Szele Tamás: Fanatikusok, demagógok, antiszemiták

Ma is folytatjuk a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” nevű szervezet történetét, egyrészt, mert vannak fejleményei, másrészt, mert érdemes kicsit benézni a kulisszák mögé, tisztázni a csoport és vezetője hátterét, közegét, bemutatni a világot, amelyben mozogtak: érdemes és ijesztő.

Kezdjük a fejleményekkel. Először is, kissé meglepve tapasztaltam, hogy több napilap is – ráadásul a megbízhatóbbak – feltételes módban tudósított Posta Imre őrizetbe vételéről, olyanformán, hogy „Posta Imrét is elfoghatta a rendőrség, amikor hétfőn lecsapott egy radikális csoportra” (Telex), holott a hír egészen bizonyos, miért finomkodunk? Aztán rájöttem: hozzám eljutott a határozat az őrizetbe vételről (eljutott még több is, de nem volt érdemes közkinccsé tenni, később talán még hasznos lehet), hozzájuk nem. Ez úton nyugtatnék meg mindenkit: igen, őt vették őrizetbe, és igen, ez az ember az az ember, nem egy névrokon.

A valódi fejlemény a vádban következett be: tegnap reggel még „csak” emberölés előkészületének bűntette miatt folyt a nyomozás, ez az ügyészség délután 16:10-es közleménye szerint már bővült, most már állam elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják az őrizeteseket, konkrétan az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezkedéssel. De lássuk magát a közleményt!



A nyomozó ügyészség a kutatások, lefoglalások és gyanúsítotti kihallgatások eredményeként ma újabb gyanúsításokat közölt. A tegnap óta őrizetben lévő elkövetőket az emberölés előkészületének bűntettén túlmenően az ügyészség ma az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel is meggyanúsította.

A ma közölt megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, egyiküket bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak új „alkotmányt” is megfogalmaztak, melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának: „mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni.”

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelynek közösségi médiában történő megjelenítéséről gondoskodtak. A gyanúsítottak – az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája holnap dönt.”




Miért fontos ez? Azért, mert az emberölésre irányuló előkészület büntetési tétele egytől öt évig terjed, esetünkben ez minősített, ugyanis bizonyítható az aljas indok és cél, valamint (a torkon szúrás-vesén szúrás boncolgatása miatt) a különös kegyetlenség, mármint az lett volna, ha sikerül kivitelezni a cselekményt. Több személy sérelmére követték volna el, szóval nem kell büntetőjogásznak lenni ahhoz, hogy lássuk: ez bizony maximális büntetést jelent.

Azonban az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet érdekesen néz ki, lássuk az idevágó 254-es paragrafust a Btk.-ból!

254. § (1) Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”




Itt magára a cselekményre nem került sor, tehát csak a kísérletért szabható ki maximum, az viszont még öt év. Erre még rájöhet – jogértelmezés függvényében, ugyanis a bizonyítékok, különösen a videofelvétel alapján bizonyítottnak tűnik – a terrorcselekmény elkövetésére való felhívás és azzal fenyegetés, ennek a tétele kettőtől nyolc évig terjed, tehát nagyon, mélyen és őszintén csodálkoznék a gyanúsítottak szabadlábra helyezésén.

Igaz, én Budaházy György esetében is csodálkoztam, ő ugyanis megvalósította a terrorcselekményeket, első fokon kapott is tizenhárom évet értük, másodfokon azonban a Fővárosi Ítélőtábla ezt megsemmisítette és új elsőfokú eljárásra utasította a Fővárosi Törvényszéket. A tábla „eljárási szabálysértések, megalapozatlanság” miatt helyezte hatályon kívül a törvényszék korábbi ítéletét. Ez azóta is tart, lévén pedig, hogy a cselekményekre 2007 és 2009 között került sor, Budaházy gyakorlatilag 12-14 éve nem kap semmiféle büntetést, de egyszer, majd, talán… szóval, ha úgy fújnak a szelek, éppenséggel Posta Imre is kikerülhet, de nem ma és nem holnap.

Egyelőre én úgy kalkulálom, tizenöt évtől indul a számláló nála, ennél több lehet, kevesebb nem sokkal.

No, de megérdemli? Meg bizony. Ne játsszuk el a naiv szűzleánykát, aki betévedt a nyilvánosházba és azt hiszi, akik ott vannak, mind romantikázó, hűséges szerelmespárok. Nem a véleménye miatt büntetik ezt a két embert, ahhoz joguk is van, meg amiatt nem is lehetne. Hanem a cselekmények és azok előkészítése miatt. Ha Posta Imre horgászegyletet vagy bélyeggyűjtő klubot hozott volna létre, a kutya sem bántaná, az egyesülési jog megilleti őt is. De az általa szervezett PI-kör kifejezetten konkrét bűncselekmények elkövetésére szerveződött és arra szólított fel másokat is, ha minden politikát félreteszünk, akkor is bűnszervezet (hoppá: újabb súlyosbító körülmény). Azt is érdemes megnézni – éspedig Posta saját blogján megjelenő írásaiból idézve – miféle ideológiát, eszemrendszert vallottak, terjesztettek.

Jé, ilyenek is lehet olvasni? Ezek be vannak teljesen holokausztolva kovidosan! Ennyi parajnás barmot. Most robbantják be a zösszes bunkert, ahol állítólag ezt túl lehet élni. Vagy nem?”

Ilyen az, amikor a szerző humorizál.

Már ideje volt, de hol marad a többi zsidó mocsok? Új háromoldalú védelmi és biztonsági partnerség létrehozását jelentette be a brit, az amerikai és az ausztrál kormány.”

Itt már nem humorizál.

Ezek a fugger szabadkőműves zsidajok de benne vannak a „magyar” közéletben. Ez itt még csak nem is mogyoró állatpógár a másik mög még franszijájés nagykövet is…”

Ez is csak félig tréfa, igazából komolyan gondolja, csak „lazán” akar fogalmazni.

Kövér László az egyházi vendégeknek: Sátáni, sötét erők veszélyeztetik a keresztény embereket. Már csak tudja, mert tükörbe pillogott a sok ratyi gané zsidaja.”

Így folytatja végestelen-végig, hiába határozza meg magát „tartalékos katonatiszt, publicista, radikális politológus” minőségben, tudnia kéne, hogy az ilyesmit leírni és terjeszteni is bűncselekmény, ha nem dokumentáció céljából teszi az ember (ebből is lehet pár év, ugyanis szinte csak ilyesmiket írt).


Na jó, a mester ilyen, de tán csak nincsenek neki hívei is?

Dehogy nincsenek, csak a PI-körnek 2200 kedvelője van a Facebookon. A csoporthoz kapcsolódik Molnár F. Árpád oldala és a Szabadságot Bátor Nyilasnak című közösség is, szóval pár lépéssel eljutottunk Dusnokra és a postai ideológia másik lényegéhez, mármint az antiszemitizmuson kívül.

Ez a vezérelv pedig azt mondja, hogy Magyarország nem létezik.

Ami mégis létezik – hiszen látjuk, benne élünk – a tanítás szerint egy New Yorkban bejegyzett részvénytársaság. Ezért aztán aki polgára Magyarországnak, anyakönyvezik, vannak iratai, az szerintük a Wall Street rabszolgája lett közjogi úton. Persze, emeletes marhaság ez, nem létező vagy félreértelmezett törvényekre hivatkoznak, a történetbe valahogy belekeverték például az amerikai tengerjogot és hajózási törvényt is, szóval ezt tényleg csak az hiszi el, aki nagyon akarja.


Az alapötlet még csak nem is nem Postától vagy a többi konteóstól származik, ők is egy amerikai mozgalom ideológiáját írták át. Ez a Független Polgárok amerikai mozgalmának a magyarosítása! De nem sajnálták tőle sem a hagymát, sem a paprikát. Ez a mozgalom azt állítja, hogy elég kijelenteni, miszerint semmi közösséget nem vállalunk az állammal, és máris mindent megtehetünk, a rendőr sem intézkedhet ellenünk. Azt is állítják, hogy mindenkinek van egy „kormányzati alteregója”, és ezeknek a számláján fejenként ötmilliárd dollár van, azt ki kéne venni… Kibújnak az igazoltatás alól, személyes iratokat hamisítanak maguknak és eladásra is, sokszor magukat is az igazságszolgáltatás dolgozójának adják ki. Emellett megpróbálnak hozzáférni az „alteregójukra” nyitott titkos állami bankszámlához, mármint ahhoz, ami szerintük létezik. Különböző trükkökkel, csalásokkal, hamis iratokkal, váltókkal, ilyen-olyan értékpapírokkal próbálkoznak. Ismert tagjuk Terry Nichols, az oklahomai merénylő, a 168 ember életét követelő 1995-ös robbantás egyik elkövetője. Ő is független polgárnak mondta magát.

Nem is rajonganak értük az Egyesült Államok hatóságai, az FBI 2010 óta belföldi (domestic) terrorszervezetnek tekinti a mozgalmat, 2014-ben veszélyesebbnek ítélték, mint az Iszlám Államot. Posta és sok más magyar konteós csak adaptálta az ötletet a mi körülményeikre, megszórta vastagon Trianonnal, némi kozmikus-sumér ősmagyarsággal és rengeteg antiszemitizmussal, aztán felszolgálták a jónépnek, tessék szépen elhinni. De hát ki hiszi el ezt az ostobaságot?

Fentebb is írtam: az, aki nagyon akarja.


Miért akarja?

Azért, mert úgy okoskodik, hogy ha megtagadja a magyar állam fennhatóságát (egy szimpla, szóbeli nyilatkozattal, jobb esetben ír róla egy fecnit), akkor a magyar állam bírósága nem ítélheti őt el, a végrehajtó nem veheti el semmiét, a rendőr nem intézkedhet ellene – és vannak olyan bonyolult élethelyzetbe keveredett, nagyon szegény és nem túl okos emberek, akik hajlandóak akár még ezt is elhinni, ha azt mondják nekik, hogy ily módon megszabadulhatnak a devizahitelük törlesztésétől. Még ennél vadabbakat is elhisznek akár. Hogy Dusnokon ez a hit, ami csupán vélemények és téves nézetek hangoztatásából áll, következményekkel járt?

Igen, a fiatal dusnoki pár, akik nem a Tudós Klub rendes tagjai annyira hittek, hogy nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni, oltatni az újszülött gyermeküket. El is vették tőlük, bár mostanra visszakapták, de történt az ügyben minden a világon, Posta mester (nem a postamester) tüntetéseket, gyűléseket, rendezvényeket szervezett egymás után, azokon mutatta be a párt, és ennek révén terjesztette az ideológiáját, ők meg nem vették észre, hogy már rég nem a gyermekről van szó, őket csak fel- és kihasználták.


Sőt, más mozgalmak is belekeveredtek az ügybe, egészen szerteágazó rendszere van a dolognak, bár ne úgy képzeljük, hogy mindenkit Posta rángatott zsinóron, mint egy titokzatos bábumester, egy főgonosz, inkább csak kölcsönös támogatásról lehetett szó – ezt holnap elemezném bővebben, egyelőre legyen elég annyi, hogy a kapcsolatrendszer a Lapos Föld híveitől a MAG-mozgalomig (Mintaként Alkalmazott Gondviselés) terjed, az őrület valóságos nemzeti egylete, sőt, internacionáléja, hiszen külkapcsolataik is vannak bőven, például a qanonisták.

Oltásellenesek, laposföldesek, ál-ezotérikusok… lesz miről írni.

Viszont mindegyikük rajong Vlagyimir Putyin Oroszországáért, Posta Imre pedig nosztalgikusan gondolhat vissza a tambovi szép napokra, ugyanis ott végezte a katonai főiskolát, a Karikás Frigyes Kollégium tagjaként, az utolsó évfolyammal, amit még felvettek.

Holnap folytatjuk.


Oszd meg másokkal is!