Szele Tamás: A ténsúr postája

Miután ma megtudtam, hogy a Facebook vissza kívánja szorítani a politikai jellegű tartalmakat a közösségi oldalon (nem először, és eddig egyszer sem sikerült nekik), erősen vakarni kezdtem a fejemet: hát én most mitévő legyek?

Politika nélkül nincs újság, ha nem belföldi van benne, akkor külföldi, nekem is végem, de a világsajtónak is. Hogy van ez?

Pont így, itt írja. Szép bikkfanyelven, a Szilícium-völgy annyiban azért különbözik az elődeitől, hogy teljesen új hivatali szakzsargont alakított ki, de azért csak halandzsa ez is:

Pozitív eredményeket tapasztaltunk a tesztjeink során, amelyekkel az emberektől kapott visszajelzésekre reagáltunk, miszerint kevesebb politikai tartalmat szeretnének látni a hírfolyamukban. Ennek eredményeképpen tervezzük, hogy ezeket a teszteket Costa Ricára, Svédországra, Spanyolországra és Írországra is kiterjesztjük.”

Olyan lehetett a teszt, mint a magyar nemzeti konzultációk:

Akar-e ön kevesebb politikai tartalmat látni a Facebookon?”




Persze, hogy kevesebbet akar a felhasználó, legszívesebben elfelejtené a politikát. Még én is, csak nem tehetem, mert belőle élek. Beikszeli, hogy kevesebb legyen. Kit érdekel, hogy az életünket akkor is a politika fogja szabályozni, ha nem látunk róla híreket? Legfeljebb majd tudomást sem szerzünk arról, hogyan döntöttek a fejünk fölött a sorsunkról, hülyén halunk bele. De Menlo Parkban nem ostoba emberek ülnek, tudják, hogy kárt okoznak a lépésükkel:

Megtudtuk, hogy ezek a változások szélesebb körben érintik a közügyekkel kapcsolatos tartalmakat, és lehet, hogy ez hatással lesz a kiadók forgalmára. (…) A politikai tartalmak hírfolyamban való terjesztésének csökkentésére irányuló kezdeti tesztek már működnek az Egyesült Államokban a felhasználók egy kis százalékánál.”




De azért csak bevezetik. Elképzelem, ahogy a Washington Posttól a The Timesig és a Komszomolszkaja Pravdáig minden hírlap átalakul és száműzi a politikai híreket, de akkor mi marad a médiumban? Az időjárásjelentés, a kulturális rovat, a bűnügyek, a sport meg a sztárvilág? Mark Zuckerberg feltalálta a politikamentes bulvársajtót. Megoldás lehetne azonban, ha a politikai tartalmat becsomagoljuk egy másik műfajba, amit az algoritmus nem ismer fel, mondjuk népszínmű-jelenetbe vagy vásári ponyvába.

Próbáljuk is ki, írjunk ma valami ilyesmit abból, hogy Orbán Viktor mindenféle leveleket kapott az elmúlt huszonnégy órában. Akkor lássuk, hogy is kéne?

Orbán ténsúr ebéd után pipál az ámbituson a hintaszékben, előtte törökös kávé, hosszú szárú tajtékpipája mentéjére konyul, ám jön szende leánya, Juditka:

– Apámuram, posta jött! Mindjárt kettő is!

– Nofene, leányom, nofene – serken fel szundikálásából a ténsúr – Aztán ki küldte?

– Az első valami Donald Trumptól érkezett, igen sok rajta a portó meg a pöcsét, megjárhatta Tolnát-Baranyát!

– Az, leányom, még az Óperenciás tengert is, mert azon túlról jött. Régi, kedves emberem nekem ez a Trump, ő volt régen az ámerikai szolgabíró, csak most letették a székéből, de visszafele kapaszkodik. Olvasd, mit ír, nálam nincs ókuláré.

– Apámuramnak ókuláré kell?

– Dehogy kell, meg ne tudják, hát hogyan néznék ki én azzal? Csak anélkül nem bírok olvasni, abban van az ábécés tudományom. Olvasd már!

– Azt mondja, köszöni apámuram hozzá való szépséges levelét, jóindulatát, segedelmét, és instállja, hogy a továbbiakban is harcoljanak együtt a szabadságért, az hazának büszkeségéért, aztán megint a szabadságért, csak ottan már más szót használ, végezetül pedig bé nejével csókoltatják magát és családját, Isten áldását kérve apámuramra is, Magyarországra is.


– Ejnye már. Nem Rodostóból jött ez a levél?

– Nem, Ámerikából.

– Ugyan, amennyire az én segedelmemmel ment… Biztos, hogy nekem írta ezt a semmit?

– Bizonyos, apámuram, merthogy a végét összefirkálta vastag fekete pennával. Azt írja a firkálmányban, hogy gratulál, igen szépen szólott a lantossal, akit küldött, büszke is magára, meg a széphistóriára, amit a lantos költött.

– Akkor csak nekem szól. Épp a minapában csavargott erre a Tucker Lantos Carlson, tudod, akit repülő üveghintón járattunk, tokajival itattunk. Hát ugyan evvel a levéllel semmire sem megyünk, mert nincsen semmiféle veleje, hanem egy haszna mégis lesz.

– Mi az, apámuram, fidibusznak használja?

– Ha nem volna olyan csinos az eszecskéd tokja, leányom, menten le is csapatnám a hajdúkkal. Dehogy lesz ez fidibusz. Oda kell adni a kisbírónak…

– A Magyar Nemzetnek?

– Annak hát. Az majd kidobolja, hogy minémű tudós és hatalmas nagyurak leveleznek velem. Csak azt ki ne dobolja, hogy semmiről. Lássuk a másik levelet!


– Ezt meg valami komédiás írta. Valami Galla Miklós.

– Olvasd, jányom, bár nem szeretem a vicceit.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Itt Galla Miklós. A közelmúltban nagyon súlyos sérelem ért. Az MTVA kuratóriuma februárban nekem ítélte a Karinthy-gyűrűt, öt hónapig hitegettek, hogy megkapom, majd júniusban elfogadható indoklás nélkül visszavonták. Az okokkal kapcsolatban kiszivárgott információk szerint: A.: Csatlakoztam Karácsony Gergely 99 mozgalmához, B.: Nyilvánosan meztelenkedtem.

Egyikből sem igaz egy szó sem, semmi valóság alapjuk nincs, teljes fikció mindkettő. Rágalmak.

Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja, hogy az MTVA kuratóriuma egyetlen nyilatkozatomra és a korábbi Nyílt levelemre sem reagált. Úgy vélem, ha bármiféle bizonyíték lenne a kezükben, már előálltak volna vele. De nincs, mert nem is lehet bizonyíték arra, ami nem történt meg. (Ha mégis előállnak valamiféle „bizonyítékkal”, az kizárólag hamisítvány lehet.)

Tisztelt Miniszterelnök úr, egész életemben csak azzal foglalkoztam, hogy a Kedves Közönséget megnevettessem, illetve a dalaimmal szórakoztassam. Kérem, intézkedjen, hogy a negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet megkapjam, visszatérhessek a Rádiókabaréba és a Petőfi Rádió tűzze műsorára a világszínvonalú dalfelvételeimet. Köszönöm.

Nem akarom elhinni, hogy nekem, aki soha életemben nem politizáltam, csak egy kormányváltás után rendeződhet a helyzetem.

Köszönöm figyelmét.

Üdvözlettel:

Galla Miklós”





– Toronyórát láncostól nem kér?

– Azt nem írja.

– Ugyan ez is azt hiszi, hogy ő fújja a passzátszelet a két farpofája közül. Pedig azt is én végzem, mint mindent. Hát gyűrűt akar? Oszt belépett a Karácsonyhoz?

– Dehogy lépett, annak sincs szüksége akárkire a regimentjében.

– Gondoltam. És pucérkodott-é?

– Csoda tudja, apámuram, annyi mindenfélét beszélnek az emberek. Mari néne az alvégről – tudja, akinek az az olyan borzalmas háza van, hogy az már terror – esküszik rá, hogy a tulajdon két szemével látta, de hát látta az apámuramat is egyedül kikergetni a muszkát, pusztán a nyelvével.

– Mari nénédről szépen beszélj, te lány, még ha ahány szeme is van, annyiféle, kell ő nekünk nagyon! De most nem az a fontos, ő mit látott, az a fontos, mihez kezdjünk evvel a komédiással. Én megadatom neki azt a gyűrűt, mert megnevettetett, mikor a világszintű dalairól írt, húzzák a lábára, mint a gatyás galambnak, hanem aztán nekünk turbékoljon, mert különben szorulni fog!


– Nagy az esze apámuramnak, de furmányos is.

– Nem hiába vagyok én a bíró itt, minálunk, Gyeviben. Van-e még iromány?

– Egy kis rózsaszín koperta, de nem tudom, mikor jött, tegnap-é vagy ma. Mégis ma jöhetett, mert még illatozik.

– Aztán honnét jött?

– A pöcsét szerint Moszkóviából.

– Ejha. S ki küldte?

– Valami Tatjána Larina.

– Az a Vlágya fedőneve. Olvass bele.

Én írok levelet magának –
Kell több? Nem mond ez eleget?”

– Hajjaj, de biza eleget mond, nem küldtem el a jelentést! Hozd a téntát, pennát, hozd az ókulárét mégis, de mellé a pálinkás butykost is, anélkül nem fog menni!

Munkához lát serényen a ténsúr, sistereg a penna a papíron, amint szántja a betűket. Mikor kész, nagyot szusszan, s küldi a postakocsihoz a hajdúval.

Tetszenek látni: megy ez vásári ponyva műfajában is.

Megnézem én azt az algoritmust, ami ebben meglátja a politikát.

De azt a besúgót, feljelentőt is.

Csak az olvasó lássa meg.

Nem könnyű mesterség ez a miénk, annyit mondhatok.


Oszd meg másokkal is!

Ajánlott olvasnivaló: