Szele Tamás: Fehérlófia és felmenői

Megőrült a kormánymédia: vadásszák, keresik a külföldi forrásokat, amelyek megerősítenék a „gyermekrontó LMBTQ propaganda” létét. És találnak, ha nem találnak, csinálnak. Mindegy, miből. Kreatív emberek ők, megtalálják az ellenséget, a mesében, rajzfilmben is, ha arra van szükség.

Kissé vakarni kezdtem a fejemet, mikor ellepte a hír az összes általuk uralt felületeket, miszerint:

Listát készítettek a nem elég progresszív mesekönyvekről”

Egyfelől azért, mert mesekönyveket listázni mégiscsak a szélsőjobboldal szokott, másfelől meg akkor most az Origo listázza a listázókat, vagy mi van?

Egyáltalán, ki listázott és kit?

Az első kérdésre könnyű választ adni. A New Zealand Heraldban jelent meg egy rövid írás erről, írta Rebecca Blithe és nagy valószínűséggel nem voltak vele komoly céljai amott, a világnak egészen pontosan a túlsó felén. Ilyenre ritkán adnak díjat, a világ sem rendül meg tőle, ellenben tölti a hétvégi magazin-mellékletet. Terjedelemre olyan hatvan-valahány sor, lényegében véve arról szól, mely gyermekmeséket nem talál a szerző eléggé „woke”-nak. Lévén viszont, hogy a „woke” fogalma sincs egzakt módon meghatározva, lehet, hogy egy hét múlva már mások nem tetszenének neki – mindenesetre most megjelölt hetet, mint neki legellenszenvesebbeket. Nem akarja bezúzatni őket, nem akarja elégetni vagy betiltani: nem szereti ezeket és kész. Van ilyen.

Most jön a második kérdés: melyek tehát ezek az ellenszenves mesék?

A hét közül egyik sem ismert a Kárpát-medencében, a legtöbb egész Európában ismeretlen. Talán egyik-másik eljuthatott Angliáig, de tovább nem: értelme sincs felsorolni őket. A V4NA persze felsorolja és részletezi is egytől egyig: naná, ők ebből élnek. Meg abból, hogy a magyar kormánymédia szentírásként adja tovább a felpumpált szamárságaikat. A történet lényege: a világ túloldalán valakinek nem tetszett hét mese, megírta, melyek ezek a mesék és az írás megjelent, minden következmény nélkül.

Az viszont remélem mindenki előtt természetes, hogy ez az írás válaszlépést követel a magyar kormány részéről, hiszen valóságos provokáció számukra: nyilván azért készült, hogy a magyar iskolákba se juthassanak el ezek az antigender könyvecskék. Mondjuk a valóságban már az eredeti szerzőnek is komoly munkájába kerülhetett beléjük magyarázni, hogy megaláznak bárkit is – végső soron mesék – de legalább annyira volnának alkalmasak a társadalmi nemek elméletének terjesztésére is, mint az elmélet ellenzésére, vagyis semennyire. Ezek mesék, ráadásul elég ostobácskák, ha Rebecca Blithe-nak az lett volna velük a baja, hogy semmi értelmük, nagy igazsága volna. Hogy viszont mire jó egy tőlünk tizennyolcezer kilométerre megjelent újságcikkben előforduló, meglehetősen esetleges listát előásni a magyar kormánymédiának?

Gondolom arra, hogy ha a gaz kiwik listázzák a „genderellenes” meséket, mi majd listázzuk a „gendermeséket”. Le a dekadens Nyugattal. Bár nagyon kevés lakott terület fekszik tőlünk keletebbre Új-Zélandnál, de akkor is Nyugat!

A rajzfilmlista már készül is, éspedig amerikai alapon. Szintén az Origo számol be a szörnyű hírről (a 888 közvetítésével), miszerint:

Közel 260 LMBTQ-karakter szerepel animációs gyerekfilmekben”

Ezt meg honnét veszik? Egy amerikai tanulmányból, ami az Insideren jelent meg, szintén nem egészen azzal a céllal, hogy a magyar kormányt munícióval lássa el. Sőt, valószínűleg semmiféle politikai célja nem volt, az eredeti írásnak, valami olyasmit mondanak a bevezetőjében, hogy:

Az Insider egy olyan, a maga nemében első adatbázist készített, amely nyomon követi a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszexuális, aszexuális és egyéb szexuális és nemi kisebbséghez tartozó karakterek történelmi jelenlétét az amerikai animációs gyermektelevízióban.”

Történelmi jelenlétről van szó, tehát Miki egértől és Donaldtól, sőt, később Tapsi Hapsitól napjainkig találtak 259 ide számítható figurát összesen. Mármost az például eléggé vitatható, hogy egy rajzfilmfigura milyen nemű, főleg, ha magában a rajzfilmben egy büdös vak hang nem esik nemiségről, mint az esetek többségében.

Oké, Frédi és Béni nős emberek, Vilma és Irma tehát férjes asszonyok, ugyanilyen mintaszerű, elővárosi család a Jetson is, viszont miből dönti el a néző Kangán kívül a Micimackó bármelyik szereplőjének a nemét? És hogy állunk a Gyalogkakukkal meg a Prérifarkassal, Tommal és Jerryvel? Mivel állandóan verekszenek, valószínűleg mindenki hímnemű. Vagy nem: de az egészen biztos, hogy a szexualitásnak semmi szerepe az egészben, ahogy a Magilla gorillában vagy a Foxi Maxiban sem volt. Nem véletlenül szedem elő ezeket az ötvenes évektől nyolcvanas évekig készült rajzfilmeket: akkoriban ugyanis akár a Disney, akár más stúdió készítette őket, nagyon komoly vizsgálattal irtottak ki belőlük mindent, ami bármilyen szexualitásra utalt volna.

Nem csak a szokatlan, a megszokott szex is kimaradt belőlük, és akkor készült az összes amerikai rajzfilm zöme. Egyáltalán, ilyen mennyiségű rajzfilmhősből, fő- és mellékszereplőkből kiállítani összesen 259 LMBTQ-ba kategorizálható alakot hatalmas munka lehetett: én a magam részéről talán csak a Family Guyból tudnék mondani egyet, meg az Amerikai Fater egyik földönkívüli figurája nem tudja eldönteni, földi szempontok szerint ő milyen nemű is. De ezek már az ezredforduló után készültek, ahogy a South Park Garrisonja is csak a kilencedik évadban változtatta meg a nemét – hát mondjuk az ő példája sem kifejezetten propaganda-jellegű, ahogy Quagmire apjáé sem, aki Ida lett (bár férfiként nem ismerte a közönség).


Nem azért mondom, de abban az országban, ahol a rajzfilmpiac 2020-ban 270 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, és 2019-ben 67 500 animátort alkalmaztak a rajzfilm-stúdiók, ahol pontosan meg sem lehet mondani, ez a tömeg hány rajzfilmet készített és azokból hányat mutattak be, úgy érzem, 259 LMBTQ-jellegű figura – durván száz év alatt – mintha nem lenne olyan nagyon sok.

De nekünk kapóra jött, lehet szörnyülködni, lehet visszavágni, listázni a rajzfilmeket. Csak azért nézzünk végig a saját gyermekkorunkon és a magyar rajzfilmtermésen is.

A Mézga család esete vitán felül áll, teljesen átlagos família, Ludas Matyival sincs semmi különös, a bajok Pompommal kezdődnek. Ő milyen nemű? Lévén, hogy tetszés szerint tudja változtatni az alakját, olyan, amilyen épp lenni akar. De Gombóc Artúr esete is tisztázatlan, szóval az a rajzfilm lehet veszélyes kormányszempontból. A Magyar Népmesék vitán felül állna, ha nem lennének olyan epizódjai is, mint „A Köcsögkirály”, „A furulyázó menyecske” vagy „A bíró okos lánya”, amiből még képet se nagyon merek mutatni, mert nem a kormány tilt le, hanem a Google. A Vízipók-csodapók sorozatban sem volt túlzottan fülledt a nemiség, sőt, bár azok a hímnős csigák…


De baj van nertársak, nagyon nagy a baj.

Jobb lett volna ezt a rajzfilm-dolgot nem bolygatni.

Ott van az egyik legnemzetibb mesénk, valóságos kincse az a magyar folklórnak, a Fehérlófia.

Mi baj van vele?

Először is Hétszünyű Kaponyányi Monyók. Egyértelműen férfi, az igaz, csak épp, hogy mintha túlságosan is az volna: a „mony” a régi magyar nyelvben „tojást” jelentett, ha valakinek kaponyáni a monya, annak akkora a heréje, mint egy emberfej. Maga Jankovics Marcell, a rajzfilm rendezője írta „Ahol a madár se jár” című tanulmányában, miszerint:

A Hétszünyű Kapanyányi Monyók, akinek állandó jelzője: „a kapanyelű facika”, egy fallikus figura. (…) a kapanyélfaszú (ahol koponyányi = koponyaméretű, monyók=tojások=herék).”

Na, szépen állunk. Pedig Jankovics sem volt éppen liberálisnak nevezhető politikai szempontból. Mit mond a Magyar Néprajzi Lexikon? Még rosszabbat:

„Bakarasznyi magas, hét sing szakállú, kapanyélf… ú emberke, rosszindulatú mitikus mesealak”

És ez vágja hanyatt a hősöket, eszik kását a hasukról, ráadásul a szakálla is hét színű, mint a szivárvány, azt jelenti a „Hétszűnyi”.

Micsoda fertő. Még jó, hogy Fehérlófia minden szempontból kifogástalan főhős.

De a családjával már nincs minden rendben. A kedves mama, tudjuk, hófehér kanca volt, de a kedves papa?

A fiát elnézve sok minden lehetett, csak ló nem.

Mit is mond a törvény „a szexualitás öncélú ábrázolásának tilalmáról” kiskorúak számára?

Én azért vigyáznék a népmesékkel, kérem.

Nehogy még a végén azokat is be kéne tiltani a mindent belengő, fülledt és túlzottan is változatos erotika miatt.

Szóval, így tessenek listázgatni a „szexuális propagandát”.


Oszd meg másokkal is!