mondják meg neki, micsoda, így ki kell találja. Hogyan bírhatja kitalálni? Figyeli a híreket, és ha elindul valamilyen folyamat, kampány vagy kultúrharc, gyorsan beáll a hadba, természetesen a kormány mellett. Ha szerencséje van, nem fordul ki azonnal a fontos merény a medribül, akkor pár napig nyugodtan alhat, csak arra kell ügyelnie, hogy ordítson egy kicsit hangosabban a falkánál, lássák rajta az igyekezetet, dobja őket túl a sulyokvető bajnokságon.
Ennek a rendszernek megvan ugyan az az előnye, hogy önjáró, a kormánysajtó így nem igényel komolyabb központi irányítást (van különben olyan is a KESMA-lapoknál, csak nagyon rosszul, hanyagul foglalkoznak vele), a munkatársak és a szakmai vezetők egymás sarkát tiporják le buzgalmukban, elvárás-követésükben, de van neki hátránya is. Épp az önjáró, egyénileg ösztönző jellege miatt elszabadulnak a kampányok. Hirtelen írások sora kezd foglalkozni bagatell ügyekkel, egyszerűen azért, mert a nem túl ötletes tintakulik csatlakoznak egyik-másik témához, amit valamelyik kreatívabb társuk dobott fel. Ezer példa lenne arra, hogy még állami vezető se kell megnyomja a gombot ahhoz, hogy nekiinduljon a falka, és támadjon, mint a szittya fergeteg: elég, ha a témaindító írás olyasvalakitől származik, akiről feltételezik, hogy nem véletlenül kezdett neki ezzel vagy azzal foglalkozni, hanem felkérésre.
Érdekes volt mondjuk Szakács Árpád esete, aki a „Kinek a kulturális diktatúrája” című cikksorozatát, ami gyakorlatilag elindította azt a Kis Magyar Kulturális Forradalmat, amiben élünk, még nyilván felsőbb engedéllyel, sőt, támogatással írta. Rendelésre. Meg is kapta érte a jutalmát, magasra emelkedett, aztán gyorsan el is tűnt, nagyjából azért, mert kiderült róla, hogy hiszi is azt a sok ostobaságot, amit leír. De a kegyvesztettségét nem reklámozták, azt is gondolhatták, hogy jó lesz még egyszer valamire, mikor először használták, nagy rendet vágtak vele a kulturális életben… tehát amikor tavaly nyáron előkerült a Magyar Nemzet hasábjain, és megindította a történész-háborút a szabadkőművesség ellen, a sok pecsovics azt hitte: ez is valami támogatott akció, és mindenki rohant csatlakozni, letenni a hűségesküt, bizonyítani a lojalitását, egyszóval: megfelelni az elvárásnak. Ritkán jelent meg annyi ostobaság lapban, mint az akkori Magyar Nemzet hasábjain, aztán egyik napról a másikra tűnt el a téma, mintha elvágták volna.
Mert tudtommal el is vágták.
Mint kiderült, Szakácsot senki sem kérte erre a kampányra, teljesen magánjellegű partizánakció volt, nem ment ugyan szembe épp azzal az elvárással, de kéretlen volt. Aki részt vett benne, hiába égette magát. Szakács azóta jobbról előzi a kormányt, végtelenül sértetten reklamálja, hogy a riválisai kapták a zsíros állásokat (kapott ő is, csak kifocizta magát belőle), Raffay és a raffaysta frakció már köréje is csoportosult. Azt még nem tudni, hogy G. Fodor Gábor csatlakozik-e hozzájuk – ha van egy csepp esze, meg sem próbálja – de tény, hogy a 888 sokat emlegetett főszerkesztője épp tegnap távozott a Századvég éléről, mint egy újabb mór, aki megtette kötelességét és mehet, szóval semmi sem lehetetlen.
Azért, ha a 888 irányítása alatt profilt és pártállást vált, a jövőben független anarchoszindikalista közlönyként meghatározva magukat, azon kicsit felhúzom majd a szemöldököm. De nagyon nem: a magyar sajtóban kevés dolog lehetetlen.
Mármost láttuk, mire képes egy meginduló majd elszabaduló kampány Legfelsőbb Utasítás nélkül is, akkor most nézzük, milyen, ha maga Orbán Viktor támogatja – vagy inkább úgy fogalmaznék, a benne részt vevőknek az a céljuk, hogy kimutassák, mennyire támogatják ők Orbán Viktort.
A homofób „pedofil-törvény” meghozatala világossá tette, hogy a kampány egyik központi témája a szexuális élet lesz, illetve mindenfajta szexuális élet kárhoztatása, ami nem a leghagyományosabban zajlik. A miniszterelnök megnyilvánulásai után kétségtelenné vált a sajtómamelukok előtt, hogy ezzel most nem lehet melléütni, most a homofóbiával lehet kaszálni, rá is zúdultak a témára.
Ami azért kényes, mert pont az általuk támogatott törvény rendeli büntetni az ilyen jellegű szexualitás nyilvános bemutatását, hiszen ha nyilvánosan szólunk róla, azt kiskorúak is láthatják.
Vagy csak említeni, bemutatni tilos, szidalmazni szabad? Érdekes gondolat, szakmailag sehogyan sem kivitelezhető. Azért csak csinálják. Lássunk pár mai szalagcímet, kezdjük az előbb említett, jelenleg ultrakormánypárti 888-nál a szemlét!
„Már kaphatóak a C&A üzletekben LMBTQ egyenruhák is”
„Babának életet adó férfival a címlapján támad a szülésznőmagazin”
„Az LMBTQ-propaganda elsődleges céltáblái: a gyermekek”
„Piaci rés: LMBTQ-kanapét dobott piacra az IKEA”
„Identitásválság”
És a 888 még a kormánypárt élcsapatának tartja magát, ahogy a Kontra is: illetve a Kontra kicsit töményebb, mint a 888. Lássuk, ők mivel foglalkoznak ma?
„Pride-hónap: a hivatalos programokon innen és túl”
„30 évesen még mamahotel, de az oviban már kell az LMBTQ-propi”
„Vélemény: a 2022-es választás migránsa a pedofil lesz, és ezt Orbán Viktor is tudja”
Pesti Srácok, ti nem jösztök? Dehogynem!
„Az Eb reklámtáblái is bizonyítják, hogy elképesztő erőket birtokló, döbbenetes méretű gépezettel vívja harcát a normalitás”
„Kocsis Máté a Patriótában: önmagában pedofília, ha egy hatévesnek el akarjuk magyarázni, mi a nemváltás vagy a genderideológia”
„A nagy szexuális felvilágosodás!”
A pálmát azonban az eddig előttem ismeretlen elemi.hu viszi el, ami kicsit rejtélyes kiadvány. Sehol nincs benne szignó vagy impresszum, igaz, ami igaz, a tartalmai is részben máshonnan átvett-lenyúlt írások, érteném is, hogy egy-két kormánypárti emberke így akar megélni, de nincs benne egyetlen hirdetés sem! Ezt senki sem írja, aki írja, nem szignálja, senki sem hirdet benne, annak ellenére, hogy már több, mint egy éve létezik, megjelenik. Van négy rovata a címlapon kívül, úgymint belföld, külföld, sport és öko, régebbi anyagaiból úgy látom, hogy valamiféle öko-kormánypárti, széljobbra húzó orgánumnak indult (ha van ilyen, de hát látjuk, hogy van), most viszont megtalálták kedvenc, egyetlen és legfőbb témájukat.
Hát persze, hogy a szexualitás nem hagyományos formáiról szól a lap, de most már elejétől a végéig. Annyi szalagcím foglalkozik ezzel és csak ezzel a témakörrel, hogy már nem keresnem kell közöttük, hanem válogatnom.
„Undorítónak nevezte a transzneműeket a cseh elnök”
„Radikális Pride volt New Yorkban”
„Pénisze van a nevadai szépségkirálynőnek”
„Pedofil fejű pedofiltámogatónak nevezték és leköpték a Momentum debreceni képviselőjét”
„Választott nemük szerint helyezik el a rabokat New Jersey-ben”
„Megtetszett a lengyeleknek a pedofilellenes törvényünk, azonnal le is másolnák”
De az uszítás svájci bicskája, amin aztán minden van, mégis ez a cím:
„Új trend Svájcban: illegális bevándorlók nyilvános helyeken maszturbálnak”
Reggelig lehetne folytatni, mindenből a szexualitás zuhog, bár leginkább mégis a kormánymédiából és azokból az orgánumokból, amelyek szeretnének bekerülni a kormánymédia jól fizetett soraiba.
Az benne a tragikus, hogy – az árulkodó jeleket figyelembe véve – ez nem egy központi, megrendelt, irányított kampány. Senki sem áll szuronyos puskával azok mögött, akik írják, egyiküket sem zsarolják semmivel. Ők zsarolják saját magukat az aljas módon kialakított rendszer miatt, ami előírja nekik, hogy találják ki, mit várnak el tőlük. Őket nem az acélhegyű ördög sarkallja, hívja, mint Adyt, hanem a megfelelési kényszer, ők most örülnek, mert ezzel a témával nem tudnak mellényúlni és nem is sikkad el két napon belül, ebből élhetik azt a nyomorúságos életüket egész kampány alatt.
A homofóbia-parádéval viszont magát a törvényt sértik meg, amit annyira védeni akarnak – hát mit mond annak a szövege?
„E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”
Ábrázolják? Ábrázolják bizony.
Megjelenítik? De meg ám.
Öncélúan? Meglehetősen öncélúan.
Egyedül annyival védekezhetnének egy bíróság előtt, hogy „nem kiskorúaknak szánták az írásokat”.
De akkor biza ki kéne tenni mindegyik ilyen médiumra a 18-as karikát. Legalább annyit kötelező volna megtenniük.
Csakhogy szabad-e elzárni a kormánysajtót, kormánymédiát az ifjúság elől?
Nagyon nem szabad. Úgyhogy marad ez a képmutató, álszent, folytatólagos törvénysértés.
Nagy úr ám az a megfelelési kényszer. És az hajtja őket, szegényeket: maguk zsákmányolják ki önmagukat.
Nincs az a pénz, amennyiért bármelyikkel cserélnék.