Van nekem egy olyan erős gyanúm, hogy ebben a választási kampánynak nevezett ütközetben sikerült elhagynunk a humorérzékünket. Vagy ha még megvan, olyan alaposan eldugtuk, hogy lehet: soha nem találjuk már meg.
Ennek következtében sokan egyáltalán nem értik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tevékenységét, ami egyszerre szomorú és nevetséges.
Nincs még két hete, hogy arról kellett írnom: a Fidesz ferencvárosi önkormányzati frakcióvezetője, Gyurákovics Andrea zseniális elmeéllel rájött: a Kétfarkúak azért kátyúznak, hogy ezzel adatokat gyűjtsenek. Szerintem azért, hogy sima legyen az út, de hát akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz. Mármost ha a frakcióvezető ezt a felfedezését megtartja magának, vagy maximum párttársaival osztja meg, nincs semmi baj, hiszen kevesen alkottak volna véleményt lényeglátó bölcsességéről, de neki muszáj volt világgá kürtölni a dolgot a Magyar Hírlap útján, hogy az egész ország vigyoroghasson rajta egy keserűt.
Jó, rendben, de ha már arrafelé nézelődtem, azt is megkapargattam, a különböző komoly és felelős állampolgárok, politikusok hogyan csinálnak magukból bolondot a kutyapárti akciók elleni hősies küzdelemmel.
Kérem: a bőség zavarával küzdök, ismertetnék pár esetet az utóbbi időből.
Ott van rögtön a szolnoki lakatfal története.
Történt pedig, hogy Szolnokon épült egy lakópark. Nagyon helyes, használják egészséggel. Hanem egy uniós pályázat keretében épült, ami szintén nagyon helyes. Azonban – itt jön a csavar – az uniós pályázatra beadott tervben, a lakópark körüli falon szerepelt egy vaskapu, amiről utólag úgy döntöttek, hogy még sincsen rá szükség. A pályázatnak azonban része volt, így az a „megoldás” született, hogy a betonfalra tettek egy kaput.
Értsük meg tehát: a falon van egy kapu, ami mögött fal van, tehát a falra nyílik. Vagyis sehova.
Ez maga a mai Magyarország, a maga teljes abszurditásában, de lehet fokozni.
Első körben, miután kiröhögték magukat, a Kétfarkúak tettek a kapu elé egy lábtörlőt és melléje a falra két plakátot, ami ablakokat ábrázolt. Nézzen mát ki valahogy az a kapu, ha már nem nyílik sehova. Az illetékesek ezt nem szerették, feljelentéssel fenyegetőztek, a végén annyiban maradtak a passzivistákkal, hogy leszedhetik, de akkor a helyére kétszer annyit tesznek ki a Kétfarkúak.
Leszedték. Kaptak egy hét múlva kétszer annyit, két ablak helyett már négy vigyorgott a sivár betonfalon. Erre fel hívták a közterület-fenntartókat, akik fejenként ötvenezer forintos bírsággal fenyegetőztek (pedig a park nem közterület).
Most leszedték, legközelebb már nyolc ablak lesz a helyén.
És ez így megy tovább, a srácok győzik plakáttal, kérdés, hogy a tulajdonos meg a közteresek győzni fogják-e kerítéssel.
Az egész tragikomédiát meg lehetett volna spórolni, ha a tulajdonosnak van egy kis humora és röhög egyet a vizuális poénon. De nincs: attól tulajdonos.
Aztán jött a váci kaland a Mi Hazánkkal.
Legyünk tárgyilagosak, mutassuk be mindkét fél szemszögéből a történteket. Az MKKP Vác így számolt be róluk:
„Tegnap este négyszineztünk egy jót Vácon, köszönjük szépen, hogy ilyen sokan eljöttetek, volt aki járókelőként szállt be festeni, nagyon jó élmény volt. Sajnos kissé feltartottak minket a festés elején, így nem tudtuk teljesen befejezni, de majd legközelebb.
Külön köszönjük a helyi Mihazánknak, hogy (ahogy mondani szokás) jelenlétükkel emelték az est fényét. Jómodorú és nyugodt tájékoztatásuknak hála megtudtuk, hogy:
– A szivárvány négy színből áll
– A négyszínfestés pánikot kelt
– Egy hatályos Alkotmánybírósági Határozat érvényét veszti egy váci önkoris képviselő véleményével szemben
– A(z egyébként vízálló-víztaszító) festéket bemossa a Dunába az eső és mindmeghalunk
– Ezt prezentálva, le is öntötték a készülő festést egy vödör vízzel, aminek hatására… nem történt az égvilágon semmi, mert a festék félig száradt állapotban is vízálló
Tényleg köszönjük ezeket az információkat, bár azért meglettünk volna nélkülük.
Egy bő órányi, részükről frusztrált, részünkről mosolygós ácsorgás után végül hazamentek, mi pedig folytathattuk a festést. Emiatt sajnos nem volt idő mindent befejezni, majd valamikor megcsináljuk a másik felét a járdaszakasznak.”
És akkor lássuk, mit ír ugyanerről az eseményről a Magyar Jelen, a Mi Hazánk lapja?
„Ázott kutyaként menekültek a kétfarkúak Vácon (videó)
A balliberális előválasztáson induló Kétfarkú Kutya Párt közterületi aszfaltfestésekkel borzolja a váciak idegeit. A Mi Hazánk Mozgalom váci szervezete panaszbejelentések után lépett fel a nemcsak környezetkárosító, de véleményük szerint értelmetlen és a városképbe sem illő mázolás ellen.
„Ennek a festegetésnek semmi haszna nincsen, sőt a több mint ezer éves barokk városunkban csak ront az állapotokon, amiről a Budapestről érkezett pártelnöknek egyértelműen tudomása sem volt”
– mondta dr. Csereklye Krisztina, a Mi Hazánk váci elnöke.
A kutyapárt megjelent aktivistái a váci radikálisok fellépése ellenére sem kívántak tágítani és folytatni szándékozták a festésüket, ezért a váci mihazánkosok ürgeöntéshez hasonlatosan kiöntötték a városukból a pingáláshoz bemelegedett Kétfarkúakat.
A hatósági eljárást követően a baloldali összefogás polgármestere fogja elbírálni, hogy belefér-e a váci városképbe a művészi alkotásnak messze nem nevezhető munka.”
Legalább a videót ne adták volna mellé, ugyanis az ember képes, és megnézi. Abból világosan kiderül, hogy nem volt ott semmiféle kiöntés, menekülés, kergetés: a Mi Hazánk odament jelenetet rendezni, de magukból csináltak bohócot. Komolyak akartak lenni, mint egy vakbéltünet, de nehéz röhögés nélkül megállni, amikor a határozottan fellépő „radikális” hölgy közli: „Addig fogom vízzel locsolni, amíg a Dunában víz lesz” – és locsolja, rendületlenül. A festék meg köszöni szépen, marad. Balladai helyzet. Hogyan is írná Arany János?
„Ágnes asszony a négyszín-festést
Duna-vízzel mossa, mossa
Róla készült videónkat
A Mi Hazánk finanszírozza
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”
Mondjuk a „nemzeti radikálisokat” se a gyöngyöző humoruk miatt fogják elrabolni a földönkívüliek, az is biztos. De most következik a tegnapi eset, ami már a szolgálati hülyeség, a humortalanság és a sótlanság Csimborasszója.
Látjuk, ugyebár, ezeket az „emoji-plakátokat” melyeken a kormány elvileg mindenféle politikai üzeneteket kíván eljuttatni hozzánk, első sorban azt, hogy konzultáljunk velük nemzetileg, de csak azt sikerül megmutatnia, milyen határtalanul ostobának tartja az egész magyar népet, mennyire lebecsül minket úgy általában. Ezeket a Kétfarkúak előszeretettel ragasztgatják le olyasmikkel, amiktől valamivel több értelmük lesz, vagy legalábbis elviselhetőbbnek, kevésbé gyűlölködőnek tűnik az üzenetük. Ez történt Pécsett is.
De ahol átragasztó passzivista akad, akad ott „törvénytisztelő állampolgár” is. Egy ilyen önjelölt detektív értesítette a Baranya Megyei Rndőr-főkapitányságot az átragasztás vérlázító tényállásának fennforgásáról, mint arról a Szabad Pécs beszámolt. És mivel bejelentés történt, szabályszerűen kell eljárni. Ilyenkor nem irigylem a rendőröket, ugyanis ők pont olyan épeszűek, mint mindenki más, csak őket köti a szabál. Ami embert zabál. Jelen esetben az volt a szabályszerű, hogy a bejelentés miatt nyomozás induljon, melynek részeként szerencsétlen helyszínelőnek ki kellett menni és ujjlenyomatot venni a plakátról. Ezt a jelenetet viszont lefényképezték és most járja a magyar sajtó összes bugyrait, még az a szerencse, hogy legalább az arca nem látszik rajta.
Sajnálom a helyszínelőt, mert ő is pontosan tudja, hogy semmi értelme egy szabad téren álló plakátról ujjlenyomatot venni, sajnálom a parancsnokát, akinek ilyen szamárságokkal kell foglalkoznia és úgy tenni, mintha ez ügy volna, méghozzá bűnügy, de azért a legjobban az egészen komoly „állampolgári bejelentőt” sajnálom, mert borzalmas lehet leélni egy egész életet a humor szikrája nélkül.
Biztos, ami biztos, készítettem én is egy emoji-plakátot, be is mutatom – lévén, hogy a Zóna felülete az enyém, legfeljebb mindenki más is láthatja, de nem köztulajdon, érdekelne, mihez tudnak kezdeni szerény kis marhaságommal. Köztereseket hívnak rám? Feljelentenek? Ujjlenyomatot vesznek a képről?
Ezek a történetek mind-mind alig pár hét leforgása alatt estek meg, az utóbbi időben.
Értem én, hogy mindenki szeretne valamiféle pozitív fordulatot, mindenki jobbat akar annál, ami most van. A politika lényege pont az, hogy mindenki másként akarja azt a jobbat, a kormánypártiak szerint mindent így kell hagyni, ahogy van, és majd magától megjavul a helyzet (én még ezt a módszert a gyakorlatban működni nem láttam, de ők tudják), mások szerint ilyen vagy amolyan mértékben változtatni kell a viszonyainkon. Mindenki esküszik a maga kis igazára, hitére, politikai Messiására, és marja a többieket, akik nem az ő gittegyletéhez tartoznak. Csak jövő tavasszal lesznek a választások, de már most úgy belegárgyultunk az ideológiai harcokba, hogy csoda, ha az utcán össze nem verekszenek az emberek. (Nemsokára össze is fognak a politika miatt, akármibe lefogadom).
Na most, tételezzük fel, hogy valamelyik társulat győz (ha fel nem tételezzük, akkor is ez lesz a vége így vagy úgy) és tételezzük fel, hogy ennek nyomán eljön az a jó világ, amit annyira szeretnénk. Ez mondjuk erősen tudományos fantasztikum, de tételezzük fel.
Akkor majd hátradőlhetünk és elmosolyodhatunk?
Nem fog menni. A jelek arra mutatnak, hogy addig harcoltunk egymással, magunkkal, mindenkivel, képzelt és valódi ellenfelekkel, míg rengeteg embernek az arcára fagyott a vicsorgás.
És ahogy megtanultak vicsorogni, azon mód elfelejtettek vigyorogni.
Anélkül meg semmit sem fog érni akármilyen jó világ is jönne.
Bár úgysem jön.
De aki szeretne még vigyorogni is ebben az acsargó világban, annak szüksége van a Kétfarkúakra.
Csak akadjunk elegen ilyenek.