Ma nem a terroristákkal foglalkozunk, mert nincs fejlemény az ügyükben, hanem a kormány támaszaival, ami nem nagy különbség, valljuk meg, bár ők gyilkolni – még – nem akarnak. De rombolni, pusztítani annál inkább, mozgalmat is indítottak ennek érdekében.
Be akarják tiltatni az ARC 2021 kiállítást, nem felel meg polgári értékrendjüknek, kényes ízlésüknek.
Hát nem mondom, valóban smirglis az ARC modora néhol, de a magyar élet sem habostorta, és annak a képeit mutatja. Nem a tükröt kell összetörni, ha azt mutatja, hogy az orcánk ferde… de menjünk szépen, sorban. Miről is van szó?
Foglalkoztam volt ezeken a hasábokon idén, augusztus másodikán Földi László „Védett Társadalom Alapítvány” nevű egyletével, melynek fennkölt célja szembeszállni Soros György Nyílt Társadalom Alapítványával, bár nekik nincs meg Soros vagyona, ők beérik a magyar kormány anyagi támogatásával, tehát tulajdonképpen a mi adónkból sorosoznak, akcióznak. Ígértek már sok szépet, főleg azt, hogy „nagyon fognak fájni” (ezt egyik kuratóriumi tagjuk, Trombitás Kristóf ígérte megalakulásuk alkalmából) a nem kormánypártiaknak és ugyanakkor „komoly akcionalizmust” ígért, bármi is légyen az.
Hát ez a komoly akcionalizmus ma mutatkozott meg, ugyanis mozgalmat indítottak volt az ARC 2021 plakátkiállítás betiltására és megsemmisítésére. Ráadásul mindezt a Facebookon tették, a következő szavakkal:
„Tiltakozunk az Arc kiállítás provokatív plakátjai ellen!
Követeljük, hogy a megbotránkoztató tartalmat a köztérről, a gyermekjátszótér közeléből távolítsák el!!!
A gyermekvédelmi törvényre adott hisztérikus és gyermekded reakció minden korábbinál jobban igazolja a jogszabály-módosítás szükségességét. Hiszen most is, a totális politikai és ideológiai elvakultság és kizárólagosság jegyében, nem csak hogy figyelmen kívül hagyják a parkba rendszeresen járó családokat és gyermekeiket, hanem szándékosan hozzák kellemetlen helyzetbe őket.
A botrányokozás akkor is botrányos, ha azt kreatív plakátkiállításnak álcázzák.
A szándékos provokáció és a nem gyermekeknek szánt tartalom közszemlére tétele egy játszótér közelében akkor is elítélendő, ha az ügy kapcsán nem lesz feljelentés, és végül nem születik ítélet.
A normális többség számára pedig nem kérdés, hogy egy óriásplakáton feltüntetett férfi nemi szerv ábrázolása – bárki bármit is hazudjon, – nem művészet, hanem gyalázat!
Ez már több mint szellemi kútmérgezés, ez már több mint ócska ötlettelen polgárpukkasztás, ez szándékos botránkoztatás!”
Hogy is mondjam csak, ez a gondolatmenet azokat célozza, akik az említett testrészt is minimum papírzsebkendővel, de inkább glaszékesztyűben fogják meg. Igen, akad pár „kevéssé gátlásos” plakát, az egyik elé gondosan odaállítottak egy anyát kisgyerekkel, egy másikat gyermekkocsival, hogy demonstrálják, miszerint kisdedek is láthatják, amint szó szerint agyfaszt kap valaki a plakáton.
Rendben, és tessék mondani, ha eltakarjuk, akkor ez nincs is, ez a kifejezés törlődik a magyar nyelvből? Senki sem fogja használni? El is feledjük? Nyilván nem, és emiatt lebontani, betiltani az egész kiállítást ostobaság is lenne. Különben meg, a gyermekek hallják épp eleget az ilyesmit, például az iskolában vagy otthon. Mindegy, a kezdeményezés elindult és a tapasztalt ember tudja, hogy bármit kezdünk szidni a Facebookon, azonnal jön egy kisebb, lincselésre kész tömeg és segít a kövezésben. Most is így történt, rohantak a jóemberek átkozódni.
„Mélységesen felháborító! Azonnal el kell ezeket a trágár, erkölcstelen plakátokat távolítani! Újabb bizonyíték arra hogy miért nem szabad a baloldalt támogatni! Ha ők kerülnének hatalomra mindenhonnan ez folyna, különösen az oktatási intézményekből. El a kezekkel a gyerekeinktől!!!”
Így jut el a politikától kába aktivista az agyfasztól a baloldalig.
„Meg kell keresni a plakátok kitalálóját, szervezőit, és azonnal be kell szállítani őket az elmegyógyászatra!!! A plakátokat pedig leszedni, majd megsemmisíteni egy szemétégetőben!”
Önjelölt klinikai pszichiátert láttunk megnyilvánulni.
„Az erkölcsi határok erőszakos lebontására tett kísérlet. Itt is kellene egy törvény ami az ilyet tiltja, bünteti!”
Izé. A Harmadik Birodalom is, a Szovjetunió is, Mao Kínája is erősen szabályozta a képzőművészeteket. De még Rákosi Mátyás rendszere is. Melyikbe tetszik vágyni?
„Hol van ez a kiállítás? Ki az az abnormális vezető, aki ilyen ocsmányságnak helyet ad? Legalább valaki felvilágosítja, hogy a saját „arcáról” és jelleméről ad tanúbizonyságot?”
Tehát nem tudja, hol van a vernisszázs (a Bikás parkban), nem látta, nem nézte végig, de tiltaná.
Pedig érdemes megtekinteni, mert bár karcos helyenként a humora, modora, de a valódi Magyarországot tárja elénk. Azt, ahol többször lesz Fudan kutyavásár:
ahol összekavarodik a Parlament, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház és a Tiltott Város:
ahol az Országházat Mesegyárnak hívjuk:
Orbán Viktor Pegasuson baktat át a szivárványhíd alatt:
a cenzúra a napi gyakorlat része:
százszor leírjuk, hogy nem leszünk buzik:
a tévémaci pedig Müller Cecíliát nézi elalvás előtt:
Nem tetszik? Nem az a tulipántos-sallangos-matyóhímzett, tejjel-mézzel folyó nemzeti Kánaán, ahol tűzről pattan a menyecske, és a fal adja a másikat? Kevés benne a karikás ostor és a paszomány? Még szittya eleink sem nyilaznak hátrafelé a plakátokon, ami, valljuk meg, tarthatatlan állapot.
Ez zavarja igazából Földit, Trombitást és általában véve az ő brigádjukat. Tulajdonképpen a magyar valóságot sokallják ők, azt nem bírják elviselni. Kulisszák kellenek nekik, díszletek, papírmasé mítoszok, tükrös, guruló turulmadarak, lendkerekes Szent Istvánok, kurblival hajtott csodaszarvasok. Az már szép, az már kellemes, az már nemzeti.
Csak nem igaz. Magyarországnak még a hangulata sem ilyen. Ez egy kesernyés humorú, egyre durvább modorú hely, ha be akarjuk mutatni, ne hazudjuk idilli pagonynak, melyben kiscicák kergetik a nemzetiszín gombolyagokat.
Volt kor, ami annyira irtózott a valóságtól, azon belül is a szexualitás és a nemi szervek mindenfajta ábrázolásától, hogy még az asztal lábára is harisnyát húztak, nehogy a kisdedeknek eszébe jusson róla a női láb. Mely ugyan számunkra és most nem egy genitália, de akkor nagyon gondosan eltakarták, esemény volt, ha kivillant egy boka.
Ez Viktória királynő Brit Birodalmának kora volt, hogy mennyire vált javukra az álszemérem, meg nem tudjuk mondani, de soha nem volt annyi prostituált Londonban, és soha úgy nem pusztítottak a nemi betegségek birodalom-szerte, mint akkor, Hasfelmetsző Jack ködös napjaiban.
Aztán elmúlt ez az időszak, később el a birodalom is. Lejárt a szigetországban a viktoriánus kor, kinek végre, kinek valahára, kinek örömére, kinek bánatára.
Nálunk meg most kezdődik. Csak nem Viktória, hanem Viktor mondja meg, mi az erkölcsös és mi nem az.
Hogy Földiék mit követelnek és mit nem, az az ő dolguk. A kiállítás a kerületi és a budapesti önkormányzat hatáskörébe tartozik, lévén, hogy a megnyitón részt vett a főpolgármester és Újbuda polgármestere is, nem valószínű, hogy ne látták volna, mit nyitnak meg. Ha nem találták volna elfogadhatónak, nem is engedélyezik. Ezt már utólag nagyon nehéz lesz bezáratni, bezúzatni, felégetni.
Meg nem is kéne. Tetszik tudni, jártam már én is úgy, hogy belenéztem a tükörbe és nem tetszett, amit láttam.
Kifejezetten randa volt.
Csak olyankor nem érdemes a tükröt földhöz csapni, mert az nem old meg semmit.
Tükör nélkül is ugyanolyan randák maradunk.
(Írásunk fotóit annak kivételével, melyen jeleztük is, hogy a Védett Társadalom Alapítvány munkája, alkalmi, külső munkatársunk, Szonja készítette, köszönet érte!)