„Szabad sajtó”, írja Szele Tamás barátom, de azért rögtön hozzáteszi, hogy „pártoktól szabad sajtó”, a maga kaptafájánál ugyanezt tette Nádasdy Ádám professzor is, amikor rájött, hogy a szinonima rokonértelmű és nem azonos értelmű, majd, ha akarják, az Őrölj, malom 57-ben elolvassák.
Hát én ezzel is vitatkoznék, közvetlenül is, áttételesen is, csak nem sértődik meg, tulajdonképpen nem is teheti, mert akkor csapdába esne, és oda nem akar, de nem is ezért írtam én ezt most sebtiben, mármint nem azért, amit Ő írt, hanem azért, amit ő írt, hogy mások írtak a számos afganisztáni tálib anomália közül épp a „szabad” afgán sajtó mián. Nem olvastam el a kommenteket, de elhiszem, mert mindent elhiszek, és mert ezt tényleg elhiszem. És nem is csodálkozom, mert semmin nem csodálkozom, de ezen valahogy mégis.
Tessék, itt van Önöknek a mai betevő paradoxonjuk.
Hogy hát akkor most úgy tetszik értékelni, kedves magyar kormánypárti olvasó – szerintem ezt is kitaláltam, hogy nem ellenzékiek kommenteltek, nem a szabad sajtó szabad olvasói, amely szabadság, mint József Attila-i szülőanya inkább csak egy másfajta rendet szül, de minimum egy másfajta diszkréciót –, tehát úgy tetszik érteni, hogy Afganisztán mostantól a barátunk? Vagy hogy? Mert akkor eddig mi volt? Mármint nekünk. Mondjuk, ellenség.
János marschiert in Feindesland und singt ein Teufelslied?
Na de eddig nem a tálibok kormányozták, és mi állítólag azért voltunk ott, hogy ne is kormányozzák! Akkor tehát nem ellenséges terület volt, hanem kifejezetten baráti, ahol voltak ellenségek is.
Mégpedig a tálibok.
Akik most bizgerálják a szabad sajtót, ami ugyan szerintem továbbra sem szabad, se itt, se ott, nem is volt, de azért itt is vannak fokozatok, ugye. Meg, hogy mitől nem szabad. Mitől nem mentes. Mi (ki) befolyásolja.
Az ellenségem ellensége pedig legalábbis a felebarátom kellene, hogy legyen.
Mégsem az.
És hát a saría. Nem kell „sh”-val írni, ez itt nem Ánglia, magyarba a nem latin betűs írást fonetikusan tesszük át, jelen esetben plusz hosszú ‘í’-vel. (Tamás, nyugalom! Érted haragszom, nem ellened, és nem is haragszom. Így jár, aki túl sok nyelvet ismer. Én például pár évvel ezelőttig azt se tudtam elképzelni, hogy van a magyarban – hosszú – nagy ‘í’. Olyan túl emeletesnek tűnt.)
Szóval a saría. Ama muszlim kerettörvény, ami leginkább a mózesi törvényekhez hasonlít, mind antikvitását, mind értelmezését tekintve. Itt jön be az idő. A másik idő, amire ha valaki nem adaptálja, nem teszi át napi jogszabályokba őket, igen könnyen ahhoz vezethet, mint a muszlim jog sok országban, tizennégy évszázaddal Mohamed után. A tálibok nem jogtudósok, és nem is akarnak azok lenni. Leginkább az ortodox protestánsokhoz hasonlítanak, akikhez képest még a katolikus inkvizítorok is szabadelvűek laza társasága voltak, annyi különbséggel, hogy Genfet és Angliát kivéve sokkal nagyobb erő állt mögöttük. Akkora, mint most Afganisztánban a tálib törvényértelmezők mögött.
Tessék ilyenkor elképzelni, hogy az úgynevezett magyar Alaptörvény nem alaptörvény, nem a jog forrása, hanem maga a jog. Nincsenek élethelyzetekre írt jogszabályok, még átfogó értelmezés sincs, ami pedig még a mózesi törvényeknél is van, hanem az egész, hogy úgy mondjam, fakultatív. Rá van bízva azokra, akiknek a kezében – nem, nem a hatalom, úgy általában, hanem leginkább – a helyi hatalom, jelesül egy Kalasnyikov. Itt van például az Alaptörvény R) cikke (4). „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” Ha a „keresztény” helyett „muszlim” állna, egyetlen tálibnak se lehetne ellene semmi kifogása. Jogszabályi értelmezés hiányában innentől mindenki azt lövöldözhetne le, akit akar. Akit most is lelövöldöz. Kezdődhetne (folytatódhatna) a műemlékrombolás, fellobbanhatnának a máglyák, mert hiszen azok is a keresztény hagyományhoz tartoznak, megjelenhetne a soha meg nem szűnt inkvizíció akármilyen formájában, jöhetne a „keresztény” cenzúra, a tudomány és vallás (alapjaiban hibás) szembeállítása, a Biblia betű szerinti, értelem nélküli értelmezése, jöhetnének a családlátogató genfi presbiterek utódai, a Kálvinhoz hasonló terrort bevezető firenzei Girolamo Savonarola, de akár az őt máglyára küldő Borja-Borgia pápa is, jöhetne bárki, aki magát kereszténynek mondja, és hatalommal ruházták fel.
Jöhetnének a korlátok nélküli retorziók, amelyek alól, mint Tamás írja, a kedves kommentelői se lennének mentesek. A liblingjeik pláne nem, ott még mondvacsinált ürügyek se kellenének. Bárki megbüntetéséhez elég volna egy irigy szomszéd. Hamis tanú, ha már a kereszténységet emlegettük.
Poor, old Judas.
De miért izgatja a kedves, feltehetően kormánypárti olvasókat (azért ez se ilyen egyszerű: vannak, akik elhivatottságból kormánypártiak, vannak, akik hivatásból), illetve megbízott olvasókat az afgán médiacenzúra? Mert úgy gondolják, ott a jövőnk? Aki ott marad, jó afgán, aki el akar menekülni, gonosz migráns, és feltétlenül ide akar jönni, tehát… de ez is ellentmond a cenzúrának. Hiszen ha valaki szabadnak érzi magát, akkor szabad.
Drága föld, szülőhazámnak földje.
Ha valaki szabadnak érzi magát, miért akarna elmenekülni? Itt valami bibi van. Itt is. Ne foglalkozzanak vele. Tegyenek úgy, ahogy egy nagyon régi matematikus barátnőm tett tudományos szocializmus vizsgáján: „Már nem próbálom megérteni”, mondta három nap meddő küszködés után, „egyszerűen minden ellentmondásnál azt mondom majd, hogy ‘ebből következik’.” Ötöst is kapott.
Ne logikát keressenek ezekben, inkább sajnálják szegény kommentelőket. Ugyanúgy sajnálják, mint a szabad magyar kormánysajtó újságíróit sajnálhatják, ameddig nem kaptak megfelelő és részletes instrukciókat (ezt érezhették Önök a tálib hatalomátvétel első óráiban is, ha valamelyik kormánypárti médiára tévedt kósza tekintetük). Saccolnak. Kína elismeri, Kína a barátunk. Ha Kína elismeri, talán Putyin is elismeri, és Putyin is a barátunk. Hogy mindezek messze nem egyértelműen így vannak, illetve lesznek, a saccolást nem érinti. Franc akar orientalista és szlávkutató lenni, elég neki Orbán labirintusa is, Varga Judit fonalára pedig ugyan várhat. Ha Kína elismerte, vagy akarja, vagy most azt mondja, elismeri, akkor kutya kötelességünk nekünk is ferde szemmel nézni, aki kritizálja.
De ezen kívül mi a baj a szabad afgán sajtóval? Azzal semmi. Ameddig afgán. De egy magyar újságban, ha a kifejezés első tagjára gondol…
Olyan rossz szájíze támad ettől a szótól az alaptörvénykövető magyar embernek, na.
